Tolnai Népújság, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-16 / 294. szám
Agrárhitelt ad majd az OTP Történelminek nevezett, több lábon álló tartós együttműködést kíván kialakítani a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az OTP Bankkal az agrárfinanszírozásban. A fenti bejelentést Torgyán József tette tegnap, miután hosszabb ideig tárgyalt Csá- nyi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával. A miniszter szerint az együttműködés lényege az, hogy az OTP az eddiginél is szélesebb körben kapcsolódik majd be az agrárfinanszírozásba. Mint a pénzintézet vezetője bejelentette, ennek nyomán rövid időn belül akár 4 százalékkal is csökkenhetnek a mezőgazdasági termelők számára nyújtott hitelek kamatai. Torgyán József együttműködésre lát lehetőséget a jelzálog-hitelezés területén is, állami garanciaátvállalással csökkentve a gazdák kockázatát. A miniszter erre vonatkozóan javaslatot kíván a kormány elé terjeszteni. Torgyán elmondta: tárcája együttműködési lehetőséget lát az OTP-vel más agrárgazdasági programok finanszírozásában is, illetve a vidékfejlesztéshez kapcsolódóan a lakásépítésben. A minisztérium számít az OTP Bank segítségére az EU- csatlakozás előkészítésében is. A miniszter szeretné, ha az OTP részt venne az agrárgazdasághoz és a vidékfejlesztéshez kapcsolódó PHARE- pénzek felhasználásának koordinálásában. Az együttműködés részleteit a közeljövőben több tárcával és szervezettel együtt vitatják meg. A Budapest Bank kölcsönei Pótlólagos céltartalékképzésre ugyan sor került, ám szemben több pénzintézettel, az orosz válság hatása csekély volt a Budapest Bankban. Profitkilátásai az idén is a terveknek megfelelően alakulnak - értékelte a bank idei teljesítményét Richard Pelly vezérigazgató. A Budapest Bank 250 milliárd forintos mérlegfőösszegében jelentős tételt tesz ki a lakossági betétállomány, amely az idén 42 százalékos növekedést ért el. A forint- és devizabetétek 85 milliárdra rúgtak, a legismertebb banki terméknek ezeken belül a Família betétszámla számít. A hazai pénzpiacon még ritkaságszámba menő áruhitelt csaknem 50 ezer ügyfél vette igénybe. A bank júliusban bővítette kölcsönkonstrukciói sorát: a személyi kölcsön többek között oktatási, utazási, orvosi és lakásfelújításokra igényelhető. Piacvezetőnek két leányvállalata számít: a Budapest Lízing Rt. és az egy éve működő Budapest Autóparkkezelő, amely mintegy 6000 szerződést kötött. A bank a tőzsdekényszernek megfelelően még az idén kezdeményezi a 375 millió forint névértékű elsőbbségi részvényeinek tőzsdei bevezetését. cs. j. Nőttek a reálkeresetek. A Központi Statisztikai Hivatal tegnapi jelentése szerint a reálkeresetek 3,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest 1998 első tíz hónapjában. A nettó átlagkereset 19 százalékkal, a fogyasztói árindex 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának mértékét. Területfejlesztés. A költségvetés tervezete szerint jövőre 23 százalékkal emelkedik, s ezzel 470 milliárd forintra nő a területfejlesztésre felhasználható központi ráfordítás - jelentette be Szaló Péter, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. Hozzátette: ezzel egyidejűleg a tavalyi 18,5 milliárd forintról 22 milliárd forintra emelkedik az az összeg, amelyről a regionális területfejlesztési tanácsok dönthetnek. Alig csökkent a BI X. A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe 5821 ponton fejezte be kedden a kereskedést, ami 66 ponttal, azaz 1,13 százalékkal alacsonyabb a mutató hétfői záróértékénél. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 366,79 Francia frank 39,14 Japán jen (100) 186,14 Német márka 131,26 Olasz líra (1000) 132,55 Osztrák Schilling 18,66 Svájci frank 162,46 USA-dollár 217,50 ECU 257,95 Figyelem! Pályázati lehetőség! 3 hónapos továbbképzés és gyakorlat Németországban. 1999. augusztus 30-december 3- ig. Jelentkezési határidő: 1999. január 20. A feltételek a következők: korhatár: kb. 25-30 év. Szakmai végzettség: befejezett tanulmányokkal rendelkezők, vagy jelenleg egyetemi, főiskolai hallgatók. Kielégítő német nyelvismeret, iHetve önálló szakmai egzisztencia - elképzelés. Jelentkezési lap kérhető a kereskedelem-fejlesztésen. (hiv. sz.: 1446/98). Fontos változások, érinthetik Önt is! A címben jelzett változások az úgynevezett termékazonosító rendszerrel függenek össze, s januártól minden számlakibocsátót érinthetnek! Az adótörvények jövő évi változásai körében fontos tudni, hogy a termékazonosításban eddig használt statisztikai rendszerek egy része változik. Nem lehet majd a számlákban a termékazonosításnál az ITJ-re, MEJT-re, s a SZATJ-ra hivatkozni. (Ipari, mezőgazdasági és számítástechnikai termék- jegyzékek). A Szolgáltatások Jegyzékét (SZJ), s az Építményjegyzéket egyelőre nem érinti a változás. Ez annyit jelent, hogy a változással érintetteknél az eddigi hivatkozásokat a Kereskedelmi Vámtarifa 1998. június 30. napján érvényes besorolási rendje váltja fel. Ez nem kis nehézséggel jár, hisz ez a vámtarifa rendszer több mint tizenkettőezer tételt jelent. A besorolás pontossága azért is kívánatos, mert egyes besorolási számokhoz eltérő adókulcsok tartozhatnak az ÁFÁ-ban. Némi könnyítés, hogy a módosított Áfa-törvény 1. sz. mellékletében a nulla és a 12%-os adókulcs alá eső termékek, szolgáltatások köre már a vámtarifaszám szerinti besorolás szerint van feltüntetve, továbbá hasonló a helyzet a mezőgazdasági termékekkel (4. sz. melléklet), de mivel a legtöbb kamarai tag a 25%-os kulcsot alkalmazza, nekik közvetlenül a vámtarifát kell alapul venni. Az „átállás” megkönnyítésében az adóhatóság és a VPOP szervei mellett a kamara is segítséget kíván nyújtani az érdeklődőknek. Közigazgatási oldalak az interneten A kamara hírei, információi, az interneten is a cím: http:/ www.tmkik.hu . A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hírei, rendezvényei, a kamarai lap cikkei, befektetési útmutatók és más hasonló anyagok mellett természetesen a már nem is annyira új közigazgatási jogkörökkel kapcsolatos tudnivalók is fellelhetők a WEB-oldalaink között. Mód van megtekinteni a legfontosabb, alkalmazott jogszabályokat, a leggyakoribb kérdésekre adott válaszokat, sőt a különböző törvény és jogszabálytervezetekre tett kamarai észrevételeket is. Kevesen élnek viszont azzal a lehetőséggel, hogy a hatáskörünkbe tartozó hatósági ügyintézéssel összefüggő kérdéseiket elektronikus levélben (e-mail) is feltehetik. Jó szolgálatot tesz viszont honlapunk az ügyfél- szolgálati munkában, főleg a megyei kirendeltségeken, ahol a tapasztalatok szerint igen sok kamarai információt azonnal tovább is tudnak adni, illetve előszeretettel használják a tanácsadás során a különböző jogszabálykereső és nyilvántartó internetes eszköztárakat. Az irodákkal történő kommunikációnkban pedig kiemelkedő szerepe van az „e-mail”- eknek. Az internet használata tehát az irodáinkban már az érdemi ügyintézés elengedhetetlen és megszokott „kellékévé” vált. Ha felkeltettük az érdeklődését, s módja van, látogassa rendszeresen oldalainkat. A Tolnai Népújság Mai Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.50 Nap-kelte 9.30 Bor és hatalom 10.10 Azok a csodálatos állatok 10.30 Zöld posta 11.30 A szerelem jogán 13.05 Erdészház Falkenauban 13.55 Hrvatska krónika 14.20 Ecranul nostru 14.50 A mi huszadik századunk 15.45 Csellengők 15.50 Családorvos 16.05 Derült égbó'l egy család 17.05 „Mindenkinek használni!” 17.30 KiberNET 17.50 Csillagkoszorú 17.55 Hang-szál(l) 18.20 A bestia (brazil sor.) 18.45 Körzeti híradók 19.00 A bestia (brazil sorozat) 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 A kulcs (show-műsor) 21.05 Pegazus 21.55 Miért pont én.? 22.10 Hírek 22.15 Aktuális 22.35 Kenő 22.40 Stúdió '98 23.15 Zongoralecke MTV1, 23.15 Zongoralecke. A néma asszony, Ada és kislánya hosszú utazásra indul. Új-Zélandra hajóznak, ahol a nőt sosem látott vőlegény várja. TV 3 16.10 Cinema 16.40 A klinika 77.35Trükkös halál 18.30 Hír3 19.00 A Simpson család 19.30 Egy rém rendes család 20.00 Rendőrakadémia 21.00 Éjszakai rohanás 23.15 Esti gyors (ismétlés) 24.00 A klinika (ism.) TV2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Csupa-csupa élet 9.30 Kakuk! (talkshow) 10.00 Satöbbi 10.30 Hűséges az Isten 11.00 A tegnap csodái 11.30 Közvetlen ajánlat 12.20 Mila szupersztár 12.45 Rémecskék kicsiny boltja 13.10 Mindent tudni akarok! 13.15 Családi kötelékek 13.40 Édes hármasban 14.10 Egy titokzatos hölgy 14.50 Kedves nővérkék 15.15 Acapulco öböl 16.00 Kakuk! (talkshow) 16.25 A Szuper csapat 17.15 Gazdagok és szépek 17.40 Sunset Beach 18.30 Szerencsekerék 19.50 Szerencsekerék Joker 19.55 Azok a szép napok 20.50 A hegyi doktor 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele 24.00 Kuk@c 0.30 Tények (rövid ismétlés) 1.00 Vers éjfél után tv2, 17.40 Sunset Beach. Egyre szorul a hurok Elaine nyaka körül. Ricardo leül beszélgetni avádlottal, ám tanácstalan marad. SZÍV TV 15.30 Gerincjavító torna 16.15 Információs magazin 76.30 Van megoldás? 77.00 Gigabyte 17.30 Vahur 18.00 City magazin (ism.) 7S. 30 Konyhashow 19.00 Kapásjelző 79.30 Mosómacik 20.00 Celeste 27.00 Sportműsor RTL KLUB 6.05 Varázslatos álmok 6.30 Jó reggelt! 9.00 Recept Klub (ism.) 9.70 Esmeralda 70.00 Borostyán 70.50 Az első csók 11.15 A Dunánál 11.40 Barátok közt 12.70 Time Trax - Hajsza az időn át 12.55 Meri vagy nem meri? 73.70 Élettér 13.20 Recept Klub 73.30 Angyali érintés 74.20 Klip Klub 14.45 Rajzfilm Klub 16.00 Az első csók 16.30 Esmeralda 77.25100-ból egy (vetélkedő) 17.50 Meri vagy nem meri? 77.55 Time Trax - Hajsza az időn át 18.45 Híradó 19.05 Fókusz 19.30 Barátok közt 20.00 Medicopter 117 20.55 Új Frei-dosszié 22.75 Öreglányok 22.45 Dóra mozija 23.75 Bosszúvágy 0.45 Fókusz (ismétlés) RTL KLUB, 20.00 Medicopter 117. Jenny Spann-nak viszonya van a férje legjobb barátjával. Autóvezetés közben kerül sor a vallomásra... MSAT 15.30 News-da (ismétlés) 17.30 Ciarissa 18.00 Pete és kis Pete 18.30 Játszd újra... 19.00 Music Box Top Ten 19.30 Alak-Art 20.00 Elképesztő övezet 27.00 Mit les, Mr. Beadle? 21.30 Benny Hill 22.00 Minden lében két kanál 23.00 Alak-Art (ismétlés) DUNA TV 5.30 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.05 Gazdakör (ismétlés) 9.45 A dolgok természete 70.40 A napkirály árnyékában 7 7.40 Esti kérdés (ism.) 72.20 Lóverseny 12.35 Heuréka! Megtaláltam! 13.05 Dunatáj (ismétlés) 73.40Tovább Zimbabwéba 74.75 Karácsonyi izgalmak 15.40 A kincses sziget térképe 16.05 Katedra nélkül 76.35 Vers 16.40 Magyar történelmi arckép- csarnok 77.00 (kis) Mamaklub 7 7.30 Mesefilmek 76.20 Régiók 78.55 Hej, hej, helyesírás! 79.05 Jenny 3/2. 20.25 Karácsonyi üdvözletek 20.35 Ötpercesek 21.40 Egy film portréja Kristin Lavransdatter 22.35 A 20. század zenéje 23.30 Híradó 23.45 Vers 23.50 Egy év Habsburg Ottóval MTV 2 5.55 Műsorismertetés 6.00 Híradó. Időjárás 6.15 Aktuális (ismétlés) 6.40 Képes műsorajánlat 6.45 Határtól határig 7.00 Híradó. Időjárás 7.15 Publikum (ismétlés) 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Szomszédok 9.35 Kincsestár 7 7.00 Tanoda 72.00 Déli harangszó. Híróra 13.00 Tévémagiszter / repríz 74.00 Utánam, srácok! (sorozat 6/1) 74.30 Színészek nótáznak 75.00 A négy páncélos és a kutya (lengyel sor. 21/12.) 76.00 Repeta . 17.35 Holdfényes történet 18.40 „Mindenkinek használni!” 19.05 Alsószentmárton 19.30 Mesetár 79.55 Telesport 27.30 Ománban érdemes kikötni 22.05 Mecénás 22.40 Mélyvíz 23.55 Napbúcsúztató HBO 7.00 Alf (amerikai sor.) 7.30 Egyről a kettőre 8.05 Állati élet 9.00 Texas elveszett szüzessége (amerikai vígjáték) 86’ 70.30 Úton hazafelé (am. családi film) 81’ 77.55 Mindörökké Soul (amerikai film) 88’ 73.30Sztepp (am. film) 107' 15.20 Francia csók (amerikai film) 107’ 77.70 Őt is anya szülte (amerikai film) 118' 79.00 Alf (amerikai sor.) 19.30 Egyről a kettőre 20.00 Menekülés az éjszakába (am. film) 27.55 Utánunk a tűzözön (am. akciófilm) 103’ 23.55 Hazugság-Fehér-lgazság (kan. film) 7.25 Szentháromság és csokoládé (angol filmdráma) 100’ 3.05 Az évszázad bűnügye 5.00 Ez az életem (amerikai vígjáték) 102’ HELYI TÉVÉ-, RÁDIÓ- ÉS MOZIMŰSOROK TÉVÉK: Dombóvári VTV 18.00 Önkormányzati ülés után (ism.). 18.30-22.00 Képújság. POP TV 6.00 Zenés ébresztő. 6.30-8.00 Vekker. Szekszárdi VTV 7.00 VTV Híradó. 7.20 Városkörkép. 8.00 VTV Híradó. 8.20 Képújság. 19.00 VTV Híradó. 19.30 KP - gazdasági magazin. 20.20 Toprini nász (magyar film). 21.50 KP. 22.20 VTV Híradó. 22.40 Képújság. Tamási VTV 17.00- 23.00 Képújság. TelePaks VTV 0.00 Hírújság. 17.00 Paks tegnap(előtt). 17.10 Gombóc mese. 17.30 Celeste. 18.25 Pódium (gazdasági magazin). 19.00, 20.00, 21.55 Híradó. 19.10 Hírújság. 20.10 Klip hátán klip. 20.30 Ma Este: Toprini nász (Jávor Pál-sorozat). RÁDIÓK: Alisca Rádió 6.30-7.30 Helyi hírek, útinform, traffipax. 7.00, 8.00,10.00, 12.00 Hírek. 7.40 Évfordulónaptár. 7.50 Bűnügyi krónika. 8.00- 13.00 Napközben. Benne: 8.10 Piaci körkép. 8.40 Programajánlat. 8.50 Állásajánló. 9.10 A Nap híre. 10-20 Körzeti tudósítás Bajáról. Rádió Antritt 13.00 Köszöntő. 14.15-16.00 Tarka-barka. 15.40 Útinform. 18.30-19.00 Irodalmi magazin. 19.15 Esti mese. 21.00- 24.00 Éjszakai randevú. 01.00 Műsorzárás. 13.00- 21.00 között névnapló, évfordulónaptár, programok. Bajai Rádió 7.00 Jó reggelt! 9.30-16.00 Mindent bele! Közben: 11.03 Délen innen-Délen túl. 17.03 Pop-rock. 19.03 Kívánság- műsor. 19.55 Hírek. Fortuna Rádió, Paks 00-0.5 Non-stop zene. 05-09. Reggeli magazin (félóránként hírek, időjárásjelentés, sport, útinform). 5.15 Névnap, születésnap. 5.50, 8.15 Rendőrségi hírek. 6.15, 7.15 Lapszemle. 6.45,10.50,13.45 Tőzsdehírek. 7.45 Névnap, születésnap. 8.30 Évforduló-Naptár. 9.05 Tegnap történt. 15.15 Allásajánló. 11.45, 15.45 Sport. 12.00-13.00 Fortu- namix. 13.30 BBC-hírek. 17.00 Moziajánló. 17.30, 23.00 BBC-hírek. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsora. 19.30 Kívánságműsor. 22.00 Funky. Joker Rádió, Dombóvár 6.00 Műsorkezdés. 6.40, 7.00 Hírek. 7.10 Sport. 7.30 Hírek. 8.00 Hírek. 8.15 Sport. 9.15 Kulturális ajánlat. 11.00, 14.45 Telefonos játék. 11.45 Joker Büfé. 10.00, 12.00, 14.00, 17.40 Hírek. 15.00-18.00 IG. 18.50 Sporthírek. 19.00 Nosztalgia műsor. 20.00 Műsorzárás. Pécsi Rádió 6.00 Kossuth krónika. 6.15 Dél-dunántúli krónika. 6.30 A nagyvilág hírei. 6.45 A térség hírei. 7.00 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A nap témája. 8.10 Eseményösszefoglaló. 8.20 Riportok. 9.00-10.30 Horvát nyelvű regionális nemzetiségi műsor. 10.30-12.00 Német nyelvű regionális műsor. 12.00-13.00 Kossuth Déli Krónika. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.00-18.03 Kirakat. 18.30-22.30 Nemzetiségiekről 30 percben. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Sziki szökevény. (15.30, 17.30, 20.00). Kisterem: A hazafi. (17, 19). I f