Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-27 / 72. szám

1999. március 27., szombat Sport 7. oldal Két Sebők Bicskei kezdőcsapatában Az Európa-bajnoki selejtezőire a tatai edzőtáborban készülő magyar labdarúgó-válogatott péntek délelőtt a Liechten- stein-Szlovákia találkozóról készült videófelvételt nézte meg. Bicskei Bertalan szövet­ségi kapitány elmondta, első­sorban a szombati ellenfél, Li­echtenstein játékát elemezték. — Következő riválisunk az elmúlt években erőnlétileg na­gyon sokat fejlődött. A szlová­kok elleni mérkőzésüket a li­echtensteiniek kis kihagyások­kal végig bírták. Alapvetően a kontratámadásokra játszanak, így a hátvédeinknek az előre­vágott, hosszú átadásokra kell fokozottan figyelniük. Egyik legjobbjuk, a Baselben játszó Mario Frick éppen az ilyen tí­pusú támadásokat szereti - mondta Bicskei Bertalan. A szövetségi kapitánya pén­teken úgy döntött, hogy a Ki­rály- Sebők V., Korsós, Hrutka, Mátyus- Pisont, Hal­mai, Illés- Sebők J., Fehér M., Tóth összeállítású kezdőcsapa­tot küldi pályára szombaton, a Liechtenstein elleni Európa- bajnoki selejtező-mérkőzésen. Az FTC Üllői úti stadionjá­ban 19.30 órakor kezdődő ta­lálkozót a ciprusi Kosztasz Ka- pitanisz vezeti. Labdarúgás Ifjúsági bajnokságok NB III, Dráva-csoport 1. Bátaszék 17 14 3­83-14 45 2. Dombóvár 17 13 1 3 60-22 40 3. Harkány 17 13­4 57-25 39 4. Pécsi Postás 17 12 2 3 57-16 38 5. Paks 17 10 4 3 38-29 34 6. Mohács 17 9 5 3 44-13 32 7. Nagyatád 17 9 3 5 38-14 30 8. Bonyhád 17 7 2 8 40-30 23 9. MÁV NTE 17 7 2 8 42-34 23 10. D.szentgyörgy 17 7 2 8 49-46 23 11. Marcali 17 5 2 10 24-36 17 12. Tihany 17 5­12 28-54 15 13. Balatonfüred 17 3 2 12 25-75 11 14. Kaposfüred 17 3 1 13 15-67 10 15. Balatonlelle 17 2 1 14 18-66 7 16. Balatonföldvár 17 2­15 8-85 6 Megyei II. osztály 1. Tolna 17 15 1 1 156- 21 46 2. Ozora 17 15 1 1 104- 24 46 3. Kisdorog 4. Sióagárd 17 13 17 11 3 2 1 4 68- 18 42 48- 32 35 5. Csikóstőttős 17 10 3 4 60- 37 33 6. Majos 17 9 2 6 61- 26 29 7. Zomba 17 9 1 7 58- 44 28 8. Madocsa 17 9 1 7 57- 55 28 9. Tengelic 17 8 3 6 68- 32 27 10. Magyarkeszi 11. Szedres 17 7­10 47-102 21 17 6­11 44- 93 18 12. Cikó 17 4 2 12 33- 61 14 13. Bátaapáti 17 3 1 13 23- 57 10 14. Izmény 17 2 2 14 20- 86 8 15. Mucsfa 17 2­15 18- 60 6 16. Pincehely 17 2­15 11-128 6 Sípszó előtt Kontrafricska Szigetszentmiklóson? Sérüléshullám söpör végig NB III-as csapataink házatáján XB II, Nyugati csoport Szigetszentmiklós-Jerking- Szekszárd UFC: szombat, 15. V: Nagypál. Teszler Vendel: — A mérkőzés össz­képe és a helyzetek alapján megérdemelt győzelmet arat­tunk a Veszprém ellen. Azt is el kell ismernünk, hogy döcö­gős volt a játékunk, és hogy ez ne így legyen, ahhoz egyéni­leg és összjátékban is sokat kell javulni, igaz egyben a já­tékosoktól független körülmé­nyeknek is. Szombati ellenfe­lünk az őszi idényben meg­fricskázott bennünket Szek- szárdon, van törleszteni va­lónk velük szemben. Remé­lem, a magunk javára tudjuk fordítani a két csapat tábláza­ton elfoglalt helyezéséből adódó előnyünket. Nem volt zökkenőmentes a heti felké­szülésünk, ám bízom benne, hogy a pályára lépők egységes csapatot alkotnak majd. Horváth B.- Farkas, Pi­lisi, Kvanduk, Pusztai- Hor­váth J., Domokos, Mészáros, Boros- Galambos, Gergely. Atomerőmű SE-MTE Motim: vasárnap, 15. V: Nyekita. Nagy Lajos: — Százhalombattán visszasze­reztünk valamit abból, amit a nyitányon a dorogiak ellen el­veszítettünk. Sajnos, egy fél- időnyi előnyt adtunk, ám a második játékrészt keményen végigdolgoztuk, s megérde­melten egyenlítettünk. Erőt kell merítenünk az éllovasok elleni döntetlenekből, melyek a Motim legyőzésével válhat­nak értékessé. Okos, taktikus játékkal ki kell csikarnunk a győzelmet. A Battán helytállt fiataljaink újból lehetőséget kapnak, bebizonyíthatják, hogy övék a jövő. Természe­tesen rutinos játékosokra min­dig szükség van. Örömömre Jávorka felépült, és hosszú idő után Orosz elkezdhette a lab- dás edzéseket. A sérült Bene- deczki, Osztermájer és a kiállí­tott Nikolov biztosan nem játszhat. Mersich és Mészáros egész héten nem edzett, talán egyikükre számíthatok. A keret: Mausz, Licker - Debreczeni, Jávorka, Kasza, Mersich, Pintér, Wolf, Aradi, Majsai, Mészáros, Orosz, Torma, Fejes, Ma­gyart, Nagy, Rácz, Szabadi. NB III, Dráva-csoport Dombóvári FC-Aramis For Men-Bátaszék: szombat, 15.30. V: Tamás. Lőrincz Sándor: — Tóth és Vámosi után további játékosokat ve­szítettünk. A kaposfüredi sé­rültjeink közül Steiger törött arccsontját a héten megműtöt­ték, Kádár és Korosecz sem játszhat, szerencsére utóbbi bordája nem törött el, „csak” a tüdeje vérzett be. Korcsmár is maródi, talán Vincze beszáll­hat, vele „lennénk meg”. A kispadon a mezőnyben is be­vethető kapusunk Bontovics, és az ifi korú Újvári ül majd. A Dráva-csoportban nincs gyenge ellenfél, a bátaszékie- ket sem szabad lebecsülnünk, különben igen kellemetlen meglepetés érhet bennünket. A mezőny első felében szeret­nénk végezni, ezért nyernünk kell. Megfelelő hozzáállással végrehajthatjuk tervünket. Szabados- Mayer, „Foki, Vincze vagy Újvári- Ötvös, Nagy, Savanyu, Schmidt, Szabotin- Somodi, Horváth. Szabados Tibor: — Az elmúlt hétvégén Marcaliban a hibáinkat könyörtelenül ki­használó hazaiak biztosan nyertek. Szombaton a télen alaposan megerősödött Dom­bóvárhoz utazunk. Esélyünk csak akkor lehet a pontszer­zésre, ha minden játékosunk a maximumot nyújtja. Heti fel­készülésünket sérülések és be­tegségek akadályozták, így összeállítást csak a mérkőzés előtt tudok hirdetni. Paksi SE-Nagyatád: szombat, 15.30. V: Berki II Zs. Haraszti Zsolt: — A döntetlenszagú bonyhádi mér­kőzésünket egy súlyos fi­gyelmetlenség miatt veszítet­tük az utolsó percben. Mind­két eddigi tavaszi találkozón­kat „ikszre” hozhattuk volna, ám egy pontot sem szereztünk. A hétvégén igyekszünk javí­tani, a sikerélményre óriási szükségünk van, a sérülések azonban nem kímélnek ben­nünket. Somogyi Viktor rész­leges bokaszalagszakadást szenvedett, Szilágyinak a térd­szalagja húzódott meg, Borsi­nak a sípcsontja sérült, Csiz­madiának aláfordult a bokája, Radics lázas, Pummerschein lábadozik, míg Szendrei játék- engedélye változatlanul nem érkezett meg Németországból. Csapatot csak a kezdés előtt tudok hirdetni. Pécsi Postás-Dunaszent- györgy: vasárnap, 15.30. V: Nemes. Dienes Pál: — Egy félidőn keresztül méltó ellen­felei voltunk a listavezetőnek. Első hibánkat könyörtelenül gólra váltották a balatonlelle- iek és ettől kezdve fokozato­san felőrölték csapatunkat. A hazai vereség mindig nagyon fájó, a hibákat megbeszéltük és már Pécsett egy idegenbeli győzelemmel szeretnénk javí­tani helyzetünkön. Weisz vagy Májik- Wies- ner, Horváth J., Takács, Kovács- Kiss, Magyar, Hor­váth G., Mizser- Rogács vagy Krepsz, Horváth L. Marcali-Bonyhád Ag- raco: vasárnap, 15.30. V: Németh. Lanczki Gusztáv: — Úgy tűnik, az erőnléti fel­készülésünk jól sikerült, kon­dival hoztuk az eddigi két mérkőzésünket. A játék terén viszont komoly hiányossága­ink vannak, különösen a kö­zéppályán sokat kell javul­nunk. A Paks ellen nem sike­rült elkápráztatni a közönsé­günket, győzelmünk viszont boldoggá tette szurkolóinkat. Nem értékeljük túl eddigi si­kereinket, a csapat valódi ere­jéről a hétvégi mérkőzés adhat hű képet. A Marcali ellen né­hány meglepő húzással készü­lök, tervezett taktikánk kétélű fegyver, de a győzelem lehe­tősége is benne rejlik az esé­lyesebb élcsapat otthonában. Többen lábadoznak, illetve ki- sebb-nagyobb sérülésekkel bajlódnak, így összeállítást nem tudok megadni. Női kézilabda NB I Már meg sem lepődünk Kiskunhalasi NKSE- Ferropatent-Szekszárd SE 28-23 (16-10) A Ferropatent-Szekszárd SE főszponzora Kiskunhalas, 400 néző. V: Oláh, Szelecz. Kiskunhalas: Juhász- Kosa 2, SZILÁGYI 7, Katkó 2, Takács 4, KUR- GYIS 8 (4), Huba 1. Csere: Vörös (kapus), Szarka 1, Sütő 3, Csősz, Korsós. Edző: Szabó Károly. Szekszárd: Petro- vics- VIRÁG 10, Popov, Czi- rok, Oravecz 3 (1), PÁDÁR 7, Károlyi 1. Csere: Mátyás (kapus), Csáki 1, Geiger, Müller 1, Tamás. Edző: Ka­tona Sándor. Kiállítások: 10, ill. 20 perc. Hétméteresek: 8/4, ill. 1/1. Az eredmény alakulása: 5. p.: 4-1, 15. p.: 9-2, 20. p.: 12-6, 40. p.: 20-15, 55. p.: 26-19. A kiskunhalasiak a létüket jelentő bennmaradásért küzde­nek, ennek megfelelő elszánt­sággal vetették magukat harcba. Mire a szellősen véde­kező szekszárdiak felocsúdtak, már el is veszítették a mérkő­zést. A halasiaknak minden be­jött a találkozó elején, a vendé­gek pedig nem érezték a játék ritmusát. A 15. percben, 9-2- nél Katona Sándor időt kért, a szekszárdiak mesterének sike­rült valamelyest felráznia csa­patát, 10-5-re felzárkózott a Ferropatent. Közelebb férkőz­nie ellenfeléhez azonban se­hogy sem tudott. A 24. percben Popov már harmadik - kissé szigorú - kétperces büntetését kapta, amivel számára gyorsan befejeződött a találkozó. A második félidőben hiába változtatott taktikáján védeke­zésben és támadásban egyaránt a Ferropatent, semmi sem használt, maradt az öt-hat gólos különbség. A nem túl acélos hazaiak eltökélten küzdöttek, s ha a nem túl lelkes szekszárdi­aknál a jól játszó, betöréseiből rendre eredményes Pádár és a szélről ezúttal ismét „életveszé­lyes” Virág nem szórja meg magát, alighanem igen súlyos vereséget szenvedett volna a vendégcsapat. Tovább tart a szekszárdiak idegenbeli bajnoki sikertelen­sége, a két pont sorsa tizenöt perc alatt eldőlt. Katona Sándor: — Az első negyedórában veszítettük el a mérkőzést, későn ébredtünk. A hazaiak végig küzdötték a ta­lálkozót, mi csak a második fél­időben akartunk. Ambíció nél­kül kézilabdáztunk, a halasiak sokkal jobban akarták a győ­zelmet. (paró) További eredmény: Debre­cen-Miskolc 29-20. A Ferropatent-Szekszárd SE hivatalos sportszerszállítója A bajnokság állása 1. Dunaferr 2. Herz-FTC 3. Győri ETO 4. Debrecen 5. Cerbona 6. Békéscsaba 7. Szekszárd 8. Vác 9. Vasas 10. Kisvárda 11. Spartacus 12. Kiskunhalas 13. Miskolc 15 14 1 - 501-303 29 16 14 1 1 491-333 29 17 13 - 4 514-386 26 17 12 - 5 462-394 24 17 9 1 7 439-444 19 17 7 3 7 405-435 17 19 7 1 11 421-478 15 17 6 2 9 483-490 14 18 5 2 11 402-463 12 17 6 - 11 400-485 12 17 5 1 11 380-467 11 17 4 1 12 352-417 9 18 2 1 15 352-507 5 Parti János temetése. Pénteken délután a népes magyar kajak­kenu család tagjai, olimpiai bajnokok, ismert sportemberek kísér­ték utolsó útjára a 67 éves korában elhunyt Parti János olimpiai bajnok kenust, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitányát. Parti János legnagyobb sportolói sikerét 1960-ban érte el, ami­kor Rómában olimpiai bajnoki címet szerzett kenu egyes 1000 mé­teren. Emellett számos más győzelem fűződik a nevéhez, így pél­dául világ- és Európa-bajnokságot is nyert. Sportpályafutása befe­jezése után edzőként dolgozott tovább, 1977 és 1988 között a ma­gyar válogatott szövetségi kapitánya volt. Sportműsor Szombat Kézilabda: Női NB I/B: The- lena SK Tolna-Győri ETO KC II 16. NB II, férfiak: Simontor- nya-Tolnatej 18. Kosárlabda: NB I, nők: Rá­játszás a 9-12. helyért: KSC Dalmand Rt.-Top Center Szek- szárd-MÁV NTE 17. Férfiak: Rájátszás a 9-16. helyért: Hódmezővásárhely-Dombó- vári VMSE 18. NB II, nők: PVSK II-Atomerőmű SE 11. Országos Serdülő Kupa, leány középdöntő a szekszárdi városi sportcsarnokban, 10. Labdarúgás: NB H: Sziget- szentmiklós-Jerking-Szekszárd UFC 15. NB III: Dombóvári FC-Aramis For Men-Bátaszék, Paks-Nagyatád 15.30. Megyei III. osztály: Dunaföldvár-Dal- mand (Franezkó) 15. Öregfiúk: Bonyhád-Pincehely 16. Vasárnap Kézilabda: Női NB I/B: Szombathely-Cece-Simontor- nya KC 16. NB II, nők: Pécsvá- rad-Tamási 16. Kosárlabda: NB II, férfiak: Atomerőmű SE II-Szentgott- hárd 13. OSK, leány közép­döntő Szekszárdon, 9.30. Röplabda: NB II, nők: Paksi RK-Veszprém 14. Labdarúgás, NB II: Atom­erőmű SE-Motim TE 15. NB III: Pécsi Postás-Dunaszent- györgy, Marcali-Bonyhád Ag- raco 15.30. Duna Sport megyei I. osz­tály: Bölcske-Nagymányok (Beidek), Dunaföldvár-Tevel (Tóth L.), Kakasd-Kajdacs (Schafer), Simontomya-Decs (Bán), Döbrököz-Áparhant (Kovácsi), Nagydorog-Szálka (Albert J.), Őcsény-Dunaköm- lőd (Fábián), Hőgyész-Tamási (László) 15. Megyei II. osztály: Tenge- lic-Pincehely (Kerekes), Ma- docsa-Ozora (Kiss), Báta- apáti-Magyarkeszi (Hermész), Izmény-Zomba (Bonyai), Tolna-Mucsfa (Niki), Szed- res-Cikó (Nagy), Kisdorog- Csikóstőttős (Varga), Ma- jos-Sióagárd (Bíró R.) 15.30. Megyei III. osztály: Déli csoport: Lengyel-Alsónána (Somogyi), Závod-Báta (Kiss), Bogyiszló-Bonyhádbörzsöny (Unyatinszki), Mőcsény- Bonyhádvarasd (Petrovics), Harc-Mórágy (Hegyi), Kéty- Gerjen (Szakács), Györe-Vá- ralja (Anczló) 15. Északi cso­port: Pusztahencse-Gyönk (Kertész), Németkér-Pálfa (Pupp), Kurd-Kocsola (Nagy), Iregszemcse-Kölesd (Stier), Tolnanémedi-Szakcs 15. NB Il-es ifjúságiak (B, A): Szekszárd-PVSK 10.30, 12.30, ASE-Beremend 10, 12. Tájfutás: Áfész-kupa Pak­son (PSE teniszpálya) 10. A palánk mellől jelentjük Alföldi fanatikusok előtt Férfi NB I Rájátszás a 9-16. helyért, Hódmezővásárhely-Dom- bóvári VMSE: szombat, 18. Molnár István edző: — A Debrecen elleni mérkőzésün­kön mindkét csapat tisztában volt azzal, hogy csakis a győ­zelem adhat további reménye­ket. Idegesen, kapkodva, de hallatlan akarással küzdöt­tünk, és már-már a veszni lát­szó helyzetből sikerült fordí­tanunk. Ellenfelünk nagyon sok lepattanót kaparintott meg a palánkunk alatt, így sokkal több támadást vezethetett. A védekezésben sokat dolgozó bedobóink támadásban keve­sebbet nyújtottak. Hódmező­vásárhelyen hasonló stílusú gárdával és fanatikus közön­ségével kell felvennünk a har­cot. A hazaiak számára csakis a győzelem az elfogadható, el­lenkező esetben már matema­tikailag sem lenne sok esélyük a bentmaradásra, mindez biz­tosan fokozza harci kedvüket. Keretük ismét változott, mi­után a héten megváltak a gyengébb teljesítményt nyújtó Vujadi novicstól. Elsősorban a távolról is igen veszélyes kis embereiktől (Kangyal, Bor­báth, Deák), valamint a lepat­tanó király, El Hadzsitól vár­ják a sikert. A héten két-három játékosom is apró sérüléssel bajlódott, és jugoszláv idegen- légiósunk sem a legnyugod­tabb a hazájában zajló esemé­nyek miatt. Jelenleg úgy tűnik, hogy teljes csapattal tudjuk felvenni a küzdelmet. Jó dobó­teljesítménnyel akár meglepe­tést is szerezhetünk. Női NB I Rájátszás a 9-12. helyért, KSC Dalmand Rt.-Top Cen­ter Szekszárd: szombat, 17. Simon Zsolt edző: — Biztos voltam benne, hogy kedden nyerünk Nagykanizsán, ám kritikán aluli védekezésünk miatt meghiúsult a győzel­münk. Amíg a MÁV NTE el­leni két idei szekszárdi talál­kozónkon csak 55, illetve 48 pontot kaptunk, addig ezúttal már az első félidőben 41-et. Gyengeségünknek köszönhe­tően kiugróan jó, 59 százalé­kos (!) dobóteljesítményt értek el a hazaiak. A csapnivaló vé­dekezésünk természetesen a támadójátékunkra is rányomta bélyegét, így hiába csináltunk az első félidő közepén egy 13-0-ás sorozatot, s vezettek sokáig csak öt-hat ponttal a kanizsaiak, kikaptunk. Többen is rendkívül gyengén játszot­tak, hasonlóan fegyelmezetlen játékkal egyetlen csapat ellen sem lehet sikert elérni. Aka­raterő nélkül nem megy, szombaton elválik, hogy mennyire tudunk lelkesedni. Bízom benne, hogy feledtetjük keddi vereségünket. (A három győzelemig tartó párharc állása: 1-1.) A hétvégén a szekszárdi sportcsarnokban zajlanak a le­ány Országos Serdülő Kupa középdöntőjének küzdelmei. A KSC-MÁV NTE találkozó napján a szekszárdiak kétszer is pályára lépnek 10, illetve az NB I-es bajnoki előmérkőzé- sén 15 órakor. Fiú kadettbajnokság Dombóvári VMSE-Vesz- prémi 72-85 (27-31). Dom­bóvár: Kun (23/15), Batáno- vics (4), Bessenyei (-), Ma- gyarics (2), Ulrich (33/3). Csere: Várallyay A. (-), Rajczi (4), Ács (-), Bodó (6). Edző: Bálind József. Dombóvári VMSE-Sop- roni MAFC 82-80 (46-40). Dombóvár: Kun (35/15), Ba- tánovics (1), Bodó (6), Ma- gyarics (7), Ulrich (23/6). Cs: Várallyay A. (7), Rajczi (2), Ács (1), Bessenyei (-). Első fokon az MLSZ nyert Első fokon a Magyar Labda­rúgó Szövetség (MLSZ) nyerte a Felesport Kft.-vel szembeni pert. A Fővárosi Bíróság Gaz­dasági Kollégiumának Szabó György bíró vezette tanácsa a pénteki tárgyaláson megállapí­totta, hogy az MLSZ nem köve­tett el szerződésszegést, amikor az 1997. október 29-én rende­zett Magyarország-Jugoszlávia világbajnoki pótselejtező köz­vetítési jogát eladta a TV2-nek. Az ítélet nem jogerős, a döntés ellen a Felesport Kft. élni kíván fellebbezési jogával. A tárgyaláson a felperes Fe­lesport Kft.-t Sárhegyi Zoltán, az MLSZ-t Petró László ügy­véd képviselte. Tanúként hall­gatta meg a bíróság Czékus La­jost, aki a szövetség korábbi fő­titkárát. Czékus elmondta, hogy az 1997. szeptember 10-én rende­zett Magyarország-Azerbaj­dzsán világbajnoki selejtező után a Felesport Kft. nem utalta át a szerződésben kikötött 8 na­pon belül a közvetítés díját és ennek a kötelezettségének többszöri felszólításra sem tett eleget. Ezért írt ki pályázatot a szö­vetség a magyar-jugoszláv ta­lálkozó közvetítésére, amit a TV2 nyert.

Next

/
Thumbnails
Contents