Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-22 / 67. szám

1999. március 22., hétfő Megyei Körkép 3. oldal A Kurdi Körzeti Általános Iskola szombaton délután a művelődési házban tartotta hagyományos kulturális bemutatóját, melyre a község apraja- nagyja kíváncsi volt. Az óvodások, az oktatási intézmény mai és egykori diákjai, va­lamint a nyugdíjas klub kórusának tagjai dalokkal, versekkel, táncokkal, muzsiká­val, bábelőadással, színjátékkal és kötélugró-bemutatóval szórakoztatták a szép­számú közönséget. fotó: bakó jenö Vetésre készülődnek a termelők Ha lassan is, de megérkezett a tavasz. Egyre több a „mozgoló­dás” a határban, tárcsáznak, műtrágyáznak, simítóznak, szántanak a földeken. Az elő­készületeket azonban több té­nyező is nehezíti. Vannak terü­letek, ahol le sem szedték a ku­koricát, mert többe került volna a betakarítás és a tárolás, mint amennyit kaptak volna a ter­ményért. Emiatt azonban az idei évben kevesebb pénz jut a termelésre. És nem beszéltünk még a belvízről, ami szintén plusz költséget jelent a gazdál­kodóknak. Bonyhádon, a Pannónia Mezó'gazdasági Szövetkezet­ben is megkezdték a talaj elő­készítését a vetésre. Kaszás László, a növénytermesztés ve­zetője kérdésünkre elmondta, hogy simítóznak, műtrágyát szórnak és a repcét fejtrágyáz­zák ezekben a napokban. Ápri­lis második felében vetik majd a kukoricát 1500 hektáron, eb­ből 300 hektáron silókukorica lesz. Ezt megelőzően azonban a napraforgó vetésére kerül majd sor. A kapacitásukat szeretnék jobban kihasználni, ezért to­vábbi 7-800 hektárra is vállal­nak szolgáltatást. A közösen művelt terület 2-3 százalékkal ismét csökken, mivel a lejárt (3- 5 éves) földbérleti szerződése­ket nem mindenki hosszabbítja meg. A termesztéshez szüksé­ges műtrágyát, vegyszereket, zárolt vetőmagot már megvásá­rolták, annál is inkább, mert akármilyen nehéz is a költsége­ket kigazdálkodni, a gyengébb, silányabb termés még többe ke­rül, mondta Kaszás László. A szekszárdi Aranyfürt Me­zó'gazdasági Szövetkezetben a napokban fejezték be 90 hek­tár mustár vetését, mondta Gyurkovics János főagronó- mus. Tavaly is volt, hasonló nagyságú területen mustárjuk, mivel jól sikerült értékesíteni és kiváló a búza elővetemé- nyének is, az idén is próbál­koznak vele. A belvizes terület nagysága 100 hektár körüli, a 6-os főút mellett, Keselyűsben és Ebesnél is van belőle bőven, mondta a főagronómus. A ta­vaszi munkáknál válogatni kell, hogy hol, mekkora dara­bot tudnak megmunkálni, a belvizes foltokat kihagyva. Mindez többszöri vonulást, pakolást és ezzel együtt több költséget is jelent. Kukoricára 1100 hektáros területet szán­nak, 200 hektáron napraforgót és kevés lucernát terveznek vetni. Az őszi búza vetésénél ők is figyelembe vették a tárca akkori ajánlását (10 százalékos vetésterület csökkentést), hogy a beígért támogatásokhoz hoz­zájussanak, ami januártól megváltozott. Már most lehet hallani az őszi felvásárlási árakról, mondta a főagronó­mus, ami elég széles skálát mutat: egy mázsa búzáért 1800 és 2600 forint között, kukori­cáért 1270 és 2100 forint kö­zött ígérnek a kereskedők. (Mint ismert, február 28-ig az agrártárca elvárása szerint, minden termelőnek értékesí­tési szerződést kellett kötnie, ahhoz, hogy a támogatáshoz hozzájusson.) A bátaszéki mezőgazdasági szövetkezetben az idén min­denből kicsit többet vetnek, mert a cukorrépa az idén kima­rad a termesztésből, mondta Nagy István elnök. A 3000 hektáros területükön a fő nö­A belvizes területeken még lábon áll a kukorica Fotó: G. k. vények a búza, az árpa, a repce, a kukorica és a napra­forgó. (A cukorrépát azért hagyják ki az idén, mert nehéz rá szerződést kötni, mondta az elnök.) A termelés költségein itt is igyekeznek spórolni, bár a termelők az értékesítési szerző­dés miatt (aki majd felvásárolja a terményt, általában azt is ki­köti, hogy tőle kell megvenni a műtrágyát, növényvédő szere­ket, stb.) nem nagyon válogat­hatnak, a kedvezőbb lehetősé­gek, akciók között, mondta az elnök. M. I. Nyugdíjasok közgyűlése Zsúfolásig megtelt a Szedresi művelődési ház, ahol a Nyug­díjasok Érdekvédelmi Szö­vetsége 321 tagot számláló he­lyi alapszervezete tartotta év- ' nyitó közgyűlését. Herczinger István elnök adott számot az elmúlt év törté­néseiről, amelynek keretében a kereskedelmi cégekkel és szol­gáltatókkal kötött különmegál- lapodások mintegy 14-15 ezer forint megtakarítást jelentettek családonként. A különböző szervek és szervezetek által is támogatott, maradandó élmé­nyeket adó kirándulásokon 326 nyugdíjas vett részt. Szélesítet­ték a különböző családmegsegí- tési akciókat. Nehezményezték, hogy az igen széleskörű, a köz­ség érdekeit is bőven szolgáló tevékenységük ellenére lénye­gesen csökkentették a részükre eddig nyújtott támogatást. Az általános iskolások és a most már országosan ismert ci- terazenekaruk műsora után a helyi polgármester köszöntötte a közgyűlést, majd a Nyugdíjas Érdekszövetség megyei alel- nöke kapott szót. Az alapszervezet ez évre szóló tervei a növekvő nehéz­ségek ellenére tiszteletremél- tóak:- szintentartani a tagság ak­tivitását;- a régi és újabb vásárlási akciók szervezésével segíteni főként a kisnyugdíjasok helyze­tén;- további kedvezményes, fő­ként gyógyfürdős utazásokat szervezni a tagság részére;- hagyományt terémteni a már bevált rendezvényformák­nak, főként a kertészkedést, szőlész-borászkodást segítő ismeretterjesztő előadásoknak;- szélesíteni a kapcsolatokat mindazokkal a szervekkel és szervezetekkel, akik az idős emberek sorsát szívügynek te­kintik. A közgyűlést követően a nyugdíjasok éjszakába nyúló , jóízű” beszélgetést folytattak a saját borok és az asszonyok po­gácsakölteményei mellett. Szakái László Hírek A Megyéből Tolnai tanácskozás A következő tanévben Tolnán indítandó általános iskolai első osztályok számáról is szó lesz a tolnai képviselőtestület műve­lődési bizottságának ma, azaz hétfőn délután kezdődő ülésén. Új épületrész Alsótengelicen Elkészült az Alsótengelici Idő­sek Otthona épületének új, ki­bővített szárnya. Az épületrészt ma, hétfőn ünnepélyes körül­mények közepette adja át ren­deltetésének Tímár László, Tolna Megye Közgyűlésének alelnöke. Jegyzők az együttműködésről Simontomyán tartotta leg­utóbbi ülését a Jegyzők Orszá­gos Szövetsége Tolna megyei szervezetének intézőbizottsága. Az ülés egyik témája a jegyző­szövetség és a Közigazgatási Kar közti együttműködés javí­tása volt. A két szervezet már­cius 26-án Szekszárdon a Köz- igazgatási Hivatallal közös ta­nácskozást rendez. A jegyző­szövetség intézőbizottsága adatlapot állított össze, amely- lyel a Tolna megyei jegyzők helyzetét mérik fel. Az adatla­pot a megye városainak jegyzői minden település polgármesteri hivatalába eljuttatják. Csöndes hétvége a rendőrségen Az év eddig legcsöndesebb hétvégéjeként jellemezte az elmúlt szombat, vasárnapot a Tolna Megyei Rendőr-főkapi­tányság ügyeletes tisztje. Mindössze annyi történt, hogy Szekszárdon, a Csatári orvosi rendelőbe tört be ismeretlen személy és elvitte a telefont. Jegyzői fogadónap Frellerné dr. Kovács Anna, Dombóvár jegyzője szerda reg­gel nyolctól délután négy óráig fogadónapot tart a polgármes­teri hivatalban. I. Dombóvári Idegenforgalmi Szakmai Est Gunarasfürdő fejlesztése volt a téma A dombóvári polgármesteri hivatal dísztermében nagy érdek­lődéssel kísért idegenforgalmi fórumot rendezett a város és a környék önkormányzatainak társulása valamint a Kék Csillag Kistérségi Turisztikai Egyesület. Tóth Attila, a házigazda telepü­lés polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a dombóvári térség felemelkedéséhez nagy­ban hozzájárulna, ha a sokak ál­tal kedvelt üdülőhely - Gunaras­fürdő - a jelenleginél sokkal gyorsabban fejlődne. A kisrégió vendéglátó vállalkozásait tömö­rítő szervezet elnöke, dr. Keller József vitaindítójában kiemelte, hogy ehhez jelentős tőkebevo­násra lenne szükség, ám a befek­tetők idecsábítása ma nem tűnik könnyű feladatnak. Bőr Nagy Ádám, a Gunaras Rt. elnök-igazgatója arról be­szélt, hogy az utóbbi években emelkedett a fürdőt felkeresők száma, ami bizakodásra adhat okot. Előadása további részében az üdülőkomplexum fejlesztési terveiről szólt. A vendégek körében végzett tavalyi felmérés tapasztalatait a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem Földrajzintézeté­nek munkatársa, Miszler Miklós ismertette. Az egyetem turizmus tanszé­kének vezetője, dr. Aubert Antal arra hívta’fel a figyelmet, hogy Gunaras esetében mind a ter­mál-, mind a gyógyfürdő jelleg erősíthető. A termálrész látoga­tottságát az növelheti jelentősen, ha a rekreációra vágyó vendégek számára elkészül egy különleges szórakozást és felüdülést bizto­sító élményfürdő. A gyógyrész- leget felkeresőknél más a moti­váció. Egészségük megőrzése vagy visszanyerése érdekében nagyobb távolságról is hajlan­dóak eljönni, ha tudják, hogy a fürdő vize és a különböző keze­lések javítanak állapotukon. Ne­kik az is fontos, hogy minőségi szálláshelyek álljanak a rendel­kezésükre. Az est zárásaként Szabó Lo- ránd, a dombóvári Tourinform iroda vezetője a kistérség turisz­tikai lehetőségeiről, az egyre szélesedő programkínálatról be­szélt. -glaub­Nemzetközi cigánybál volt szombaton este Szekszárdon a Rózsa kollégium ebédlő­jében. Több százan jöttek össze a jó hangulatú estén, többen a határon túlról érkeztek, pél­dául Szlovákiából. Megválasztották a bál szépeit is, akik közül a legszebb három leányzó Kó­nya Klaudia, Sárközi Adrienn és Horváth Brigitta volt fotó: bakó jenó Kern Andrással Szilágyi János műsora a tv2-n ma 22.45-től > t

Next

/
Thumbnails
Contents