Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-02 / 153. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks És Környéke 1998. július 2., csütörtök HírBlokk Új köntösben a Városháza A napokban megkezdődött a dunaföldvári Városháza tatarozása, amelynek során az épület az eredeti külsejét kapja vissza. A munkára kiírt pályázatot egy olyan cég nyerte el - a mohácsi Király Kft. amely műemlék jellegű épületek, templomok felújítására szakosodott. Földváron már bizonyítottak, a Ráctemplom jelenleg is tartó, magas színvonalú felújításával. A Városháza épületén a vakolat leverése folyik. A szerződés szerint szeptember 30-ra a város főterének dísze újra a Városháza lesz. Új szakma, biztos állás A paksi munkaügyi kirendeltség tanfolyamot indít munkanélküliek számára, amelynek során épületbádogos szakképesítést szerezhetnek a már más szakmunkás bizonyítvánnyal vagy érettségivel rendelkezők. A tanfolyamra még korlátozott számban lehet jelentkezni a kirendeltségen. A sikeresen vizsgázók számára a kirendeltség munkahelyet biztosít. Földvári Nyári Esték Szombaton este háromnegyed kilenckor kezdetét veszi Dunaföldváron, a Magyar László Gimnázium belső udvarán a Nyári Esték színházi sorozat. Elsőként a Dunaföldvári Színjátszókor előadásában Csiky Gergely egy kevésbé ismert darabja, Az ellenállhatatlan kerül színpadra, ezt az előadást kedden megismétlik. A program további három előadással folytatódik, garantáltan jó szórakozást ígérve. Tábor a drogok ellen A paksi „Jövő drogok nélkül” Alapítvány bentlakásos tábort rendez július 7. és 13. között a város közelében fekvő Cseresznyés volt iskolájában, amely ma gyermektáborként működik. Az egyhetes program során a résztvevő fiatalok az úgynevezett kortárs segítő képzésben vesznek rész, szakemberek irányításával ismerkednek a szenvedélybetegség elleni küzdelem céljaival, módszereivel, és számos színes program is várja őket. Testületi ülés Dunaföldváron Maradt a korábbi szemétszállító Dunaföldvár képviselő testületé keddi ülésén a korábbi problémák ellenére az eddigi szolgáltatónak, a Duna-Becker ütnek szavazott bizalmat a szemétszállítás ügyében. Ezt megelőzően egy intézkedési tervet fogadtak el a képviselők, amely a könyvvizsgáló által a város intézményeinél és a hivatalnál feltárt hiányosságok felülvizsgálatára és ezek megszüntetésének határidejére vonatkozik. A város idei költségvetésének félévi módosítása következett, amelyen belül részletesen foglalkoztak a Városüzemeltető Kht. kérésével, amely a működésre további kétmillió, eszközvásárlásra pedig egymillió egyszázezer forint igényt tartalmazott. A kétmilliót megszavazta a testület, az eszközvásárlásra a szeptemberi ülésen visszatérnek, amennyiben ezt a cég nem tudja saját erőből megoldani. Módosították az összevont rendezési tervet, amelyből kikerültek a már lebontott épületek, például a legendás Bozoki ház és bekerültek olyan régi, esetenként műemlék jellegű házak, amelyek zöme a belvárosban található. Rendeletet alkotott a testület az útépítési és közmű- vesítési hozzájárulás szabályozásáról. Eszerint szilárd burkolatú út építése esetén 30 ezer, itatott burkolatnál 20 ezer, salakút esetén 10 ezer, beton járda építésénél négyzetméterenként 500 forint egyszeri hozzájárulást kell fizetni ingatlanonként. Következett a szemétszállítás ügye. Mint korábban már megírtuk, a város a szolgáltatóval a szerződést annak lejárta után nem hosszabbította meg, hanem új pályázatot írt ki. Ezt a régi szállító, a Duna-Becker Rt. nyerte meg. Változás mégis történt: ezentúl a szemétszállítási díjat az önkormányzat szedi be, továbbá szigorúbb szerződést kötöttek a százhalombattai céggel, hogy a korábbi problémák ne ismétlődjenek meg. Nem lesz mezőőri szolgálat Dunaföldváron, határozott a testület, mert a költségeket a gazdák nem tudják vállalni, a város költségvetéséből sem lehet ezt teljes egészében fedezni. Támogatta a testület a Család- segítő Szolgálat keretében működő ifjúsági szolgáltató iroda létrehozását, elvette viszont a szociális bolt gondolatát. Zárt ülésen döntöttek két pályázatról. Az óvodavezetői állásra eredetileg két pályázat érkezett, ám az egyik induló a nevelőtestület támogatásának hiányában visszalépett, így újabb öt évre az eddigi vezető Bartáné Ringbauer Paula kapott bizalmat. A könyvtárvezető tisztségre is csak a jelenlegi vezető, Gallai Erzsébet pályázott, az ő megbízatása is újabb öt évre szól. Két önkormányzati tulajdonú üzlethelység megvásárlási kérelmét utasította el a testület, majd Nagy Gábomé polgármester tájékoztatója hangzott el a kistérségi szennyvíztisztító előkészítésének jelenlegi állásáról. -patakiDuna Kupa autocross OB. II. Székesfehérvár, 1998. június 20. Szomorú eseménnyel kezdődött a kupa negyedik futama. Egyperces néma felállással adózott a mezőny versenyzőtársuk, a soltszentimrei Bakonyi Róbert emlékének, aki 31 éves korában tragikus hirtelenséggel távozott a crosspályákról. Harminckét autó vágott neki az edzésnek, ahol már látszott, hogy remek verseny várható. Kaszás Feri (Valent Autósport) az időmérőn túl nagy sebességgel érkezett egy kanyarba és akkorát borult, hogy a Lada totálkáros lett. Szerencsére sérülés nélkül úszta meg, így folyhatott tovább a verseny. Kis kategóriában szokás szerint a két Fiat nyerte az előfutamot, a középkategóriában már nagyobb volt a harc. Gyutai, Pásztor, Pribitek és Hámori keményen megküzdöttek a futamgyőzelmekért. A nagyok sem pihenhettek egy pillanatra sem, itt Jámbor Imre, Fiikom László, Kuminka Attila és Jámbor Tamás szerezték meg a futamgyőzelmeket. Egy kiadós locsolás után következtek a középfutamok. A kicsiknél Détár, Gla- vati, Dóczi illetve Förster, Kesztler és Szabó jutottak a döntőbe. A középkategória már nem volt ilyen sima, mindkét futam óriási csatát hozott. Mindjárt az első kanyarban annyira egyszerre fordultak, hogy szinte mind a hat autó összeért. Az „A” futamból Pribitek, Berényi és Vörös, a „B”- ből Papp, Pásztor és Melkvi jutott a döntőbe. A nagykategóriában egy esélyes búcsúzott a továbbjutástól. Varga Csaba rajthoz állhatott volna a középfutamban, ha lett volna mivel. Az előfutamban befutott ugyanis a második helyre, ám mikor felnyitotta a motorháztetőt, megtekinthette hogyan néz ki egy Opel motor - belülről, így aztán nem tudott borsot tömi a paksi Kuminka Attila orra alá, aki nagy formában versenyezve nyerte a futamot Jámbor Imre és Bach Sándor előtt. A másik ágon Fiikom, Jámbor Tamás és Molnár volt a sorrend. A döntőben a kicsik mezőnyében újra két Fiat és négy Trabi volt a felállás. Förster rajtolt elsőnek az Unoval, utána Détár, Glavati, Dóczi, Kesztler és Szabó következett négy körön keresztül, míg nem Dóczi Trabija elkezdett csilingelni, egy körön át bírta, majd a motor megszorult és kiesett. Az élen Détár addig kínozta Fors- tert, míg a hatodik körben meg is előzte, megnyerve ezzel a versenyt, a harmadik Glavati, a további sorrend Kesztler, Szabó, Dóczi. A középkategória „B” döntőjét nagyszerű autózással Fügedi László nyerte egy Ladával, amelyen negyed óra alatt cseréltek váltót. A dolog szépsége, hogy ellenfele, Papp Attila adta kölcsön ezt az alkatrészt. Az „A” döntő első sorából rajtolt Pribitek és Papp Ladával. Most pribitek indult jobban és kemény csata után a leintésnél is az elsőként haladt át a célvonalon, mögötte Pásztor, Vörös, Melkvi, Berényi volt a sorrend. A nagyok „A” döntője már a rajt pillanatában eldőlt, Kuminka Attila állt az élre és végig vissza tudta verni Fiikom támadásait, pedig ő megpróbált minden lehetségest. Jámbor Tamás lett a harmadik, Jámbor Imre a negyedik, majd Molnár Gyula és Bach Sándor következett. A lányok versenyét Újpál Klára, az amatőrökét Pribitek Csaba nyerte. A következő verseny az őcsényi repülőtéren lesz, július 4-én, szombaton. Az összesített eredmény négy futam után: Kiskategória: 1. Förster György Paksi AMSE - Fiat Unó, 2.Détár István Mar- tonvásári ASE - Fiat Panda, 3. Kesztler János Valent Autósport - Trabant. Középkategória: 1. Pribitek Gábor Paksi AMSE, 2. Pásztor Tamás M. ASE, 3. Vörös Tibor Soltszen- timre Nagykategória: 1. Kuminka Attila Paksi AMSE, 2. Varga Csaba M. ASE, 3. Jámbor Tamás M. ASE. Csapatverseny. 1. Paksi AMSE, 2. Mar- tonvásári ASE, 3. Valent Autósport Valent Mihály Egészséges városok világkonferenciája A tényezők harmóniája Athénban tartották az Egészséges Városok Világ- szövetségének konferenciáját. Megyénket a szervezet két magyar tagvárosa, Paks és Dombóvár képviselte az eseményen. Paksról dr. Széchenyi Attila alpolgármester és dr. Vöröss Endréné egészségnevelő, szövetségi koordinátor vett részt a konferencián. Utóbbit kértük a tapasztalatok összegzésére. — Az Egészséges Városok Szövetsége egy az egész világot behálózó mozgalom. Honnan érkeztek a konferencia résztvevői? — A világ ötvenhét országából hatszáz küldött vett részt az Athénban június 20. és 23. között tartott konferencián. A szövetség meghatározása szerint az egészségi állapot szempontjából többféle régiót különböztet meg. Mi a kelet-európai régióba, vagyis a fejlődő országok körébe vagyunk sorolva. Magyarországot az Egészséges Városok Szövetségének 18 tagvárosa képviselte küldöttekkel, az egyes delegációkat a polgár- mester vagy az alpolgármester vezette. — Mi volt a konferencia központi témája ? — Lezárult a világszövetség tíz éve kezdett projektjének második szakasza, ennek értékelése és a további feladatok meghatározása volt a téma. A program az egészségi állapot felmérésével kezdődött, majd az egészségfejlesztés tervének kidolgozásával és végrehajtásával folytatódott. Fontos hangsúlyozni, hogy ez korántsem az egészségügyről szól, hiszen mint ahogy az egyik plenáris ülésen elhangzott az egészség a tényezők harmonikus együtt- létét jelenti. Mindez az élet teljes egészét átöleli, a természetes vagy épített környezet védelmétől kezdve a táplálkozáson át az oktatásig és lehetne sorolni a tényezőket a végtelenségig. Érdekes, hogy a legfejlettebb régióhoz tartozó országok tagvárosai, mint például London is küzd azzal a problémával, hogy a közvélemény az egészség megőrzése eszközének még ma is szinte csak az egészségügyet tekinti. — Valószínűleg azért is, hiszen egységes állami és ön- kormányzati finanszírozás még a fejlett országokban is az egészségügyet célozza, míg a környezet megóvásához, a többi tényező kiépítéséhez más források is szükségesek. — Ez kétségtelenül így van, ugyanakkor a világszövetség tíz éve folyó programja komoly eredményeket ért el e tekintetben. A fejlett régiókban, ahol - mint például Nyugat-Európában a lakosság nyolcvan százaléka városokban él, a konferencián elhangzott adat szerint - kiépítették azokat a szervezeti kereteket, amelyek lehetővé teszik a kérdéskör egységes kezelését. Elhangzott az is, hogy az egészséges városok mozgalma éppen ezért, túl az eredeti célkitűzésein fontos eszköze a demokrácia építésének, hiszen számos szakterület együttműködését igényli. A fejlett régiók számára most az a feladat, hogy.a fejlődést fenntartsa, aminek eredményeképpen a polgárok várható élettartama növekedik. — Mi - sajnos - még nem tartunk itt. Adott a konferencia útravalót a magyar küldötteknek? — A volt szocialista országokban a lakosság harminckét százaléka szegénynek számít, ez szintén Athénban elhangzott adat. Ez meghatározza a feladatokat, hiszen a szociális gondoskodás arányaiban több pénzt emészt fel. Ennek ellenére prioritást kell kapnia a környezet védelmének, megóvásának, a szennyezések csökkentésének. A magyar szövetség célcsoportja az ifjúság, az egészségük fejlesztése. — Paks talán előrébb jár az egészségfejlesztésben mint más magyar városok. A konferencia megerősítette az eddig járt út helyességét? — Feltétlenül. Mi a munka elején tartunk, az egészségkép elkészítésénél, megalakult az egészségvédelmi tanács, szándékunk az egészségterv kidolgozása. Ez az első lépés, a világkonferencia üzenete számunkra az, hogy létre kell hozni egy operatív szervezetet a programok lebonyolítására és a finanszírozás kérdésének biztosítására. Mindezt folyamatossá kell tenni, politikamentessé, hogy a hatalmi változások ne vethessék visz- sza a munka lendületét, ne tegyék kérdésessé a finanszírozást. Meg kell találni e tevékenység értékelésének módját is, hiszen ez a fejlett országok számára is probléma, lévén szubjektív a megítélés. Lényeges, hogy a lakosság megértse, az egészség komplex fogalom, megőrzése nem a rendelőintézetekben kezdődik. Rákosi Gusztáv Kriminális Kerékpáros ütközött a postakocsival Pakson az Öreghegy utcában egy ittas kerékpáros belehajtott az út szélén parkoló postakocsiba. A biciklis kulcscsonttörést szenvedett. Gondatlanul őrzött tárcák A járdán sétált Pakson, a Tolnai úton egy gyalogos, mikor a nadrágja zsebében lévő pénztárcáját egy ismeretlen kerékpáros férfi kikapta és elkerekezett vele. A tárcában tizenháromezer forint volt. Ugyancsak saját gondatlanságának is köszönheti kárát az a gépkocsitulajdonos, aki a lakótelep egyik parkolójában nyitott ajtóval, lehúzott ablakokkal hagyta autóját. Mire visszatért autóstáskájának már csak hűlt helyét találta. Vesztesége az iratain kívül 500 forint készpénz. A Biritó pusztán lévő Szakmunkásképző Intézet udvaráról ismeretlenek 50 liter háztartási tüzelőolajat vittek el. Második világháborús lőszer Madocsán, a gabonatárolónál játszadozó kisgyermekek második világháborús szovjet tüzérségi lőszert találtak. A területet az önkormányzat azonnal körülkerítette, a veszélyes szerkezet elszállításáról a tűzszerészek gondoskodtak. Tovább szépül a paksi Duna sétány. A szép gesztenyesor alatt az elmúlt években járda épült, míves padokat, kandelábereket helyeztek el, most megkezdődött a partoldal szépítése. Augusztus 20-án még szebb környezet várja már a kilátogatókat. fotó: gottvald károly Itt hirdethet! A Tolnai Népújság hirdetésfelvevői helyei Paks - Dunaföldvár körzetében: Gold Gabriella Paks, Hársfa utca 35. telefon: 75/314-155, 06(20)609-069 Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet 7133 Fadd, 7035 Dunaszentgyörgy Siómenti Takarékszövetkezet Nagydorog 7044, Pálfa 7042, Sárszentlőrinc 7047, Kajdacs 7051. Garay Előd telefon: 74/316-932. Hanoi Jó- zsefné Paks Pál utca 61. Gyászközlemények: Pantar 7030 Paks, Kálvária u. 2. Müll-Patrik 7030 Paks, Retek u.l. i J #