Tolnai Népújság, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-04 / 2. szám
2. oldal Világtükör 1999. január 4., hétfő II. János Pál újabb békefelhívással fordult a világ felelős vezetőihez. Felszólította őket, hogy vessenek véget az Angola, Kongó, Sierra Leone és Koszovó népét sújtó háborúnak és erőszaknak. A Szent Péter téren összegyűlt mintegy' harmincezer hívőhöz intézett Úr- angyala-üzenetében az egyházfő hangsúlyozta: e népek helyzete is bizonyítja, mennyire szükséges az emberi jogok tiszteletben tartása. A környezetvédelem joganyagának átvizsgálásába fognak bele a héten az Európai Unió, valamint Magyarország, Ciprus, Csehország, Észtország, Lengyelország és Szlovénia tárgyalóküldöttségei. A hazánkról szóló országértékelés megjegyzi: Magyarország nem teljesítette mindazokat a vállalásokat, amelyeket a csatlakozás-előkészítést segítő programban rövid távra kitűztek. Az EU a légszennyezés csökkentésében, a hulladékkezelésben és a sugárzás elleni védekezésben vár mielőbbi előrelépést. Nem engedelmeskedik Bagdad a repülési tilalomnak. Szaddám Húszéin iraki elnök kijelentette, hogy a légtérzárlat bevezetése „kirívó megsértése a nemzetközi jognak, az egyezményeknek és normáknak, de különösen az ENSZ alapokmányának”. Támadást intéztek izraeli harci gépek a Hezbollah gerillaszervezet állásai ellen Libanon keleti részén. A légi csapás következtében öt libanoni polgári személy megsebesült. Kivonja mintegy ezer megfigyelőjét az angolai kormánycsapatok és a felkelők között dúló harcok övezetéből az ENSZ. A veszélyes övezetekből visszarendelt személyzetet Luandában helyezik el. 108. születésnapját ünnepelte a minap Szardínia legidősebb embere. Giovanni Frau 1890 decemberében született a sziget déli részén fekvő Orroli- ban. A Sassari Dandár kitüntetett katonájaként végigharcolta az első világháborút, Vittorio Veneto lovagjává ütötték. Borúlátóak a Belgium nagyobbik felét lakó flamandok. Többségük szerint a jövő évszázad végére országuk meg fog szűnni. Nem egy politikus is azt jósolja, hogy Belgium kettészakad, illetve az egységesülő Európai Unióba olvadva felbomlik. Gyilkos leszámolás végzett két férfival Toulonban. Egy négytagú álarcos társaság behatolt a francia város egyik bárjába, és automata fegyvereikből azonnal tüzet nyitottak. Rajtolt a földrész közös pénze A kimaradók gazdasági hátrányokkal számolhatnak szén hétfőig: nekik kell ugyanis végrehajtaniuk a különböző nemzeti valutákban vezetett kötvények, részvények átszámítását euróra, s a számítógépesített tőzsdei rendszerek átállítását. A londoni Cityben mintegy harmincezren dolgoztak az átállás minél simábbá tételén. A brit bankfelügyelet arról számolt be, hogy a pénzintézetek nem jeleztek problémát. Pedig a feladat nem kevesebb mint több ezermilliárd dollárnyi részvény és kötvény átírása euróra. Becslések szerint csak az euróra átírandó állampapírok összértéke eléri a 2100 milliárd dollárt a tizenegy tagú euróövezetben. Az olasz piaci központnak számító milánói tőzsde illetékesei sikeresnek minősítették a szombati eurófőpróbát. Massimo Capuano, a tőzsde igazgatója kijelentette: „kisebb hibáktól eltekintve” gondmentes a rendszer működése, s biztosra vehető a zökkenőmentes hétfői indulás. Derűlátóak a frankfurti és a párizsi pénzügyi központok is. A hét végén megtörténtek az első kereskedelmi kifizetések is a fizikai valójában csak három év múlva megjelenő közös pénzben: az egyik úttörő Yves-Thibault de Silguy, az EU-bizottság pénzügyekért felelős tagja volt, aki Párizs egyik boltjában már eurócsek- kel fizetett. Míg az euróövezet állami vezetői optimistán nyilatkoznak a jövőről, Svédország máris bánkódik amiatt, hogy nem volt jelen a valutaunió alapítói között, jóllehet a belépés feltételeinek megfelelne az ország. A stockholmi kormány az elutasító közhangulatra hivatkozva döntött így. Tízezrek töltötték a hétvégét a európai piaci központok bankjainak számítógéptermeiben az új közös pénz, az euró első, hétfői kereskedési napja előkészületeinek jegyében. Az euróövezet 11 tagállamának lakosai az új pénz bevezetésével lemondanak saját nemzeti valutájukról. A földrész politikusai hangsúlyozzák: Európa ezáltal eszközt kapott a világgazdaság globalizálódásának befolyásolására. Az euróövezet az orosz-finn határtól a Földközi-tengerig és az Atlanti-óceánig terjed, s egymagában a világ teljes gazdasági potenciáljának egyötödét, illetve a világkereskedelem 18,6 százalékát adja. Az euróra való áttérés miatt bankszakemberek és számítás- technikusok tízezrei töltötték munkával a szilveszter éjszakát, s ez így folytatódott egéMár lehet fizetni eurócsekkel FOTÓ: FEB/REUTERS Évkezdés Koszovóban áldozatokkal Ismét egységre szólít fel a Felszahadítási Hadsereg Bár az új évből még csak három nap telt el, a válság máris több halálos áldozatot követelt. Ismeretlen fegyveresek a tartomány középső részén lelőttek egy albán férfit. A hét végén összesen három holttestet találtak a tartomány területén. A két szerb és egy albán férfival golyó végzett. Az EBESZ ellenőrei ugyanaznap kimenekítették az utolsó hét ott élő szerbet két észak-koszovói faluból, Lapasticából és Obrandzából, ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy két újabb falu vált „etnikailag tiszta” albán településsé. A tartományban napokon át feszült nyugalom uralkodik, miután a Koszovói Felszaba- dítási Hadsereg fegyveresei által korábban elkövetett merényletek miatt a szerb belbiztonsági erők december végén Podujevo környékén páncélozott harcjárművek és nehéz- fegyverek bevetésével hajtóvadászatot indítottak az UCK helyi központja ellen. Sandy Blight, az EBESZ pristinai szóvivője megerősítette, hogy az UCK egy Uro- sevac közelében fekvő tömegsír létezéséről tájékoztatta a missziót. Az EBESZ szakértőket küld a délkelet-koszovói város közelében lévő állítólagos tömegsírhoz. Jugoszlávia albánok lakta tartománya fokozni akarja erőfeszítéseit, hogy kivívja a terület függetlenségét. Az UCK vezérkara sürgeti a gerillahadsereg harckészültségének és egységének erősítését. Letartóztatták Maradona maffiózó barátját Szicíliai leszámolás Egy kéttagú kommandó Szicília délkeleti részének egyik kávézójában agyonlőtt öt fiatal kábítószer-kereskedőt. A két tettes a 20-28 év közötti fiatalembereket szabályosan kivégezte. A Vittoria nevű település egyik bárjában először egy-egy lövéssel harcképtelenné tették áldozataikat, majd irányzott fej lövéssel végeztek velük. Ezután az utcán várakozó gépkocsiba ültek és harmadik bűntársukkal együtt elmenekültek. Szicíliában, ahol nem ritkák a leszámolások, egy ideje nem hallattak magukról a bűnbandák. A hét végi bűncselekmény azonban hosszú idő óta a legvéresebbek egyike volt. Vittoria polgármestere felszólította a város lakóit, hogy törjék meg „a hallgatás törvényét”, és segítsenek a rendőrségnek a tettesek felkutatásában. Itáliai keltezésű az a hír is, hogy a hatóságok elfogták a tíz hónapja körözött Carmine Giu- liano nápolyi maffiavezért. A délolasz nagyváros Forcella nevű negyedének ura híres volt drogpartijairól, amelyekre Diego Maradonát is meghívta. Az egész világsajtót bejárta egy fotó, amelyen az argentin focisztár - akkor a Napoli labdarúgója - egy hatalmas, nyitott kagylót formázó fürdőkádban volt látható a maffiózó oldalán. Maradona később elismerte, hogy részt vett Giuliano estélyein, de állítólag nem tudott arról, hogy vendéglátója hadilábon áll a törvénnyel. A sűrű sörénye miatt Oroszlánnak is becézett maffiózót házának padlózatába süllyesztett, koporsószerű rejtekhelyéről húzták elő. Elektronikus rendszer zárta és nyitotta a gyermekeinek szobája alatt kiképzett búvóhely titkos ajtaját. A családosokat támogatják Újévi adóváltozások Ausztriában Jövőre minden gyerek után a családok évente a jelenleginél hatezer schillinggel magasabb támogatást kapnak a szomszédos Ausztriában. Idén átlagosan háromezer schillings kap a szülő egy-egy gyerek után. Az új rendelkezések értelmében már 1999-ben is az egyik szülő gyermekenként havonta 125 schillinges adókedvezményt kap, a családi pótlék pedig 125 schillinggel nő. A többgyerekes családok támogatását a harmadik, valamint minden további gyermek után havonta kétszáz schillinggel emelik. Azokban a családokban, ahol a havi jövedelem nem éri el a 42 ezer schillinget, ez a megnövelt támogatás a három- és többgyermekes családoknak évente nem 12, hanem 14 alkalommal jár. A gyermeküket egyedül nevelő szülőknél, illetve azoknál a családoknál, ahol csak az egyik szülő keres, az igénybe vehető legmagasabb adókedvezmény ösz- szegét 2000-ről 5000 schil- lingre emelik. A nyugdíjakat Ausztriában ez év január elsejétől 1,5 százalékkal emelték. Ezenkívül minden nyugdíjas egyszeri kifizetésként júniusban ráadásul megkapja a nyugdíja 3,5 százalékát is, de legfeljebb háromszáz schillinget. Az amerikai űrhajósok jubileumra készülnek Az első ember a Holdon Idén nyáron lesz harminc éve, hogy sikerrel járt az amerikaiak Hold-expedíciója. A hidegháború korszakában öldöklő verseny folyt az űr meghódításáért. A szovjetek fölénye láttán Kennedy elnök a hatvanas évek elején kiadta a jelszót: tíz éven belül embert kell küldeni a Holdra! A Gemini-program tucatnyi előkészítő repülése következett. Az egyik közülük tragikusan alakult: 1967-ben az Apolló kabinja kigyulladt, három űrhajós benne égett. Két évvel később azonban az Apolló-misz- szió sikerrel járt: 1969. július 20-án első emberként Neil Armstrong lépett a Holdra, és kitűzte az amerikai zászlót. Hat további Hold-expedíciót bonyolítottak le, majd 1973-ra felépült az állandó amerikai űrlaboratórium, a Skylab, a szovjet Mir versenytársa, amely két évig működött. Forradalmi újdonságot később a többször is hasznosítható űrrepülőgép hozott. Takarékossági okokkal indokolták megépítését, de drágábbnak bizonyult a rakétáknál: a gépet ugyanis minden útja előtt lényegében teljesen fel kell újítani. Nagy előnye viszont, hogy polgári és katonai célú kutatások mellett javításokra is használható. Ferenczy Europress A hónap lapja januárban is a Lakáskultúra! ▲ A hónap lakása: Elegánsan célszerű ▲ A hónap témája: Bútorvilág ’98 ▲ A hónap ötlete: Babasarok A A hónap ajánlata: 200 Ft alatt A A hónap étele: Rozsdás hús puliszkával A A hónap házigazdái: Marsi Anikó és Batiz András És még sok másról olvashat a januári Lakáskultúrában! Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin Új évi milliós nyereményeső! Visszatért a „nagy különc” Orosz Helga és a lánglovagok Jégszívbe ütközött Leonardo DiCaprio A hét sztárja: Halle Berry Tvr-hét - a műsorújság lí m mHliós::. ■üeremtp' Öres? Hef|g és s Mititevapi Jéisnfis iSSzifi Leonards ölCapris %ágg&g