Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-03 / 28. szám

1999. február 3., szerda 3. oldal Megyei Körkép Szekszárdi művelődési bizottság Nyitvatartás és nevelési terv Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának művelődési bizottsága so­ros ülését tartotta tegnap délután a városházán. El­sőként a városi televízió és a Szekszárdi Vasárnap című hetilap tevékenysé­géről szóló beszámoló ke­rült a bizottság elé. A testület úgy döntött, hogy a beszámolót egyelőre leve­szik a napirendről, s egy ké­sőbbi időpontban, részletes átdolgozás és kiegészítés után tárgyalják újra. Ezt kö­vetően az önkormányzati fenntartású óvodák nyári karbantartási szünetének időpontjáról született dön­tés. Ennek értelmében az I. Számú Óvoda Kölcsey lakó­telepi és Bajcsy-Zsilinszky úti épületében július 5-től 30-ig, a Kinizsi és a Wo- sinsky óvodában július 19- től augusztus 13-ig tart a ta­karítási szünet. A II. számú óvoda Mérey utcai és Ka­darka utcai épülete július 19-től augusztus 13-ig, a Rákóczi utcai pedig július 5­től 30-ig lesz zárva. A III. számú (Honvéd utcai) óvo­dában július 12-től 31-ig tart a takarítási szünet. A IV. számú óvoda Perczel utcai épülete július 19-től augusz­tus 13-ig, míg a Kecskés Fe­renc utcai és a szőlőhegyi óvoda július 5-től 30-ig tart zárva. Szó volt még az óvo­dák nevelési programjának elfogadására kidolgozott ütemtervről és a nevelési ta­nácsadó fejlesztési kérelmé­ről. Ez utóbbi esetében a bi­zottság szükségesnek tartja a városi és megyei önkor­mányzat egyeztető bizottsá­gához fordulni, mivel a szekszárdi nevelési tanács­adó nem csak a megyeszék­helyen élő gyermekeket látja el, hanem a városkör­nyék több mint 15 települé­sét. Az idei Szüreti Fesztivál megrendezésével kapcsola­tos pályázat feltételeiről a bizottság zárt ülésen tár­gyalt. Azért határozott így a testület, hogy se a város, se a jövendő pályázók gazda­sági érdekei ne sérüljenek. vrti Hírek A Megyéből Újra hajtogatnak Újraindítják a bonyhádi mű­velődési központban koráb­ban működött origami kört. A régi és az új tagokat holnap este 6 órára várják. Baleset Furkónál Furkópusztánál, az 56-os számú főútvonalon tegnap késő délután egy kamion pót­kocsija borult fel, ami miatt rövid időre az utat is le kellett zárni. Személyi sérülés nem történt. / Égett a gerenda Magyarkesziben egy családi ház kéményébe épített ge­renda izzott, s gyújtotta fel a födémdeszkákat, mintegy másfél négyzetméternyi terü­leten. A lángokat a siófoki és a sárbogárdi hivatásos, vala­mint a magyarkeszi önkéntes tűzoltók fékezték meg. Tisztújítás A Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete holnap, azaz csü­törtökön 18 órától rendezi meg tisztújító közgyűlését, a helyi művelődési házban. A közgyűlés idejére gyerekfelü­gyeletet biztosítanak a könyv­tárban. Vizsga A döbröközi zeneiskola negyven növendéke csütör­tökön délután félévi vizsgán mutatja be hangszeres tudá­sát. Régiók - előny a Dél-Dunántúlon A területfejlesztési törvény idei módosításának egy fő célja van: a regionalizmus markáns megjelentetése Magyarorszá­gon. Mindez hétfőn hangzott el Budapesten, az Országos Terü­letfejlesztési Tanács ülésén, ahol szőkébb pátriánkat Bohli An­tal, a megyei önkormányzat főosztályvezetője képviselte. — A törvényben ugyan eddig is szerepelt a regiona­lizmus igénye, ám a megvaló­sulás elsősorban a megyék el­határozásán alapult - mutatott rá Bohli Antal. — A módosí­tás deklarálná, hogy hazánk­ban hét tervezési-statisztikai régió van, s ezzel együtt tisz­tázna néhány vitás kérdést, például, hogy Zala megye hova tartozik. — A regionalizmus elve vi­szont éppen a mi vidékünkön egyáltalán nem újdonság . .. — Valóban ki lehet jelen­teni, hogy a Dél-Dunántúl megelőzött másokat ebben az ügyben. Már 1993-ban létre­jött itt egy közös, négy me­gyére kiterjedő fejlesztési alapítvány, jóval a területfej­lesztési törvény előtt, s elké­szült 1994-ben a régiót átfogó területfejlesztési koncepció is. Baranya, Somogy és Tolna megyékhez akkoriban éppen a már említett Zala megye tár­sult: ám most dolgozták ki központi műhelyekben azt a koncepciót, melynek értelmé­ben Zala megye a jövőben a nyugat-magyarországi régió része lesz. — A megyék képviselői a tanácskozáson - az esetleges nem egyeztetett besorolásokra tekintettel - nem hangsúlyozták aggályaikat? — Több megye képviselője is hangoztatta fenntartásait, de a mi régiónk - köszönhetően a régebbi együttműködésből adódó lépéselőnynek - semmi­féle okot nem látott erre. Tolna megye is megtalálja azokat a pontokat, melyekben kellő súlyt tud képezni. Nálunk azonban olyasmi nincs, mint ami van egyes keleti területek esetében: ott bizonyos szom­szédos megyék egyszerűen nem akarnak egymással egy ré­gióba tartozni. -szá­Honatyai üzemlátogatás Tolnán Foglalkozni a foglalkoztatással Tolnán, a Fastron Kft-nél és a Karolina Kft-nél tett látogatást tegnap dr. Braun Márton, Tolna megye I. számú választókör­zetének országgyűlési képviselője, a tolnai polgármester, dr. Szilák Mihály társaságában. Dr. Braun Márton lapunknak úgy nyilatkozott, hogy mint or­szággyűlési képviselő köteles­ségének érzi figyelemmel kí­sérni a jelentős számú munkae­rőt foglalkoztató cégek munká­ját egy olyan városban, ahol a legmagasabb a munkanélküli­ség Tolna megye egyéb térsé­geihez viszonyítva. Megyénk egyik legjelentő­sebb foglalkoztatójánál, a Fast­ron Kft-nél tapasztaltakról szólva úgy fogalmazott: nem véletlen, hogy az egykori szö­vetkezet vonzó menyasszonnyá vált a külföldi befektető szá­mára, hiszen a szövetkezeti dolgozók korábban kifejlesztet­ték magukban a jég hátán is megélés képességét. Örvende­tesnek tartotta, hogy a kreativi­tás ma is jellemző a világszín­vonalon dolgozó, minőségi termékeket előállító cégre, amely 820 embernek ad mun­kát. A foglalkoztatás szempont­jából is megnyugtatónak ne­vezte, hogy a Fastron „több lá­bon áll”, így kevésbé van kitéve esetleges negatív külső hatá­soknak. A próbaüzemét február vé­gén indító, zöldmezős beruhá­zásként létrejött Karolina Kft. esetében azt emelte ki, hogy a külföldi cég mintegy 2 milliárd forintos beruházással olyan komoly üzemet hozott létre, amely azt jelzi: a befektetőknek hosszú távú tervei vannak Tol­nán. A tartós foglalkoztatási szándékra bizonyíték az is, hogy a munkások betanítása igen sokba kerül. Mint ahogy a cég vezetője is fogalmazott: ebben az iparágban a legfőbb érték a munkaerő. A Karolina egyébként eddig mintegy 120 dolgozót vett fel, a tervek sze­rint 2001 végére 300 főt foglal­koztat majd.-es­IKR Bábolna: fejlesztés, kereskedelem, eredmények Az IKR Rt. kedden délelőtt Szekszárdra, a Babits művelő­dési házba, vevőtalálkozóra hívta dél-dunántúli partnereit, termelőket, kereskedőket, és az érdekképviseletek vezetőit. A nagy érdeklődéssel kísért szak­mai rendezvényen Szaxon Attila vezérigazgató köszöntötte a vendégeket. Tőle dr. Marton László termeltetési igazgató vette át a szót, aki az IKR tevé­kenységéről tartott szemléletes előadást. Az IKR Rt. negyedszázados múltra visszatekintő nagyválla­lat. Megalakulásakor a világ leg­fejlettebb régióiban alkalmazott iparszerű kukoricatermesztési rendszerek magyarországi ho­nosítása volt a célja. Ma az IKR Rt. teljesen privatizált cég, mely a tevékenységét országos háló­zatán keresztül gyakorolja. Végül tájékoztatás hangzott el az IKR Rt. által kínált termelte­tési lehetőségekről: búza, kuko­rica, árpa, napraforgó, repce fi­nanszírozására hektáronként 30- 40 ezer forintot adnak. M. I. Bonyhádon is Tilos a látogatás Az influenzások számának emelkedése miatt látoga­tási tilalmat rendeltek el a bonyhádi kórházban. Dr. Bezerédy Márta, az ÁNTSZ Tolna Megyei tisz- tifőorvos-helyettese érdek­lődésünkre elmondta, hogy eredetileg csupán a kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán akarták megtiltani a látogatást. A helyi adott­ságok miatt azonban - ez az osztály külön nem zárható le - az egész kórházra kiter­jesztették a tilalmat. A szekszárdi kórház gyermek és szülészeti osztá­lyán tegnap óta tilos a látoga­tás, a megye más intézmé­nyeinél egyelőre nem lesz hasonló korlátozás. -l-s Ossza meg örömét! Máthé Balázsnak születés- és névnapja alkalmából jó egészséget és jó tanulást kí­ván: Papa, mama Bonyhádvarasdról Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0) 06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! <D 06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audiotex 1539 Bp. Pl. 591. Hívás dija: 88 Ft +Aía/perc Régiók és városok a turisztikai kiállítás központjában Tájak és ízek kaposvári vására A gyógyturizmus, a lovas-, vadász, horgász- és falusi turizmus lesz a fő témája a hét végén kilencedik alkalommal megnyíló kaposvári turisztikai kiállítás és konferencia rendezvénynek. A Táncsics gimnáziumban 37 standon kilenc ország nyári kíná­lata lesz jelen. Nyolc éve még mindössze nyolc kiállító mutatkozott be a kaposvári turisztikai börzén. Azóta a hagyományosan a híres Dorottya-napokhoz kapcsolódó esemény az ország egyik legje­lentősebb kiállításává nőtt, ahol pénteken már kilenc ország 37 kiállítója lesz jelen. A szervezői Kapos Expo Vásáriroda nem titkolt célja, hogy Somogy me­gye és a régió számára is bemu­tatkozási lehetőséget biztosít­sanak. Idén a kisrégióké, a fa­lusi illetve a gyógyturizmusban érdekelt településeké, társulá­soké lesz a főszerep. Mint azt Hamvas Péter, a Somogy Me­gyei Idegenforgalmi Hivatal igazgatója a tegnapi sajtótájé­koztatón elmondta, a belföldi turizmus erősödése nélkül nem lehet jó idegenforgalmi évet tervezni. A külföldi kínálatot Horvát­ország, Franciaország, Olaszor­szág, Lengyelország, Ausztria, Románia, Csehország, Srí Lanka és Ciprus, illetve azok magyarországi képviseletei mu­tatják be. A program ehhez mérten bőséges lesz, hiszen va­lamennyi kiállító igyekszik or­szága, régiója különlegességeit bemutatni, és ezek egy része - kapcsolódva az ország idei szlogenjéhez - gasztronómiai élvezeteket is nyújt. Ezek közül az élre kívánko­zik a Nagyszakácsi hagyo­mányőrzők bemutatása, akik már a nyári királyi szakácsver­senyre toboroznak résztvevőket és látogatókat -ízletes fogások­kal, valamint a szombati szen­nai disznótor. A kiállításhoz idén is kapcso­lódik egy turisztikai konferen­cia, ahol dr. Bozai Hanna, a Gazdasági Minisztérium főosz­tályvezetője hazánk 1999. évi turizmusfejlesztési koncepció­ját ismerteti. A konferencia fő témája amúgy a városi és vá­roskörnyéki turizmus fejlesz­tése. Ebben a témában tart elő­adást dr. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke, Bánki Erik, az országgyűlés termálturizmus albizottságának elnöke, dr. Baka József, Ka­posvár alpolgármestere és dr. Spiegl József, a Zselica Szövet­ség elnöke, a megyei közgyűlés alelnöke. Természetesen idén is lesz lehetőségük a látogatóknak kü­lönféle utazási lehetőségeket nyerni, és a hagyományoknak megfelelően a belépés most is ingyenes lesz. Varga Ottó A paksi földgázhálózat ügyében Eredménytelen tárgyalás Nem közeledtek az állás­pontok a DÉGÁZ Rt. és a Paks környéki települések között a földgázhálózat va­gyoni kérdésében. Hétfőn délután ültek tárgya­lóasztalhoz a felek, Pakson a Városházán. Mint a közel­múltban megírtuk, a gázbe­ruházást követően vita ala­kult ki, jár-e visszatérítés az érintett négy településnek a szolgáltató cseréjét köve­tően. Paks, Dunaföldvár, Bölcske és Madocsa össze­sen 320 millió forintra tart igényt az eredeti szerződés szerint, míg a DÉGÁZ egy későbbi szerződésmódosí­tásra hivatkozva azt az ál­láspontot képviseli, hogy nem kell fizetnie. Bor Imre, Paks polgármestere el­mondta lapunknak, a hétfői tárgyaláson nem történt elő­relépés. Mindössze annyiban állapodtak meg a DÉGÁZ vezérigazgatójával, hogy egy későbbi időpontban folytatják a megbeszélése­ket. A négy települést az ügyben Bor Imre képviseli, aki egy önkormányzati va­gyon kérdésekben tapaszta­latokkal rendelkező jogász­csoportot bízott meg a lehe­tőségek felmérésével. Az anyag előreláthatóan a héten elkészül, ennek ismeretében egyeztetik a szegedi székhe­lyű gázszolgáltatóval a kö­vetkező tárgyalás időpontját.-rg­0640/22-00-22 Gázóraállását bejelentheti a 06-40/22-00-22-es telefonszámon, a Déldunántúli Gáz- szolgáltató Részvénytársaság kék számán. A 40/22-00-22 a helyi hívás díjáért tárcsázható hétköz­napokon 7.00-18.00 óra között, szombaton 8.00 órától 12.00 óráig, az ország bármely pontjáról, vezetékes vagy mobiltelefonról. Sokoldalú energiahordozó - sokoldalú szolgáltatás A gázhibák bejelentésére természetesen továbbra is él másik kék számunk, a 06-40/40-40-40. un Déldunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság

Next

/
Thumbnails
Contents