Tolnai Népújság, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-03 / 78. szám
MERÜNK-E JÉZUS MELLÉ ÁLLNI? (9. OLDAL.) TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI NAPILAP 1999. ÁPRILIS 3. SZOMBAT ARA: 45 FORINT _________ X. ÉVFOLYAM, 78. SZÁM T OLNAI ^NÉPÚJSÁG ELŐFIZETÉS; HIRDETÉSFELVÉTEL: Röviden Romániában, Temesváron lép fel ma este a szekszárdi Prosectura együttes, egy nemzetközi könnyűzenei fesztivál meghívottjaként. Műsorra tűzik a közeljövőben megjelenő nagylemezük vadonatúj számait is. Tüzek. Tegnap 6.42 órakor érkezett a jelzés a helyi tűzoltókhoz, mely szerint Dunaföldváron, a Kálvária dombon közel 100 négyzetméternyi avar kapott lángra. A helyszínre érkező paksi és dunaföldvári egységek egy órán belül megfékezték a tüzet. Simon- tornyán valamivel 17 óra után a Székely utca végénél gyulladt ki a bozótos terület, ám a helyi önkéntesek gyorsan eloltották. Húsvéti műsor Zombán. A kilencedik születésnapját ünneplő Zombai Hagyományőrző Néptánc Együttes húsvéti nagyműsort rendez április 4-én, vasárnap, 16 órai kezdettel a helyi művelődési házban. A műsorban fellépnek azok, akik jelenleg is táncolnak, és azok is, kik a csoportot alapították. A program este 20 órakor locsoló bállal zárul, a belépőjegy egy hímestojás. Tojást patkói a könnyűkezű kőműves - írásunk a 9. oldalon. Phare-projekt előkészítés Gyönkön Közösségfejlesztő fiatalok Nagyszabású térségfejlesztési programot tervez megvalósítani Tolna és Baranya megye munkaügyi központja. Tegnap egy ennek részét képező projektről tartottak előkészítő megbeszélést Gyönkön. A pályázatot a Dél-Dunántúli Regionális Területfejlesztési Ügynökséghez nyújtják be hegyháti és völgységi önkormányzatok, a Phare Kísérleti Programjától remélve támogatást. A tegnapi megbeszélésen diákok, iskolaigazgatók vettek részt, és megjelent a Jobbágy Mária, a Magyarországi Szervezetfejlesztők Társaságának munkatársa, valamint dr. Tóth Judit, a Budapesti Műszaki Egyetem Vállalkozás és Menedzsment Tanszékének tanára. Az innovatív közösségfejlesztő projekt azt segítené elő, hogy a fiatalok jobban megismerjék a piacgazdaság és a demokrácia szabályait. A résztvevők megfogalmazták: fontosnak tartják a helyi hagyományok felélesztését és azokat a helyi vállalkozásokat, amelyek megélhetést nyújtanak a fiataloknak. A Phare-program Tolna megyei előkészítése április 7-én, szerdán Tamásiban folytatódik. Délelőtt tíz órakor a városháza tanácstermében dr. Kovács Katalin, az ügynökség ügyvezető igazgatója tart konzultációt Tolna megyei pályázók és szakértők részére. tf Vadászgép az atomerőmű közelében Nem repült a védett zónában A jugoszláv válság kezdete óta a magyar légteret fokozottan ellenőrzik, a honi légvédelem és a NATO járőröző vadászgépeinek jelenlétét az átlagpolgár is tapasztalhatja. Egy repülőgép tegnap a paksi atomerőmű védett légterének közelében repült. Az atomerőműben dolgozók közül többen látták a vadászgépet, pénteken. Azt is elmondták, a gép északról dél felé tartott az atomerőmű keleti oldalán, majd a Duna fölött éles fordulatot vett, keleti irányba, tehát távolodott. Kováts Balázs, a paksi atomerőmű tájékoztatási főmérnöke kérdésünkre elmondta, a biztonsági előírások szerint az atomerőmű légterébe 3000 méter sugarú körben, 2300 méter magasság alatt tilos berepülni. A szemtanúk úgy vélik a gép ezen a körön belül repült, becslésük szerint mintegy 500 méter magasságban. Kováts Balázs tájékoztatta lapunkat, hogy felvették a kapcsolatot a magyar légiirányítással, ahol elmondták, folyamatosan figyelik a légteret, tudatában vannak az előírásoknak és azokat tiszteletben is tartják a repülőgépek. A paksi atomerőmű biztonsági légterét sem korábban, sem pénteken nem sértette meg egyetlen gép sem. Hozzátették, egy civil részéről aligha megbecsülhető egy szuperszonikus vadászgép repülés közbeni távolsága és repülési magassága.-rákosiDombóvári tervek és remények Pályázik az önkormányzat A dombóvári képviselő- testület legutóbbi ülésén számos pályázat benyújtásáról határozott. A település önkormányzata a Tolna Megyei Terület- fejlesztési Tanácstól remél segítséget az újdombóvári Gorkij utcai úttest egy részének felújításához, a gunarasi bekötőút és parkoló, valamint a Hableány utca útfelületének aszfaltozásához, a szuhaj-dombi városrész felszíni csapadékelvezető rendszerének rendbetételéhez és az Apáczai Csere János Szakközépiskola kollégiumának rekonstrukciójához. A Szociális és Családügyi Minisztériumnál a népkonyhái étkeztetés támogatására, a nappali melegedőben működő információs szolgálat és csomagmegőrző tárgyiszemélyi feltételeinek javítására, valamint a téli krízisellátást segítő idényszállás létesítésére pályáznak. Ugyanennek a tárcának a támogatásával szeretnék még a családsegítő szolgálat bővítését, a gyermekek átmeneti otthonának létesítését valamint a szociális munkások továbbképzését és mentálhigiénés tréningjét finanszírozni. A Szigeterdőben lévő földvár teljes feltárásához és állagmegóvásához valamint a kedvelt kirándulópark kapuinak cseréjéhez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától remélnek pénzt. Az önkormányzat a pályázatokhoz összesen 22 millió forint önrészt vállalt.- glaub Kellemes húsvéti ünnepeket! A gazdaság a regiofej lodes motorja A Szekszárdi Fórum rendezvényeinek sorában dr. Horváth Gyula közgazdász, az MTA pécsi regionális kutató- intézetének főigazgatója tartott előadást csütörtökön este a vállalkozók házában. Előtte találkozott a sajtó képviselőivel. Horváth Gyula kandidátus, választott tagja a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének, Széchenyi professzori ösztöndíjas. Kutatási területe Európa regionális fejlődése és a régiók közötti kapcsolatok. Szekszárdi előadásán a régiók fejlesztésének hazai feladatairól beszélt. Az ezt megelőző kötetlen sajtóbeszélgetésen sok A rovat a Külügyminisztérium támogatásával jött létre érdekes kérdés felmerült, ezek közül szólunk néhányról. Hajlamosak vagyunk köz- igazgatásban gondolkodni, a regionalitás szerepéről a közgazdászok másként gondolkodnak. (Folytatás a 3. oldalon.) Az elsőáldozói ruhák mellett új menyasszonyiruha-kollekciók, koszorúslány és menyecske ruhák, illetve vőlegény szmokingok és kiegészítők széles választéka várja az érdeklődőket Szekszárdon, a Rákóczi u. 26/A. szám alatt (tel.:06/30/9945-907). fotó: ótós(49H2) 1999. ÁPRILIS 4. VASÁRNAP II. ÉVFOLYAM, 13. SZÁM A 46 FORINT TOLNAHNEPUJSAG Húsvéti ajándék olvasóinknak! Színes matricákat kap, aki vasárnap megvásárolja lapunkat! Sarvizi capriccio Látogatóban Alsónyéken Ez a szív már az enyém! Ismét „szabadlábon" a bonyhádi újszíves