Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-22 / 248. szám
8. oldal ünnepi Magazin 1998. október 22., csütörtök Köztársasági elnökök a magyar történelemben Gróftól az íróig Göncz Árpád (jobbról) Antall Józseffel Aligha sejtették az utolsó „pártállami” országgyűlés tagjai 1985 júniusában, alakuló ülésükön, hogy majdan történelmi változások tanúi, sőt tevékeny szereplői lesznek. Hogy - például - alkotmányt módosító törvényükkel Magyarországon ismét kikiáltják a köztársaságot, és ezzel megteremtik a köztársasági elnök intézményét is. A parlament ablakából - az 1989. évi XXXI. törvény alapján - hatalmas tömeg előtt az év októberének 23. napján, a forradalom évfordulóján Szűrös Mátyás házelnök hirdette ki a köztársaságot. A politikus azt követően, bő fél évig, az új parlament megalakulásáig ideiglenes köztársasági elnökként töltötte be ezt a funkciót. Neves elődök székében foglalt helyet.-Érdekes színfoltja a magyar történelemnek, hogy Magyarország első köztársasági elnöke egy gróf volt, Károlyi Mihály, az őszirózsás forradalom vezető alakja - mondja Tombor László történész. A Tisztelt Ház, A magyar országgyűlések története 1848-1998 címmel nemrég kiadott tanulmánykötet szerkesztője az országgyűlések múltját kutatva a különböző respublikákkal és államfői formációkkal is közelebbi ismeretséget kötött. A kezdetek 1918-hoz kapcsolódnak. Az őszirózsás forradalom 1918. október 31-ei győzelme után felállt, Károlyi Mihály vezette kormány kezdetben nem tervezte az államforma megváltoztatását, az események azonban gyors fordulatot vettek. Két hét sem telt el, és november 16-án a Parlament előtti téren már tízezrek éltették a köztársaságot, miközben benn a kupolacsarnokban a Nemzeti Tanács kinyilvánította az ország függetlenségét. A köztársasági elnöki tisztet azonban csak 1919. január 11-én töltötték be, amikor a kormányfőségről lemondó Károlyit a Nemzeti Tanács ideiglenes elnökké nevezte ki. 1919. március 21. azonban más irányt adott az eseményeknek, olyannyira, hogy a köztársaság fiatal intézményének működésében Magyarországon mindjárt hosszabb szünet is következett. A proletárdiktatúra rendszeréből hiányzott az államfő. A hatalom a Forradalmi Kormányzótanács kezében összpontosult. A Tanácsköztársaság után a király nélküli királyság csaknem két és fél évtizedes története következett. Az 1920. évi I. törvény kimondta, hogy „a nemzetgyűlés addig, amíg az államfői hatalom gyakorlásának mikéntjét véglegesen rendezi és ennek alapján az államfő tisztét tényleg átveszi, az államfői teendők ideiglenes ellátására a magyar állampolgárok közül titkos szavazással kormányzót választ.” Ez lett Horthy Miklós. Újabb fejezet Szálasi Ferenc rövid szereplése. Szálasit - mint ismert - kényszer hatására Horthy nevezte ki 1944 októberében a „nemzeti összefogás kormányának” élére, az Országtanács pedig az államfői jogokat is gyakorló nemzetvezetővé választotta. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-ei megalakulását követően a Nemzett Főtanács látta el az államfői jogkört. A háromtagú - változó összetételű - testület 1946. február 1-jéig látta el feladatát, amikor is a háború utáni első szabadon választott nemzetgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely Magyarországot királyság helyett ismét köztársaságnak nyilvánította. A köztársaság elnökévé Tildy Zoltánt választották meg, aki leváltásáig, 1948 augusztusáig töltötte be e közjogi méltóságot. Helyét a Magyar Dolgozók Pártja létrehozását támogató volt szociáldemokrata politikus, Szakosíts Árpád foglalta el. 1949. augusztus 23-án - a szovjet mintájú alkotmány elfogadását követően - az új hatalmi szerv, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének is megválasztották. 1950. április 14-én Szakasits „lemondott” tisztségéről. Az Államvédelmi Hatóság ugyanis mint a szocializmus ellenségét letartóztatta. Rónai Sándor lett ezután az Elnöki Tanács elnöke bő két esztendeig, majd - 1952 augusztusában - következett Dobi István. 1967-ig, tehát nem kevesebb, mint tizenöt évig tartott „uralkodása”. Losonczi Pál azonban őt is túlszárnyalta, kereken húsz évig, 1987-ig töltötte be a legmagasabb közjogi méltóság helyét. Az őt rövid ideig követő Németh Károly, majd Straub F. Brúnó már a Kádár-rendszer végnapjait fémjelezte. A rendszerváltást követően komoly politikai viták folytak a köztársasági elnöknek a nép, illetve a parlament általi megválasztásáról, népszavazás is érintette ezt a kérdést. Végül is 1990 augusztusában Göncz Árpádot választotta meg öt évre az Országgyűlés, és 1995-ben ezt ntegismételte a Ház. Tombor László történész figyelmeztet: miként a „köztársaság” és a „népköztársaság” között alapvető fogalmi és tartalmi különbségek voltak-van- nak, ugyanígy nem lehet egyenlőségjelet tenni a „köztársasági elnök” és az „Elnöki Tanács elnöke” közé sem. Ez utóbbi szervezet és elnöke törvényi- erejű rendeleteket alkothatott! így a pártállami időszakban parlament és a kormány töri vényalkotó munkáját háttérbe szorította és végrehajtotta a pártvezetés utasításait. Az 1989-ben megalkotott, majd módosított köztársasági elnöki intézmény visszatérést jelentett az 1946. évi államfői elképzelésekhez. Az elnök nem a végrehajtó hatalom irányítója, de a szimbolikus hatalomnál többel rendelkezik. Ezenkívül mint az ország elstjí közjogi méltósága, képviseli, megjeleníti a magyar állami! ságot ország-világ előtt. Deregán Gábor Párt- és állami vezetők. A kép bal oldalán Losonczi Pál kamatprémium Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy az 1998. november 5-ig, 1-3 hónap futamidőre megkötött betétszerződésekre a meghirdetett kamatfeltételek felett 1.5% kamatprémiumot fizetünk Ügyfeleinknek. Fiókhálózatunk új nyitvatartási rendje hétfő-csütörtök 08-17, péntek 08-15. Szekszárdi fiók 7100 Szekszárd, Széchenyi utca 22. Üdvözöljük az ERSTE világában... Telefon: 74/312-744 ERSTE Könyv az ’56-os forradalom! utóéletéről Hétszáz emlékmű világszerte Az idei Szép Magyar Könyv-verseny egyik díjazottja az 1956- os Intézet kiadásában megjelent Emlékművek ’56-nak című kötet, amelynek szerzője október 23-a alkalmából Nagy Imre Emlékplakett kitüntetésben részesült a köztársasági elnöktől. Nem véletlen a siker, az egyöntetű elismerés, Boros Géza művészettörténész ugyanis példa nélküli feladatra vállalkozott. Több mint hároméves munkával összegyűjtötte és feldolgozta az 1956. évi forradalom tiszteletére hazánkban és a nagyvilágban állított emlékműveket.- 1956 és 1998 között 21 országban, csaknem 300 településen több mint 700 köztéri emléket állítottak - mondja a szerző. - Hasonló nemzeti megmozdulásra az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc, majd a két világháború kínált alkalmat. Hasonlóság és különbözőség egyaránt felfedezhető. A ’48-as emlékművek állításának ugyanis immár másfél százados múltja, hagyománya van. Ezzel szemben 1956 megünneplésére és ezen belül köztéri idézésére Magyarországon csak 1989, a forradalom politikai rehabilitációja után nyílt lehetőség. Lényeges az eltérés például az első világ- háborús emlékállításoktól is, mert amíg a ’ 20-as, ’ 30-as évek szobrai jórészt hivatalos kezdeményezésre, a kor uralkodó ideológiáját tükrözve születtek, az "56-os emlékművek „alulról jövő kezdeményezések” eredményei. A megrendelők között egyaránt megtalálhatók önkormányzatok, egyesületek, alapítványok, veteránszervezetek és magánszemélyek. A kegyelet, a tisztelet a legváltozatosabb formában jelenik meg. A forradalom ily módon megnyilvánuló utóélete valójában már a forradalom napjaiban megkezdődött. Az első mementót Baján, a Déri-kertben állították Pátzay Pál Dunába borított Sztálin-szobra helyén, 1956. október 26-án. Ez egy téglafal volt kereszttel, kőbe faragott babérkoszorúval, lángoló szívvel, felirattal. Az első szobrot - egy amatőr művész egy nap alatt elkészített gipszalkotását - 1956. november 1-jén Keszthelyen, a Fő téren avatták fel. A zászlóvivő, harcba induló fiatal felkelő figurája ötméteres talapzaton állt. Ezeket is megelőzte azonban az olaszországi Bolzanóban 1956. október 24-én felszentelt jelkép. Egy katolikus munkás- egylet tagjai eredetileg a szabadságától megfosztott Mind- szenty bíboros mellett kívántak ily módon protestálni, a rusztikus kőszikla azonban - a Budapestről érkező hírek hatására - a magyar forradalom emlékműve lett. 1956 és 1989 között a nyugati magyarság szinte mindenütt állított szobrot, emléktáblát, más emlékjelet Kanadától Ausztráliáig, Svédországtól Dél-Afrikáig. Magyar- országon a rendszerváltozás utáni első években avatás avatást követett, a 40. évforduló után már gyérülnek az ilyen ünnepi alkalmak. Jellemző vonása a magyarországi szimbólumoknak a műfaji sokszínűség, és ezen belül egy sajátos emlékjel, a kopjafa megjelenése. Ez azért is figyelemre méltó, mert ikonográfiai- lag nincs kapcsolata ’56-tal, szemben például a lyukas zászlóval, a Kossuth-címerrel, az utcakővel, sem az olyan hagyományos szakrális jelképekkel, mint például a kereszt, a pieta vagy a szimbolikus sír.-■ A lyukas zászló világszerte azonosító jele lett 1956-nak, akárcsak a pesti srác figurája, és már-már azzá vált a kopjafa is - mondja a művészettörté+ nész. A kopjafaállítás fő idő+ szaka 1989-1991. A kopjafái emlékek szép példája a rákos keresztúri köztemető 301-e; parcellájában található együt tes, ami döntő impulzust adha tott a kopjafa általános elterje déséhez. A művészettörténész gazdag képanyaggal illusztrált, valamennyi emlékmű fontosabb adatát tartalmazó könyve különleges dokumentum, amely nemcsak a köztéri alkotásokat, hanem valójában a forradalom utóéletét, 1956 gazdag emlékkultuszát mutatja be. Felvetődik azonban a kérdés, hogy sok-e a hétszáz emlékjel, vagy - gondolván a jóval több magyarországi 'telepük lésre - kevés. Boros Géza a számot meglepően és meghatóan magasnak tartja. A legtöbb településen ugyanis 1956-ban nem történt jelentősebb esemény, nem voltak áldozatok. Az ’56- os emlékművek így - szemben a világháborús emlékekkel - nem a helyi mártírok, hanem 1956 történelmi nagysága előtti tiszteletadás jelei. Ez is azt bizonyítja, hog'y 1956 kultusza mindinkább beépül a múlt kincsesházába, a nemzeti ikonográfiába, hasonlóan 1848-hoz. És ezt nem befolyásolják 1956 értékelésének mindmáig érzékelhető ellentmondásai, a napi politikai csatározások, a kormányváltások sem. D. G. A 4 1
