Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-13 / 162. szám

r r f JÚLIUS 13. HÉTFŐ Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő JENŐ nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Jenő. Ősmagyar név, az egyik honfoglaló törzs neve. Védőszent: Szent Eugenius karthagói püspök (+ 505). E napon hunyt el 1985-ban Arnold Schönberg osztrák zeneszerző. Hajdan. Július 13-án 100 éve, 1898-ban a Kocsola melletti Csil­lag-féle gőzmalomnál kisiklott a vonat, „a magas töltésről öt vagon futott le és ennek dacára emberéletben kár nem történt, mert a sze­mélykocsik a töltésen maradtak”, a helyreállítást 200 munkás vé­gezte. 90 éve, 1908-ban a Bécs melletti Pemitzben meghalt Paks szülötte Szántó Mihály miniszteri tanácsos, akinek 1893-ban jelent meg Nemzetközi magánjog, különös tekintettel hazai viszonyainkra című műve, amelyet az Akadémia jutalmazott. 80 éve, 1918-ban Pincehelyen műkedvelői előadást tartottak a 17. gyalogezred rok­kant katonái javára s többek között Gábor Andor Szól az ágyú című jelenetét mutatták be. A napi igék: Katolikus: íz. 11.17. Zsolt. 49. Mt. 10.34-11.1. Református: Préd. 13. lMóz. 1.1-19. Gál. 4.12-20. Evangéli­kus: Lk. 14.25-33. Jn. 5.9-18. Ortodox: Rom. 16.17-24. M. 13.10-23. A Nap kél 5.00 órakor, nyugszik 20.39 órakor. A Hold kél 22.56 órakor, nyugszik 9.13 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 186 cm, Paks 323 cm, Dombori 325 cm, Árvízkapu 696 cm. A Sió Palánk­nál 132 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 14.00-22.00: 65-ös főút Zomba, Hőgyész, Tamási bel­területén. Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455—239. 06/20/669—185. Dombóvár: Nagy László, 464—635; és 06/30/377—196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Ta­mási: Tóth Ferenc, 480—705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440—660. » Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepte­ket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101. Szek- sz.áírd, Pf: 71. A borítékra, leve­lezőlapra kérjük, írják rá: „Mit főzzek ma?” Most a szekszárdi özv. Ba­logh Zoltánná kolbászkák, tört burgonyával receptjét ajánljuk. Fél kiló marhahúst 4-5 gerezd fokhagymával, egy kockára vá­gott hagymával kétszer ledará­lunk, hozzáadunk sót, borsot, 1 kanál lisztet, finom morzsát, 1 kanál hideg vizet és 2 egész to­jást. Kis fakanállal alaposan ki­gyúrjuk, majd hüvelyknyi vas­tagságú kolbászkákat formá­lunk. Bőven kizsírozott tepsi­ben egymás mellé helyezzük és sütés közben öntözgetve, pi­rosra sütjük. Ezalatt 1 kg nyers burgonyát kockára vágunk, só­val és 2 pohár vízzel főzzük. Mikor a leve elfőtt, ráöntjük a kolbászkákról a zsírt, kanállal összetörjük a burgonyát és me­legített tálra terítjük. A forró kolbászkákat tört burgonya te­tejére helyezzük és azonnal tá­laljuk. Halászlé fesztivál Baján. Kilencszázötven bogrács alatt lobbant fel a tűz szombat este hat órakor Baján, Szentháromság téren. Az év bajai halfőzője címet Hegyes­halmi Miklós nyerte. Az ő joga és kötelessége, hogy egy esz­tendőn át képviselje Baját a hasonló rendezvényeken. F: feb Húszéves Luise, az első lombikbébi Az angliai Oldhamben 1978. július 25-én látta meg a napvilágot Louise Brown, az első lombikbébi. Csá­szármetszéssel született, a hír bejárta a világot és az angol sajtó az „évszázad gyermekeként” ünnepelte a kislányt. Az in vitro terhes­ség előidézésével az angol orvosok új korszak bekö­szöntél jósolták meddő pá­rok számára. Azóta világ­szerte 250.000 gyermek szü­letett ezzel az eljárással. Másolják a déloszi oroszlánokat Görög régészek másolattal pótolják a híres déloszi márványoroszlánokat, mert félő, hogy az erős napsugárzás, a szél és az Égei-tenger sója további károkat okoz bennük. A görög sziget jelképévé vált 2600 éves műalkotáso­kat múzeumba zárják, és szilikonutánzattal pótolják eredeti helyükön. Délosz a régi Görögország egyik leg­szentebb helyének számí­tott, itt állt Apolló napisten temploma. Évről évre ezrek keresik fel a csak nappal lá­togatható szigetet. Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 28. já­tékhéten az ötöslottón az alábbi nyerőszámokat sor­solták ki: 11, 64, 71, 72, 80. Jokerszám: 402 728. A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 28. já­tékhéten a hatoslottón a kö­vetkező nyerőszámokat sor­solták ki: 17,18,20,21,34,42. A pótszám: 43. Láttam írta: Rákosi Gusztáv A futball ürügyén Jó ideje már nem nézek futballmeccset, ez a világbajnokság %) mégis a képernyő elé ültetett. Eleinte csak bele-hele lestem, azután ottragadtam. Nem egy csapat okozott kellemes meglepe­tést, mint például a dánok, angolok, argentinok, akik ha ki is es­tek időközben — mert veszteseknek muszáj lenniük - emelt fővel távozhattak. A végjátékba került négyes pedig igazán remek futballal szórakoztatta a világot. Ami ezeknél a csapatoknál megfogott, hogy olyan világsztárokat vonultattak fel, akik men­tesek voltak a nagyképűségtől, mindent alárendeltek csapatuk érdekeinek. Nyilván nem a pénzért, mert ha ez fontos is szá­mukra, aligha tejre és kenyérre keresnek már, vagyis tele a zse­bük, biztos a jövőjük. Sokkal inkább csapatuk, nemzetük dicső­ségéért hajtottak, ha kellett „zongorát cipelve”, alázattal, együttműködve a kevésbé neves társakkal. Amelyik csapatnál nem így volt, az elbukott mint például a németek. A csapat­munka, az együttműködés fontosságának felismerése sikert hoz, jelzi ez a vébé. Ha igaz - és hitem szerint az - hogy a futball az élet tükre, optimistánk lehetünk, jó felé halad a világ. A fékünk is meg kellene tanulni, hogy a széthúzás kudarchoz l V vezet. Ha elsőbbséget adunk az együttműködésnek, Ma­gyarország is sikeres lehet. Talán még a futballban is. H0POSZK0P Újrahívható! Herczeg Kata asztrológus vonala Kos á 06-90-330 501 Bika m 06-90-330 502 Ikrek m 06-90-330 503 Rák 06-90-330 504 Oroszlán ffe 06-90-330 505 Szűz & 06-90-330 506 Mérleg & 06-90-330 507 Skorpió 06-90-330 508 Nyilas fSf 06-90-330 509 Bak 06-90-330 510 Vízöntő dt 06-90-330 511 Halak m 06-90-330 512 1 Chilink; AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. I Hívás díja; 88 Ft +Áfa/perc Skorpióözön Nem elég a hőség, skorpióból is szokatlanul nagy a bőség Mexikó Durango államában. Az AP jelentése szerint a kettő között összefüggés van: a szo­katlanul magas hőmérséklet okozza az ízeltlábúak özönét és „csípősebb” kedvét. A statisz­tika szerint másfélszer annyi a skorpiócsípés az idén eddig Durangóban, mint tavaly volt. Halálos kimenetelűről szeren­csére nem érkezett jelentés. Jó játék! Az emberek imádják a villamos­széket, ezzel a kijelentéssel di­cséri portékáját egy brit üzlet­ember. Persze nem a hírhedt amerikai ,Jióhérbútorról” be­szél, hanem a kivégző villamos­szék játékváltozatáról, amelyet ő alkotott, és amellyel a világ vi­dámparkjait akarja elárasztani. Budapesti, adatgyűjtéssel és információ­szolgáltatással foglalkozó szervezet me­gyei hálózatának kiépítéséhez felvételt hirdet OOSZI-határozattal rendelkező, 40%-ban csökkent munkaképességű mun­kavállalók számára a következő munkakö­rökbe:- irodavezető- ügyintéző- területi képviselő- piackutató- adatgyűjtő, kérdezőbiztos- adminisztrátor Válaszleveleiket kérjük a következő címre szíveskedjenek beküldeni: Nagy Lajos 1590 Budapest, Pf.: 176. (1268) Ritka a fecske, mint a fehér holló? Itáliában hovatovább olyan ritka madár lesz a fecske, mint a fehér holló, mert belepusztul a növényvédőszerek intenzív használatába és szűkül természetes élettere. Pedig Olaszország a rovarokkal szembeni vegyszeres védekezés dollármillióit takaríthatná meg olyan intézke­désekkel, amelyek lehetővé tennék a füsti fecske és rokonai, a molnárfecske és a sarlós- fecske visszatérését a félszigetre - közölte az Olasz Madárvédelmi Liga. A liga becslése sze­rint 20 ezerrel csökkent az Itália egén röpdöső fecskemadarak száma, ami a szúnyogok és más káros rovarok elszaporodásához vezetett. A fa­lusi házak eresze alatt fészkelő közönséges fecskék még hatékonyabb „természetes rovarir­tók”, mint a sarlósfecskék vagy molnárfecskék. E három fajta együtt akár évi 26 ezer tonna ro­vart is elpusztíthat Itáliában . Pávián, a postás Szaúd-arábiai lapjelentések szerint egy dzsiddai keres­kedő két majmot kiképez da­tolyaszedésre. Mohammed al-Zahrani azért szánta el magát a szokatlan lé­pésre, mert közeledik a dato­lyaszüret és ültetvényének fái túlságosan magasak ahhoz, hogy embereket alkalmazhatna a termés betakarítására. Akkor támadt ez az ötlete, amikor leg­utóbb Malajziában látta, ho­gyan szedik a majmok a kó­kuszdiót. Merészebb tervei is vannak: úgy gondolja, hogy ki lehetne képezni majmokat cse­csemők hordozására, a háztar­tási munka egy részének elvég­zésére és a postai küldemények kihordására is. A majmok jó tu­lajdonságai közé tartozik, hogy nagyon szeretnek dolgozni, és korán kelők. n Csúcs ez a július! MATÁV akció nyáridőben a Szekszárdi Távközlési Centrum területén "MATAV Karcsúsított árainkkal július 10-20-ig várjuk! Egyéni telefonvonal 33.750*,-Ft helyett most csak 26.250*,-Ft-ért egyösszegű fizetéssel vagy 6 havi részletfizetéssel 28.875*,- Ft-ért 12 havi részletfizetéssel 31.125*,-Ft-ért Üzleti telefonvonal július 17-ig 75.000 ,-Ft helyett 62.500*,-Ft-ért Minden, az akció során egyéni telefonvonalat igénylő előfizetőnket két hónapig megajándékozzuk a digifon Otthon csomag előfizetési díj nélküli használatával. Hogy hívásai időben utolérjék! Várjuk érdeklődését munkaidőben ügyfélszolgálati irodánkban (Szekszárd, Széchenyi u. 11-13.) valamint az ingyenesen hívható 084-es és 06-80/470-069-es telefonszámokon. Bátán (július 14-én) és Zombán (július 15-én) a Polgármesteri Hivatal előtt, mozgó ügyfélszolgálati irodánkban várjuk kedves ügyfeleinket (9-15 óráig). Araink az AFA-t tartalmazzák. , MATÁV Pécsi Igazgatóság Melegedés Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A mai napra átmenetileg vissza­tér a nyár, a Földközi-tenger felől szá­raz és egyre melegebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe. Or­szágszerte sok lesz a napsütés. Bár időnként megnövekszik a gomol.y- felhőzet, csapadék sehol sem várható. Napközben a délnyugatira forduló szél megélénkül, néha erős széllöké­sek is lehetnek. Erősödik a nappali felmelegedés. A délutáni órákra álta­lában 28, 33 fokig emelkedik a hő­mérséklet. Keddtől megint változé­konyra fordul időjárásunk. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A nem túl hűvös, hajnali, reggeli órákat erősödő nappali felmelegedés követi. Több órára kisüt a nap. Bár időnként megnövekszik a gomolyfel- hőzet, eső azonban valószínűleg sehol sem lesz. Napközben megélénkül a délnyugati szél. A délutáni órákra ál­talában 31,33 fok várható. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 20 Velencei-tó: 19 Tisza-tó: 18-22 Fertö-tó: 19 Tisza: 14-20 Duna: 16-20 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 32 Paks: 31 Siófok: 31 Pécs: 33 Szekszárd: 32 Mohács: 32 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 30-45 Kaposvár: 35-45 Paks: 35-40 Siófok: 35-45 Pécs: 35-45 Szekszárd: 35-45 Mohács: 35-45 ORVOSSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Erősödő melegfroti hatásra számíthatunk. Áltálában változik a reakcióidő, a külvilág ingereire nem a megszokott sebességgel válaszolunk. Esetenként nyugatalanság, fejfájás jelentkezhet. Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Széljelentés: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-60-505-055 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNE. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. i í

Next

/
Thumbnails
Contents