Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-22 / 119. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1998. május 22., péntek A kormány a futballhuliganizmus ellen A belvízkárok enyhítése Az elmúlt napok kiadós esőzéseire tekintettel a kormány tegnapi ülésén úgy döntött, hogy június 15-ig meghosz- szabbítja a belvízkárok bejelentésének határidejét. Tárgyalt a kabinet a többi között a tanúvédelemről, a hazai focipályákon eluralkodott vandalizmus megfékezéséről és a Velencei-tó környékének fejlesztési programjáról is - jelentette be Kiss Elemér szóvivő. A Tisza és a Körösök menti ár- és belvízvédelmi károk enyhítésére a kabinet már korábban összesen 300 millió forintot különített el a központi költségvetési tartalékból. A tegnapi ülésen - a károk bejelentési határidejének meghosz- szabbítása mellett - a kormány arra is határozatot hozott, hogy az eddigi károsultak megsegítésére a keretből 201 millió forintot biztosít. A büntetőeljárásról szóló törvény tervezett módosításával a kabinet egyebek közt azt kívánja elérni, hogy a peres eljárásokban tanúskodók fokozott védelmet élvezzenek. A jogszabályok például megteremtik annak lehetőségét, hogy az eljáró szervek zártan kezeljék a tanúskodók személyi adatait, sőt indokolt esetben nevét is. Ha személyi biztonsága megkívánja, a szembesítés hagyományos módját is mellőzik majd, szükség esetén pedig nemcsak a tanúk, hanem azok hozzátartozói is rendőri védelmet kaphatnak. Új kategória a „különösen védett tanú”, aki a tárgyalásra be sem idézhető, s csak a megyei bíróság által kijelölt bíró és az ügyész jelenlétében tehet vallomást. Új fogalomként kerül a Btk.- ba a „fedett nyomozó”, aki a súlyosabb bűncselekmények felderítése érdekében beépülhet az alvilágba, sőt ha kell, kisebb bűncselekmények elkövetésében is rész vehet - de csak ügyészi felhatalmazás alapján. A módosított jogszabályok szerint a „fedett nyomozóval” szemben az ügyész a nyomozást megtagadhatja, illetve megszüntetheti. A törvénymódosítás várhatóan októberben kerül az Országgyűlés elé. A miniszterek foglalkoztak a Velencei-tó turisztikai és természeti értékeinek megőrzését és a vízminőség javítását szolgáló intézkedési programmal. Ennek keretében tavaly összesen 400 millió forintot különítettek el a partvédő művek, a csatornák, a strandok rendbetételére, erdő- és gyep telepítésére. Az elmúlt napokban a labdarúgópályák környékén botrányos jelenetek zajlottak le. A futballhuliganizmus megfékezése érdekében a kormány úgy döntött: a parlament elé terjeszti annak az európai egyezménynek a kihirdetésére vonatkozó javaslatot, amely - egyebek közt - lehetővé teszi a bajkeverők kitiltását a mérkőzésekről. További jogszabály-módosításokat is terveznek, az Angliában már bevezetett és eredményesnek bizonyult előírások mintájára. A tervezett szigorítások között szerepel például, hogy a pályára bedobálókat, az ittas randalírozókat - a szigorú felelősségre vonáson túl - a bíróságok hosszú időre eltilthatják mindenféle sportrendezvény látogatásától. A kormány felhívással fordul a Magyar Labdarúgó Szövetséghez és a klubokhoz is, hogy tegyenek meg mindent a sport- létesítményen belüli rend biztosításáért. Németh Zsuzsa Koszovói albán a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja Árulkodó hajszál az autóban Egy koszovói albán férfit gyanúsít a Központi Bűnüldözési Igazgatóság Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával - jelentették be tegnap a KBI-nél. A 30-35 év körüli Acifi Njazi a feltételezések szerint két honfitársa közreműködésével végzett ez év februárjában Budapesten, a nyílt utcán Fenyő Jánossal. Az elkövetőről és két bűntársáról elkészült a személyleírás és rendelkezésre állnak a fantomképek is. Az adatgyűjtések és a tanú- kihallgatások során fény derült arra, hogy a három férfi a gyilkosságot megelőzően többször járt a VICO-székház előtt. A szakértők alapos vizsgálatok alapján megállapították, hogy a tettesek használták azt a fehér színű Mitsubishi Láncért, amelyet a főváros II. kerületében március 18-án, bejelentés alapján találtak meg. A járműben fellelt hajszálak és anyagmaradványok kimutathatóak a bűncselekmény helyszínén, az elkövető által hátrahagyott ruhadarabokban. A nyomozás során az is kiderült, hogy Acifi Njazit korábban több országból, így hazánkból is kiutasították, hamis személyi iratok használata miatt. A férfi és társai ellen nemzetközi körözést adtak ki. Horn Gyula: Nincs más alternatíva A pártelnökök szerdai televíziós vitájában sok szó esett arról, van-e ésszerű, reális alternatívája a jelenlegi kormánypolitikának. Horn Gyula szerint nem az Orbán Viktor által többször emlegetett Szabadság és jólét című fideszes program garantálná az ország megnyugtató fejlődését. A Ferenczy Eu- ropress Budapest megkérte a pártelnök-miniszterelnököt: sorakoztassa fel érveit álláspontjának alátámasztására.- Véleményemet először is az elmúlt négy év eredményeire alapozom - kezdte a beszélgetést Horn Gyula miniszterelnök. - Arra, hogy erősítettük az ország politikai és gazdasági stabilitását. Ahol a feltételek megértek, éltünk a szociális ellátások javításának lehetőségeivel. Elértük, hogy gazdasági tekintetben az ország a fejlett európai integrációk része lett. Megkezdtük a csatlakozást a NATO-hoz és az Európai Unióhoz. Békés viszonyokat teremtettünk a szomszédainkkal. Külön aláhúznám a vidék fejlődésének számos, jelentős mozzanatát. így például azt, hogy a mezőgazdaságot - mély válságából kiemelve - igyekszünk az ország kivételes termőföldbeli, éghajlati adottságainak, a magyar parasztság tudásának, szorgalmának és hagyományainak megfelelően fejleszteni. Másodszor: a sikeres folytatás mellett szólnak célkitűzéseink is. Első helyre a köz- és létbiztonság erősítését teszem, de ezzel egyenrangú feladat a gazdasági növekedés révén a jólét megalapozása, az európai integrációkhoz való csatlakozás nem könnyű folyamatának végigvitele, valamint a szomszédainkhoz fűződő kapcsolatok erősítése. Harmadszor: ma joggal feltehető a kérdés, vajon lehet-e ésszerű és reális alternatíva egy olyan elgondolás, hogy egyszerre jelentősen csökkentsék a közterheket és számottevően növeljék szinte minden réteg támogatását? Ez nem más, mint felelőtlen ígérgetés, az eredmények elherdálása. S végül: szabad-e teret engedni egy olyan politikának, amely a szomszédainkkal keservesen kialakított jó viszony felborításával fenyeget, kilátásba helyezve az alapszerződések felülvizsgálatát? Elfo- gadható-e egy olyan távlat, hogy a Fidesz visszacsempészi a hatalomba az 1990-1994 között megbukott politikai párt képviselőit vagy rákényszerül arra, hogy elfogadja annak a MIÉP-nek a támogatását, amelynek vezetője nyíltan védelmébe vette az antiszemitizmust? A civilizált világ elutasítja ezeket a törekvéseket. Bízom abban, hogy a május 24-ei szavazás a mi politikánkat erősíti meg. P. T. Fidesz: Különbül kormányoznánk Csak a demokráciát nem ismerő párt képviselői mondhatják, hogy az általuk képviselt politikának nincs alternatívája - vélekedik Trombitás Zoltán, a Fidesz-MPP képviselője, aki a szerdai Horn-Orbán vitához kapcsolódva a Ferenczy Euro- press Budapest kérésére bővebben is kifejtette, miért gondolja a Fidesz, hogy különbül kormányozna a szocialistáknál. Trombitás szerint az MSZP évek óta hirdetett növekedés- pártisága nem több üres szólamnál, hiszen a kormány tettei ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A Fidesz - hatalomra kerülve - a jelenlegi restriktiv gazdaságpolitika helyett a kis- és középvállalkozók tényleges megsegítését helyezné a középpontba, hogy a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően ez a réteg adjon a legtöbb embernek munkát. A segítséget elsősorban a kis- és középvállalkozók járulékterheinek csökkentése jelentené, de az iskolapadokból kikerült munkanélküliek felkarolása is szerepel a Fidesz programjában. Az eddigi szociális intézkedésekhez képest is jobb, hatékonyabb megoldásokat kínálunk. A jelenlegi koalíció ugyanis nem családokban, hanem proletárokban gondolkodik, amit bizonyít, hogy szembeállítja egymással a nemzedékeket. Egy polgári kormány bevezetné a családi adózást, növelné a családon belüli adó- kedvezményeket, visszaállítaná az alanyi jogon járó családi pótlékot és a tandíjmentességet. A közbiztonságot a leendő polgári kormány a rendőrségnek adott pluszpénzekkel, 3-4000 jól képzett rendőr munkába állításával és a bűnfelderítés hatékonyabbá tételével szilárdítaná. Trombitás úgy látja: az 1990-1994 közötti, hatpárti konszenzuson alapuló külpolitika is szenvedett némi törést az elmúlt négy évben, ezért az új kabinetnek át kellene gondolnia, hogy például a nemzetiségekkel való kapcsolattartás és a NATO-csatlakozás folyamatában milyen korrekciók szükségesek. „Brüsszel nem Moszkva - fogalmazott a képviselő -, márpedig a jelenlegi kormány ahelyett, hogy az ország érdekeit próbálná előtérbe helyezni, még Brüsszel elvárásain is túltesz az alkalmazkodásban.” A vidék fejlesztése terén is van alternatíva - jelentette ki beszélgetőpartnerünk, aki szerint a jelenlegi kormány nem fordított kellő figyelmet az európai uniós csatlakozás szempontjából meghatározó magyar régiók felzárkóztatására. A Fidesz átgondoltabban, s nemcsak a főváros környékén, az Eszak-Dunántúlon vagy az autópályák mentén teremtené meg a gazdasági pezsgés feltételeit. T. M. Ágh Attila és Stumpf István véleménye a Horn-Orbán vitáról Mit üzent az udvarias kézszorítás? Két jól felkészült, határozott, de eltérő egyéniségű, mégis kompromisszumokra kész vezető politikus kulturált vitájának lehettünk szemtanúi - vélekedik a legtöbb elemző a Horn-Orbán szópárbajról. Ágh Attila és Stumpf István politológus abban egyetért, hogy a „meccs” döntetlenre végződött, s a két pártvezér leginkább saját szavazóbázisát erősítette. Arról azonban már másként vélekednek, hogy az l:l-es állás előrevetíti-e egy esetleges MSZP-Fidesz nagy- koalíció lehetőségét. Ágh Attila: - Orbán nyilván azért hívta szópárbajra a hivatalban lévő miniszterelnököt, hogy kiütéses győzelmet arasson fölötte, ez azonban nem sikerült. A vita - enyhe hullámzásoktól eltekintve - kiegyensúlyozottan folyt. A kezdeti idegesség - Horn sűrűn simogatta felső ajkát, Orbán ujjaival dobolt az asztalon - hamar elmúlt. Az előre megkapott kérdésekre kidolgozott szakszerű válaszokkal és a mindig kéznél lévő poénokkal mindkét pártvezér hozta a formáját. Én úgy érzem, hogy - talán az első forduló utáni új helyzet vagy éppen Torgyán követelőzései okán - búcsúkézfogásukban ott volt a rejtett üzenet: „Mi ketten képesek lehetünk egy nagykoalíció összehozására is”. Stumpf István: - A vita várható hevét mind a szervezők, mind a főszereplők tudatosan tompították. Az előbbiek megvonták a közönség kérdezési jogát, s korlátozták a műsorvezető szerepét. Horn és Orbán pedig nem törekedett kiütéses győzelemre. Kár, hogy Horn több figyelmet szentelt a Fidesz programjának kritizálására, mint a szocialisták jövőképének kibontására. Ennek ellenére sikerült elhitetnie a választókkal, hogy az MSZP továbbra is megkerülhetetlen. Orbán viszont bizonyította, hogy megfontolt, komoly politikussá, Horn Gyula alternatívájává vált. Úgy vélem: a passzív polgárok vagy a parlamentből már kiesett kis pártok hívei közül csak néhány új voksolót nyerhettek most a vitapartnerek. Nagykoalíció helyett én inkább az EU-csatlakozás miatt elengedhetetlen konszenzusban hiszek. Takács Mariann Ünnepségek a Várban. A honvédelem napja alkalmából ünnepi szentmisét és hálaadó igehirdetést tartottak tegnap Budapesten a Mátyás-templomban, a Fehérvári Rondellánál pedig felavatták Görgey Artúr honvédtábornok lovasszobrát. fotó: feb/diósi imre Hírek röviden Belgrád legyen rugalmasabb A német külügyminiszter felszólította Belgrádot, hogy fogadja el a nemzetközi közösség közvetítését. Milosevics elnöknek változtatnia kell hozzáállásán, mert „ez a feltétele a szankciók és az elszigetelés felfüggesztésének” - mondta Klaus Kinkel. Magyar kiállítás Bukarestben Kiállítást nyílt a bukaresti katonai múzeumban „A magyar hadsereg 1867-1914” címen. Az anyag a korabeli katonaéletet, a hadsereg és a társadalom kapcsolatait szemlélteti uniformisok, festmények, fotók, használati tárgyak, karikatúrák segítségével. Válságstáb Moszkvában Jelcin elnök utasítására válságstábot hoztak létre a mahacskalai zavargások miatt. Az orosz hadsereg Dagesztánban állomásozó egységeit és az orosz belügyi csapatokat riadókészültségbe helyezték. A lázadók a dagesztáni fővárosban azután vonultak az utcákra és foglalták el a köztársasági kormányzat épületeit, hogy az éjszaka ismeretlen fegyveresek szitává lőttek egy rendőrjárőrt. A tettesek a segítségükre siető más fegyveresekkel együtt elbari- kádozták magukat egy házban, amelyet aztán ostromgyűrűbe zárt a rendőrség. Bombazápor a Hezbollah-táborra Két Irán-barát Hezbollah-harcos és három libanoni polgári személy sebesült meg tegnap egy izraeli légitámadás során a kelet-libanoni Bikaa térségében. Dél-Libanon izraeliek által felügyelt térségének közelében történt a légitámadás, egy nappal azután a heves összecsapás után, amely a Hezbollah egyik kisebb csapata és egy izraeli járőr között robbant ki a déli területen. NATO-kitüntetés magyaroknak Javier Solana NATO-főtitkár magyar katonákat tüntetett ki. Az elismerést az SFOR szarajevói parancsnokságának amerikai, francia, olasz és magyar megbízottjai adták át a horvátországi Okucaniban kiépített magyar SFOR-támaszponton.