Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-02 / 153. szám

1998. július 2., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Regionális Fejlesztési Tanács alakult az M6-os és az M56-os megépítésére A leghosszabb gyorsforgalmi út Öt megye területi tanácsának aláírásával tegnap megalakult az „Mó-os és M56-os út és környezete Regionális Fejlesztési Tanács”, amely a tervek szerint a gyorsforgalmi út megépí­téséig, azaz 2007-ig fog működni - tájékoztatta lapunkat Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke, a tanács elnöke. A Pest, Fejér, Tolna, Baranya és Bács-Kiskun Megyei Terü­letfejlesztési Tanácsok elnökei Demszky Gábor budapesti fő­polgármesterrel közösen írták alá azt a megállapodást, amelynek keretében megépül hazánk ez idáig leghosszabb- nak tekinthető, 210 km-es gyorsforgalmi útja, 200 milli­árd forintos beruházással. A szekszárdi központtal lé­tesült tanács minden eszközzel igyekszik előmozdítani a két­szer kétsávos út mielőbbi, a tervek szerint 2007-ig történő befejezését, hazai és külföldi befektetőket megnyerve az építkezésnek. A fővárosi ön- kormányzat az idén 1 millió 167 ezer forinttal járul hozzá a tanács működési költségeihez. Az 1997-es Helsinki Konfe­rencián született döntés arról, hogy az V/C közúti folyosó a Gdansk-Budapest-Eszék-T uz- la-Szarajevó-Ploce útvonalon halad. Wekler elmondta, hogy ő az M7-es (Siófok-Pécs) útvonal helyett a 6-os út nyomvonalán Szekszárdig, onnan pedig Mohácson át az országhatárig terjedő szakasz megépítése mellett lobbyzott. A hatásvizsgálatok alapján kiderült, hogy az 56-os út nem alkalmas a bővítésre, ezért egy új nyomvonalat kell kiépíteni. A horvát és a magyar közle­kedési miniszterek májusi megállapodása szerint a Bara­nya megyei Ilocska térsége lesz a horvát és a magyar sza­kasz találkozási pontja. Az idén az Útalap 360 mil­lió forinttal támogatja az épít­kezést. A megyéktől 1-1 mil­liós, a városoktól 130 ezer fo­rint, a kamaráktól összesen 5,5 millió forint hozzájárulást várnak, és a helyi nagyüzemek támogatására is számítanak. Cs. J. Magyarországon rendkívül magas a nyugdíjasok aránya Emelkedett a nyugdíj, mégis kevés Az év első negyedévében a nyugdíjasok száma a korábbinál mérsékeltebb ütemben emelkedett: március végén 3 millió 153 ezren részesültek nyugdíjban. Ez 26 ezerrel haladja meg az egy évvel korábbit. A nyugdíjak reálértéke több mint 3 százalékkal növekedett. A Központi Statisztikai Hivatal által most közzétett adatokból kitűnik, hogy az év első három hónapjában 20 százalékkal ke­vesebben mentek nyugdíjba, mint a múlt év azonos idősza­kában (amikor is 47 ezerrel gyarapodott a nyugdíjasok száma 1986-hoz képest). Az új nyugdíjasok 53 száza­léka öregségi, egynegyede rok­kantsági ellátásban részesült. A többiek nem a társadalombizto­sítás forrásaiból jutottak a jára­dékhoz, hanem főként a mun­káltató által fizetett korenged­ményes nyugdíjat kaptak, vagy a Munkaerő-piaci Alap szolida­ritási részéből folyósították számukra az előnyugdíjat. Mindössze egy százalék kap szövetkezeti járadékot. A statisztika azt mutatja, hogy a nyugdíjasok és járadé­kosok zöme 60-80 év közötti, mintegy 26 százalékuk fiata­labb 60 évesnél, a 80 évesnél idősebbek aránya pedig körül­belül 10 százalék. A népességen belül a 60 évesnél idősebbek és a nyugdí­jasok aránya Magyarországon a legmagasabb a CEFTA-orszá- gok között. A GDP-ből a nyug­díjakra fordított hányad ha­zánkban eléri a 9,9 százalékot, ez megfelel a CEFTA-országok 10 százalékos átlagának. Márciusban a nyugdíj és a nyugdíjszerű ellátás egy főre jutó havi átlaga 24 920 forintot tett ki, vagyis 20,3 százalékkal növekedett egy év alatt. A nyugdíjak reálértéke ugyanak­kor 3,2 százalékkal emelkedett. Jelenleg a nyugdíjasok mindössze 7-8 százalékának a nyugdíja éri el vagy haladja meg az alkalmazásban állók nettó nominális átlagkeresetét. Az elmúlt évben az új, átla­gosan 36 évet munkában töltött nyugdíjasok körülbelül egyne­gyedének járandósága az átlag- keresethez hasonló vagy annál több. Zömük viszont nem éri el ezt a szintet. Európa ifjú polgáraiért A gyerekboldogság fővárosa lesz tíz napon át Kecskemét és környéke. E szavakkal kezdte sajtótájé­koztatóját tegnap Farkas Gá­bor, az Európa Jövője Egyesü­let elnöke. Július 11-20. között ötödször rendezik meg Kecs­keméten a nemzetközi gyerek­találkozót. Az eseményre idén 17 or­szágból, 28 csoportban közel ezer gyereket várnak. Immár hagyomány, hogy a külföldi gyerekeket magyar családok látják vendégül és jövőre a fo­gadó magyar gyerekek látogat­nak el barátaikhoz. Nyolc évvel ezelőtt mind­össze másfél száz kecskeméti polgár hozta létre az Európá Jövője Egyesületet. Céljuk, hogy a 10-15 éves korosztály kétévenként megrendezett ta­lálkozóival elősegítsék a népek közeledését, egymás jobb meg­ismerését és elfogadását. Az elmúlt években csaknem ötezer külföldi gyerek fordult meg Kecskeméten, ami a kez­deményezők és az egyesület sok száz önkéntesének áldozat­kész munkáját dicséri. A kap­csolatok révén olyan értékeket tanulnak meg tisztelni a gyere­kek, mint a tolerancia, a segítő­készség, az önzetlenség. Július 12-én a hírős város fő­terén a polgármester a találkozó két legifjabb résztvevőjének át­nyújtja a város kulcsát és meg­kezdődik a tíznapos kavalkád. Többek között görög, török, finn és olasz táncosok, panto­mim együttesek lépnek föl. Át­adják az Európa Gyermekeinek Jövőjéért díjat azoknak, akik különösen sokat tettek a konti­nens ifjú polgáraiért R. K. Európa-túra. Tegnap a budapesti Hősök teréről indult útjára 40 fiatal kerékpáros, élükön Dieter Rogallával, az Eu­rópa Parlament német tagjával. A csapat immár a tizenhe­tedik Európa-túrát teszi meg Brüsszeüg. Eilika von Habs- burg-Lotharingen búcsúztatta őket. fotó: feb/kallus györgy Figyelik a mohi erőművet A hazai polgári védelem igyekszik lépést tartani az új követelményekkel, így pél­dául felkészült a mohi atom­erőmű beindítására. Ám a korszerűsítéshez további egymilliárd forintra lenne szükség... Ezt Orovecz István vezérőr­nagy, a BM Polgári Védelem Országos Parancsnokságának vezetője jelentette ki. El­mondta, hogy szervezetileg - is készen állnak a mohi atomerő­műben esetlegesen bekövet­kező nukleáris katasztrófa elhá­rítására, a technikai felszerelés azonban kiegészítésre, korsze­rűsítésre szorul. A gyors reagálás előmozdí­tására megerősítették a szlovák határ mentén a nukleáris ve­szélyt figyelő-jelző rendszert. Nógrád megyei településeken - az országban elsőként - 50 olyan korszerű szirénát helyez­tek el, amelyek nem csak riasz­tanak, hanem utasításokat is adnak arra, mi a lakosság teen­dője a katasztrófa bekövetkez­tekor. Elrendelhetnek például teljes kiürítést, kérhetik, hogy senki ne lépjen ki az utcára, s megtilthatják az állatok legelte­tését is. Pest és Komárom-Esztergom megyében további száz ilyen sziréna elhelyezése lenne indo­kolt, ám ennek hiányoznak az anyagi feltételei. Számítások szerint a külön­féle mentesítő eszközök, gázál­arcok, menekítő kámzsák, ri­asztók beszerzése hozzávetőleg egymilliárd forintba kerülne. Meghallgatták a miniszterjelölteket Tegnap befejezték a parlamenti bizottságok az Orbán-kor- mány kijelölt minisztereinek meghallgatását. Több minisz­terjelölt, így Martonyi János és Chikán Attila kinevezését az ellenzéki képviselők is egyhangúlag támogatták. Martonyi János a meghallga­táson többek között azt hang­súlyozta, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozást az egész magyar társadalommal el kell fogadtatni. Chikán Attila szerint elkép­zelhető, hogy tíz százalék kö­Chikán Attila zelébe kerüljön az infláció a közeljövőben. Ezt azonban bi­zalmi kérdésnek tartja, amit a várakozások jelentősen módo­síthatnak. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszteri poszt váro­mányosa, Stumpf István el­mondta: célja a hatékonyabb, az állampolgárokhoz közelálló és új államfelfogást képviselő közigazgatás megteremtése. Az egészségügyi miniszté­rium élére kijelölt Gógl Árpád a legfontosabbnak a sürgős­ségi és ügyeleti rendszer át­szervezését nevezte. Katona Kálmán, a közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszterje­lölt ígéretet tett arra, hogy ha­tározottan fellép az országo­san egységes autópályadíj­rendszerért, és mielőbb tisz­tázza az állami hozzájárulás mértékét. Dávid Ibolya, az igazság­ügyi tárca várományosa azt hangsúlyozta, hogy a rend­szerváltást követő „tűzoltó munka” után, most a minő­ségre kell összpontosítani a jogszabályalkotásban. Kövér László, a polgári tit­kosszolgálatokat felügyelő miniszterjelölt szerint sor ke­rülhet a szolgálatok struktúrá­Járai Zsigmond FOTÓK: feb jának átalakítására, mert jelen­leg túl sok szervezet lát el tit­kosszolgálati feladatokat. Az infláció csökkentését, exportvezérelte, fenntartható gazdasági növekedést, költ­ségvetési szigort, hatékonyabb adó- és tb-járulékbeszedést, valamint a felesleges állami bürokrácia leépítését ígérte Járai Zsigmond pénzügymi­niszter-jelölt. Harrach Péter, a szociális és családügyi tárca váromá­nyosának legfőbb célja, hogy a népességfogyás megálljon, amihez családbarát támogatási rendszer szükséges. Nyereménylázban éghetnek ezen a héten is szerencsejáté­kosok, hiszen sem az ötös, sem a hatos lottó főnyeremé­nye nem lelt gazdára. Nyereménykínálat Az ötös lottózók ezen a héten 250 millió forinttal kacérkod­hatnak. De hívogatóan csábító a hatos lottón elnyerhető 80 milliós főnyeremény is. Jóllehet, az elmúlt héten nem volt telitalálat az ötös lot­tón, azért nem árt alaposan szemügyre venni szelvényün­ket: nem találtuk-e véletlenül el a kisorsolt - 6, 57, 60, 67, 79 - számok valamelyik szomszédját. Mellétalálatot ezúttal azok a játékosok értek el, akik az 5, 7, 56, 58, 59, 61, 66, 68, 78, 80 számok közül ötöt tippeltek helyesen. Közü­lük kerülnek majd ki a vasár­napi Szerencsepercek televí­ziós műsor „Peches ember szerencséje” című vetélkedő szereplői, akik tízezer forintos induló nyereményük mellé, ha ügyesek, akár több százezer forintot és egy robogót is nyerhetnek. A hatos lottózóknak is ér­demes „átvizsgálni” szelvé­nyüket, nem trafáltak-e ponto­san mellé a kisorsolt - 2, 6, 7, 33, 37, 43 - számoknak. Az ő esetükben az 1,3, 5, 8, 32, 34, 36, 38, 42, 44 számok közül hatnak kell stimmelnie ahhoz, hogy ringbe szállhassanak a mellétalálatot elérők nyere­ményversenyén. Az elmúlt vasárnapi adás­ban a legtöbb pénzt Kiss Me­litta budapesti játékos nyerte, összesen 164 ezer forintot. Hantosné Kosztonyák Mag­dolnának (Dorog) viszont „csak” 79 ezer forintra telt szerencséjéből. Telemázli A fiatalok körében is nagyon népszerű a Telemázli, a leg­utóbbi keddi televíziós show-t akár a huszonévesek futamá­nak is nevezhetnénk. A minél nagyobb pénznyereményekért folytatott küzdelemben a 22 esztendős kapuvári Balázs Annamária bizonyult a leg­ügyesebbnek: összesen 360 ezer forintot nyert a Locs- Pocs játékkal. A 27 éves Keszi Bélának (Budapest) már nem volt ekkora szerencséje, ő mindössze 30 ezer forinttal gazdagította erszényét. Nála is nagyobb peche volt a Szeren­csefutam játékon a Makóról érkezett 21 éves Tóth Andreá­nak, aki mindössze 15 ezer fo­rintot nyert. Mivel a Jackpotot rejtő fiókra senki sem állította bábuját, így az a jövő hétre 13 millióra hízott. Tippmix-ajánlat Ezen a héten is a labdarúgó-vi­lágbajnokság áll a tippmix- ajánlatok középpontjában. Most már a negyeddöntőkre lehet fogadásokat kötni. Ami­kor arra kell tippelni, hogy a labdarúgó-vb egy-egy napjá­nak két mérkőzésén hány gól esik, akkor mindig csak a ren­des játékidőben született gó­lok számítanak. Az aranygó­lok nem befolyásolják a foga­dást. Ugyanez vonatkozik a meccsek tippelésére, itt is a rendes játékidő eredményeire kell fogadást kötni. A focirajongók a vb mellett az Intertotó-kupa, az orosz, a svéd, a finn és az amerikai bajnokság mérkőzéseire is tippelhetnek a tétlapon. (x) Vége a privatizációnak. A privatizáció nyolc évvel ezelőtt meghatározott céljai teljesül­tek, ebben az értelemben a ma­gánosítás folyamata véget ért - hangoztatta újságírók előtt Csiha Judit privatizációs tárca nélküli miniszter. A leköszönő miniszter asszony szerint nem sikerült látványos eredményt elérni a felszámolási ügyek be­fejezésében, alapvetően az ÁPV Rt. munkáján kívül álló okok miatt. Az egyházak helye. A katoli­kus egyház és a zsidó felekezet vezetői szerint az egyházi ügyeket célszerű lenne to­vábbra is a Miniszterelnöki Hi­vatalon belül intézni, míg a re­formátus és az evangélikus egyház úgy véli: nem a műkö­dés kerete, hanem annak minő­sége a fontos. Önkorlát. A M1ÉP elfogadja, de „soványnak” tartja a Fidesz megállapítását, hogy korrekció­ra szorul a médiatörvény - kö­zölte Csurka István pártelnök és frakcióvezető. Csurka szólt arról is: úgy látják, hogy az Or­szággyűlésben megkezdődött a szócséplés, a MIEP azonban nem kíván ebben részt venni, ezért képviselői önkorlátozás­sal élnek majd az ülések során. Tabajdi aggódik. Az új koa­líció kormányprogramja szá­mos ponton komoly aggoda­lomra ad okot a magyarországi kisebbségeket és a határon túli magyarokat illetően - jelentette ki Tabajdi Csaba, a Miniszter- elnöki Hivatal kisebbségi ügyekért felelős politikai állam­titkára. Tabajdi szerint a prog­ram a cigányságot indokolatla­nul nem a kisebbségek, hanem az elesettek sorában említi. Lendület az építőknek. Az áfa-visszatérítés visszaállítása lendületet adhat a hazai lakás- építési piacnak - mondta Szabó Miklós, a Magyar Építőanyag­ipari Szövetség elnöke az építé­szet világnapján. Az elnök sze­rint az utóbbi években a kelle­ténél kevesebb lakás épült. Leterhelt hivatal. Az év első felében mintegy 1,1 millió út­levelet cseréltek, illetve érvé­nyesítettek a BM Adatfeldol­gozó Hivatalában - nyilatkozta Szentesi István, a nemrég meg­bízott hivatalvezető. A hivatal­ban jelenleg is napi 10 ezer kö­rüli útlevélkérelmet gondoz­nak, ennek ellenére egy hét alatt elkészülnek az új útiok­mányok - tette hozzá. Művészetek Völgye ’98. Az immár tízéves múltra visszate­kintő nyári Balaton-felvidéki kulturális találkozót, a kapolcsi Művészetek Völgyét ezúttal jú­lius 17. és 26. között rendezik meg - közölték a szervezők. % (

Next

/
Thumbnails
Contents