Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-12 / 109. szám

1999. május 12., szerda 5. oldal Hazai Tükör Válasz egy el sem küldött levélre • • Üzengetünk, üzengetünk... A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) sajtófőnöke hétfői nyi­latkozatában lényegében eluta­sította Keleti György MSZP-s politikusnak azt a felvetését, miszerint Orbán Viktor álljon ki vele, s nyílt vitában tisztázzák: mi az igazság az úgynevezett megfigyelési ügyben. Mint kiderült: a kormányfő csak a szocialisták jelöltjével és csak a választási kampány ide­jén hajlandó efféle vitára. A saj­tófőnök Keleti figyelmébe aján­lotta: vegyen részt annak a bi­zottságnak a munkájában, amelynek alelnöke, s amelyet éppen azért hívott életre a par­lament, hogy kiderítse az igaz­ságot. Schillinger Erzsébet érdek­lődésünkre elmondta: ő, illetve a MeH csupán egy aznapi hírre reagált, természetesen a kor­mányfővel való konzultáció után. A sajtófőnök ugyanakkor értetlenségének adott hangot amiatt, hogy egyes orgánumok ügyet csinálnak abból, amiből nem kellene. Keleti György azt nem érti: hogy egy - még el sem küldött - levélben kifejtett kezdemé­nyezésére miért nem levélben, s miért nem magától a kormány­főtől kap választ, ugyanis a nyílt vitát neki, s nem a MeH- nek vagy Schillinger Erzsébet­nek ajánlotta fel. A politikus egyébként úgy véli, hogy aki­nek igaza van, az mindig vál­lalja a vitát. Nemcsak a kam­pányban, s nemcsak az ellenfél kormányfőjelöltjével. Mi pedig azt nem értjük, ha Keleti még el sem küldte a leve­let, akkor vajon honnan értesült róla a MeH? T. M. Megáll az infláció csökkenése Drágul az olaj, nőnek az élelmiszerárak A gazdaságkutatók vélemé­nye szerint a márciushoz vi­szonyított áprilisi 1,2 százalé­kos, illetve az egy évvel ko­rábbi időszakhoz képest 9,4 százalékos inflációs érték egyáltalán nem mondható rossznak, s úgy vélték, egy­előre nincs szó trendváltásról. Oblath Gábor, a Kopint Datorg Rt. kutatási igazgatója kifej­tette, hogy intézetük legutóbb az éves átlagos inflációt 9-9,5 százalékban jelezte előre, s a KSH által most nyilvánosságra hozott értékek illeszkednek az általuk jelzett folyamatokba. Az infláció alakulására ható tényezők közül megemlítette, hogy a kőolaj ára az utóbbi idő­ben már emelkedni kezdett, s elképzelhető, hogy az infláció lassulása hamarabb áll meg, mint várták. Befolyásolják az árszínvonal alakulását az élel­miszerárak is, amelyek várha­tóan szintén emelkedni fognak az év második felében. Belyó Pál, a KSH Gazdaság- elemző és Informatikai Intézet (Ecostat) igazgatója elmondta, hogy a legjobb esetben az idén 9 százalékos, a legrosszabb esetben pedig 11 százalékos lesz az éves átlagos infláció. Az idén pótköltségvetésre nem lesz szükség, ám a kormánynak szi­gorú gazdaságpolitikát kell folytatnia. Chikán Attila gazdasági mi­niszter szerint sem kell tartani az infláció csökkenő trendjének megfordulásától. Az táj minisztérium első nagy rendezvénye Következik a Kihívás Napja Az idén a tavalyinál tizenöt százalékkal több, közel négy­száz település önkormányzata jelezte részvételi szándékát a május 26-án megrendezésre kerülő országos sportrendez­vényre, a Kihívás Napjára. A nevezők közül 66 település először áll rajthoz - mondta Saiga Péter. A Magyar Szabadidősport Szö­vetség ügyvezető igazgatója elmondta: az ország valameny- nyi megyéjéből jelentkeztek a sporteseményre. A fővároson kívül a legtöbb nevezés Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Fejér, Baranya és Heves me­gyéből érkezett. A legkisebb a 71 lakosú Veszprém megyei falu, Óbudavár, míg a legna­gyobbak élén a cívis város, Debrecen áll. A szervezők bizakodóak, mert a résztvevők számának 1995 óta tartó csökkenése az idén megállt: a szponzorok, kö­zöttük az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium jelentős hozzájáru­lásának köszönhetően javultak a feltételek, és megnőtt az ér­deklődés a rendezvény iránt. A tömegsport-megmozdulás keretében az idén már a moz­gáskorlátozott sportolók is rajt­hoz állhatnak. Az MSZSZ képviselője beje­lentette: a szervezők a nevezési díjak 10 százalékát felajánlot­ták az árvízkárosult települések támogatására. - ug ­Torgyán József is meghökkent Lányi Zsolt sajtónyilatkozatán Kormányrendelet az olimpikonokról Egyebek mellett a közigazgatás korszerűsítésének legsürge­tőbb feladatairól, az olimpiai járadékban részesülők körének kiterjesztéséről, valamint a jogosnak ítélt ár- és belvízkárok kifizetéséről tárgyalt tegnapi ülésén a kormány. A közigazgatás európai nor­mák szerinti átalakításával kapcsolatos kormányhatáro­zatról Stumpf István kancellá­riaminiszter számolt be a kormányülés után. A legfonto­sabbnak a központi közigazga­tás tehermentesítését, a kistér­ségi közigazgatási feladatok gyarapítását és a köztisztvise­lői „életpályarendszer” beve­zetését tartják. Elhangzott, hogy az egyes tárcáknak az év közepéig kell áttekinteniük a háttérintézmé­nyeiknél szükséges teendőket, s megtudtuk, hogy a kormány továbbra is az érvényes or­szággyűlési határozatban rög­zített hét régióban „gondol­kodik”. A kabinet két rendeletben szabályozta az olimpiai jára­dékok kiterjesztését. A részle­tekről szólva Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter el­mondta: a bajnokok mellett az ezüst- és bronzérmes olimpi­konok, illetve özvegyeik, va­lamint a fogyatékos dobogós sportolók is számíthatnak tá­mogatásra. Tegnap az önkormányzati tulajdonban esett ár- és belvíz­károk 40 százalékának átutalá­sával kezdetét vette a megígért központi támogatások kifize­tése - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő, s a jövő hét elejéig további másfél milliárdot postáznak. Egy kérdésre válaszolva Borókai kijelentette: a kor­mány helyteleníti, és semmi­lyen módon nem tud azono­sulni Lányi Zsoltnak, a Függet­len Kisgazdapárt alelnökének a Vajdaság esetleges önálló ál­lami létére vonatkozó kijelen­tésével. A szóvivő szerint Torgyán József földművelés- ügyi miniszter, az FKGP el­nöke ugyancsak meglepődött az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elnökének nyilat­kozatán. Takács Mariann Dr. Szabó Sándor miniszteri biztos békejobbot kínál Néhány orvos tolla vastagon fog? Felgyorsultak és várhatóan május végére befejeződnek azok a tárgyalások, amelyek során eldől, hogy július 1-jétől meny­nyit kell fizetnünk a gyógyszerekért a patikákban. Az egységes térítési díjakat az egészségügyi miniszter dön­tése nyomán teszik majd közzé. A gyógyszergyárakkal folytatott tárgyalásokon dr. Szabó Sándor miniszteri biztos képviseli a szaktárcát. A ko­rábbi gyakorlattól eltérően a mostani megállapodások nem szűk körben köttetnek. Az Egészségügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ugyanis egy-egy sza­vazati joggal rendelkezik a Társadalombiztosítási Ár- és Támogatási Bizottságban. A gyártókkal folytatott al­kuban tanácskozási joggal részt vesznek még egyes be­tegszervezetek, az orvosi, a gyógyszerész- és a kézműves kamara képviselői is. A ver­senytárgyalások tisztaságát biztosítja, hogy a hazai és a nemzetközi gyógyszergyárak szövetségeinek megbízottjai is végig jelen vannak az egyezte­téseken. A miniszteri biztos, aki ko­rábban a gyógyszerészkamara elnöke volt, s két gyógyszer- gyár felügyelőbizottságában is dolgozott, elmondta: legfőbb célja, hogy lábhoz kerüljenek a fegyverek, s mielőbb véget érjen a „gyógyszerháború”. Véleménye szerint a szabad piacpolitikát nem szabad ösz- szekevemi a szociálpolitiká­val. A gyógyszerek tb-támoga- tásánál hatástani csoporton­ként választják ki a leghatéko­nyabb, s árban is legmegfele­lőbb készítményt. A haté­konyság szempontjából az or­vosi szakkollégiumok véle­ménye a döntő. A miniszteri biztos hangsú­lyozta azt is, hogy a gyógy­szerpiac legnagyobb költség- tényezője az orvos tolla. Ma­gyarországon a receptek 70 százalékát a kétezer háziorvos írja fel. Ezért a jövőben a vényírási szokásokat is foko­zottabban figyelik. Németh Zsuzsa ítélőtáblák parkolópályán Az ítélőtáblák sorsáról megkezdődött az egyeztetés az igaz­ságügyi tárca, valamint a Legfelsőbb Bíróság és a Legfőbb Ügyész között. A hamarosan parlament elé kerülő javaslat véglegesítését többlépcsős szakmai vita kíséri. Zanathy János, az ÓIT hiva­talvezetője azzal hárította el érdeklődésünket, hogy az Igazságügyi Minisztériumban készülő előterjesztésről csak a tárca adhat információt. Somogyvári István, az IM közigazgatási államtitkára azonban idő előttinek tartja, hogy felvilágosítással szolgál­jon a tárca terveiről. Annyit azért elmondott: a hét végi közigazgatási egyeztetést kö­vetően dönt a kormány az elő­terjesztésről, s csak ezután kezdődhet a törvénytervezet szövegezése. Pontos informá­ciók híján csak találgatni lehet arról, hogy melyek a leglé­nyegesebb eltérések a bírósá­gok igazgatását végző ÓIT és a minisztérium elképzelése között a kétszintű fellebbezés lehetőségét megteremtő ítélő­táblák ügyében. Teljes egyetértés köztük már csak azért sem lehet, mi­vel az ÓIT már ez év január elsején szerette volna, ha a fő­városban, Pécsett és Szegeden megkezdhetik működésüket a táblák. Mint ismeretes, a kormány döntése értelmében az idei in­dulás halasztást szenvedett, s hogy mikor kaphatnak zöld utat a táblabíróságok, az annak ellenére kétséges, hogy az al­kotmány rögzíti a négyszintű bírósági szervezet létét. 2001-ben még biztosan nem lesznek ítélőtáblák - tudtuk meg Somogyvári Istvántól. A tárca egyelőre keresi a legop­timálisabb helyszíneket, de még az sem dőlt el, hogy egy, vagy öt táblán kezdődhet-e majd meg a munka. A felké­szüléshez, az épületek helyre- állításához, a vonatkozó jog­szabályok módosításához idő kell - tudtuk meg az államtit­kártól. Horváth Magdolna MSZP-kongresszus. A szoci­alista párt elnökségének teg­napi ülésén elhatározták: a párt megalakulásának 10. évfordu­lójára, 1999 októberére össze­hívják a kongresszust. Az el­nökség a Fidesz hét végi kong­resszusa kapcsán megállapí­totta: a tanácskozás résztvevői kemény fenyegetést intéztek a köztisztviselők, a média és a szellemi élet szereplői ellen. Hétfőtől érettségi. A május 17-én kezdődő érettségi vizs­gákon mintegy 90 ezer diák ad számot tudásáról. A vizsga a hagyományoknak megfelelően a magyar nyelv és irodalom írásbelijével kezdődik. Megfeneklett program. A Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány arról értesítette társszervezeteit, hogy a parla­menti döntés ellenére az Ifjú­sági és Sportminisztérium nem utal pénzt a Katedra ’99 Prog­ram lebonyolítására - jelentette be Hudák Tamás, az egyik me­gyei alapítvány elnöke. Még bérlők. A Fidesznek to­vábbra is szándékában áll visz- szavásárolni a párt Lendvay ut­cai központi székházát, de az adásvételi szerződés megköté­sére még nem került sor - nyi­latkozta kedden Horváth László, a Fidesz pártigazgatója. Elkerülő út. Az MO-ás kör­gyűrűnek az M3-as autópálya és a régi 2-es út közötti szaka­szát június 15-ig át kell adni a forgalomnak - jelentette ki Manninger Jenő közlekedési politikai államtitkár, miután a helyszínen megtekintette a munkálatokat. Hlttankönyv. A közeljövő­ben, talán már a következő tan­évtől, tankönyvvé nyilvánítják a jelenleg segédkönyveknek számító hittankönyveket. Erről tárgyalt kedden a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériumá­nak egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára az OM il­letékesével. Pelikánt is vádolják. Való­színűleg vádat emelnek öt olyan rendőr - köztük Pelikán László - ellen, akik hivatásos rendőrként ötvenezer forint fe­lett vásároltak a rendőrség Teve utcai központjában árusított, feltételezhetően csempészett aranyból - közölte Berki Tímea ügyész. Pelikán jelenleg az APEH elnök tanácsadója. Rendkívüli közgyűlés. A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) vezetősége május 28-29-ére közgyűlést írt ki az idei költségvetés elfogadására. A pénzügyi kérdések rendezése már az áprilisi fórum napirend­jén is szerepelt, de az elnök iránti bizalmatlansági indítvány miatt lekerült a napirendről. >GVEN A vendég^ A FÉSZEKBEN! NAGYMANYOKON Házias ételek OLASZOS Pizzák Nagy választékban - kedvező áron! • Rendezvényeket 60-70főig vállalunk! Nyitva: 8.00 - 22.00 óráig Tel.: 74/458-270 CASINO VENDEGE ÉLŐZENE - TÁNC - SZÓRAKOZÁS MINDEZT EGY HELYEN MEGTALÁLJA A NAGYMÁNYOKI CASINÓBAN! (a vasúti átjárónál) FINOM, HÁZIAS ÉTELEKKEL ÉS FIGYELMES KISZOLGÁLÁSSAL VÁRUNK MINDEN KEDVES VENDÉGET! aronal) Rendezvények, családi estek 70-80 főig. élőzene (szükség esetén hétközben is) Magas színvonal! Szolid árak! Kellemes szórakozás! I NYITVA: 0-24-IG TELEFON: 74/458-396 BARATI TALÁLKOZÓK, CSALÁDI ESEMENYEK? ÜZLETI TÁRGYALÁSOK, MUNKAEBÉDEK, VACSORÁK, FOGADÁSOK KELLEMES HELYSZÍNE LEHET % AZ M yk Telefon: Nagymányok 74/459-474 Vegye igénybe szolgáltatásainkat!!! Rendezvények szervezése, bonyolítása, büfé, parti szolgáltatás AZ ÖN ÁLTAL KÍVÁNT HELYSZÍNEN!!! SZEREZZEN EGY KELLEMES NAPOT BARÁTAINAK, SZERETTEINEK! Ml JÓ PARTNEREI LESZÜNK!

Next

/
Thumbnails
Contents