Tolnai Népújság, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-03 / 180. szám

4. oldal Megyei Körkép 1998. augusztus 3., hétfő Nagyszakácsi szakácsverseny Faddi Varga Jánosé az arany fakanál Faddi Varga János átveszi az értékes dijat. foto: garay Nem minden napi esemény volt, melyet a Somogy megyei Nagyszakácsiban rendeztek az elmúlt hét végén. Idén hatodik alkalommal adtak egymásnak találkozót azok a mesterszaká­csok, akik a „Királyi szakács” címért versenyeztek. Az alig hatszáz főt számláló somogyi település lakói büsz­kék arra, hogy 1993-tól min­den évben otthont adhatnak egy ilyen rangos eseménynek. A korábbiaktól eltérően idén hat naposra bővült a ren­dezvény. Kedden és szerdán az illatos, zamatos boroké volt a főszerep, csütörtökön az ízle­tes pogácsáké, kenyereké és lángosoké. Pénteken a nyár- sonsültek készítői versenyez­tek egymással. A rendezvénysorozat fő at­trakciója azonban a rengeteg látogatót vonzó, gasztronómiai érdekességeket felvonultató „Királyi szakácsok versenye”. Szombaton az ország külön­böző részéből érkező sza­kácsmesterek a több évszáza­dos főzési és sütési tapasztala­tokat összegyűjtve a rene­szánsz kornak megfelelő éte­leket készítettek el. A Mátyás király korabeli jelmezekbe öl­tözött kukták, szakácsok dél­előtt 10 órától sürgölődtek a kemencék, bográcsok körül, hogy elkészítsék a királyi asz­talra szánt étkeket. A kitétel persze az volt, hogy minden ételt a kornak megfelelően kel­lett elkészíteni és - ami már nagyobb gondot jelentett a résztvevők számára - ezen korban ismert edényeket, fő­zőeszközöket kellett felhasz­nálni. A hatalmas hőség persze nemcsak a kemencék körül tüsténkedő szakácsokat és kuktákat tette próbára, hanem a nézelődő, a minden részletet tudni akaró nézőket is. A legjobb étekkészítőnek kijáró aranyfakanalat az idei, sorban a hatodik királyi sza­kácsversenyen Faddi Varga Jánosnak adta át a szakavatott zsűri. A szombati egész napos sürgés-forgás eredményeként este felszolgált 25 fogásos ki­rályi lakomára előzetesen mintegy félmillió forintot ál­dozott a sióagárdi Margit pince tulajdonosa; a különle­ges fűszerek és alapanyagok egy évi gyűjtőmunka eredmé­nyeként szolgáltak a már ne­vükben is ínycsiklandozó ét­kek ízesítésére. A családi vállalkozásban készült királyi menüből a fő­szakács az őzpástétommal töl­tött tyúkfiából és hallében főtt csukából lakmározott volna legszívesebben, ha hagytak volna belőle a vendégek. Étel, ital ezen kívül is volt bőven, s nem csak a királyi asztalon, amelyre tizennyolc csapat hordta az étkeket, olyan fogásokat, mint a kemencében sült kapros, zsályás, makkon pöndült malac, vagy a mézbe- fojtott rozmaringos őzgerinc. Az idei nagyszakácsi ver­sengésre - a reneszánsz királyi udvar megannyi szakácsának szülőföldjére - mintegy 15 ez­ren voltak kíváncsiak. Mivel a királyi lakomát csak este szolgálták fel és amúgy sem jutott volna belőle min­denkinek, ezért a környező te­lepülések ételkülönlegességeit kínáló népi udvarokban is kora reggeltől késő estig sütöttek- főztek a falu felett teijengő il­latoktól is jócskán megéhezett „köznépnek”, s kínálták a hűs sert, borokat toroköblítéshez.-Garay ­Közel százan voltak jelen a györkönyi családi találkozón Egészség, békesség és szorgalom Kedves családi ünnepségre hívta meg lapunkat a szer­vező, a legidősebb unoka. A Köhler családban kilenc gye­rek született szépen sorban. Időrendben: Erzsébet, János, Katalin, Zsuzsa, Teréz, majd Mária és Éva az ikrek, aztán Julianna és Ilona. Szombaton Györkönyben, a pincefaluban egy kölcsön ka­pott nagy tanyában gyülekeztek a testvérek, a gyerekeik, uno­káik és a pici dédunokák. Egy ekkora családban persze mindig történik valami. A Né­metországban élő fiú, a „Juli- sunknak a gyereke”, szerette volna együtt látni egyszer a nagy famíliát, de éppen ő nem tudott eljönni. Pedig három éve készülődnek a nagy eseményre, csak mindig közbejött valami. Ami otthon tartotta, az két újabb rokon érkezése volt. Fe­leségének a két nagyobb után ikrei születtek. A testvérek kö­zül is hiányzott egy, akit kór­házban ápolnak. Mások meg csak beugrottak, mert lakoda­lomba készülődnek. Senki sem számolta meg a jelenlévőket, de valaki a sok közül úgy emlékszik 95 család­tagot vártak az ebédre. Minden család maga hozta a süteményt, a krumpli megtermett Györ­könyben, a felnőttek után 1000 forintot fizettek be a családok a lakomára. A helyben lakók már kora reggel elkezdték a főzést. Szétszóródott a család, nem­csak az országban, hanem a vi­lágban is. Nagy szó, hogy most ennyien megérkeztek. Fiatal fotós kolléganőm is kapott két puszit az érkezéskor, a kérdéssel együtt, hogy „Te ki vagy?” Sokan vannak a másod­unokatestvérek között akik még sosem látták egymást. A családban hagyomány a sok gyerek. Az egyik lánytest­vémek - azt mondják, nem számít, melyikőjüket hogyan hívják - 33 unokája van, a nyolc gyerekétől. Van, akinek csak négy családja van és négy unokája, másnak három gye­reke és 11 unokája van. Köztük is találhatók ikrek. Többen fekete csipke ken- dőcskét viselnek a hajukon. A család egyik része ugyanis evangélikus, a többiek pedig nazarénusok. Az egyik nazaré- nus családban tíz gyerek szüle­tett. A legidő­sebb testvér 74 éves, a leg­fiatalabb pe­dig 58. Györ­könyben él „a Jani, az Er­zsébet és a Teri” - sorol­ják. Tengeli- cen és Faddon is laknak Köhlerek, Ba­ján pedig ket­ten, Pakson és Szekszárdon is letelepedett egy-egy test­vér. Tréfásan azt szokták mondani, hogy a nyolc lány mindegyikének vagy egy fiú­stestvére. Erzsébet elmondta, hogy sokat segített a kisebbek nevelésében, amiért nagyon sok szeretetett kapott vissza tőlük. A szülők 42 hold földön gazdálkodtak, volt 2 hold szőlő­jük és az állatok. Az édesapa 91, az anya 71 évet élt meg. „Nagy volt a szegénység a há­ború alatt, de kukoricás kenye­ret sosem ettünk - mesélik a testvérek. - Fia dolgozunk, ak­kor gyarapodunk, csak egész­ség és békesség legyen. Ezeket az igazságokat kapták örökül a szülőktől. Aztán jött a tragikus élmény, a kitelepítés, amelynek során mindenüket el­veszítették. Pontosabban más ült bele a készbe. Mégsem akar­tak hazát cserélni. Az egész család együtt menekült el a ki­telepítés elől Paksra, ahol befo­gadta őket egy jó barát. A szü­lőföldet elhagyni nem lehetett, akkor sem, ha földönfutóként kellett mindent élőiről kezdeni. Ez az emlék már csak a test­véreké. A tanulság azonban, hogy minden helyzeten úrrá le­het lenni a szorgalmas munká­val, alighanem ez meg a követ­kező nemzedékek öröksége. Fotó: Ótós Ihárosi Ibolya Ki takarítja el az üvegszilánkokat? Balesetveszély a dombóvári utakon Az utóbbi időben több alkalommal is előfordult, hogy a dom­bóvári utcákon kisebb koccanásos balesetek után napokig az úttesten maradtak az autók szétpattant szélvédőinek és lámpá­inak darabjai. Arra kerestük a választ, hogy kinek a feladata a kerékpárosok és a motorkerékpárosok számára komoly bal­eseti forrást jelentő üvegszilánkok eltakarítása. A polgármesteri hivatalban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a település útjainak nagy része a dombóvári önkormányzat tu­lajdonában van, melyeket a Kaposvári Városgazdálkodási Részvénytársaság helyi rész­lege takarít géppel minden héten egy alkalommal. Néhány főút viszont a Tolna Megyei Állami Közútkezelő Köz­hasznú Társaságé. A polgár- mesteri hivatal városüzemelte­tési irodájának közterület-fel­ügyelői hétköznap folyamato­san járják a várost és az úttesten észlelt üvegszilánkok eltakarí­tása érdekében telefonon értesí­tik az illetékeseket. Ha a város­házára lakossági bejelentés ér­kezik hasonló ügyben, azt is továbbítják a megfelelő helyre. Mint mondják, az információk átadásában probléma péntek délutántól hétfő reggelig adód­hat, amikor a közterület-fel­ügyelők nem dolgoznak, s ezen idő alatt a városüzemeltetési iroda sem tart ügyeletet. A dombóvári rendőrkapi­tányság közlekedési alosztá­lyának vezetője, Bognár Szil­veszter rendőrhadnagy érdek­lődésünkre arról beszélt, hogy nem minden koccanásos bal­eset jut munkatársai tudomá­sára. Ha személyi sérülés nem történik és az ütköző felek meg tudnak egyezni egymás között, akkor nem értesítik a kapitány­ság ügyeletesét. Orvosi ellá­tásra szoruló sérültek és na­gyobb anyagi kár esetén azon­ban minden esetben intézked­nek a rendőrök. A baleseteket vizsgáló valamennyi kolléga a helyszínelés befejezését köve­tően azonnal köteles értesíteni a KVG Rt. helyi ügyeletesét vagy a Tolna Megyei Állami Közút­kezelő Kht. illetékes munkatár­sát. Az is gyakran előfordul, hogy a koccanás résztvevői vagy a közelben lakók takarít­ják el az úttestről az üvegszi­lánkokat - mondta a közleke­dési alosztály vezetője. — A heti rendszerességgel végzett gépi tisztítás mellett mi minden alkalommal azonnal kimegyünk a baleset helyszínre és felsöpörjük az utat, ha értesí­tést kapunk a városüzemeltetési irodától, a rendőrségtől vagy a település lakóitól - tájékoztatta lapunkat a Kaposvári Város­gazdálkodási Rt. helyi részle­gének vezetője, Illés János. A fentiek alapján úgy tűnik tehát, hogy az ügyben minden érdekelt tudja a saját dolgát. Az utóbbi időben több alkalommal napokig az úttesten maradt üvegszilánkok viszont azt jel­zik, hogy ebben az esetben is igaz a régi mondás; „a sok bába között elvész a gyerek.”-glaub­teCE»©©: G0ŐWG0/j\[P®íí9 QSőt, ha lehet, még boldogabbat! Lepje meg azt, aki igazán fontos Önnek, egy BOLDOG NÉVNAPOT sorsjeggyel! A VIRÁG ALATT AKÁR 3 MILLIÓ FORINT IS REJTŐZHET. További részietek a sorsjegyen és a lottózókban. O K I » (

Next

/
Thumbnails
Contents