Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-27 / 173. szám
1999. július 27., kedd Megyei Körkép 3. oldal Eltűnt egy ember Újabb felhőszakadás zúdult Szekszárdra Tegnap este újabb, talán a hajnalinál is nagyobb felhőszakadás zúdult a megyeszékhelyre. A szokásosnál jó egy órával korábban besötétedett, dörgött, a közelben villámok csaptak le, majd nagy mennyiségű eső esett. A város ilyen szempontból neuralgikusnak mondható pontján, a Felsővárosban folyóvá változtak az utcák, a zápor vitt mindent, ami útjába került. A tűzoltóság több kocsival vonult a helyszínre. A Kisbödőben a sebes zápor magával ragadott egy taxit. Lapzártakor kapott, meg nem erősített értesülésünk szerint a gépkocsivezetőt és az egyik utast kórházba szállították. A másik utas viszont eltűnt, a tűzoltók és a környékbeli lakók még este nyolc óra tájban is keresték. A fejleményekre holnapi számunkban visszatérünk. Hagyományőrző roma találkozó Sárszentlőrind mezei virágok Ilyen még nem volt Sár- szentlőrincen. A községben jelentős számban élő cigányok kisebbségi önkormányzata július 31-én, szombaton roma napot rendez. Lőrincen a tavaly őszi helyhatósági választásokon alakult meg a kisebbségi önkormányzat, amelynek elnöke Csonka József lett. Most először szerveznek egész napos programot a művelődési házban. Délelőtt tíztől közéleti fórumot tartanak, szép számú meghívott válaszol a kérdésekre. A téma lehet bármi, ami a kisebbségi lét problémáiról szól, mutatja az előadók névsora: Márczis Márta, a vidék parlamentje térségszervezője, Szabó István rendőr alezredes, a nagydorogi őrs parancsnoka, Bonfig Agnes, a Duna-Sió-közi Roma Kisebbségi Egyesület elnöke és Sárszentlőrincről Hetesi Károly polgármester, Jankovics Lászlóné jegyző, Varga Istvánná iskolaigazgató és Renkecz József nyugalmazott iskolaigazgató. Délután hagyományőrző együttesek lépnek fel Kaj- dacsról, Szedresből, Bogyisz- lóról, Váraljáról, Gyulajról, Gyönkről és a Romano Glasso mellett természetesen a helybéli Mezei Virágok elnevezésű együttes is, amely azon kevesek közé tartozik, amelyek teljes repertoárja „beás” dalokból áll. Este nyolckor utcabál kezdődik, a talp alá valót a Mezei Virágok szolgáltatják. -rákosiHungarian Open nemzetközi kötélugró verseny Másodikak a dombóváriak A Budapesten vasárnap és hétfőn megrendezett „Hungarian Open” nemzetközi kötélugró versenyen nagyszerűen szerepelt az újdombóvári József Attila Általános Iskola Diák Kötélugró Sportklubjának csapata. Az egyesület elnöke, Palko- vics Sándor elmondta, hogy az Európai Kötélugró Szövetség és a Magyar Testnevelési Egyetem által közösen rendezett megmérettetésen több, mint kétszáz versenyző mutatta be tudását. A legjobb hazai csapatokon kívül a holland, a dán, a belga, a svéd, a német, az angol, a francia és az amerikai válogatott tagjai is rajthoz álltak az egy- és kétköteles vetélkedés gyorsasági-, valamint szabadon választott számában. Az újdombóvári iskola Mácsik Nikolett, Palkovics Mária Cecília, Tarsoly Tímea, Tösmagi Anett összeállítású gárdája a 12-14 évesek korcsoportjában a győztes szombathelyi együttes mögé minimális különbséggel szorult a dobogó második fokára. Gergely Aranka edző tanítványai mától öt napos edző- táborozáson vesznek részt a fővárosban, ahol a sportág „őshazájából”, az Amerikai Egyesült Államokból érkezett trénerektől leshetik el a legújabb gyakorlatelemeket.-glaubA tudás nem ismer határokat Prancz Jenő és Genczler Ákos a plaueni mezőn Nemcsak aratóverseny, hanem szántóverseny is létezik. Igaz, ez utóbbi nem szűkebb pátriánkban, hanem Németországban. Egészen pontosan Plauen városának határában, ahol nemrég mezőgazdasági iskolás fiatalok adtak egymásnak találkozót. A nemzetközi megmérettetésen a cseh, lengyel és német nevezők mellett két szekszárdi diák, Genczler Ákos és Prancz Jenő is részt vett, minden képzeletet felülmúló sikert aratva. A Csapó Dániel Középiskola most érettségizett tanulója, Genczler Ákos mindenekelőtt a „kellékeken”, azaz mézőgazda- sági gépeken csodálkozott el. — Ezzel a technikával még nem nagyon találkoztunk Magyarországon. Szerencsére volt egy kis időnk ismerkedni a rendelkezésünkre álló gépekkel, köztük azzal a vadonatúj, 90 lóerős, három ekefejes traktorral is, mely nekem jutott. — Én pedig egy 110 lóerős traktorral álltam rajthoz mondta a technikusi végzettségű Prancz Jenő. — Maga a vezetés egyikünknek sem okozott gondot: egyrészt géptan szakos oktatónk, Varga József tanár úr elméleti felkészítésének köszönhetően, másrészt abból következően, hogy itthon, családi gazdaságainkban mindketten gyakorta ülünk a traktor kormánya mögé. A versenyzőknek egy 24x70 méteres területet kellett felszántaniuk, a két szekszárdi az úgynevezett ágyszántás kategóriában indult. Mindketten állítják, hogy különösebben vérmes reményeket - tekintettel az erős mezőnyre - nem tápláltak a végkifejletet illetően. Szerencsére tévedtek. A feladatra biztosított két óra elteltével a zsűri szakértő szemmel vizsgálta meg a parcellákat. Elsősorban a barázdák egyenességét és mélységét méregették tüzetesen - colstokkal a kezükben - a szigorú bírák. — Az ágyások mélységét TS centiméterben határozták meg a szervezők, s legfeljebb 2 centiméter eltérést fogadtak el - ismertette az előírásokat Genczler Ákos. — S ügyelni kellett még arra is, hogy a terepen, azaz a tarlón ne maradjon semmilyen növényi rész. Elsőre a versenyzők még csak azt tudták meg, hogy személyenként hány pontot is sikerült összegyűjteniük. S ez alapján derült ki - immár a hivatalos eredményhirdetésen - hogy Genczler Ákos 50 pontja a második, Prancz Jenő 62 pontja pedig az első helyezést jelenti. Kettős szekszárdi siker született tehát azon a komoly hírnévvel rendelkező plaueni szántóversenyen, melyen most első alkalommal indultak Tolna megyei fiatalok. — Hogy mit jelenthet számunkra ez a nem várt eredmény? Például azt - válaszolt rövid gondolkodás után Prancz Jenő - , hogy bebizonyosodott: nem hiába tanultunk, s nem hiába dolgozunk otthon sem. Talán értünk is valamit a munkánkhoz.-sz.áSzakértői vélemények az ingatlanadóról Elsősorban az önkormányzati bevételek stabilitása, illetve forráshiányuk csökkentése érdekében tartják szükségesnek az ingatlanadó alkalmazását a szakértők. Kovács Róbert, a Városkutatás Kft. munkatársa elmondta: az építmény- és telekadó, amely az önkormányzati helyi adó bevételek mindössze 11,5 százalékát adta tavaly, stabil és jól tervezhető forrást jelent a helyhatóságok számára. Hozzátette: a hatályos jogi szabályozás is lehetőséget nyújt arra, hogy az önkormányzatok kivessék az építményadót, az értékalapú adóztatás azonban igazságosabb közteherviselést jelentene, a jelenleg alkalmazott négyzetméterarányos adóztatással szemben. - Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy az önkormányzatok maguk állapíthassák meg az adó alapját, legyen az forgalmi vagy számított érték - közölte Kovács Róbert megjegyezve: a kisebb településeken nem zárható ki az önbevallás alkalmazásának lehetősége sem. Szalai Ákos, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Közszolgálati Tanulmányok Központjának munkatársa ugyancsak stabil pénzforrásnak tartja az ingatlanadót az önkormányzatok számára, egyúttal azonban az adminisztráció költségességére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, kutatásaik alapján azt javasolják, hogy az ingatlanadó adminisztrációja ne az önkormányzatokat terhelje, az értékmegállapítást középtávon vállalja át a központi kormányzat. - A lakóingatlanok adóztatása a kommunális adó keretében is megvalósulhat. Mint Angliában, az ingatlanokat értékük alapján különböző kategóriákba sorolnák s az adót nem a pontos forgalmi érték, hanem e kategóriák alapján vetnék ki. Hírek Kitűnően repültek a galambok Az M 12-es jelű Dombóvári Postagalamb Sportegyesület versenyzőinek csapatai kitűnően szerepeltek a csehországi Teplicéből rajtoló megmérettetésen. A 104 gárda közül az 560 kilométeres távon Bazsonyi Gyula egyik együttese a harmadik lett, a másik a kilencedik helyet szerezte meg. Márton Csaba galambjai a tizenharmadik helyen végeztek, Szalai Zsolt madarai pedig a csapatverseny tizennegyedik helyét érdemelték ki. Gyorsulásban első, triálban második A Kaposszekcsői 4X4 Klub versenyzője, Orbán János nagyszerűen szerepelt a Nemzeti Triál Bajnokság ba- konybélj futamán. A Jeep CJ 5 típusú terepjárót kormányzó sofőr a gyorsulási versenyt megnyerte, a triálban pedig kategóriájának második helyét szerezte meg. Elmarad a fogadóóra A dombóvári művelődési ház zárva tartása miatt csütörtökön elmarad az önkormányzat civil tanácsnokának, Ruzsits Évának a havi fogadóórája. Nem lesz tábor roma gyerekeknek A korábbi évektől eltérően idén nem szervez tábort hátrányos helyzetű cigány gyerekek részére a tolnai roma kisebbségi önkormányzat. Mint a testület elnöke elmondta, a kisebbségi ön- kormányzat nyert ugyan a Soros Álapítvány pályázatán 100 ezer forintot erre a célra, ezt a pénzt mégsem tudják felhasználni, mivel a saját erőt nem tudják biztosítani, mert még nem érkezett meg a számlájukra sem az önkormányzati, sem az állami támogatás. A körjegyzőségről Tevelen A körjegyzőség, a helyi sportegyesület és a művelődési ház tevékenységéről hallgatnak meg beszámolót a teveli képviselő-testület csütörtöki ülésén. A tanácskozás 17 órakor kezdődik a községházán. Elképzelhető, hogy napirendre kerül a koncepció, miszerint az iskolát a hivatallal közös gazdasági irányítás alá vonnák. Nemere István: A legnagyobb kockázat 32.- Tehát azért jött, hogy üzletet ajánljon nekem?-Igen - Bert hátradőlt és igyekezett Multan szemébe nézni. - Évente körülbelül ötszáz millió dollárról van szó.- Hallottam az ötleteiről, Mr. Reggis - szűrte a szót fogai között a házigazda. - De nekem nem tetszik az ilyesmi. Nem akarom a pénzemet együtt mosatni a másokéval. Előbb-utóbb, de inkább hamarabb, bajok lesznek ebből. Összevesznek a tulajdonosok, eltűnnek a pénzek, kezdődik a bel- harc. Hát kell az nekem? Én magam intézek mindent.-De erre ezután aligha lesz módja - adagolta „Reggis” a rossz hírt. - Ä rendőrségeknek ugyanis sok emberük szabadul fel, miután nem tudnak a pénzeink nyomára bukkanni. Nagy erővel vetik majd rá magukat a még szabadon lévő, hagyományos úton mosott pénzekre, azok után kutakodnak majd, Ehhez mit szól?-Minden rendőrt meg lehet venni- vigyorgott Multan, és most a szokásosnál is ellenszenvesebb lett. Bert nyelt egyet. Mindet...? No, majd meggyőződsz róla, hogy nincs igazad. Egy rendőr biztosan van széles e világon, akivel nem mégy semmire ... De csak ezt mondta:- Nem akarjuk fenyegetni Önt, Multan. Mi sem vagyunk hívei a családi vitáknak. De ha nem lép be közénk, rosszul jár, egyedül marad az ázsiai piacon.-Nem kérek magukból! - a pakisztáni arca eltorzult a dühtől. - Ezért akart velem találkozni? Megállók én a magam lábán is! Akkora birodalmat építettem ki Burmától Thaiföldön át Bangladesig, Indián át ide Pakisztánig, és innen a törökök ... az azerbajdzsániak ...- A múlt hónapban négy embere bukott meg Iránban, mindet kivégezték. Kínába nem tudott betömi, az ottani alvezérét a hongkongi triádok dobták föl. Megölték minden kereskedőjét. Indonéziából elűzték őket, Törökországban a kurdokkal tűztek össze, mert nem adtak nekik elég baksist... Soroljam tovább? Hol van a birodalom, Multan? Nélkülünk is elhúzhatja még egy ideig, persze. Két évig, háromig ... És utána nyugdíjba vonul? Gondolkozzon. Ha belép és átadja nekünk a közvetítők és dealerek listáját, átveszik a forgalmazás egy részét. Cserébe már legális, tiszta pénzt kap vissza! Ha csak a törökországi- nyugat-európai vonalat adja át, az is jó, arányosan beszállunk az üzletbe.- És ha feldobják az embereimet? Az iráni lebukásoknál is idegen kezet éreztem az ügyben.- Amit átad a mi szövetségünknek, azért használati díjat kap, amíg a vonal működik. A mi érdekünk is, hogy minél tovább működjön. Ne feledje, mi is tudunk Burmából ópiumot szerezni, nemcsak maga.- Zsarolnak? - Multan szeme megcsillant. Mint aki csak erre várt. Ez nyugtalanította Bertet.-Dehogy! Egy szövetség és egy jó üzlet reményét hoztam el magának. Ha zsarolnánk, mi hívtuk volna magát New Yorkba vagy Arubába, vagy Moszkvába, akárhová ... Én jöttem el ide, akinek pénzügyi ötleteim vannak. A régi kereskedelmi formák, legalábbis ami a káb- szert illeti, lassan elavulnak. Újakat kell kitalálni, de ezekre csak akkor kerülhet sor, ha legalább hat-nyolc nagy szervezet beszáll és közösen moshatjuk a pénzt. Gigantikus méretekben.- De így maguk ott fönt mindent megtudnak rólam! - kesergett Multan. - Megtudják, hány emberem dolgozik, hol, milyen vonalon szállítok, és részesedés címén még a kereskedőim, elosztóim névsora is kellene!- Pontosan így van. Nem veszünk zsákbamacskát - bólintott Bert hűvösen. Közben járt az agya. Már csak a kínaiak, a japánok és a kolumbiaiak maradtak ki az üzletből. De velük sem lesz baj, részben beleegyeznek majd. Az oroszok pedig évek óta erről álmodnak, különösen egy közülük ... Multan nem több, mint egy megálló egy hosszúnak ígérkező úton. A győzelem felé vezető úton. Az aggályai igenis helytállóak, de ezt nem mondhatja meg neki. A nagy maffiaszövetséget az oroszok találták ki és akaiják megvalósítani - de a Szervezet elébük ment, „Mr. Reggis” révén egybekötötte a fegyverkereskedelmet és a kábítószer-kereskedelmet, és maguk hozzák létre a Világmaffiát. Azért, hogy ellenőrzésük alatt tartsák és egy napon - amely talán már nincs is olyan messze - hihetetlen mértékű razziát tartva egyazon órában fogják el a világ összes szervezett bűnözőjét a világ minden országában ... És mindennek most Bert volt a központja, a szellemi motoija. (Folyt, köv.)