Tolnai Népújság, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-02 / 1. szám

1999. január 2., szombat Megyei Körkép 3. oldal Az év első újszülöttje: Kovács Mártó Az év első Tolna megyei újszülöttje éjjel fél háromkor a dom­bóvári kórházban jött a világra, és Kovács Máriónak hívják. Rajta kívül - lapzártáig - reggel kilenckor Szekszárdon szüle­tett meg Deli Vanessza. Már az esti órákban úgy érezte Váradi Veronika, hogy készü­lődik a baba, akinek az érkezé­sét január 3-ra várták. Végül tíz óra tájban mentővel mentek a dombóvári kórházba. Éjjel fél háromkor megszüle­tett 3 kiló ötven dekával Ko­vács Márió, dr. Lakatos László és Kiss Csabáné szülésznő köz­reműködésével. Négy név jutott a célegyenesbe a válogatás so­rán, közülük az édesanya vá­lasztotta ki az igazit. Mivel tud­ták, hogy a trónörökös fiú lesz, lány nevet nem is kerestek. Első és sima szülés volt, mind a ketten jól vannak. A Bonyhádi Kórházban szil­veszter éjszakáján, s lapzártáig az új esztendőben nem született csecsemő. A második újévi bébi reggel 9 óra öt perckor jött világra a megyei kórház szülészetén és Deli Vanesszának hívják. A szülést dr. Kun Attila vezette Lantos Mária szülésznővel. Mint a fiatal anyuka kérdé­sünkre elmondta, most még ki­csit furcsán érzi magát, de a baba gyönyörű, kékes színű a szeme és barna haja van, 3800 grammal jött a világra. Pontos gyerek, december 31-re volt ki­írva a születése. Nem tudták és nem is akar­ták előre tudni, hogy milyen nemű lesz az első gyermek, ezért azt már eleve eldöntötték, ha fiú lesz, az édesapja nevét kapja. A lánynév eldöntése bi­zonyult a nehezebbnek, renge­teg naptárt kiolvastak, kijegyze­teltek egy listára. Végül a szü­lést követő percekben ez a név jutott először az eszébe az anyukának azok közül, ame­lyek tetszettek. A fiatalasszony Szekszárdon dolgozik a Van de Velde üzemben, az apuka Sárszentlő- rincen állatgondozó, s a kislá­nyát még nem látta, mert este hétig dolgozott. Ma érkezik lánynézőbe. Kőszegi László doktor, a szekszárdi szülészet ügyeletes orvosa elmondta, hogy a leg­több szülés, amit egy éjszaka alatt levezetett nyolc volt, de ez legalább 15 évvel ezelőtt ez­előtt történt, amikor a születé­sek száma a jelenleginek a két­szerese volt. Aranylakodalom volt az év utolsó esküvője Ötven éve élnek házasságban Aranylakodalom volt az év utolsó esküvője Szekszárdon a Mű­vészetek Házában. Zsigmond Ferenc és Nagy Klára mondták ki ismét egymásnak a boldogító igent. A megható ünnepségen részt vettek az ünnepeltek gyerekei, Zsuzsanna és Péter, az öt unoka - most várják a hato­dikat -, és ba­rátok. Minden családnak vannak le­gendaszámba menő történe­tei. Egyet ezek közül megosztottak olvasóinkkal is. Bizonnyal nincsen abban semmi vélet­len, hogy egymástól függetle­nül egyformán mesélték el megismerkedésük történetét, amelynek szoros kapcsolata van egy nagy kosár cseresz­nyével, amiből az ismeretlen fiatalembert az akkori Klárika zavarában elfelejtette megkí­nálni. 2sigmond Ferencné, Klári néni mesélte. — Gyönkön ismerkedtünk meg, amikor hatodikos gimna­zista voltam. Későbbi férjem az unokatestvérét kísérte át hoz­zánk, aki angol szótárt akart kölcsön kérni tőlem. Éppen ak­kor hozott a nagynénink egy óriási nagy kosár cseresznyét, ami ki volt téve az asztalra. De úgy látszik, már az első pillan­tásra megérződött a sors, mert első találkozáskor még nem tudhatták, hogy négy pályázó közül Zsigmond Ferenc hama­rosan elnyeri a kajdacsi kántori még egy szem cseresznyevei sem kínáltam meg. Érettségi után hamarosan összeházasodtak. — Mindig az volt az elvem, hogy mindegy mit kell csinálni, nagyon fontos, hogy az ember megtalálja az örömöt benne. Ezt szerettem volna átadni a gyerekeinknek, és a tanítvá­nyoknak is -, mondta Klári néni. Zsigmond Ferenc Alapon volt kántor, amikor valami ok­ból Szekszárdon volt dolga, s Gyönkön keresztül ment vissza. Ott az unokahúga áthívta egy barátnőjéhez. Azóta is sokszor tréfálkoztak, hogy azon a má­jusi, vagy június eleji napon nem kapott egy szemet sem a mosolygó cseresznyéből. Az állást, itt kezdhetik közös éle­tüket 1948 december 30-án. A kérdésre, hogy mi volt az életükben a legnehezebb, mindketten az esküvőt követő évek üldöztetéseit emlegetik. Kajdacsról Sióagádra, majd Őcsénybe kerültek, ahol meg­ismerték azóta is legjobb bará­taikat, Szigetvári Ernőt, Halász Jánost, Vadóc Kálmánékat, akikkel - ahogy Feri bácsi fo­galmazott - ma is élő, örök ba­rátságot kötöttek. Hogy mi volt a legszebb az együtt töltött ötven évben? A kérdésre szintén mindket­ten ugyanazt válaszolták: a gyerekek, majd pedig az uno­kák születése. Fotó: Gottvald Károly Ihárosi Ibolya Szilveszteri futás Dombóváron, Simontornyán, Faddon Óévbúcsúztató bál és kocogás Tele lett Decsen is a parkett... FOTÓ: BAKÓ JENŐ (Folytatás az 1. oldalról.) Dombóváron a közös bemele­gítést követően közel négy­száz gyerek, fiatal és felnőtt vágott neki a város központjá­ban kijelölt 2600 méteres táv­nak. Néhány perces rohanást követően egy helyi ifjúsági korú duatlonos, Kiss Péter szakította át elsőként a célsza­lagot, majd a dúzsi Barka Csaba érkezett, akit Müller Tamás dombóvári triatlonos követett. A hölgyek versenyében is helyi siker született. A ver­senyt Borsi Katalin, az egy­kori válogatott kerettag triat­lonos nyerte Bujdosó Bea előtt, aki korábban szintén többször húzta magára a nem­zeti ifjúsági atlétikai csapat mezét. Harmadik helyen Rei- zingemé Rostás Andrea vég­zett. A verseny szervezője, Fe­hérvári Tamás, a térség or­szággyűlési képviselője a szil­veszteri futás főszponzora, a Negundo Kft. jóvoltából a győzteseknek 5000-5000 fo­rint pénzdíjat, a legfiatalabb résztvevőnek, a tizenkilenc hónapos Halmai Petrának és a legidősebb kocogónak, az 1935-ben született Balása Ist­vánnak pedig különdíjat nyúj­tott át. A „résztvevőcsúcsot” hozó utcai futóverseny valamennyi indulója a rendezvényt támo­gató számos cégnek és vállal­kozónak köszönhetően aján­dékkal térhetett haza az óév utolsó dombóvári sportesemé­nyéről. A legszerencsésebb­nek Nagy Zsolt, a TV Dom­bóvár munkatársa mondhatta magát, aki a fődíjjal, egy ro­pogósra sült malaccal távozott a helyszínről. -glaub­Futás, malac, és melegfürdő Huszonheten álltak rajthoz az óév utolsó napján rendezett hagyományos szilveszteri fu­táson Simontornyán. Bár a táv nem tűnt túl megerőltetőnek, - mindössze két kilométert kel­lett talpalni -, az idősebb kor­osztály képviselőinek fantázi­áját nem mozgatta meg az első díj, azaz egy jó kiállású vá­lasztási malac elnyerésének lehetősége, lévén a mezőny­nek csak néhány felnőtt tagja volt. Ellenben egy hét éves le­ányzó végig futotta a kétezer métert, sőt, később a város strandjának melegvizes me­dencéje mellett - mínusz öt fok Celsius - fürdőruhára vet­kőzött és határozott karcsapá­sokkal úszni kezdett. Amikor Cserháti Péter, Si- montomya polgármestere ke­zében megszólalt a verseny végét jelző kisharang, Csontos Kálmán még alig kapott leve­gőt. Néhány perccel később már elégedett mosollyal állt a nyeremény, a Bögyös-Hús Kft. által felajánlott, kissé megilletődött szilveszteri ma­lac mellé fényképeszkedni két társával, a második helyezett Rabóczki Csabával és a har­madikként befutott Pákozdi Csabával, akik egy-egy üveg pezsgővel térhettek haza. Kálmánnak, a simontomyai ifi focicsapat húsz esztendős be- állósának már .a két éve rende­zett szilveszteri futáson is „malaca volt”. Az állat jövőjét módfelett humánusan tervezte el, amennyiben nem állt szán­dékában megsütni a szilvesz­teri vacsorára, mint mondta, inkább eladja. A futás után a fentebb említett ifjú hölgy bá­torságáról példát véve, néhá- nyan nyílt színi melegvizes fürdőt vettek - természetesen pezsgős koccintással. (tf) Hidegben indultak a futók Simontornyán Beszélgetőpartnerünk az országgyűlési biztos, aki nem vágyik különleges dolgokra Gönczöl Katalin, az igazságkereső „Az ombudsman nem utasít, csupán ajánlásokat készít, ami már egy párbeszéd kezdete, és ez önmagában is eredmény. Ezért érzem esténként, hogy van értelme a küszködésnek, minden napnak, akármilyen kemény munkával is telik.” Gönczöl Katalin, jogász, kri­minológus, egyetemi tanár, az állampolgári jogok országgyű­lési biztosa mondta ezeket a szavakat munkatársunknak, aki arról kérdezte: Milyen érzés nap mint nap küzdeni az igaz­ságért és harcolni az igazságta­lanság ellen ?- Nehéz erre szavakat talál­nom. Minden hozzánk érkező esetről szikár szakmai jelentést kell készítenünk politika- és ér­zelemmentesen. Az indulatok érzelmi viharokat kavarnak, melyben az emberek értelmet­lenül sebzik meg egymást. Márpedig nem ez a cél. Renge­teg nehéz sorsú emberrel talál­kozom munkám során, sok megoldhatatlan problémával. Ha érzelmileg is átélném hely­zetüket, hetek alatt összerop­pannék. Ilyenkor a szakmai szigor falat állít elém, és meg­véd. Az eszemmel persze felfo­gom az iszonyatot, s érzékelem a lehetetlent. Realista vagyok.- Szigorú saját magához?-Igen, rigorózus szabályok szerint élek, kemény követel­ményekhez kötöm magam. Ezt sulykolta belém az élet. De sze­retek rosszalkodni. Imádok meglépni unalmas konferenci­ákról és helyette - még ha célta­lanul is - csak csatangolni a vá­rosban. A világ leszokik a ciga­rettáról, én csak azért se. Még a nagytakarítást is képes vagyok félbehagyni egy kis zenehallga­tás kedvéért.- Hogyan választott hivatást?-Nagyon szerettem az iro­dalmat, gyerekként is sokat ol­vastam. Olvasmányélményeim elvezettek a kriminológiához. Rádöbbentem, hogy a világ- és a magyar irodalom tele van kri­minológiai remekművekkel. Iz­gatni kezdett, hogy mi a bűn, miből születik. Miért épp az a szereplő a bűnelkövető? Miben hasonlít az, aki elköveti és az, aki számon kéri a bűnt? Hogyan lehet a bűnt jóvá tenni? Mi a bűnhődés? Hogy lehet, hogy ugyanaz a cselekedet háborúban hőstett, békében a legszigorúb­ban büntetendő? Később aztán alaposabban elmélyedtem ezek­ben a kérdésekben. De az egye­temen rájöttem, hogy a „vegy­tiszta” jog nem elégíti ki a kí­váncsiságomat. Az ember min­dig is jobban érdekelt, mint a pa- ragrafusok. Milyen a társadalom büntetőigénye? Elégséges-e, ha csak büntetünk, vagy a jókat is meg kellene jutalmaznunk?- Ki tud lépni ebből a bűvös körből?- Szeretem a munkámat és fontos is számomra, de nem kevésbé az a magánéletem sem. Minden reggel úszással és tor­nával kezdem a napot. Ez segít beindulnom. Esténként már FOTÓ: KANYÓ BÉLA sokkal nehezebb leengednem. De ha dolgozom is, jó tudni, hogy a férjem a szomszéd szo­bában van. A hétvégéket szere­tem megmenteni, de legalább a vasárnapot. Szükségem van szép hangversenyekre, jó fil­mekre, megnyugtat a hosszú séta is. Sajnos az utóbbi időben nemigen engedhetem meg ma­gamnak, hogy három-négy órát olvassak naponta. Ez nagyon hiányzik. Régen valósággal együtt éltem az irodalommal. Nehéz helyzetben van az én generációm. Értékválasztásra kényszerül, és ez zaklatottá tesz bennünket.- Vágyik valami különleges dologra ?- Életem során megtanultam, hogy mindent meg kell tennem, ami rajtam múlik. A tőlem füg­getlen jónak örülni kell, a rosz- szat pedig tudni kell méltóság­gal elviselni.- Szeretném látni Luxort és a norvég fjordokot, de nem le­szek csalódott, ha sosem jutok el ezekre a helyekre. Annak is örülök, amit már láttam a vi­lágból - és ez nem kevés. Csak olyasmire vágyom tehát, amit én magam vagyok képes meg­valósítani. Major Bea

Next

/
Thumbnails
Contents