Tolnai Népújság, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-22 / 67. szám
4. oldal Megyei Körkép — SZEKSZÁRD, BÁTASZÉK És KÖRNYÉKE 1999. március 22., hétfő Szenvedő Szentháromság Választás a testvérvárosban Manfred List ismét győzött Huszonnégy éve főpolgármester Siker Mohácson Szép sikert értek el a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei Mohácson az Országos Tovább- képzős Fesztiválon. A három napos rendezvényen Szekszárdról négy növendék, három zongorista, egy brácsás vett részt. A 260 fős mezőnyben a zongorista Kenderes Tamás - Dobai Tamásné növendéke - Schopin Cisz-moll polonézének előadásáért oklevelet kapott. Ugyancsak oklevéllel ismerték el a Farkas Éva, brácsa (tanár Auth Zoltánná) Kenderes Tamás által előadott Kodály-művet. Kórházi dicséret Bár manapság kevés dicsérő szót lehet hallani az egészségügyről, azért olykor akadnak kivételek. Mözsi olvasónk, Kriser Adámné telefonált szerkesztőségünkbe, hogy felhívja a figyelmet a szekszárdi kórház fertőző osztályán uralkodó „állapotokra”. Mint olvasónk elmondta, a részlegen olyan bánásmódot, olyan odafigyelést, higiéniát, ellátást tapasztalt, ami egy országos klinikának is a becsületére válna, és minden elismerést megérdemel. Még a takarítónők is nagyon figyelmesen bánnak a betegekkel. Olvasónk észrevételét örömmel adtuk közre. -htSzékely táncok Bátaszéken A bátaszéki Székely Baráti Kör szervezésében székely táncházat rendeznek Bátaszéken, a Petőfi Sándor Művelődési Házban március 26-án 19 órakor. A táncház nyitott, minden érdeklődőt szívesen látnak, aki kedvet érez ahhoz, hogy közelebbről is megismerje a székely kultúrát. A baráti kör nem titkolt célja, hogy a közeljövőben egy székely tánccsoport is létrejöjjön. A táncházat minden hónap utolsó péntekjén rendezik, s mintegy három órás programot terveznek. A mostani, első alkalom főként az ismerkedés jegyében zajlik, majd az idősebbek megmutatják, mit és hogyan táncoltak Bukovinában. (pt) Szenved a Szentháromságszobor Szekszárdon. A Béla- király téren lévő barokk alkotás nem bírja a mai kor kihívásait, jobban mondva a gépkocsiforgalmat. Az 1739-40. évi pestisjárvány emlékére 1753-ban emelt szobor ugyanis a városháza, régi Vármegyeháza, belvárosi katolikus templom háromszögében, az itt áthaladó forgalom középpontjában áll. Ezért hiába újították fel gondosan néhány éve a műemléket, az állandó rázkódás, a kipufogó-gázok továbbra is rongálják az értékes barokk alkotást. A helyzetet felismerve a szekszárdi önkormányzat a szobor „áttelepítését” tervezi a probléma megoldására. A város polgárai hálájaként készült szobor - a két évig dúló pestisjárvány ugyanis elkerülte Szekszárdot - az oltalmazó Szűz Márián kívül a betegek védőszentjét Sebestyént, valamint a tűz- és más veszedelmeket elhárító Szent Flóriánt ábrázolja. A valószínűleg helybeli fémművesmester alkotta kovácsoltvas ajtó érdekessége a fekete patina, ami miatt a mai napig nem rozsdásodik a barokk kapu. A Szentháromság szobor egyébként eredetileg nem itt volt, tudtuk meg dr. Töttös Gábor docens, helytörténésztől. 1828-ig a szobor a 48-as emlékmű és a Béla-király szobor közötti területen állt. Innen azért került áttelepítésre a jelenlegi helyére, mert a köveket hordó nagy társzekerek útjában volt. Az áthelyezés szempontja az volt, hogy olyan helyre ketül. A szervezet tartós élelmiszert, egyéb adományt is szívesen fogad, nagyobb mennyiség esetén eljuttatják a bajba jutott településre. Most elsősorban a pénzadomány a fontos, mert fertőtlenítő-, és tisztítószerekre, ivóvízre lenne szükségük a rászorultaknak. Egyszerűbb, ha az ott élő emberek szerzik be ezeket a nélkülözhetetlen cikkeket, s nem innét juttatják el azokat. A központi alapba a személyi jövedelemadóból befizetett egy százalékot is az árvízkárosultaknak juttatja a szervezet. A szekszárdi vállalkozók mai napig kellemes hangulata és pozitív visszhangja van. Negyedik éve nyári ovi-tábort szervezünk, melynek élményeiről, kalandjairól, varázsáról a jelenlegi kisiskolások tudnának leghitelesebben beszélni. — Hogyan tudják mindezt megvalósítani? — Az óvodai dolgozók tenni akarását mi sem bizonyítja jobban, mint az 1992-ben - a nevelőtestület és az akkori szülők által - létrehozott rüljön a szobor, ahol két megrakott szénásszekér elfér egymás mellett. Kedves szokás volt régen, hogy húsvét előtt itt szoktak várakozni a katolikus hívők a sonkaszentelésre. A szobrot tehát előbb-utóbb ismét áttelepítik. Hogy hová, azt egyelőre még nem tudni, de remélhetően olyan helyre kerül, ahol véglegesen nyugalomra lel és „nem szenved tovább”. F. Kováts - Bakó Szekszárd németországi testvérvárosában, Bietig- heim-Bissingenben a hónap közepén tartották meg a főpolgármester-választást. Ezúttal a szavazásra jogosult polgárok 42,1 százaléka járult az urnák elé. A megjelentek két jelölt - az eddigi főpolgármester, Manfred List, illetve riválisa a lengyel származású Janus Lukjan Ferkaluk - közül választhattak. A megmérettetésből Manfred List került ki győztesen , méghozzá fölényesen, miután megszerezte az érvényes vok- sok 96,1 (!) százalékát. így megkezdheti negyedik főpolgármesteri ciklusát. Egyébként Németországban a nálunk szokásos négy évvel szemben hosszabb időre, nyolc évre kapnak mandátumot a főpolgármesterek, ez azt jelenti, hogy az 1936. május 5-én született Manfred List immár huszonnégy éve áll megszakítás nélkül Bietigheim-Bissingen élén. Ám mivel a vonatkozó német törvények szerint e tisztséget nem töltheti be 68. évnél idősebb személy, ezért testvérvárosunkban öt év múlva újra lesz főpolgármester választás. -száSzekszárdi vállalkozók felajánlása A Vöröskereszt a károsultakért A téli adománygyűjtés kapcsán a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete két Szabolcs megyei települést, Nagyar és Kisar katasztrófa helyzetbe került családjait támogatja. Decemberben és januárban már négy szállítmány érkezett megyénkből erre a területre, tudtuk meg Martin Jánostól, a megyei szervezet titkárától, a mostani akcióban egyértelműen a nagyari árvízkárosultaknak gyűjtenek. Amit a Vöröskeresztnél személyesen fizetnek be, az utolsó fillérig a nagyáriák kapják meg, az ottani polgármesteri hivatalon kérészJubilál a Perczel-óvoda (Folytatás az 1. oldalról.) — Mindig arra törekedtünk, hogy a hozzánk belépő kisgyermeket ingergazdag, naponta megújulni képes, csodálatos világ fogadja, ami jó érzéseket kelt és testi-lelki biztonságot, megnyugvást nyújt a szülőknek, gyermekeknek egyaránt. Lassan tíz éve, hogy a szülői kapcsolattartás kötetlenebb formáját is gyakoroljuk közös kirándulások, bálozások megrendezésével, amelynek a árusításra ajánlottak fel gyermek- és felnőtt használt ruhákat, játékokat és lábbelit, hogy a bevételt az árvízkárosultak javára fordíthassa szervezet. A Szekszárdi Városi Szervezet akciója szerdán, 24-én lesz a Dózsa György utcai székház udvarán, délelőtt 9 és 14 óra között. Az árusításból befolyt perselyes bevételt még aznap a Szabolcs megyei Nagyar község számára utalják át. A városi szervezet továbbra is fogadja a felajánlásokat, hogy az értékesítésből befolyt összeggel segíteni tudjanak a bajba jutott embereken. (pt) „Gyermekeinkért” Alapítvány, melyet az azóta belépő dolgozók is elfogadtak és gyarapítását szolgálják. Az alapítvány és a sikeres pályázatok adnak lehetőséget az olyan célkitűzések megvalósításához. Húsz éves évfordulónk alkalmából szeretettel gondolunk minden kedves régi munkatársunkra, óvodásainkra, azok szüleire és mindenkire, aki bármilyen módon kapcsolatban állt intézményünkkel. vem Tíz éves a Theatrum Színiakadémia Szekszárdi színinövendékek A színművészeti főiskola mellett az elmúlt években egyre több magániskola is megkezdte a működését. Igény volt rá, mint azt a többszörös túljelentkezés bizonyítja és a színházak is szívesen szerződtetik a frissen végzett növendékeket. A Theatrum Színiakadémia Művészeti Szakiskola tíz éve működik, mint színészképzéssel foglalkozó, nappali tagozatos iskola. A növendékek 80 százaléka vidéki, tájékoztatta lapunkat Hajdufy Miklós igazgató, filmrendező. Az iskolai képzésben színészmesterség, beszédtechnika, tánc és énektanítás, valamint elméleti tantárgyak (dráma, színház, művészettörténet) szerepel. A három éves képzést követően minisztériumi és szakmai bizottság előtt szakvizsgáznak a hallgatók. A végzett diákok a vidéki és fővárosi színházakban helyezkednek el. Szűkebb pátriánkból is rendszeresen jelentkeznek a Theatrum Színiakadémiára, és a szerencsések már a színművészeti pályán kamatoztatják tudásukat. Varró Emese és Biczók Katalin Szekszárdról kerültek a színiakadémiára, majd az iskola elvégzése után visszatértek a városukban, pár évig a Deusche Bühne (német nyelvű színház) tagjai voltak. (mau) FŰTÉSTECHNIKA A CSÚCSON! FÉG, PELGRIM, LAMPART, KORAL konvektorok, FÉG, QADRIGA, IDROPI, és KF gázbojlerek, ÓCEÁN, FERROLI, FÉG, JUNKERS, SUPRIMA és NECTRA fűtőkészülékek,- SANCO rézcsövek, rézfittingek,- MOFÉM gályóscsapok, csaptelepek...- DUNAFERR radiátorok kedvezményekkel! HÖTERM, TERMO-ÖV Color öntvény- és lemezgázkazánok,- HERZ, COMAP radiátorszelepek- vizszűrók, vízkezelők,- GRUNDFOS, és WILO szivattyúk, egyéb víz- gáz és fűtésszerelési anyagok,- Villanybijlerek • TELJES KOMFORT t BIZTONSÁGOS MŰKÖOÉS • GAZDASÁGOS ÜZEM Chafioteaux et Maury Viszonteladóknak NAGYKERESKEDES Szekszárd, Szluha György u. 23. Telefon: 06-74410-286, 06-60410-789. Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-16.30-ig szombaton: 8-11-ig AKI KERES, AZ TALÁL AKIT MEGTALÁLNAK,