Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-12 / 109. szám
6. oldal Gazdaság 1999. május 12., szerda Áruforgalmi mérleg. Az előzetes adatok alapján számítva az áruforgalmi mérleg hiánya 141 milliárd forint volt 1999 első három hónapjában, ami 30 milliárd forinttal haladja meg az 1998 első negyedévében mért deficitet - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal keddi gyorstájékoztatójából. Információs nap. Az idén tizenkilenc magyar-amerikai tudományos műhely megrendezését és harminckét fiatal kutató kölcsönös utazását támogatja a Magyar-Amerikai Tudományos és Technológiai Közös Alap - döntött kedden Debrecenben tartott tizedik ülésén az alap vegyes bizottsága. BUX. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvény- indexe, a BUX 6487,13 ponton fejezte kedden a kereskedést, ami 57,69 ponttal, azaz 0,89 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. Meglehetősen szűk sávban hullámzó árfolyamok jellemezték a kereskedést, a részvénypiac forgalma 17,7 milliárd forintot ért el. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 378,10 Japán jen (100) 192,33 Svájci frank 155,85 USA-dollár 232,89 Euró 250,71 Átváltási arányok: 1 euró = 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. Ipari kamerarendszerek is bemutatkoztak fotó: feb/diósi imre Népes a kiállítók tábora Tegnap megnyílt a beruházási szakvásár Bár a magyar gazdaság mutatói az első negyedévben nem voltak olyan jók, mint az előző évben, összességükben egészséges fejlődést tükröznek - hangoztatta Chikán Attila gazdasági miniszter az Industria ’99 nemzetközi beruházási szakvásár keddi megnyitóján a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban. A miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a gazdasági növekedés elérte a négy százalékot, és ez meghaladja az Európai Unió növekedésének kétszeresét. Jól teljesített az ipar az első negyedévben, amelynek eredményeivel a mostani kiállításon is találkozhatunk - mondta a miniszter. A BNV „gazdája”, a Hungexpo számos kiállításával járult már hozzá a magyar gazdaság jó híréhez. Most főleg azok az iparágak képviseltetik magukat, amelyek a fejlődés hordozói - mutatott rá Chikán Attila. Hasso Buchrucker, az EU soros elnöki tisztét betöltő Németország budapesti nagykövete az Industria ’99 kiállítás megnyitása után megerősítette: az EU 2002-től összesen 80 milliárd eurót biztosít a bővítés első körében érintett országok, köztük Magyarország támogatására. 22 milliárd szolgálja a felkészítést, 58 milliárd pedig az első ország belépését követő időszakban használható fel.- A magyarországi folyamatok megfelelő optimizmusra adnak okot arra vonatkozóan, hogy a bővítés első körében Magyarország is ott lesz - mondta ugyancsak a kiállításon Gottfried Péter, a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának vezetője. Úgy vélte, ha csak Magyarországon múlik, akkor nem csúszhat a csatlakozás dátuma. A kiállítás nemzetközi jellegét mutatja, hogy tizenöt országból érkeztek kiállítók, nyolc ország nemzeti standdal képviselteti magát a bemutatón. A május 15-ig nyitva tartó Industria kiállításon 760 közvetlen kiállító és 506 képviselt cég mutatkozik be. A szakvásárt a témához kapcsolódó fórumok egészítik ki. Szabálytalanul visszatartott pénzek az agrártárcánál? A MOSZ vizsgálatot kezdeményez A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szabálytalannak tartja az agrártámogatások befagyasztását. A költségvetési források indokolatlan átcsoportosítása miatt vizsgálatot kezdeményeznek az Állami Számvevőszéknél és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál. A földművelésügyi tárca néhány héttel a rendelet megjelenését követően leállította az új típusú szövetkezetek megalakulásához igénybe vehető támogatást. Ezt követően a pénzügyi keret kimerülésére hivatkozva, felfüggesztette a mezőgazda- sági gépek vásárlásához és lízingeléséhez, illetve az új technológiai berendezések beszerzéséhez elkülönített állami pénzek kifizetését is. Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára úgy tudja, hogy nem fogyott el a beruházásokra szánt pénz. Az intézkedést inkább az motiválta, hogy a piacra jutási támogatásokból hiányzó sok milliárd forintot a beruházási pénzek átcsoportosításával akarja a minisztérium pótolni. Ha átcsoportosításra van szükség - mutatott rá a szakember -, akkor azt nem az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen fejlesztésektől kellene elvonni. A piacra jutási és beruházási támogatások növeléséhez a területalapú támogatásként fel nem használt összeget kellene átcsoportosítani. Erre a célra 20 milliárd forint van elkülönítve a költségvetésben, aminek a kistermelők a felét sem fogják felhasználni, mivel a pénzhez jutásnak a regisztrál- tatás a feltétele. Ennek költségei pedig nagyobbak, mint a remélt kompenzáció. Horváth szerint a költségvetési források politikai indíttatású átcsoportosítása gátolja a kormányprogramban kitűzött célok megvalósítását. Ezért az érdekképviselet javasolni fogja az Állami Számvevőszéknek és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak, hogy tartson vizsgálatot a földművelésügyi tárcánál annak a megállapítására, hogy felelősséggel járt-e el a támogatási jogszabályok alkalmazásánál. Újvári Gizella Egy kisebb gazdasági csoda STILL: Hat év alatt hatszoros árbevétel A hagyományos STILL-na- pot május 20-án rendezik Környén. Ezen az alig négyezer lakosú Komárom-Esz- tergom megyei településen található a STILL Magyar- ország Kft., Európa legnagyobb targoncaforgalmazó konszernje leányvállalatának magyarországi központja. A cégnek Egerben, Pécsett, Kecskeméten, Tatabányán és Budapesten dolgoznak üzletkötői. A vállalat szervizbázisai a fővárosban, Egerben, Szekszár- don, Kiskunfélegyházán, Debrecenben, Győrben, Vasváron és Mosonmagyaróváron működnek. A májusi nagyszabású eseményre így az ország minden részéről érkeznek üzletemberek, partnerek. A társaság ügyvezető igazgatója, Kesztler Róbert elmondta, hogy a céget hat éve alapították, és ez idő alatt meghatszorozták az árbevételüket. Ez bizonyítja, hogy az élő munka csökkentésében, az anyagmozgatás gépesítésében a vállalat élen jár Magyarországon. A konkurencia meglehetősen nagy. Csaknem 20 hazai targoncaforgalmazó közül a kömyeiek piacvezetők, 17 százalékos részesedésükkel. A cég az idén - az első félév eredményei ezt mutatják - további 10-15 százalékkal növelheti árbevételét. P. J. 10 67 mai rítn nov um iga! 50%-os FANTASZTIKUS ÁRENGEDMÉNY a Csősz Tóth Kft. üzletében Tévé-videotartó 6.352 helyett 3.176 Ft Telefonpolc 3.800 helyett 1.900 Ft Éjjeliszekrény 5.000 helyett 2.500 Ft Előszobafal + cipősszekrény 12.600 helyett 6.300 Ft Szekrénysor 61.617 helyett 38.850 Ft 36.000 Ft Heverő akció 16.900 Ft Ülőgarnitúra 3-2-1 126.000 Ft-tól 149.000 Ft-ig Kerti kerekasztal 5.840 Ft Megérkeztek az olasz étkezőgarnitúrák! Szekszárd, Sport u. 1. 74/417-184. (Az Italnagyker udvarán, a volt TRITEX vállalatnál.) (51247) nior •jútorstúdió | j Szekszárd, Keselyűsi u. 22. Telefon: 06-74/419-032. NÉMET BÚTOROK SZENZÁCIÓS ÁRON! Dohányzóasztalokra 20% kedvezmény! Franciaágyak - sarok ülőgarnitúrák gardróbszekrények - tükrös hálószobaszekrények - vitrincs szekrénysorok {nappaliba) - dohanyzoasztatok stb... FELHÍVÁS A Paksi Atomerőmű Részvénytársaság nyilvános eljárás útján értékesíteni kívánja az alábbi autóbuszokat: Típus: Gyártási év: Km teljesítmény: Szállítható utasok száma: Forgalmi engedély érv.: Irányár: IKARUS 365 IKARUS 256.50 1985. 1988. 658.000 km 585.000 km 44 fő 43 fő 2000. márc. 12. 1999. okt. 29. 9,5 millió Ft 1,8 millió Ft. Pályázni lehet: akár egy, vagy mindkét buszra is. Az autóbuszok megtekinthetők 1999. május 20-án, 9-12 óráig a PA Rt. területén a Szállítási Koordinációs Csoport telephelyén. A belépők elkészítéséhez szükséges alábbi adatokat a fenti időpont előtt 3 munkanappal a 75/507-429 számú telefaxra küldjék meg:- a belépni kívánó személy neve,- személyi igazolvány száma- anyja neve- születési hely, év, hó, nap- munkáltató- munkakör. Az árajánlatok beküldési határideje: zárt borítékban 1999. május 27-én, 10 óra. Cím: Kiss Ferenc főosztályvezető Paksi Atomerőmű Részvénytársaság beruházási főosztály. Az ajánlattétellel kapcsolatos részletes feltételek az autóbuszok megtekintésekor a helyszínen átvehetők. Közöljük továbbá, hogy a PA Rt. területén működő ATOMTRANSZ Kft-nek elővásárlási joga van. A legmagasabb árat adó ajánlattevővel szemben előnyt élvezhet. (51323) 3Ü A Gyulaj Rt., Tamási Szabadság u. 27. árverés formájában eladásra felkínálja az alábbi gépeit: 1 db ROBUR busz (20 személyes) forgalomból kivonva 2 db parancsnoki UAZ/469 érvényes műszaki vizsgával 1 db IFA W50 LA/Z ND. tehergépkocsi terepes, lejárt műszakival 1 db BH földmunkagép (tolólap és markolókanál) 1 db CAMBIÓ kérgezőgép Az árverés helye és ideje: Tamási Erdészet telephelye, Tamási Rácvölgy, Szekszárd irányában a 65-ös fkzl. út mellett, 1999. május 18-án, 9 órakor. A gépek előzetesen megtekinthetők a Tamási Erdészet Rácvölgyi telephelyén. Érdeklődni a 74/473-470-es telefonon lehet. L,_____________’ _________________________________________________________________(5147JJ T olna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara HÍD ’99. Ukrán-magyar üzletember-találkozó Kisvárda, 1999. május 21. 1999. május 21-24 között rendezik meg a Várda Vásár-t. A rendezvény a híres kisvárdai vásárok újraélesztését szolgálja, kiegészülve a Záhony és Térsége Vállalkozási Övezet és Ukrajna lehetőségeinek bemutatásával. A kiállítás bemutatja a térség vállalkozásait és vásári hangulatot, színes programokat kínál. Az üzletembertalálkozóra ukrán részéről Csemovci megyén túlmenően Kárpátaljáról, Kijevből, Dnyepro- petrovszk körzetéből érkeznek résztvevők. A magyar résztvevőket az ország egész területéről várják. Jelentkezési határidő: 1999. május 17. Helyszín: Kisvárda, Művészetek Háza. További felvilágosítás: 42/420-025, 318-335, 06/60/302-123, 06/60/358-066 Medvéné Cserpák Gabriella és Radics Tánya. Innorórum 99. VII. Hazai Szellemi Termék Börze 1999. június 15-17., Gellért Szálló. Kitűnő lehetőség három napon keresztül az innovatív vállalkozások, a kutatóhelyek, az egyetemek, főiskolák, a feltalálók, kutatók számára, hogy szellemi termékeiket (találmányok, kutatási eredmények, új termékek stb.) bemutassák és gyakorlati hasznosítás céljából értékesítsék, vagy saját hasznosítás esetén szolgáltatásokat vegyenek igénybe. Azoknak az intézményeknek a számára (inkubátorházak, innovációs centrumok, technológiatranszfer és tanácsadó szervezetek stb.) melyek a szellemi eredmények hasznosítását segítik elő, és ezzel kapcsolatos szolgáltatásaikkal kívánnak a Hazai Szellemi Termék Börzén megjelenni. A Börzén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek, valamint a külföldi kamarák seHÍREI gítségével a vállalkozók és befektetők széles köre vesz részt. Jelentkezési határidő: 1999. május 21. Jelentkezési lapot a kamara ügyfélszolgálati irodáin lehet igényelni. Bővebb információ: Magyar Innovációs Szövetség. Telefon: 386-9615. Közelgő' határidők! Idegenforgalom, kereskedelem A korábbiakhoz képest ismételten felhívjuk a figyelmet olyan fontos jogszabályi határidőkre, melyek sok kamarai tagot érintenek. 1999. május 31 .: Az utazási irodáknak eddig a határidőig kell igazolni a 36/1999. (11.26.) Korm. rendelettel közzétett kaució meglétét. A részletekről minden iroda külön is tájékoztatást kapott. 1999. június 30.: Az egyes kereskedelmi tevékenységek gyakorlásáról szóló 34/1998. (V. 22.) IKIM rendelet szerint ez a legvégső határidő, amíg a kereskedőnek igazolnia kell, hogy nincs köztartozása, illetve a társaság vezető tisztségviselői (illetve az egyéni vállalkozó) büntetlen előéletű. Ennek elmaradása esetén a kereskedőt a kamara törli a nyilvántartásból. A rendelet hatálya alá tartozik a használt és új személygépkocsik kereskedelme, a fűszerpaprika őrlemény nagykereskedelem, a hulladékkereskedelem, a tenyészállatok nagykereskedelme, csomagküldő kereskedelem, a növényvédőszerek és vetőmagvak, takarmánykoncentrátumok nagykereskedelme. Aki nemesfémekkel (ékszerek, díszműáruk) folytat kis- és nagykereskedelmet, a határidő arra is vonatkozik, de az igazolásokat a Nemesfém vizsgáló és Hitelesítő Intézet adja le! És végül: Azok az üzemeltetők, akik a vendéglátó- egységük kategóriába sorolását nem végezték el, csak addig pótolhatják ezt szankciómentesen, amíg a hiányosságot a helyszíni ellenőrzés nem tárta fel! Ez különösen a szezonálisan üzemelőknél lehet fontos. Közigazgatási Iroda —