Tolnai Népújság, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-03 / 28. szám
4. oldal Megyei Körkép Dombóvár És Környéke 1999. február 3., szerda Vámolási lehetőség Dombóváron Továbbra is csak vágyálom? A térség vállalkozói és cégei jelenleg Tamásiban, Kaposváron és Pécsen oldják meg vámkezeléseiket. Számukra óriási könnyebbséget jelentene, ha a jövőben Dombóváron intézhetnék ezeket az ügyeket. A település önkormányzatának vezetői már régóta tárgyalnak a témáról a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának illetékeseivel. Próbálkozásaikat azonban eddig nem kísérte siker. Ennek ellenére nem mondtak le azon tervről, hogy megteremtsék a vámolási lehetőséget a térség központjában. Jelzi ezt az is, hogy az elmúlt héten Tóth Attila polgármester fogadta a Vám- és Pénzügyőrség dél-dunántúli régiójának parancsnokát, dr. Her- czeg Józsefet. A megbeszélésen elhangzott, hogy a napi több mint húsz vámolási igény indokolttá tenné Dombóváron egy szolgálati hely létesítését. Ám a vámosoknál is meglévő létszámgondok egyelőre nem teszik lehetővé ennek megvalósítását. A dél-dunántúli parancsnok azt javasolta a polgármesternek, hogy keressenek egy olyan vállalkozást, mely vámügynökséget létesít a városban. Ebben az esetben meg lehetne oldani a vámoláshoz szükséges információs rendszer összeköttetését a tamási hivatallal. -glaubFarsangi Mulatozó Szalagtűző az Apáczai Szakközépiskolában Pénteken este 5 órától szalagtűző ünnepélyt és bált rendeznek a dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskola dísztermében az oktatási intézmény százötven - nappali és levelező tagozatos - érettségi előtt álló diákja számára. Koszorúcska a József Attila Iskolában Az újdombóvári József Attila Általános Iskola harminchárom 7. osztályos diákja a tánctanfolyam utáni első báljára, a „koszorúcskára” készül, melyet pénteken 18 órától tartanak az oktatási intézmény aulájában. Farsang a csikóstőttősi gyerekeknek Szombaton délután két órától a csikóstőttősi iskola 37 alsótagozatos tanulója vidám mulatságon vesz részt a község sportcsarnokában, ahol a jelmezversenyt követően diszkózenére táncolhatnak a kisdiákok. Mulatság a döbröközi sportcsarnokban A döbröközi általános iskola sportcsarnokában szombaton délután négy órától az oktatási intézmény diákönkormányzata farsangi mulatságot rendez. Kurdi kertbarátok farsangja A kurdi kertbarátok a szombaton este hét órakor kezdődő, műsorral egybekötött bálon hirdetik ki az általuk rendezett borverseny eredményét. A mulatságon a talpalávalót a Dolfi együttes húzza. Pótszilveszter Újdombóváron A József Attila Iskola aulájában szombaton este 8 órától pótszilvesztert tartanak, ahol két zenekar - a Zolik együttes és a Rock and Roll Rádió Band - is színpadra lép. Gazdabál a művelődési házban A Független Kisgazdapárt dombóvári szervezete gazdabált rendez szombaton 20 órától a művelődési házban, melyen a jó hangulatért a Philips Szalonzenekar lesz a felelős. Vállalkozói est a Molnár György Iskolában A dombóvári vállalkozók farsangi mulatsága szombaton este nyolc órakor kezdődik a Molnár György Általános Iskola aulájában. Az esten műsort ad Karda Beáta énekes és Bach Szilvia humorista, a zenét a budapesti Monitor Band szolgáltatja. Dombóvári polgárőrök közgyűlése Óvni a térség lakóinak nyugalmát A dombóvári polgárőrök 1992-ben alakult és jelenleg ötven taggal működő önvédelmi egyesülete az elmúlt héten tartotta közgyűlését. Varga Jenővel, a civil szervezet régi-új elnökével beszélgettünk a tavalyi évről és az idei célkitűzésekről.- Milyen feladatokat valósítottak meg 1998-ban?- A sokak által kedvelt üdülőhely, Dombóvár-Gunaras- fürdő közbiztonsági helyzete a rendőrséggel közösen végzett munkánknak köszönhetően nagyot javult. Jelzi ezt az, hogy az elmúlt esztendőben a területen felére csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma. Tagjaink közül harmincketten teljesítettek szolgálatot a nyaralótelepen. Ők összesen 5000 órát járőröztek, jelzéseikre tizenhét esetben történt rendőri intézkedés. Részt vettünk nyáron a dalmandi viharkárok helyreállításában, november végén pedig Szatmárcsekére és Mezőváriba is elutaztunk, hogy segítsünk a Felső-Tisza vidékét sújtó árvíz károsultjainak kétkezi munkánkkal és a dombóvári térségben gyűjtött jótékony adományok eljuttatásával. Jó néhány városi rendezvényen biztosítottuk a rendet és számos oktatási intézmény valamint civil szervezet is igénybe vette segítségünket.- Nem kevés pénzbe kerülhetett az egyesület működtetése.- A település önkormányzatának támogatásán kívül pályázatokon nyertünk kisebb-na- gyobb összegeket.- A közgyűlésen új vezetőséget is választott az egyesület. Kik kaptak bizalmat?- Több korábbi elöljáró ismét bekerült az elnökségbe, de új embereknek is bizalmat szavazott a tagság. Az egyesület alelnöki tisztét Kurcz László tölti be, a titkári feladatokat Halpert Dánielre bízták, a gazdasági ügyeket Oszbach Pé- temé intézi, a belvárosi csoportot Hagyanek József, az újdombóvárit Szíjártó Lajos, az ifjúságit pedig Simonies János vezeti. Civil szervezetünk munkáját elnökként én koordinálom.- Az idei évnek milyen célkitűzésekkel vágnak neki?- Legfontosabb feladatunknak továbbra is a térségben lakók és az ideérkezők közbiztonság-érzetének javítását tartjuk. Emellett szeretnénk bekapcsolódni a gyermek- és ifjúság- védelembe valamint a káros szenvedélyek visszaszorításában is aktív szerepet kívánunk vállalni. Folytatjuk vezetőink és tagságunk képzését. Reméljük, hogy egy - a jelenlegi autóinknál fiatalabb - gépjárművet is sikerül beszereznünk. Egyesületünknél jelenleg két fő teljesít polgári szolgálatot, újabbak alkalmazásával folyamatos jelenlétet akarunk biztosítani a fürdőtelepen és a város területén. Tervezzük az újdombóvári ügyeleti központ bővítését egy közbiztonsági bemutatóterem és egy áldozatvédelmi iroda kialakításával. -glaubTornagyőzelmek és különdíjak Dombóvári sikerek a teremben A Dombóvári FC utánpótlás szakágvezetője, Bús László arról számolt be, hogy a labdarúgó egyesület öt korosztályos csapata is nagyszerű sikereket ért el a téli teremtornákon. A Banai Ferenc, Olasz János, Horváth. József, Péter Imre és Pálinkó Mihály által edzett gárdák december elejétől szinte minden hétvégén pályára léptek a dél-dunántúli teremtornák valamelyikén: játszottak Pécsen a TÁSI-, a Suli- és a Szilveszter Kupán, kergették a labdát a Siófokon rendezett Mikulás- és Karácsony Kupán, remekeltek Bátaszéken valamint Marcaliban és megnyerték hazai környezetben a Dombi Kupát is. Mindeközben a 8-18 éves korú focistapalánták lemérhették tudásukat olyan csapatok ellenében, mint a Siófok, a Dunaferr, a Pécsi MFC, a Kaposvári Rákóczi, a Sopron, a Komlói Bányász, a Bátaszék,a Bonyhád, a Mohács és a Marcali. Hogy nem vallottak szégyent egyik ellenében sem, azt jelzi az öt tornagyőzelem, a három 2. és a két 3. hely. Miközben a Dombóvári FC utánpótláscsapatai a különböző tornák dobogóira léptek, a mérkőzéssorozatok szervezői több tehetséges gyereket különdíjjal is megjutalmaztak. Molnár Mátét négyszer választották a szakemberek a mezőny legjobb kapusává, Farkas Norbert és Kurucz Gábor egy-egy alkalommal érdemelte ki a gólkirályi címet, Bán Csaba és Krémer Balázs pedig a torna legjobb játékosának járó elismeréssel térhetett haza. A sikeres „téli menetelés” közben a tornatermi edzések mellett a serdülők és az ifjúsági csapat játékosai január közepétől már szabadtéri tréningeken is részt vesznek, hogy felkészülve váiják a bajnokság tavaszi folytatását. -glaubEsélyt kérnek a sclerosis multiplexben szenvedők Drágák, de hatásosak a kezelések A hét végén a dombóvári Sclerosis Multiplex Klub vendége volt az országos egyesület elnöke, dr. Guseo András. A ideg- rendszert támadó „ezerarcú kór” legismertebb hazai gyógyítója figyelemfelkeltő előadást tartott a helyi betegeknek és az érdeklődő egészségügyi szakembereknek.- A gyakori fáradtsággal, eseti látászavarokkal, mozgáskoordinációs problémákkal és zsibbadással kezdődő betegség lefolyását ma már több, káros mellékhatások nélküli gyógyszerrel tudjuk kedvezően befolyásolni - mondta bevezetőjében a főorvos. A kezelések bizonyítottan hatásosak, de rendkívül drágák. Az egészségügyi tárcának és a gyógyszerkészítő cégeknek köszönhetően jelenleg több százan juthatnak hozzá az alattomos pusztítást okozó kór lassítását szolgáló készítményekhez. Ám a kezelésre váró betegek ma még jóval többen vannak azoknál, akik már kapják a gyógyszereket. Az ország alkotmánya és a nemrégiben elfogadott egészségügyi törvény szerint mindenkinek joga van az állapotának megfelelő kezelésre. A sclerosis multiplexben szenvedők a szakminisztériumnál most azokért a sorstársaikért emelik fel a szavukat, akik megfelelő állami finanszírozás hiányában még nem részesülnek a kezelésben, hogy rájuk se tolókocsi és lassú, fájdalmas elsorvadás várjon - zárta mondandóját dr. Guseo András.-glaubHírMondó Matematika versenyt rendezett a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium a térség általános iskoláinak negyedik osztályos tanulói számára, melyet Benedek János dalmandi diák nyert meg. Második Mágocsról Dicső Martina lett, míg a harmadik helyen Farkas Csaba, az újdombóvári József Attila Iskola tanulója végzett. Nagy érdeklődés kísérte azt az elmúlt heti előadást, melyet a kurdi nyugdíjas klub tagjainak tartott dr. Katz Anna, a dombóvári térség tisztifőorvosa. A csontritkulásról szóló tájékoztatóra több mint nyolcvan időskorú volt kíváncsi. A dombóvári ANTSZ adatai szerint a térségben folyamatosan növekszik az influenzaszerű megbetegedések száma. A város és a környék falvainak házi- és gyermekorvosai az elmúlt héten 63 esetet jelentettek, a legtöbb új beteget Dombóváron, Attalán és Kapospulán regisztrálták. Fehérvári Tamásnak, a térség országgyűlési képviselőjének a Dombóvár, Be- zerédj utca 14. szám alatt található ügyfélszolgálati irodája szerdán valamint pénteken, este 5 és 6 óra között tart nyitva. A dombóvári kórház véradó állomásának munkatársai holnap reggel fél kilenctől délután két óráig önkéntes véradásra várják azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. Következő ülését csütörtökön délután 3 órakor tartja a dombóvári diákönkormányzatok szövetsége. A város alsó- és középfokú oktatási intézményeiben működő szervezetek vezetőit ezúttal az Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola látja vendégül. A döbröközi zeneiskola közel negyven növendéke ad hangversenyt pénteken este hat órától az oktatási intézmény sportcsarnokában szüleik és a község érdeklődő közönsége számára. Farsangi Kupa ’99 néven két napos teremtornát rendeznek a hét végén a dombóvári Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnokában, melyen tizenhat kispályás csapat vesz részt, Ülésezett a lápafői, a várongi és a szakcsi önkormányzat Mindenütt kevés a pénz a fejlesztésre Az elmúlt héten Lápafőn, Várongon és Szakcson is ülésezett a település önkormányzata. A képviselőtestületek mindhárom községben elfogadták idei költségvetési rendeletüket. Ál lás Ajánló A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Ki- rendeltségén a következő álláshelyeket tartják nyilván. Keresnek lakatost, szerszámkészítőt, esztergályost, hegesztőt, szerszámlakatost, maróst, biztonsági őrt, üzletkötőt, elektroműszerészt, tanyagazdát, műszaki ügyintézőt, gumiszerelőt, biztosítási üzletkötőt, varrónőt, felnőtt szakápolót, hentest, bolti eladót, felszolgálónőt, szakácsnőt, pultost és kozmetikus-manikűröst. A felsorolt munkalehetőségekről a Dombóvár, Beze- rédj utca 14. szám alatt található kirendeltségen személyesen és a 466-338-as vagy a 466-835-ös telefonszámokon kérhető bővebb információ. Lápafőn tíz millió forintból gazdálkodik a testület. A bevételek 83 %-a a központi költségvetésből érkezik. Az önkormányzat közvetlen működési kiadásaira három milliót fordít és ugyanekkora összeget tesz ki a működési célú pénzeszközátadás is. A költségvetés egyharmadát társadalom- és szociálpolitikai juttatásokra fordítják. Új beruházásokra, fejlesztésekre az idén 700 ezer forint jut. Ebből hozzájárulnak a szakcsi körjegyzőség épületének felújításához és terveik között szerepel a lápafői kultúrház korszerűsítése, melyhez pályázaton szeretnének támogatást nyerni. A várongi testület 11,6 millió forintban határozta meg az önkormányzat költségvetését. Bevételük 76 %-a állami juttatás. A település működtetésére hét és fél milliót költenek, különböző segélyek valamint támogatások kifizetésére 1,8 millió forintot terveznek. A község panziójának kialakításához felvett hitel törlesztésén kívül ők is 250 ezret szánnak a szakcsi körjegyzőség renoválására és félmillió forintos önrésszel pályáznak a megyei területfejlesztési tanácshoz a várongi művelődési ház rendbetételére. Szakcson 12 %-kal nőtt az előző évihez képest az önkormányzat költségvetése, melyet most 97,2 millió forintban határozott meg a testület. Bevételeik kétharmadát az állam biztosítja. A kiadások legnagyobb részét a település és az önkormányzat intézményeinek működtetésére fordítják, ez az összeg 81 millió forintot tesz ki. Segélyezésre 8,5 milliót költenek. A községháza rekonstrukciójához pályázati pénzt remélnek. A körjegyzőség számítástechnikai eszközparkjának korszerűsítése mellett a védőnői szolgálati lakást is felújítják. -glaubA hagyomány folytatódik Borverseny Dombóváron A közel három évtizede működő Dombóvári Kertbarátkor a Művelődési Ház Kht-val közösen idén is megrendezi hagyományos borversenyét és farsangi mulatságát. Minden bizonnyal idén is szép számmal érkeznek majd a Dombóváron és a városkörnyéki településeken élő szőlősgazdák boraiból a minősítésre, amire február 23-án lehet nevezni. A bormintákat ezen a napon a művelődési házban 9-től 18 óráig adhatják le a termelők. A verseny szervezői arra kérik a gazdákat, hogy a borokból fajtánként két, 7 deciliteres palackban hozzanak mintát, s ezeken tüntessék fel a „nedűk” évjáratát, a fajta nevét és egy jeligét. A butéliák mellett egy lezárt borítékban a termelők nevüket és pontos címüket szerepeltessék. A versenyen a szekszárdi Horváth József, a nagyberki Pónusz Lajos és a kurdi Takács János tölti majd be a bíráló bizottságokban az elnöki tisztet. A borok minősítésére február 24-én reggel 8 órától kerül sor. Három nappal később, szombaton ugyancsak a művelődési ház ad helyet a kertbarátok farsangi mulatságának is. A bál 19 órakor az ünnepélyes eredményhirdetéssel kezdődik, majd a Treff együttes zenél hajnalig.-glaub4 i