Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)

1998-06-06 / 131. szám

Közéből NegyedjflHHMHl SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK 1998. június 7., vasárnap Festőművész, grafikus, tanár, művészeti igazgató meg egyebek Vad, realista és szürrealista „Baky Péter festészete átgondolt, realista szür­realizmus. Figuráinak fanyarsága - úgy grafi­káin, mint képein - fi­noman humorosnak tűnhet, ám éltető eleme a véresen komoly kri­tika, eszközei mindig a borotvaéles megfigye­lés és a gyémántke­mény bírálat. Egyetlen művét sem lehet felszí­nesen megnézni és to­vábblépni. Visszarántja tekintetünket ez a kü­lönös világ, és magya­rázatot követel önma­gunktól- magunknak” - állapította meg egyik kritikusa, Fekete Ta­más. — Aprólékos, lebegő raj­zosság, sajátos mesélő­kedv és magát megmutató- és mégis szemérmes - kitakarás jellemzi. Lírai alkata, érzelemgazdag vi­lágszemlélete autonóm emberábrázolásokat eredményez egy olyan korban, amikor az ember­ábrázolás részint nem di­vat, részint csak az embe­rekben meglévő csúnya megmutatására törekszik. Baky Péter emberfigurái markánsan karakíroznak, játékosan ironikusak, de nem rútak. Az apró részle­tekben rejlő szépségek és rútságok felfedezésének vágya, a specifikumban meglévő sajátságos az, ami vonzza - méltatta műveit egyik kiállításán V. Angyal Mária. — Mindezek után lás­suk, ki is tulajdonképpen az 1986 óta Szekszárdon élő és alkotó Baky Péter? — Budapesten szület­tem 1950-ben, a képző- művészeti gimnázium után a főiskola festősza­kán végeztem 1977-ben, amit a művészképző köve­tett. Vezettem a Képző- művészeti Főiskola fotó­műhelyét és a restauráto­rok ilyen irányú képzését. Voltam reklámgrafikus, főiskolai tanár, jelenleg a szekszárdi Művészetek Házának vagyok az igaz­gatója. Iszonyú szerencsém volt, hogy amikor elő­döm Méry Éva 1992-ben nyug­díjba ment megpá­lyáztam a helyét, és több jelentkező kö­zül elnyertem a Művésze­tek Háza igazgatói poszt­ját. A tanítással ellentét­ben ezt nagyon szeretem csinálni. Fantasztikusan jó kollégáim vannak, épp olyan megszállottjai a művészeteknek, mint én. — Miért nem szeretett tanítani? — A Képzőművészeti Főiskolán még jó volt ok­tatónak lenni, mert ott ér­dekelte a hallgatókat a téma. A szekszárdi főisko­lásokat viszont sem a rajz, sem a vizuális nevelés nem érdekelte. Pedig mindkettőt nagyon fon­tosnak tartom, ami abból is látszik, hogy az én kez­deményezésemre egyedül a szekszárdi főiskolán hat féléves a képzés. — Expresszionista, szürrealista képei a ko­rábbi „vad” korszakához képest mintha líraiabbak lennének. — A képzőművészeti vadság nem jár a korral, az ember lelke nem öregszik meg, mint a teste. Egyéb­ként a festők későn érő emberek, én főleg. — Hogyan került a szé­kesfővárosból Szek- szárdra? — A feleségem, dr. Görgényi Klára révén, aki fogorvos és először Ma- gyarkesziben, aztán Zom- bán dolgozott. Szekszárdi lakos akkor lettem, ami­kor műteremlakást kap­tam. — Festőszakon végzett, tehát festőművész, mégis ha áttekintjük életművét, az olajképek mellett egyre több a grafika, a színes és fekete-fehér ceruzarajz. — Rákényszerültem. A grafika könnyebb műfaj, sokkal rövidebb idő alatt lehet létrehozni egy raj­zot, mint egy festményt. Tulajdonképpen nem is FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY igazán grafikák ezek a műveim, hanem inkább krétarajzok, amolyan gyorsan megvalósítható dolgok. Ha képet festek, az technikailag olyan hosszú folyamat, hogy mire a feléig jutok, már nem érdekel. Ezért inkább rajzokban találtam meg önmagam. De ha megtalá­lom azt a technikát, ami­vel viszonylag gyorsan meg tudom csinálni a ké­peim, akkor megint fes­teni fogok.- Ennek azért ellent mond az, hogy a Kolping iskolába 15 képből álló pannót festett. — A Keresztút című táblaképem valóban kivé­tel.- Közel negyven ön­álló, számos kollektív kiál­lítás, hazai és külföldi bemutatkozása volt. Tagja a Magyar Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Alkotó Művészek Országos Egyesületének, a Grafi­kusművészek Szövetségé­nek, a Magyar Festők és a Vízfestők Társaságának. Több helyen kuratóriumi tag. A Művészetek Házát igazgatja, a ferencvárosi pincegaléria művészeti ve­zetője. Mikor ér rá festeni? — Nagyon szeretném, ha több időm jutna a fes­tészetre, rajzolásra. Sajnos nem tudok nemet mon­dani, kicsit sok, amit fel­vállaltam. Most egymás után lesznek kiállításaim Tatabányán, Szegeden, Pesten. Negyvennyolc éves leszek idén, 20 éve dolgozom, belekénysze­rültem a mókuskerékbe, pedig sok mindent meg kellene még csinálnom.- Például? — Szeretnék két pannót festeni a városházára. F. Kováts Éva A Keresztút című pannó A tanár úr nem adta meg magát a kórnak Középiskolai bizonyítvá­nyok írása közben vette észre Koleszár János, a szekszárdi III. Béla (annak idején még Rózsa) szak­középiskola tanára, hogy a keze nem úgy mozog, ahogy kell. A szekszárdi kórházban megállapítot­ták, hogy az akkor 52 éves tolnai pedagógus a Jelen­leg gyógyíthatatlan Par- kinson-kórban szenved. Azóta 5 év telt el. Koleszár János állapota nemrégi­ben javult. Egy új kezelés­nek köszönhetően, amit úgy hívnak: transcranialis mágnes stimuláció (TMS). A világ talán legismertebb Parkinson kórban szenvedő személyisége Muhammad Ali, az egykori nehézsúlyú vi­lágbajnok ökölvívó. Az atlan­tai olimpia megnyitóján a láng - a beteg Ali általi - meg­gyújtásának torokszorító pil­lanatai azt is megmutatták, milyen tüneteket produkál ez a betegség. A kézremegés és a moz- gásmeglassulás a tulajdon­képpeni két fő szimptóma. Előbbi, bármennyire is „lát­ványos”, a mindennapi élet­ben nem okoz komolyabb gondot, tulajdonképpen „kozmetikai hibának” tekin­tik az orvosok. A mozgás- meglassulás az, amely az igazi problémát jelenti. Koleszár János saját ta­pasztalatai alapján sorolja a tüneteket és azok következ­ményeit a mindennapi élet­ben: az arc álarcszerűvé vá­lik, a mimika visszafogott, ar­tikulációs problémák jelent­keznek, a hanglejtés mono­tonabbá válik. Az öltözködés lassabban megy, az inggom­bolás például meglehetősen nehéz. Problémás a cigaretta hamujának leverése is. Bizo­nyos mozdulatok - például kopogtatás az ajtón - késnek, egy-két másodpercet várni kell, míg a kéz végrehajtja a cselekvést. Az egykori tanár­nak volt olyan időszaka, ami­kor a borotválkozás villany­borotvával is problémát oko­zott, mert nem tudott erőt ki­fejteni a kezével, holott a kézszorítása erős volt. A betegség okát egyelőre nem ismerik pon­tosan, valószínű­nek tartják, hogy több gén geneti­kai hibája teremt hajlamosságot, amihez, ha bizo­nyos környezeti tényezők járul­nak, kialakul a betegség. A Par- kinson-kórt gyó­gyítani jelenleg nem lehet, a tü­neteket - általá­ban gyógysze­rekkel - mérsé­kelni lehet. A gyógyszeres ke­zelésnek azon­ban egy idő után olyan mellékha­tásai vannak, amelyek akár olyan súlyosak is lehetnek, mint maga a beteg­ség. A Parkinson kór terápiája tehát ez időtájt lényegében zsákutca. A betegséget gyakran kíséri depresszió. Koleszár János így beszél erről: — Nehezen fogad el az ember egy ilyen betegséget, főleg, ha 52 évig még Kalmopirint sem kellett szednie. ’90-ben még a leg- sportosabb tanár címet kap­tam az iskolában. Talán nem meglepő, hogy amikor a be­tegségemről tudomást sze­reztem, „padlóra kerültem”. Ez azonban nem tartott so­káig. A tolnai pedagógus nem adta meg magát a kórnak. Mindent megpróbált, amiről úgy gondolta, segíthet. Volt orvosnál, természetgyó­gyásznál, járt talpmasszíro- zóhoz, és nem tagadja, még gyülekezetben is megfordult. Aztán nemrégiben megtudta, hogy létezik egy új eljárás, amit Sopronban Málly Judit főorvosnő végez. Az új módszer, a TMS lé­nyege, hogy az idegrendszert mágnesesen ingerük, ennek hatására felszabadul a dopa- min nevű ingerületátvivő anyag, amely a Parkinson kórban szenvedőknél lecsök­kent mennyiségben van je­len. Tekintve, hogy a gyógy­szeres kezelés voltaképpen a dopamin „helyettesítésén” alapul, logikusnak tűnik, hogy a mágneses stimuláció segítségével termelődött do- paminnak köszönhetően csökkenteni lehet a gyógy­szerek dózisát, ezáltal a mel­lékhatásokat. Koleszár János már átesett az első kezeléssorozaton, ami egy hétig tartott, naponta két­szeri, 1-2 perces, fájdalom- mentes „mágnesezést” jelen­tett, egy nagyméretű fejhall­gatóhoz hasonló szerkezet ál­tal. Azt mondja, számára az első jótékony hatás hangula­tának javulása volt. Ezt egyébként az így kezelt bete­gek zöme megerősítheti. Már az első két-három nap után javult a járása, a mimikája, határozottabb lett a beszéde. A kezével viszont sokáig nem volt megelégedve, mire Málly főorvosnő megkér­dezte tőle: vajon a tanítványa­ival is ennyire türelmetlen volt a tanár úr? A kezelés ugyanis nem minden terüle­ten hat azonnal. Koleszár János beszélt olyan betegekkel is, akik ko­rábban nem mertek megszó­lalni sem, a kezelés hatására azonban visszanyerték önbi­zalmukat. Az egyik beteg hölgy férje például megje­gyezte, hogy szerinte túlsá­gosan jól sikerült a kezelés, mivel a neje azóta túlságosan is sokat beszél... Koleszár tanár úr ma a ko­rábbi napi 12 tabletta helyett négyet szed. Most már a ke­zét is elég erősnek érzi. Szá­mára a legfontosabb, hogy olyan állapotban van, amit el tud fogadni. Hamarosan újabb kezelésre indul Sop­ronba. (Családorvosi beutalóval - előzetes időpont egyeztetés után - mindenki felkeresheti Málly Judit főorvosnőt a sop­roni kórházban. Telefon: 99/312-120. 524-es mellék. A Parkinson-kór kezelését a társadalombiztosítás finan­szírozza.) -steinbach­Ivett egy betegség fogságában Domokos Ivett négy és fél éves kislány. Első pillan­tásra talán senkinek nem Jutna eszébe, hogy súlyos beteg. Pedig pajzsmlrigy túltengésben szenved. Mint azt édesanyja mondja, nem lehet pontosan tudni, mitől alakult ki ilyen pici korban ez a betegség, ami gyakorta megmagyarázhatat­lan érzelmi kitörésekkel, hangulatváltozásokkal jár. Ivett egyik pillanatban ok nélkül kacag, majd váratlanul sírásban tör ki. Ez persze az óvodában is gondot okoz. Ivettet egy éve gyógyszere­zik, s havonta akár több alka­lommal is Pécsre kell vinni vérvételre, ami az éppen ak­tuális gyógyszermennyiség meghatározásához szüksé­ges. Nem könnyű a család­nak, s persze a kislány is tudja: beteg. A helyzet eléggé reményte­lennek tűnik, ám mégis meg­csillant egy reménysugár. Itt­hon egy esetleges, bizonyta­lan kimenetelű és kockázatos műtétet nem szeretnének vál­lalni, ám az Egyesült Álla­mokban fogadnák a kislányt, ahol számos olyan vizsgálatot is elvégezhetnének a gyere­ken, amit itthon nem. Igaz, hogy a vizsgála­tok in­gyenesek, ám ha ott más mód­szereket alkal­mazva a gyógyulás jelei mu­tatkozná­nak, már fizetni kellene a sikerért. Ahogy Ivett édesanyja mondja, nekik minden pénzt megér a gyógyulás, ám egy­előre a repülőjegy megvásár­lása is gondot jelent. Abban bíznak, hogy lesznek önkén­tes segítőik, támogatóik. Igaz, ha kell, akár kölcsönt is fel­vesznek, hogy utazhassanak, hiszen a reményt jelképező repülőjegyeket július 9-re már lefoglalták. - nagy -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents