Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-14 / 163. szám
LÁZÁR NÉNI ESETE A HARISNYAKKAL (4. oldal.) _______________________ MEGYEI NAPILAP 1 998. JÚLIUS 14. KEDD ÁRA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 163. SZÁM 7030 Paks, Tolnai u. 17. Tel./fax: 75/311-828, 20/427-782. Hirdetésünk a 6. oldalon! Újabb sikertelen pályázat Nem kelt el a konzervgyár Most sem sikerült. Érvénytelennek nyilvánították a paksi konzervgyár eladására hirdetett pályázatot és immár sokad- szorra újat írnak ki. Pénteken bontották a borítékokat, két cég pályázott az üzem egyben történő megvásárlására, többek egyes részegységekre. Mivel a cél továbbra is az üzem egyben tartása és újraindítása, és a két pályázó egyike kedvező ajánlatot tett, „csupán” alaki, formai hibákat vétett, a felszámoló és a hitelezői választmány úgy döntött, újra kiírják a pályázatot. Értesüléseink szerint egy kanadai cég ajánlata, amely megfelel az elvárásoknak, az ismétlésnél akár nyerő is lehet. A tavaly szeptember elején kinevezett felszámoló, a budapesti székhelyű Hunyadi Kft. Mint már megírtuk, tavaly decemberben a Tolna Megyei Bíróság első fokon felmentette a céget a felszámolói tevékenység alól. A Hunyadi fellebbezett, információnk szerint a múlt héten jogerős - másodfokú - döntés született az ügyben a Legfelsőbb Bíróságon. A végzés még nincs írásba foglalva, az érdekeltek várják annak megérkezését.-rgKulturális előadások és kiállítás Országos fesztivál kezdődik A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Házában ma 9 óra 30 perckor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét az értelmileg sérültek XI. országos kulturális és művészeti fesztiválja. A rendezvény házigazdája idén Tolna Megye Önkormányzata, a fesztivál ideje alatt gazdag program várja a közönséget. Több mint 600 értelmi fogyatékos szereplő lép színpadra a művelődési házban, közel 200 műsorszámban. A szereplők az ország minden részéből érkeznek, természetesen Tolna megyéből is: többek között Be- lecskáról, Pálfáról, Regölyből és Bonyhádról. Ezen az évente megrendezett fesztiválon alkalmuk nyílik az értelmileg sérült előadóknak bemutatni: számukra is létező és elérhető a tartalmas emberi élet. Kísérő rendezvényként a művelődési ház márványtermében országos ipar- és képzőművészeti kiállítás nyílik, ma délután 2 órakor. Emellett neves művészek adnak majd koncertet szerdán este 7 órakor a Sportcsarnokban, csütörtökön este pedig diszkó várja a résztvevőket a Tita- nicban. Az országos fesztivál záró- ünnepségét július 17-én, pénteken délelőtt 11 órai kezdettel tartják. Filmet forgattak róla Lakodalom a koktélban A VI. Országos Székely Találkozón megtartott Bukovinai Székely lakodalomról a Bonyhád Városi Televízió is forgatott filmet. Az összeállítást a bonyhádi nézők után a szekszárdiak is megtekinthetik. A Pop Tv ma este fél 9-től mutatja be a nyár esti koktél keretében. „Boronálás és jégverés után ne nézzen hátra a gazda!” Szép terméskilátások, gondokkal Permeteznek a szekszárdi Aranyfürt téesz leányvári táblájában FOTÓ: ÓTÓS RÉKA A szőlőtermelők szerint minden betegség megtalálható most az ültetvényeken, pero- noszpóra, lisztharmat, moly, botritisz. A helyzetet nehezíti a gyakran csapadékosra forduló időjárás, a pára, valamint a száraz, napos idő hiánya. Dr. Diófási Lajostól, a Dél-dunántúli Szőlészeti Kutatóintézet igazgatójától azt kérdeztük, hogy mire kell nagyon figyelniük a termelőknek az adott helyzetben. — A sok csapadék miatt szokatlanul buja a vegetáció, dús a szőlő lombozata és a fürtök is teltebbek, mint tavaly ebben az időszakban. Az elmúlt öt év időjárását figyelve, az idén kétszer annyi eső esett július közepéig, mint egy átlagos évben. Ebben a helyzetben felértékelődik a zöldmunka szerepe, fontos, hogy az ültetvény szellős legyen. Ha ezt elhanyagoljuk, akkor bármivel is permetezünk nem lesz hatásos. Sajnos Tolna és Baranya megye több területe kapott bőven a jégverésből is, és ez a szőlőket sem kímélte. Jégverést követően sokat segíthetnek azok a készítmények, melyek a botritiszt (rothadást) késleltetik, a folped hatóanyagú szerek blokkolják a fürtöt. (Folytatás a 3. oldalon.) Gyerekek búcsúja után a nagyszülőké Különböző korosztályok találkozói követik egymást a nyáron a máriagyűdi kegyhelyen. Július második vasárnapján a gyermekek búcsúját rendezték meg, előzőeken pedig az ifjúság s külön is az ifjú házasok sereglettek össze az egyház megszólítására - tájékoztatta az MTI-t Pavlekovics Ferenc plébános. Július 26-ikán lesz a nagyszülők búcsúja, szeptember 27- ikén pedig azt időseké és a betegeké. A legutóbbi búcsúról beszámolva elmondta: azt szerették volna éreztetni a gyerekekkel, hogy a vakáció idején az egyház ugyanúgy figyel és vigyáz rájuk, mint máskor is. A többszáz résztvevőt a szentmise után vallási témájú szellemi vetélkedők, ügyességi és sport játékok várták. Mayer Mihály pécsi megyéspüspök Mária-évvé nyilvánította ezt az esztendőt, mely október 25-ikéig tart - tudatta a plébános. A rendezvények zömükben Máriagyűdön zajlanak, azért is, mert az idén több évfordulót is ünnepel a zarándokhely: temploma 850 éves, 300 éve kapta a második gyűdi kegyszobrot (az előző Madonna-szobrot a török időkben veszítette el), s 50 évvel ezelőtt utoljára Máriagyűdön prédikált Mindszenti József bíboros-hercegprímás, mielőtt börtönbe vetették. Más évfordulókról is megemlékeznek, így arról, hogy fél évszázada Magyarország volt a színhelye az eucharisztikus, vagyis az oltáriszentség tiszteletére rendezett világkongresz- szusnak. A Mária-évhez kapcsolódik a tavaly kezdődött s idén befejeződő a pécsi egyházmegyei zsinat is. Röviden Nagy teljesítményű fűnyírót vásárolt a bátaapáti önkormányzat. A kétszázhetvenezer forint értékű eszközzel csinosítják a falu közterületeit és a sportpályát, valamint - együttműködési megállapodás értelmében - a helyi vadásztársaság és az Eu- robor területeit. A munkát zömében közhasznú munkások végzik. A szekszárdi Csörge tó melletti búzatáblánál három pótkocsi és az azokon tárolt szalmakörbálák fogtak tüzet tegnap délután. A lángokat a szekszárdi tűzoltók fékezték meg. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. Dunaföldváron tartja következő ülését a kistérségi szennyvízcsatorna társulás. A négy érintett település - Paks, Duna- földvár, Madocsa és Bölcske - polgármesterei szerdán délelőtt a Földváron tanácskoznak. Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. 0) 06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív intetjük! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Audíotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás dija: 88 Ft + Afa/perc Bemutatkozhat a dombóvári régió Egyetlen napirendi pontot tárgyalt legutóbbi ülésén a dombóvári Kék Csillag Kistérségi Turisztikai Egyesület tagsága. A kiemelt fontosságú téma mostani tárgyalása még akkor sem korai, ha látszólag rengeteg idő van októberig, vagyis addig, amíg az egyesület szervezésében a németországi Kahla városában mutatkozik be Dombóvár és a városkörnyék. Mint azt dr. Keller József, az egyesület elnöke elmondta, az október elején sorra kerülő látogatás nem csak arra lesz alkalmas, hogy a város és város- környék turisztikai értékeivel, kulturális hagyományaival ismertessék meg vendéglátóikat, hanem esetleg arra is, hogy konkrét üzletkötések is létre jöhessenek. A tapasztalatok szerint a volt keletnémet területről eddig viszonylag kevés turista, véletlenszerűen érkezik Dombóvárra, s ezen változtatni szeretne az egyesület. Mostani tanácskozásukon arról döntöttek, hogy a tavalyi kahlai látogatásukon megbeszéltek szerint utazók népes delegációja milyen értékeket, információkat vigyen magával a német egyesítés ünnepére. Döntésük szerint tánccsoport, a város képviselői és az egyesület üzletkötési jogosítvánnyal is felruházott tagjai indulnak majd Kahla-ba, ahol a magyaros szakácsművészetről és a jellegzetes borokról is képet kaphatnak majd meghívóik. A németországi útnak természetesen lesznek szigorúan szakmai vonatkozásai is, hiszen az egyesület a térség turisztikai értékeit bemutató kiállítást rendez a kahla-i városházán, ahol ottani jelentős civil szervezetek vezetőivel a gyógyturizmus kapcsán tartanak megbeszélést, s emellett a turizmus konkrét gyakorlati kérdéseiről, a dombóvári és városkörnyéki lehetőségek kölcsönösen előnyös kihasználásáról is tárgyalnak majd. Az út anyagi hátterét részint a Magyar Turizmus Rt. pályázatán elnyert 430 ezer forint, másrészt az idegenforgalmi ágazatban érdekelt gazdasági szereplők és a dombóvári ön- kormányzat együttes tehervállalása alapozza meg.- nagy Pálfai egészségtervező akció Hazánkban a lakosság egészségi állapota, a népszaporodási, a halálozási, a megbetegedési és a közérzeti mutatók elmaradnak az EU tagállamaiban tapasztaltaktól. A felzárkózást célzó globális gondolkodást és lokális cselekvést inspirálja az a Soros pályázat, amely a falvak EGÉSZ-SÉG stratégiájának elkészítését támogatja. Az egészségi állapot 43 százalékban az életmódtól, 27 százalékban a genetikai hozományoktól, 19 százalékban a környezettől és csupán 11 százalékban az egészségügyi ellátástól függ, így kulcskérdés a „hogyan éljünk”? Milyen a gazdasági, kulturális, természeti és épített környezetünk, a testi-lelki-szociá- lis tudásunk-ügyességünk, készségünk, egyensúlyunk, hiszen ezek döntő mértékben befolyásolják életkilátásainkat, jövőnket, egyéni, családi, közösségi szinten egyaránt. Pálfán már tudják, hogy a faluközösség életminőségének javítása nemcsak az önkormányzattól, az egészségügyi alapellátástól várható el, hanem ezért egyénileg és közösségi szinten cselekedni is kell. Ezt a szükségletet felismerve a „Pálfa Jövőjéért” Egyesület a különböző civil Szervezetekkel, önkormányzattal, intézményekkel és a falujukért tenni akaró egyénekkel, jelesebb vállalkozókkal együtt elindított egy széleskörű, közösségi egészségtervező folyamatot. A 20 fős stáb első lépésként megfogalmazta községe jövőképét, ennek elérése érdekében a saját misszióját. A jelen helyzet mutatói és egy kérdőíves kiegészítő vizsgálat eredményeire támaszkodva elemezte a stratégiai kérdéseket, és mindezekre válaszként megtervezte a 3 éves cselekvési programját. „Letett” egy tudatos falufejlesztő koncepciót önmagának, a helyi önkormányzatnak és másodsorban a Soros Alapítványnak. Ezzel egy közösség- fejlesztő módszer első lépcsőfokát átlépte. Megvalósítására a Soros Alapítvánnyal együttműködve ezután kerül sor. A közös munkában az egyesület segítőtársa a Szekszárdi Városi Mentálhigiénés Műhely és a United Way Tolnatáj Alapítvány. D.M. t *