Tolnai Népújság, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-11 / 161. szám
„Ha egyedül megyünk az utcán, akkor is sziasztokat köszönnek ránk... ” Tudom, tipikusan női volt az első kérdésem: hol a csudában szerzik be méretes pólóikat, rövid gatyáikat? Jellegzetes mély, rekedtes hangjukon kórusban nyerítettek fel. „Bekattant” nekik, hogy tippet próbálok kapni. „Pofon egyszerű! - válaszolták. - Az ilyen sok XXXXX-es cuccok Amerikában konfekcióméretként kaphatók. Amelyik nadrág épp illik a fenekünkre, annak a szára sem ér el mondjuk a Hősök terétől a Lánc- hídig. Ott a bugyik szabásába is belekalkulálják a kuffért! Ültünk múltkor New Yorkban, egy kávézó teraszán, és csak lestünk, hogy arrafelé majdnem mindenki kövérebb még nálunk is. Piszok jót tett az önbizalmunknak.” Ezt felesleges volt hozzátenniük. Lang Györgyi és Falusi Mariann - a tízéves Pa-Dö-Dő két súlyos egyénisége - nem szenvedhet önbizalom hiányában.- A „pás de deux” - azaz: a „padödő” - a balett világában egyet jelent a légies kettőssel és a tánctechnikai bravúrral... - kezdtem volna bele a mondókámba, de a szavamba vágtak:- Hála istennek! - dörmögött Györgyi. - Végre valaki, akinek nem kell elmagyarázni, honnan való a nevünk. Amikor még Pécsett színészked- tem, imádtam a pécsi balettet, Uhrik Dórit és a többieket. Minden reggel belopakodtam és tátott szájjal bámultam, ahogy gyakorolnak. Bennfentes voltam, ismertem a nyakatekert lépéskombinációk nevét, de valahogy csak ez ragadt meg bennem. Amikor nevet kellett adni az együttesnek, szóba jött a „Bicikli” meg a „Tandem”, de szerencsére ezek foglaltak voltak. Mondtam Mariannák, hogy legyünk „Pa-Dö-Dő”, mire rám bámult és azt kérdezte, hogy miért. Egy ideig hümmögött, rágta-rágta, aztán megemésztette és rám hagyta.- Igaz, hogy Mariann az együttes vezetője?- Aha. Györgyi pedig a gazdasági igazgató - bólintott Mariann. - De ez nem számít, egyenrangúak vagyunk! Mind a ketten a Bika jegyében születtünk, én áprilisban, ő májusban. Sokban hasonlítunk egymásra, de meg tudtuk őrizni a saját egyéniségünket is. Én szervezek, egyeztetek, Györgyi pedig ül a közös pénzen, mint egy tyúkanyó. Nagyon spórolós. A saját pénzéből is mindig félretesz, engem meg forintra elszámoltat. Az is igaz, hogy a fontosabb dolgokban nagyvonalú tud lenni.- Ha már itt tartunk: jellemeznétek egymást?- Oké! Györgyi a szélsőséges ötletgazda, az extravagáns. Amikor szó nélkül tök kopaszra levágatta a haját, csak hápogtam, de fokozatosan én is tar fejű lettem. Utálja az aranyat, ezért én is ezüst mütyüröket hordok - vall Mariann. - A legjobb tulajdonsága egyben a legrosszabb is: igazságérzete igen fejlett, őszintén és azonnal arcba mond mindenkinek mindent, nekem pedig elképesztő energiámba kerül, hogy a sértődötteket kibékítsem. Segítőkész, bízik az emberekben, nehezen lehet kihozni a sodrából, de ha valakire megorrol, azt örökre „leírja”. Nagyon jó színésznő, és már jól énekel is...- Kösz! Ezt megkapni egy Zeneakadémiát végzett, és Ki mit tud?-ot, meg másféle nagy fesztiválokat nyert énekesnőtől nem semmi! - kajánko- dott Györgyi. - Mariann született naiva alkat. Kenyérre lehet kenni, mindent elhisz, csak a pitiáner ügyekben gyanakvó. Tökéletesen átlátja és a kezében tartja a körülöttünk uralkodó őskáoszt, zseniális koordinátor, viszont rögtön elsírja magát, ha bármi rosszat hall. Jobban megbízik az emberekben, mint én, de jobban tud haragudni, viszont képes megbocsátani is. Nekem is megbocsátja, hogy mivel „városi lélek” vagyok, nem szeretek tapicskolni a tengerben, holott ő élvezettel még búvárkodik is benne.- Amikor hulla fáradtan hazakecmergünk a saját kuckónkba, itt vannak a telefonok - mutatott Mariann a négy mobilra, amik közül mindig belecsörgött az egyik a szavukba. - Megszoktuk, hogy minden semmiséget tudjunk egymásról. Ha például letörik a körmöm, rögtön felhívom Györgyit, hogy elpanaszoljam neki.- Oh, a karmaid! Én mindet tövig levágom, te növeszted és lakkozod.- Harminc évig rágtam a körmömet, hol unalmamban, hol izgalmamban. Ennek vége! De jobb lesz, ha nem szövegelsz, hiszen te éjjelnappal „gyöngyözöl”. Az ismeretlen szóra biztos nagyon buta képet vághattam, mert Györgyi pironkodva előhúzott az asztal alól egy kétes tisztaságú, beszegett pelenkadarabot, amin már jócskán elmosódott a II. számú Női Klinika két ovális piros pecsétje.- Látod? Állandóan ezt morzsolgatja... A rendőrség megtiltotta, hogy az emberek autóvezetés közben használják a mobilt, de Györgyi „gyongyójára” senki nem gondolt. A frász kitör, amikor csak egy kézzel kormányoz, kezeli a sebváltót és közben ezt a pelust macerálja.- Peched van! - vágott pofát Györgyi. - Ha a „gyongyó” nincs nálam, nem tudok elaludni, és ha éjjel kiesik a kezemből, rögtön felébredek. Nem tartok tőle, hogy elvész: „Van mááásik!”- Neked is akad mániád? - kérdeztem a harsányan nevető Marianntól.- Ilyen nincs. Újabban viszont az Internetbe vagyok belezúgva, miatta gyakran csak két-há- rom órát alszom. Csodálatos dolog! Információkat gyűjthetek és érdekes emberekkel „beszélgethetek”. Tagja vagyok az e-mail levelező klubnak, legjobban mégis az on-üne csatornákat szeretem. Teljes inkognitóban maradhatok, hihetetlen szabadságot élvezek, számomra ismeretlen emberekkel „társaloghatok”. Nem tudják, hogy ki vagyok, nem akarják, hogy jópofiskodjak velük. Né- hánnyal azért már személyesen is találkoztam. Mondhatom, érdemes volt!- Engem is érdekelne, de az alvásról nem mondok le. Délután ötig meg se kottyan! Tudod, Mariannák van egy Zoli nevű kutyája, nekem meg Ági, az angol szetterem... - Györgyi felém pislogott, mint aki bocsánatot kér a névazonosságért. - Ági annyira hasonult hozzám, hogy délután kettőkor nógatni kell: menjünk le pisilni.- Ha turnéztok, ki vigyáz a kutyáitokra?- Mariann mamája kiköltözik Szentendrére, ami a kutyáknak pompás, neki viszont nem, mert a mama rendet csinál, és ő utána semmit se talál meg. Nálam én vagyok a rendrakó! A mamáink nagyszerűek, mert eltűrnek bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, csak azt vetik a szemünkre, hogy alig tűnünk fel a kanyarban.- Néha magunkkal visszük Zolit és Ágit. Ilyenkor mindenki ajnározza őket, de már nem szaladnak be a színpadra. Túl jól ismerik a repertoárt! Legújabb lemezünkön azonban szó szerint szerepet kaptak: ők is beleugathattak a dalokba.- Annyira elfoglaltak vagytok, van társaságotok?- Eleinte még elmentünk, ha hívtak egy-egy partira, de rájöttünk, hogy nekünk szánják a dísz- pintyszerepet, akik majd odacsábítják a szponzorjelölteket. Észrevettük, hogy azt várják, mondjunk néhány vicceset, hülyéskedjünk és ezzel emeljük a hangulatot. Aztán, ha nem úgy viselkedünk, ahogy várják tőlünk, hanem magunkat adjuk, megbotránkoznak. Na, ebből nem kértünk! Hiába magyaráznánk, hogy a magánéletünk nem csupa játék, móka, kacagás, és mivel nem szeretjük a nagyképűsködő kötöttségeket, inkább el sem megyünk - vált komolyra Mariann. - Azért van nekünk is társaságunk: a zenekarunk tagjai, a vokálosaink, a táncosaink, akikkel együtt nyaralunk, telelünk, szilveszterezünk, bulizunk. Fiatalok, akik minket is megfiatalítanak, és szeretettel vesznek körül, amiből erőt merítünk.- Tízéves az együttes. Szerintetek most vagytok a csúcson?- Reméljük, hogy nem, mert onnan csak lefelé vihet az út! Volt ugyan már egy csúcspontunk, a „Bye, bye, Szása”, aminek véletlen pukkanását a politikai aktualitás adta - folytatta Györgyi. - A „Szabó János” dalunk hasonlóan időről időre felröppen, hiszen most is van egy ilyen nevű új honvédelmi miniszter. El is sütöttem egy múltkori koncerten: nehogy már miattunk bevezessék a női katonáskodást! Időközben megérkezett a kaja. Mindketten rávetették magukat.- Én mindenevő vagyok, Györgyi viszont vegetáriánus...- De nem megrögzött! Néha eszek csirkevagy pulykamellet.- Úgy történt, hogy egy étteremben Györgyi meglátta a halálra készülő homár szemét, és bor- zongva kijelentette, hogy húst többet soha, halat pláne nem! így volt a kávéval is. Egyszer ránézett a fekete lét izzadó kávéfőzőre, és azóta csak teát iszik. Krumplit viszont korlátlan mennyiségben képes bekebelezni, a fagyiról nem is szólva.- Áruljátok el, hány kilót híztatok az elmúlt tíz év alatt?- Fene se számolja, de kábé húsz vagy huszonöt kiló biztosan lehet. Amikor az együttes indult, hatvanöt voltam - magyarázta Mariann, majd gyorsan hozzátette, hogy volt ő valaha negyvennyolc kilós is! Hogy mikor? Hát egyszer, régebben!- És mi a helyzet a kapcsolataitokkal?- A fiúkra célzol? - kérdezett vissza Mariann. - Jönnek és mennek, de a legtöbbször nem miattunk szakad meg egy kapcsolat. Megteremtettük magunknak a biztos egzisztenciát, szellemi, anyagi, munkával kapcsolatos hátteret, amivel a mellénk csapódó fiúk nehezen tudnak versenyre kelni, márpedig mind azt akarja bizonyítani, hogy ő is ér annyit... Uralkodni próbálnak, nekünk pedig nincs fölös energiánk, hogy el- játsszuk a rájuk szoruló gyenge nő szerepét.- Egyébként is nehéz eldönteni, hogy valakit önmagáért szeretnek, vagy a hírnevéért, a pénzéért, a kapcsolataiért - szólt közbe Györgyi.- Ha alkalmas időben lett volna egy társam, aki azt mondja: figyelj, az a vágyam, hogy együtt éljük le az életünket, legyen gyerekünk, talán el is csábultam volna, de egyedül belevágni, felvállalni nem megy - mondta Mariann. - Bevallom, bámulom azokat, akik képesek összeegyeztetni ezt a pályát a családdal, a gyerekkel, a háztartással. Nekünk a hivatásunk a fontosabb!- El tudjátok képzelni, hogy egyszer külön váljon az utatok?- Igazán vad a fantáziánk, de nem ekkora... Színházban, filmen külön fellépni, az nem jelent gondot, de az éneklésben összenőttünk, mint a sziámi ikrek - válaszolta Györgyi. - Ha egy szál egyedül megyünk az utcán és ránk köszön valaki, azt mondja, hogy „sziasztok!”. így, ahogy hallod: többes számban. Elvégre a Pa-Dö-Dő mindig kettőst jelent! Somos Ágnes „A magánéletünk nem csupa játék, móka, kacagás... ” ; Pa-Dö-Dő, avagy a sziámi ikerpár ■ Amióta Pa-Dö-Dő vagyunk, húsz vagy huszonöt kilót biztosan híztunk... 1 Mariann mamája vigyáz a kutyákra - Ágira és Zolira - Szentendrén
