Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-23 / 223. szám
4. oldal Megyei Körkép 1998. szeptember 23., szerda — Dombóvár Es Környéke Lápafő elmúlt négy éve A 250 lakosú falu előrelépett Kis községünkben több, az itt lakók közérzetét jelentősen javító fejlesztést sikerült végrehajtani - emelte ki Németh Csaba polgármester, amikor az önkormányzat elmúlt négy évben végzett munkájáról kérdeztük. A település képviselőtestülete komoly infrastrukturális beruházásokat hajtott végre, ugyanis két utcában megtörtént a járdák felújítása, bevezető út készült a református temetőbe, új hűtőberendezés került a ravatalozóba és az önkormányzat tulajdonában lévő öt épület állagmegóvását is sikerült folyamatos karbantartással megoldani. Időközben a község nyolcvanhat ingatlantulajdonosának több mint a fele bevezettette a telefont az épületébe. Megítélésem szerint megfelelő a falu kereskedelmi ellátása, működik a posta, jó néhány lakossági szolgáltatás is elérhető helyben - mondta á polgármester. Annak ellenére, hogy Lápafő lakóinak 40 %-a nyugdíjas és ugyanennyi a 18 éven aluliak aránya is, a szociális ellátásban jelentős eredményeket könyvelhetünk el. A helyi óvodába járó 17 gyerek mindegyikének a havi 2100 forintos menzadíját az ön- kormányzat vállalta magára és ugyanígy járt el a társulási formában működő szakcsi általános iskolába járó 25 lápa- fői kisdiák étkezési költségével is. Nekik egyébként a Németh Csaba személyenként 4800 forintba kerülő éves buszbérletet és az 5-8 ezer forintos tankönyvcsomagot is a képviselőtestület állja. A rászoruló családoknak általános gyermekvédelmi segélyt is folyósítunk, az állami normatívát saját pénzzel egészítjük ki, így havonta 2740 forintot fizetünk ki gyerekenként. Településünk idős lakosságát is lehetőségeinkhez mérten támogatjuk, a nyugdíjasoknak 2000 forint értékű vásárlási utalványt adtunk. az idén. Nem kis erőfeszítés árán, de sikerült azt is megoldani, hogy heti két alkalommal helyben rendel az orvos. Neki nemcsak az ingyenes épülethasználatot biztosítjuk, hanem a víz-, a villany- és a telefonköltségét is magunkra vállaltuk - zárta mondandóját Németh Csaba.-glaubHároru új számítógépet vásárolt a napokban a kurdi általános iskola a község önkormányzatától kapott 450 ezer forinton. Amint azt Erdélyi Melinda igazgató elmondta, az intézmény pedagógusainak és tanulóinak régi vágya valósult meg a komputerek beszerzésével, ugyanis így megteremtődtek a számítástechnika oktatásának tárgyi feltételei. Az elmúlt héttől kezdődően egy óraadó tanár pénteken délutánonként fakultatív jelleggel, három csoportban, összesen 15, hetedik és nyolcadik osztályos diáknak oktatja a Nemzeti Alaptantervben is ajánlott alapfokú számítástechnikai ismereteket. fotóulaub Igényekhez igazított szolgáltatások Dombóváron Űj tervek a művelődési házban (Folytatás az 1. oldalról.)- Találkozhatnak-e új, eddig még nem átadott vagy közvetített értékekkel a látogatók?- Természetesen - mondja Nagy László. - Arra törekszünk, hogy elsősorban az ifjúság és a kulturális „termékek” fogyasztására még ösztönözhető potenciális közönség minél szélesebb körű kiszolgálását valósítsuk meg. Ennek sikere véleményem szerint azon múlik, hogy megismerjük a helyi közösségek valós igényeit, s ehhez igazítsuk kínálatunkat. Nem szakadunk el azoktól a bevált értékközvetítési formáktól sem, amelyek eddig is jellemezték a ház működését, de ezeket is némileg új, többletet adó módon igyekszünk megvalósítani. Gondolok itt az Elő-Tér-Tárlatokra, amelyeken szándékunk szerint már többnyire nem városi és városkörnyéki alkotók munkáival találkozhatnak a látogatók, hanem a megye eddig Dombóváron még nem igazán ismert képző- és népművészei kapnak bemutatkozási lehetőséget. Ezek az alkotók esetenként személyesen is kapcsolatba kerülnek a közönséggel rendhagyó kiállításmegnyitókon és tárlatzárókon. Nem igaz, hogy nincs igény — Az év első napjától a részvénytársasági formában működő fürdő jó szezont zárt - kezdte tájékoztatóját Bőr Nagy Adám elnök-vezérigazgató. — Beigazolódott előzetes feltevésünk, ugyanis annak ellenére, hogy emelkedtek a belépők árai, az előző évhez képest 4 ezerrel többen, összesen 132 ezren váltottak jegyet a strandfürdőbe. A vendégek kiszolgálását a nyáron 106 fős alkalmazotti létszámmal oldottuk meg. Az idén kereskedelemmel és vendéglátással bővítettük szolgáltatásaink körét. Az üzemeltetésben problémamentes, csendes, nyugodt szezont tudunk magunk mögött. A látogatóink jó része elismeréssel szólt a fürdőről és munkánkról. Az elmondottak is előrevetítik, hogy a Gunaras Rt. idei árbevétele korábban soha nem látott nagyságot, mintegy 150 millió forintot fog elérni az év végéig - emelte ki Bőr Nagy Ádám. A társaság vagyonának irodalmi estekre, író-olvasó találkozókra a városban, ezért bérletes esteket rendezünk. Fontosnak tartjuk, hogy a napjainkban a fiatalságot leginkább érdeklő és a tizenévesek szemléletét befolyásoló filmművészet is megjelenjen a házban, ezért diákfilmklubot indítunk. A populárisnak is nevezhető, de feltétlenül művészi értékekkel, korunk üzeneteivel bíró filmek puszta bemutatását nem tartanánk fontosnak. Ezért filmesztéták bevezető előadásaival, határozott koncepció szerint válogatott filmek vetítésével és kiscsoportos beszélgetésekkel igyekszünk a fiatalokat arra ösztönözni, hogy ne csak másfél-két órás kikapcsolódásként éljék meg egy-egy film megtekintését.- Válhat-e családi intézménnyé a műveló'dési ház?- Részint eddig is akként működött. Több rendezvényünk - például a Húsvétváró, a Városi Gyermeknap, a Pünkösdi Gála és a Pál-napi Vigasságok - volt hagyományosan alkalmas arra, hogy a kisgyermekektől a nagyszülőkig minden korosztály számára együttes kikapcsolódási lehetőséget adjon. Ezek mellett rendszeresen adunk lehetőséget terveink szerint októbertől arra, hogy a gyermekek szüleikkel folyamatos növekedése mellett 1998-ban mintegy 7 millió forintos nyereségre számíthatnak a tulajdonosok. Ennek az eredménynek az eléréséhez persze szükség volt arra, hogy az elmúlt évek során a képződött nyereséget, az üdülőtelepen nyaralók idegenforgalmi adóját és az ehhez adott állami hozzájárulást a Gunaras Rt. rendelkezésére bocsássa a város önkormányzata. Az átlagosan évi 25 millió forintos összeget a cég vezetői pedig a fürdő fejlesztésére, a szolgáltatások minőségének javítására fordították. Tóth Attila polgármester a város drágakövének nevezte a gunarasi fürdőt, melyet állandóan csiszolgatni kell ahhoz, hogy a fénye egyre inkább felragyogjon. A gyógyturizmus- ban óriási lehetőségek rejlenek. A tisztaság, a jó színvonalú szolgáltatások állandó biztosítása esetén az itt üdülők jó hírét viszik Gunarasnak. Ennek köszönhetően a hazai és külföldi közös, pedagógusok irányításával tartott kézműves foglalkozásokon vegyenek részt. Ezek a foglalkozások arra is lehetőséget adhatnak majd, hogy a szülők havi bevásárlásukat, nagytakarítást olyan hétvégekre ütemezzék, amikor gyermekeik hasznosan, felügyelet mellett, s őket nem hátráltatva nálunk töltik idejüket. Tervezett sportos és mozgásos jellegű szabadtéri rendezvényeink is alkalmat adhatnak majd arra, hogy a családok együtt kapcsolódhassanak ki.- Nem túlzott vállalások ezek egy gazdasági társaságtól?- Hisszük, hogy terveink megvalósíthatóak - veszi visz- sza a szót Farkas János ügyvezető igazgató. Természetesen erőnket meghaladó vállalkozásokba nem kezdünk bele, vagy ha egy-egy ügy az elviselhető- nél nagyobb, s másfelől nem ellentételezhető veszteséggel működik, be kell látnunk, hogy más ötleteket kell kiviteleznünk. „Félgazdasági” társaságként arra törekszünk, hogy nyereséggel dolgozzunk. Azonban tudni kell, hogy nyereségünk a város nyeresége azzal, hogy azt csak közhasznú közművelődési alaptevékenységünkbe forgathatjuk vissza. -glaubtörzsvendégek mellett egyre több új látogató keresi fel a fürdőt. Az előrelépéshez szükség van az üdülőtelep közbiztonságának javítására is. Ebben jelentős változás tapasztalható, ugyanis a város önkormányzatának, a Gunaras Rt-nek, a rendőrségnek és a település polgárőrségének összefogásával a felére sikerült redukálni az idén az előző évihez képest a bűncselekmények számát. Gunarasnak van jövője, ezzel együtt az itt dolgozóknak és családjuknak is biztos a megélhetése. Azonban a további fejlődés érdekében elengedhetetlenül fontos a minőségi szálláshelyek megteremtése, egy színvonalas gyógyszálló felépítése. A Gunaras Rt. fő tulajdonosa, a város önkormányzata megtalálta azt a társasági formát, mely a tervezett fejlesztésekhez lehetőséget nyújt a külső tőke bevonására. A cég több éves nyereséges üzemeltetése pedig további vonzerőt jelenthet a hazai és a külföldi befektetők számára - fogalmazott Tóth Attila polgármester.-glaubHírmondó Nyugdíjasok fóruma A Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete holnap délután 2 órától várospolitikai fórumot tart a Dombóvári Művelődési Ház kiselőadójában. Az érdeklődők beszélgetőpartnere Tóth Attila, a város polgár- mestere lesz, aki az önkormányzat elmúlt négy évi tevékenységéről ad számot. Bizottsági ülések Dombóváron A dombóvári önkormányzat népjóléti bizottsága holnap délelőtt 11 órakor tartja ülését, melyen többek között a dombóvári kórházban létesítendő művese-kezelő állomásról lesz szó. Ugyanerről a témáról tárgyal a 16 órakor összeülő jogi bizottság is. Az ugyancsak délután tanácskozó gazdasági bizottság ülésén a Szuhaj-dombi városrész szennyvízcsatornázására kiírt kivitelezői pályázat előminősítési eljárásával kapcsolatos döntések meghozatalára kerül sor. Rajzpályázat díjkiosztása A dombóvári Fekete István Kulturális Egyesület gyer- mekrajz-pályázatára nyolc általános és középiskolából 105 alkotást küldtek a diákok. Az ünnepélyes díjkiosztásra holnap délután 3 órakor kerül sor a művelődési házban. Pónifogatos siker Az elmúlt hétvégén a Kecskeméten rendezett „Hírős Kupa” nemzetközi meghívásos fogathajtó versenyen a dombóvári Gyenis Antal és Pencs Anna által irányított pónifogat is részt vett. Az akadály hajtásban a két ló - Cuki és Nótás - olyan jól futott, hogy teljesítményükkel kiérdemelték az első helyet. Ma még lehet licitálni A dombóvári kórház anesz- teziológia és intenzív osztályának fejlesztését támogató „Esélyt az életnek” Alapítvány árverésére még ma délután 3 óráig lehet jelentkezni. Az olimpiai-, világ- és kontinensbajnokok által dedikált különböző sportfelszerelésekre a 74/465-557- es telefonszámon várják a licitálók hívását. A gunarasi strandfürdőben 132 ezer vendég járt Eredményes nyári szezont zártak A Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Rt. a hétvégén tartotta a nyári szezont lezáró, értékelő összejövetelét, melyen a cég munkatársain kívül a tulajdonosok képviselői, az igazgató- tanács és a felügyelőbizottság tagjai is részt vettek. Önerőből és területfejlesztési pénzből Útfelújítások Attalában Állásajánló A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Ki- rendeltségén a következő álláshelyeket tartják nyilván. Keresnek cukrászt, pultost, bolti eladónőt, informatikai mérnököt, lakatost, hegesztőt, logisztikust, műszaki menedzsert, technológust, kereskedelmi menedzsert, villanyszerelőt, húsipari segédmunkást, húsipari szakmunkást, konyhai kisegítőt, könyvelőt, kőművest, előrajzolót, betanított munkást és segédmunkást. A felsorolt álláshelyekről a Dombóvár, Bezerédj utca 14. szám alatt található ki- rendeltségen személyesen és a 74/466-338-as vagy a 74/466-835-ös telefonszámok egyikén kérhető bővebb információ. Augusztusban útfelújítások kezdődtek Attalában. Erről kérdeztük Bognár Zoltánt, a község polgármesterét. — Önkormányzatunk önerő híján korábban nem pályázott a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a község úthálózatának felújítására. A képviselők az idén jelentős mennyiségű pénzt különítettek el a falu költségvetésében erre a célra, ám mostani - hét millió forintos - próbálkozásunk sikertelennek bizonyult - mondta hangjában nem kis keserűséggel a polgármester. — Ennek ellenére elhatároztuk, hogy nekikezdünk a munkának. Az önkormányzat közmunkásai irányításommal és egy kőműves szakmai felügyeletével az elmúlt hónaptól a Rákóczi utcában szélesítették az úttestet. A 800 méter hosszban elkészült betoncsíkokra hamarosan bitumenréteg is kerül. Nemrégiben a Dombóvár Város és Városkörnyéki Ön- kormányzatok Területfejlesztési Társulásának záróülésén érzésem szerint fájdalomdíjként kaptunk 800 ezer forintot egy a térségben megnyert, de fel nem használt pályázatból. Néhány napon belül eldöntjük, hogy ezt az összeget melyik utca felújítására használjuk majd fel - zárta mondandóját Bognár Zoltán.-glaubA földgáz veszélytelen, ha betartják használatának szabályait Tűzvédelmi fórum a Városházán Az elmúlt héten a dombóvári polgármesteri hivatalban tűzvédelmi fórumon találkoztak az önkormányzat és a helyi tűzoltóparancsnokság vezetői a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rt., a Területi Műszaki Biztonsági Felügyelet valamint a Caminus Tüzeléstechnikai Kft. szakembereivel. A fűtési szezon kezdete előtt alig egy hónappal tartott megbeszélésen a földgáz biztonságos használatával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról váltottak szót az érdekeltek. A házigazda szerepét felvállaló polgármester, Tóth Attila azzal indokolta az eszmecsere szükségességét, hogy Dombóvár lakóinak jelentős része a nyáron alakíttatta át vagy építtette ki háztartásának fűtési rendszerét a földgázzal történő működtetéshez. A tűzoltóság vezetői hangsúlyozták, hogy az utóbbi két évben jelentősen, körülbelül 25 %-kal nőtt azoknak a tűzeseteknek a száma, melyekben a tüzelő- és fűtőberendezések hibái okozták a galibát. Sokszor gyulladtak be a kályhák mellett tárolt vagy ottfelejtett éghető anyagok is, de problémát jelentett az égéstermék elvezetők, azaz a füstcsövek elhanyagolt állapota is. Bogáti Dezső, a Területi Műszaki Biztonsági Felügyelet igazgatója a törvényi háttér hiányosságaira hívta fel a jelenlévők figyelmét. Míg korábban kötelező volt a gázzal működtetett berendezések műszaki állapotának időről időre történő felülvizsgálata, addig ma már ezt csak ajánlani lehet a használóknak. A Caminus Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezető igazgatója, Huszár Tibor arról szólt, hogy a kéményseprésnek fontos szerepe van a füstelvezetők állapotának és átjárhatóságának ellenőrzése terén. Bayer Károly, a DDGáz Rt. eladási kirendeltségvezetője kiemelte, hogy az új energia- forrás mindaddig veszélytelen, amíg az igénybevevők következetesen betartják az előírt használati szabályokat.-glaub-