Tolnai Népújság, 1998. június (9. évfolyam, 127-150. szám)

1998-06-06 / 131. szám

SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK Lakók kezdeményezik a játszótér megszüntetését Kit zavar a gyermekzsivaj? — kérdeztük a társasház kö­zös képviselőjét, Szűcs Já­nosáét. — A márciusi közgyűlé­sen indítványozta több lakó a játszótér megszüntetését, illetve áthelyezését más­hová, mivel zavarja őket a zaj. A játszótér a lakások ál­tal körbezárt udvaron van, a társasház tulajdona. Amikor ezek a házak megépültek, az ott lakók játszótér kiala­kítását kérték az önkor­mányzattól, így került ide hinta, csúszda, homokozó. A probléma az, hogy azóta további lakásokat adtak át, de több játszótér nem ké­szült, így az összes gyerek idejár a környékről. A ki­csikkel nincs semmi baj, a nagyobbakkal van a prob­léma, ők a hangosabbak, számukra kellene a lakóte­lep másik részén kialakítani valami „dühöngőt”. A prob­léma megoldása érdekében már megkerestük az ön- kormányzati képviselőnket, dr. Vadas Ferencet. Vélemények pro és kontra- Nekem már nagyok a gyerekeim - 20,19 évesek -, de mégsem írtam alá az ívet, mert úgy gondolom, hogy játszótér kell - mondta az Alkotmány u. 45. szám alatt lakó Szűcs Józsefné. — Ez egy zárt tér, biztonságos hely. Hová vigyék a szülők a kisgyerekeiket, ha nem ide? A picik egyébként sem kia­bálnak, legfeljebb a na­gyobbakat, a bicikliseket kellene kitiltani. Lehet, hogy nyári estéken kicsit zavaró a gyermekzsivaj, de aki ilyen helyre költözik, annak ezzel számolnia kell. — Én aláírtam a játszótér megszüntetését indítvá­nyozó ívet, de tulajdonkép­pen se mellette, se ellene nem vagyok -, mondta Ha- berschusz Fülöp ugyancsak az Alkotmány u. 45-ből. — Az unokáink Pesten lak­nak, játszótér nekünk nem kell. De meg tudom érteni azokat az anyukákat is, akik ragaszkodnak hozzá. A baj nem a kicsikkel, hanem a kamaszokkal van, akik még éjfélkor is verik a csúszdát és szemetelnek. A képviselő — Jogilag magánterület, ahol a játékok vannak, de annak idején a lakók kérték, hogy a játszóteret oda tele­pítse az önkormányzat - mondta dr. Vadas Ferenc önkormányzati képviselő. — Én elsősorban nem a ját­szótér megszüntetésében látom a megoldást, hanem a játékterek szaporításában. A nagyobbaknak már ké­szült egy focipálya, most gyermekkertet kellene lét­rehozni a többi ház körüli szabad területen. Meg kell keresnünk azt a megoldást, ami a kisgyerekes lakóknak és az idősebbeknek is meg­felel. F. Kováts Éva Játszótér bezárását, il tetve áthelyezését kezdeményezi Szek- szárdon, az Alkotmány utca-Béri Balogh Ádám utcai, 84 laká­sos társasház lakói­nak egy része, mert zavarja őket a gyer­mekzsivaj. A hírrel a lakóközösség egyik tagja, az Alkotmány utca 45. szám alatt lakó dr. Vörös Veronika orvos, há­rom gyermek édesanyja ke­reste meg szerkesztőségün­ket. — Egy hete megjelent ná­lunk a közös képviselőnk és egy ívet hozott aláírásra, amelyen az szerepelt, hogy kezdeményezik a házak ál­tal körülzárt, belső udvaron létrehozott játszótér, ho­mokozó, mászóka, csúszda, hinták megszüntetését, át­helyezését, mert a gyer­mekzsivaj zavarja a lakók nyugalmát. Én ezt nagyon nehezményezem és furcsá­nak tartom. Van, aki éppen azért költözött ide, mert itt viszonylag zárt játszótér van, ezért amíg a 4-6 éves gyereke lenn játszik, ő ad­dig fenn nyugodtan dolgoz­hat, a konyhaablakból figye­lemmel kísérheti, nem kell mellette ülnie. Ennyi erővel az autók el­len is gyűjthetnének aláírá­sokat, hiszen a lakások ab­lakainak egy része a for­galmas Béri Balogh Ádám utcára néz. A közös képviselő- Miért és kiknek a javasla­tára gyűjtik az aláírásokat a játszótér' megszüntetésére? A szépség, a költészet és a nyelvtudás A hirtelen jött melegtől megszédül az ember. Főleg, ha van ideje körülnézni az utcán - szerencsésebb eset­ben strandon -, ahol ismét egy szál semmiben muto­gatják magukat a szőkített és nem szőkített hajú höl­gyek. Nyár van. Kánikula. Hajaj! Még a pályázatok háza táján is. Kedves ismerősöm a ke­zembe adott egy pályáza­tokkal foglalkozó kiad­ványt. Egy vidéki lap Szép­ség és költészet címmel hir­det versenyt. Eddig minden OK. Olvasom a szöveget: „Sokak kérésére a ... szer­kesztőség meghirdeti a Szépség és költészet (MISS KÖLTÉSZET) pályázatát.” Itt már elmélázik az em­ber, hiszen egyre gyarapodó angol tudásával - és persze éles eszével - rögtön átlátja: mintha por került volna a fordítási?) gépezetébe. De nézzük tovább: „A szépség iránti rajongás világszerte terjed,... új és új korosztályokat, szakmákat hódít meg. Meghajolva a kor szelleme előtt - oh, mi­csoda alázat! - , ebben az évben ismét megválasztjuk a legszebb és legjobb alko­tást benyújtó hölgyet, Miss Költészetet és udvartartá­sát.” A továbbiakból kiderül, hogy a pályázóknak - akár fürdőruhás, akár akt kate­góriában - az a dolguk, hogy küldjenek magukról néhány közeli (!) képet, és persze egy 1-2 oldal terje­delmű verset vagy prózát. Nem ad azonban kellő el­igazítást a pályázati kiírás a tekintetben, hogy a két pro­duktumnak - mármint a képnek és az irodalmi alko­tásnak - milyen viszonyban kell lennie egymással. Ne­tán a modellnek saját bájait kell dicsőítenie? Ez kevéssé valószínű, mert a pályázat szóvirágai között nárci­szokkal nem találkoztam. Hogy mire megy ki a já­ték, arra inkább a díjazásból lehet következtetni. A nyer­tesek a meghirdető lap és egy könyvkiadó kiadványa­inak cím- és belső lapjára kerülhetnek. Gondolom a képeikkel, nem a verseik­kel. További kérdés, hogy a boldog győztesek ezért mennyi honoráriumot kap­nak. Merthogy erről is dip­lomatikusan hallgat a pá­lyázat. Arról azonban nem - s itt már látszik, hogy ki kinek és mit kíván nyújtani - , hogy az arra érdemesek há­ziasszonyként vesznek részt egy írószövetség nem­zetközi rendezvényein, ese­tenként megbízást kapnak riporteri teendők ellátására, valamint az írószövetség képviseletére. Hogy miféle képviseletről és miféle háziasszonyko­dásról lehet szó, csak sej­teni lehet. A nemzetközi rendezvényeken való rész­vételhez ugyanis nem szab­tak meg idegennyelv-tudást. Arra már gondolni sem me­rek, hogy - az egyébként szigorúan fiatal hölgyek számára megrendezésre ke­rülő versenyen - esetleg egészen másfajta nyelvtu­dásra lesz szükség ... Flangyál Közelről Harmadik oldal Hat évig ültek a munkakönyveken Megszűnt, ami megvolt? Meglepetten vették kéz­hez ez év május 11-én a munkakönyvüket a ta­mási Blacky-Páva Kft. varrónői. Nemcsak azért, mert hat évvel később kapták meg, hanem mert kiderült: a privatizáció után munkaviszonyuk megszűnt. Eddig úgy tudták: jelenlegi munkáltatójukhoz áthelye­zéssel kerültek. A munka­könyvben viszont az áll, hogy munkaviszonyuk megszűnt. A Páva Ruhagyár tamási varrodájának 56 százaléka 1991-ben került magán-, 44 százaléka pedig svájci tu­lajdonba. A tamási varrónők női blúzokat varrtak francia és angol exportra, miköz­ben úgy tudták, alkalmazá­suk folytonossága nem sza­kadt meg. Ha azonban ez nem így van, végkielégítés járt volna nekik. Egy, már húsz éve ott dolgozó - ne­vének elhallgatását kérő - asszony elmondta: szeret­nék tudni, mi lett a végki­elégítésekkel, ki volt az, aki esetleg felvette. A Blacky- Páva dolgozóinak ugyanak­kor nincsen érdekvédelmi szervezete, amely vállal­hatná a privatizáció eme nem elhanyagolható kö­rülményének kiderítését. A megszakadt munkaviszony miatt egy esetleges létszám- leépítésnél az alkalmazot­takat jelentős, forintokban számolható hátrány érheti. Elbocsátástól azonban egyelőre nem kell tartani. Január 1-től a Blacky-Páva 100 százalékban svájci tu­lajdonba került. A cégtől tá­vozott a korábbi ügyvezető, Kiss Erzsébet, helyette a békéscsabai Gombkötő László irányítja a távolból a varrodát. Rövid állásidő után, úgy tűnik, lesz mun­kájuk is a varrónőknek: a tulajdonos, Bruno Schwartz, nemrég Tamásiban bejelen­tette, hogy sportruházatot állítanak majd elő, és nem küldenek el senkit. Ettől függetlenül persze a helyzet az, hogy a jelen állás szerint alaposan Idbabráltak - na kivel? - természetesen a dolgozóval. (tf) Órási pöfeteggomba Döbröközről A csapadékos május vé­gét követően az utóbbi napokban kánikulai me­leg érkezett. Ez az időjá­rás-változás ugyancsak kedvezett a gombák nö­vekedésének. Bizonyítja ezt az is, hogy Illés Jó­zsef dombóvári nyugdí­jas a héten egy hatalmas pöfeteget talált.- Hol lelt rá a „kapitális" példányra? — Már több mint hu­szonöt éve járom a Dombó­vár környéki erdőket, lege­lőket, nedves réteket gomba után kutatva. Az utóbbi időben nyugdíjasként gyak­ran kelek útra. Szerdán reg­gel sem volt ez másként, amikor kibicikliztem Döb- röközre. Körbenéztem az általam ismert helyeken, és hamarosan három darab ki­sebb méretű pöfeteget talál­tam. Aztán egy lápos, bodzával benőtt területen járkálva nem akartam hinni a szememnek, amikor meg­pillantottam ezt a hatalmas gombát. Néhány esztendő­vel ezelőtt ugyan már talál­tam egy 7 kiló 20 dekásat, de ez még annál is na­gyobbnak tűnt.- Nem lehetett egyszerű dolog ennek az óriási gom­bának a szállítása. — Felraktam a kerékpá­rom csomagtartójára, és a vasúti töltés mentén több mint 6 kilométert gyalo­golva a dombóvári nagy ál­lomásra vittem, ahol meg­mértük. A pöfeteg 11 kiló 63 dekát nyomott. Pillanato­kon belül elterjedt a híre, és a szolgálatban lévő vasuta­sok, de a várakozó utasok is „összefutottak” megnézni a hatalmas gombát.- Mi lett a további sorsa a gombának? — Amíg vártam a fény­képezkedésre, már hárman szóltak, hogy szívesen megvennének belőle egy- egy kilót. Nekik gyorsan kimértem a megfelelő ada­got. Hazaérve a gomba egy részét még eladtuk ismerő­söknek, a másik részéből viszont rántott gombát ké­szítettünk. Mivel a három kisunokám nagyon szereti ezt az ételt, meghívtam az egész családot vacso­rára. -glaub-

Next

/
Thumbnails
Contents