Tolnai Népújság, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-18 / 219. szám
1998. szeptember 18., péntek Megyei Körkép 3. oldal r - á Szekszárdon is a Plus. A megyeszékhely hétvárosa újabb bevásárlóközponttal gyarapodott. A szolgáltatóházban kapott helyett a Plus Élelmiszer Diszkont, melynek tegnapi megnyitójára sokan látogattak el. fotó: ótós Szálak a választók kezében Polgárokkal a városért - ez a célkitűzés a jelmondata a hivatalosan augusztus közepén megalakult Szekszárdi Polgári Szövetségnek. A szerveződés tegnapi sajtótájékoztatóján adta tudtul, hogy jelölteket indít az önkormányzati választáson. A megjelent újságírókat a szövetség nevében Nyerges Tibor köszöntötte, aki egyebek mellett elmondta: már négy évvel ezelőtt is történt kísérlet a polgári szövetség megjelenítésére, s'/most az érintettek nem tesznek egyebet, mint továbbviszik ezt a gondolatot. — Úgy gondoljuk, hogy a választók értékelik majd ezt a szándékot, mely a civilebb forma felé mutat. A jövő - kiváltképp az önkor- máWyzati választásokon - a ci- vilesedésé, nem a pártosodásé - jelentette ki Nyerges Tibor, aki afeu is hozzátette: az általuk képviselt együttműködési formát - több okból adódóan - sajnos nem sikerült teljes szélességében megvalósítani. Az indulók egy része - hat fő - mindenesetre már letette névjegyét, miután jelenleg is képviselő a városi önkormányzatban. A választókerületek sorrendjében a következő jelöltek vállalni ták a megmérettetést: Varga Péter, dr. Tóth Zoltán, Módos István, Nyerges Tibor, Falussy Mária, Kővári László, Lozsányi Tamás, Lemle Béla, Gabi Géza, Rochi László, Halmai János, Árki Tibor, Komáromi Dániel és Posta Péter. A szövetség nagy hangsúlyt fektet a választókkal való szoros kapcsolatra. Mint elhangzott, nehéz úgy közéletet csinálni, ha a háttérben a szálakat különböző gazdasági és egyéb lobbicsapatok tartják a kezükben, de könnyű akkor, ha a szálak a választóknál futnak össze. Posta Péter kérdésekre válaszolva közölte, hogy a szövetség - indulásával - alternatívát is kíván mutatni, miután véleményük szerint az MSZP- SZDSZ által képviselt, négy éves, kirekesztő politizálás felváltása nem feltétlenül valósítható meg a „Fidesz-MPP által bekarolt” személyekkel. A Szekszárdi Polgári Szövetség ugyanakkor saját polgármester-jelöltet nem indít: elfogadják a választók ezen a téren megnyilvánuló akaratát, de azt egy percig sem titkolják, hogy - enyhén szólva - a legkevésbé az MSZP-s polgármester-jelölt megválasztásának örülnének. -száNagy érdeklődés az attalai tájékoztatón Gépkört akarnak szervezni a gazdák Az attalai gazdák már több alkalommal bebizonyították, hogy együtt tudnak gondolkodni és dolgozni is. Példa erre a megyében elsőként megalakított növénybiztosítójuk, valamint az, hogy közös terményszárítót hoztak létre, amit a mezőgazdasági minisztériumon kívül a megyei területfejlesztési tanács is jelentős összeggel támogatott. Most újabb közös dolgon törik a fejüket. Szerda este az attalai művelődési házban nagy érdeklődés kísérte azt az agrárfórumot, melyet a helyi mezőgazdasági bizottság elnöke, Kalocsa Jenő szervezett. A községből és a térség másik nyolc településéről több mint ötven magángazda és őstermelő érdeklődött egy gépkör alakításának lehetőségéről. A Tolna Megyei Agrárkamara elnöke, Kővári László az ágazatban évek óta tapasztalható bizonytalanságról és ennek hatásairól mondta el gondolatait. De szólt a gabonaválságról és a kukorica értékesítésének várható gondjairól is. Üdvözölte az önkéntes gépkör szervezésének gondolatát és összefogásra, egymás segítésére hívta fel a résztvevők figyelmét. Kárpáti András, a magyar- országi gépkörök „úttörője” a gazdák együttműködésére alapozott társulási forma külföldi és hazai történetével ismertette meg a jelenlévőket. Előadásában kiemelte, hogy a gépkör nemcsak lehetőség, hanem a megoldás ahhoz, hogy kisebb költséggel, a gépek és berendezések jobb kihasználásával, hatékonyabban lehessen termelni. Ahhoz, hogy megfelelően működjön az önkéntes társulás, a tagok toleráns magatartásán kívül arra van szükség, hogy a gazdák ne konkurensnek, hanem partnernek tekintsék egymást. Fontos, hogy találjanak a szerveződés élére egy olyan menedzsert, aki jól képzett és tenni is akar a társaságért. A Gépkörök Országos Szövetségének elnöke, Nagy József arról beszélt, hogy az országban jelenleg működő 11 gépkör mellett most újabb 10 szerveződik. Mivel az állam anyagilag is támogatja a gépkörök megalakítását és elindulását, most jó lehetőség kínálkozik a gazdák és őstermelők számára az újszerű együttműködési forma létrehozására. A helyi adottságoknak megfelelő termékstruktúra megválasztása esetén jelentős megtakarítás érhető el a korszerűtlen eszközpark lecserélésekor is. Az attalai és a környékbeli gazdák a tájékoztatót követően szándékukat fejezték ki egy térségi gépkör alakítására. Annak hivatalos létrehozása hamarosan megtörténik.-glaubAz idén is lesz bátaszéki szüret A bátaszéki Petőfi Sándor Művelődési Ház a hegyközséggel közösen szervezi meg a nagyszabású szüreti napi programot. A kétévenként lebonyolítandó rendezvényt az idén szeptember 19-én tartják. A mostani programját színesíti a „Szüret anno...” című kiállítás, amelyet délelőtt 10.30-kor nyitnak meg. A művelődési házban régi fotókat, korabeli eszközöket mutatnak be, amelyekből nyomon követhető a folyamat, a szüreti előkészületektől kezdve addig, míg a szőlőből bor lesz. Az eszközöket helybeli gazdák bocsátják a szervezők rendelkezésére. A szüreti felvonulás sem marad el, ahova a helybeliek vendégeket is hívtak. A szüreti felvonulás a művelődési ház-Kossuth u. - Budai utca útvonalon át halad, 15 órától. Csoportjai között a helybeli táncegyütteseken kívül ott találjuk majd a bajai Ci- taonica tánccsoportot, a Mó- rágyi Német Nemzetiségi Tánccsoportot, a Bartina zenekart és a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekart. A program este 20 órakor szüreti bállal zárul a sportcsarnokban, ekkor a bólyi Forell zenekar muzsikál. Bemutatkoztak a Dombóvári Polgárkor jelöltjei Dombóvár polgáraival Dombóvárért Az önkormányzati választásokon ugyanazzal a szlogennel lép a város lakói elé a Dombóvári Polgárkor, mint 4 évvel ezelőtt - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet tegnap este tartott a helyi érdekvédelmi, társadalmi szervezet. Az 1990-ben alapított civil kör jelenlegi képviselőtestületi tagja, dr. Balipap Ferenc arról beszélt, hogy gyökeresen meg kell változtatni a helyi önkormányzat működését. Egy olyat kell létrehozni, mely a város polgárainak helyzetéből és érdekeiből származtatja saját feladatait. Megítélése szerint a képviselőtestület működésében nincs helye a pártok szerinti tagolódásnak. A település önkormányzatának főnöke valamennyi dombóvári polgár. Nekik pedig minden nap bizonyítani kell. A Dombóvári Polgárkor a képviseletet szolgálatnak tekinti, amellyel a következő önkormányzati ciklusban egyforma súllyal két célt kell követni. Egyrészt a város mindennapi életét, tárgyi környezetét kell rendbe tenni, működtetni jó színvonalú szolgáltatások nyújtásával. Ebben igen nagy adósságai vannak az önkormányzatnak. Másrészt egy távlati fejlődést kell megalapozni, perspektívát kell nyitni. Ez a feladat munkahelyteremtést, infrastrukturális fejlesztést, lakásépítést, vállalkozásélénkítést valamint a szociális ellátások javítását követeli meg. Ennek megvalósításában minden helyi társadalmi csoporttal együtt kell működni. A Dombóvári Polgárkor az önkormányzati választásokon olyan jelölteket indít, akiket a város polgárai ajánlottak figyelmükbe. Közülük az alábbi tíz vállalta a megmérettetést: 1. vk.: ifj. Takács György 2. vk.: Erdős Gábor 3. vk.: Tóth Zoltán 4. vk.: Magyamé Németh Ágnes 5. vk.: Kanász Gyuláné 6. vk.: Balásy Botond 7. vk.: Erb Béla 8. vk.: Szalai Róbert 9. vk.: Ruzsits Éva 10. vk.: Kumini Károlyné. Polgármesternek dr. Balipap Ferencet jelölték. -grHIrek Tíz éves a faddi karate sport Tíz éves jubileumát ünnepli - az eddig több kiváló versenyzőt kinevelő - faddi karate sport. Ebből az alkalomból szeptember 19-én, szombaton 17 órától a helyi Kisvendéglőben tartanak karate bemutatóval, csapatfényképezéssel és vacsorával egybekötött ünnepséget. Falusi turizmus konferencia A Falusi Turizmus Országos Szövetsége és az Európai Unióban működő LÉDA Partneriat szervezet a Phare Partnerség Program keretében egyéves közös projektet valósított meg, amelynek kiállítással egybekötött záró konferenciáját 1998. szeptember 24-26-án rendezi meg Kaposvárott a Megyeházán és Bányán. A konferenciára és kiállításra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Különösen a falusi turizmusban, a kistérségi fejlesztésben érdekelt és az EU-ban honos fejlesztési gyakorlat iránt Tolna megyében érdeklődők jelentkezését váiják. Cím: FTOSZ Iroda, 1077. Budapest, Király u. 93. Tel: 352-9804, fax: 268-0592. Fiatalok a lakáskérdésről Hogyan jussanak lakáshoz a fiatalok? Ezzel a címmel tart vitafórumot szeptember 19-én, szombaton 10 órai kezdettel a szekszárdi Polip Ifjúsági Iroda és az United Way Tolnatáj Egyesület. A rendezvénynek - melyre a fiatalság képviselői mellett az érintett pénzintézetek, építési cégek, önkormányzatok vezetői is meghívást kaptak - a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház társalgója ad otthont. Gyalogtúra az eső függvényében Az utóbbi napok meteorológusi melléfogásainak tükrében teljesen bizonytalan a Tolna Városi Bringások és Barátaik Szabadidős Társaság szombat-vasárnapi gyalogtúrájának útvonala. A TOVABB-osok tervezett menete Püspökszentlászlótól a Mecseken át az egyik óbányai kulcsosház irányába halad majd. Ha azonban esni fog az eső, rövidített túra várható. Társtalanok találkozója A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete szeptember 19-én, szombaton 20 órai kezdettel szüreti mulatságot rendez Szekszárdon, a Babits Mihály Általános Iskola aulájában. Nemere István: Szomszédom a halál (28.) A Zagubicot őrző két katona valahol a táncparkett „másik végén lehetett, de civil tőre - nyilván Múlani embere I-!- nem maradt el tőle. A toalettre igyekeztek. Zagubic fekete hajú, jeléggé durva arcú, de élénk tekintetű fiatal férfi volt, még nem lehetett harminc. Zöld öltönyt viselt, de már nyakkendő nélkül, kigombolt inggel. Vörös volt az arca, sokat ihatott, és a sok mozgás sem tett jót neki. Úgy lihegett, akár egy fújtató. Nem csodálkoztam, hogy Ericnek és Paulnak is éppen akkor kellett vécére menniük. Will ellenben megtorpant mellettem. Zagubic elment mellettünk. Fekete kísérője követte. Öszszenéztünk Willel, most én maradtam az őr. Amikor mindenkit elnyelt a ma este már sokat látott toalett, kényelmesen odaálltak az ajtó elé. Egy fiatal európainak azt mondtam:- Várjon, uram, odabent eltörött egy csap, most javítják. Csak úgy spriccel a víz mindenfelé. Bentről csakugyan lehetett valamiféle zajokat hallani. Tompa puffanásokat, például. A fickó megértőén vigyorgott.- Hát, Van ez így. De akkor én most... hová menjek?- Pár perc, addig csak kibírja? - kedélyeskedtem. Mire elment onnan, kijött Paul.- Nem fér ki a szellőzőn, a nyílás kifelé szűkül. Mi legyen?- Adjatok rá másik zakót, és kábítsátok el. Úgy vigyétek ki, mintha részeg társatok lenne, az arcát ne mutogassátok. Aztán tűnés! így is történt. Fellélegeztem, amikor láttam, hogy Eric és Paul viszik a fickót. Fehér zakó volt rajta, igaz, már nem a legtisztább. A feje lelógott, haja az arcába. Will elöl ment, és utat csinált. Lassan eljutottak a kijáratig. Csak akkor lélegeztem fel. No, egy már megvan. Kiringa bukkant fel, arcán széles vigyor terjedt szét, szinte faltól falig mosoly volt ez. Akár egy elefántcsontszínű padlószőnyeg, és olyan émelyítő is.- Óh, kedves Monsieur Skagen! Nagy hírem van az ön számára!- Előbb nekem, az ön számára, drága uram - udvariaskodtám, miközben a pokolba kívántam ezt az alakot. - Ön minden álmomat felülmúlta! Még Franciaországban is ritkán látni ilyen remek diszkót! Ez a kiszolgálás, és ez a fényjáték! No meg a lányok! A hangulat...! Uram, ön valóságos mestere a szakmának! Ilyen fiatalon már annyit tud, mint én negyvenévesen! Majd’ elolvadt, de azért nem felejtette el, miért is jött.- Mindenképpen be kellene önt mutatnom Mbuni elnök úrnak! Püff neki! Még csak ez hiányzott. Ma már elegem volt a mazimbai hivatalos személyek irántam tanúsított nagyfokú érdeklődéséből. Mbuni még felismerhet, hisz nem sok idő telt el azóta, hogy az öreg elnök kísérője, majd a biztonsági szolgálatának vezetője is voltam.- Beszéltem az elnök úrnak közös beruházási terveinkről, és azt mondta, ez nagy üzlet, ezt támogatja! Szeretné megismerni önt! Hallgattam, és lassan rájöttem, mit kell tennem. Térdem megroggyant, és zuhantam volna... Egyenesen Kiringára. Elkapott, alig tudott megtámogatni. Kancsalítottam a szemeimmel, amikor nagyon közelről néztem rá, és dadogtam.- Gondol... gondolja, eher Monsieur... vagyok én... abban az á-á-állapotban, hogy... az elnökkel... Jaj, istenem, mindjárt hányok! Lehányok valakit! Kiringa egy percig fogta a vállamat, én meg úgy egyensúlyoztam, mint aki mindjárt végigfekszik a padlón. Közben fények vilióztak, zene dübör- gött. A szemem sarkából láttam, hogy Heinz áll nem mesz- sze, és gyanakodva szemléli mutatványomat.- Jöjjön fel az irodámba... ott majd kipiheni magát. A bemutatást később ejtjük meg. - Kiringának alighanem hidegvizes borogatás és más efféle trükkök járhattak a fejében. Engedelmeskedtem neki. ő ment elöl. Heinz mellett elhaladva úgy tettem, mintha rátámaszkodnék egy véletlen bámészkodóra, de közben a fülébe súgtam.- Szólj a csoportodnak, idecsaljuk Mitrovicot. Mire fölértünk a kis emeleti helyiségbe - csak mi ketten voltunk ott -, úgy tettem, mint aki már jobban van.- K-kedves Monsieur Kri... Ringaki... Kiringa... Mindjárt jobban leszek, biztosíthatom. (Folytatjuk.)