Tolnai Népújság, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-22 / 119. szám
1998. május 22., péntek Megyei Körkép 3. oldal Tananyag a vállalkozás A vállalkozói ismeretek középiskolai oktatásának támogatásáról írt alá együttműködési megállapodást tegnap Budapesten Kiss Péter munkaügyi. Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter, valamint Jákli Péter, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke. A munkaügyi tárca 150 millió forint pályázati úton elnyerhető összeggel segíti a program megvalósulását, a művelődésügyi minisztérium pedig 25 millió forintot tesz hozzá. A tananyagok 30-40 százalékát az iskolák maguk választhatják meg, így tehát adott a lehetőség, hogy a vállalkozói ismeretek oktatását felvegyék programjukba. A munkaügyi tárca a 150 millió forinton kívül a vállalkozások gazdasági alapjait tartalmazó tananyaggal, illetve a szakképzés fejlesztésével is hozzájárul a program sikeréhez. Az idén már három iskolában tanulhatják a felső tagozatosok a vállalkozói ismereteket. A program keretében valamennyi megyében módszertani központot alakítanak ki, itt a környékbeli középiskolák végzős évfolyamait oktató tanárok is megismerkedhetnek a tananyagokkal. A képzésbe bekapcsolódók gyakorlati példák megismerésével is készülhetnek önálló vállalkozások indítására. Elnökségi ülés az iparkamaránál Új feladatok, új irodák Elnökségi ülést tartottak tegnap a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál, Szekszárdon. Az összejövetelen - többek között - a szervezet irodahálózata fejlesztésének kérdése szerepelt napirenden. A kamarának eddig Szekszárdon kívül Dombóváron és Tamásiban volt képviselete, ami lehetővé tette, hogy a tag- szervezetek helyben intézhessék ügyeiket, illetve jussanak megfelelő szolgáltatásokhoz. Idén július 1-vei a kormány döntése értelmében az iparkamarák jelentős közigazgatási hatásköröket vesznek át, melyek közül legjelentősebb az egyéni vállalkozói igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés, ezért Tolna megyében sor kerül az irodahálózat fejlesztésére. Eddig a vállalkozói igazolványokat az önkormányzati jegyzők feladata volt kiadni, de mellette a vállalkozónak több helyről - TB, Apeh, stb. - kellett igazolást beszereznie. A második félévtől az úgynevezett „egyablakos modell” szerint mindezt egy helyen, az iparkamara ügyfél- szolgálatain intézhetik az érintettek. A tegnapi elnökségi döntés értelmében a megnövekedett feladatok ellátása érdekében Tolnában a már meglévő képviseleteken kívül Bony- hádon és Pakson nyit a KIK újabb irodákat és mindegyik helyen két főre növeli az ügyintézők számát. (fké) Bátaszéki minősítés Megmérettek a borok Másodízben nyílt lehetőségük a bátaszéki szőlősgazdáknak arra, hogy boraikat minősíttessék. Elsőként a hegyközség rendezett borversenyt Bátaszéken, most pedig a „Bátaszékért” Közéleti Egyesület, valamint a Kolping Család közösen hirdette meg a borbírálatot. A mostani borverseny rendezői kicsit félve kezdték a szervezést, mivel tartottak attól, hogy nem jön össze kellő számú minta. Végülis várakozáson felüli számban adtak le szekszárdi és bátaszéki szőlősgazdák bormintákat. Ennyi borminta még soha nem volt a Ferenc-házban, mint most: összesen 34 - ebből 18 fehér, 16 pedig vörös. Az öt tagú zsűri elnöke Récsei János volt. Igen szigorúan értékeltek, amit az is jelez, hogy a fehér borok közül hármat, míg a vörösek közül négy mintát nem értékeltek. A 18 fehér bor közül egyet minősített a zsűri arany nagydíjra. Hármat ezüst, négyet bronz éremmel, hetet pedig oklevéllel jutalmazott. A 16 vörös mintából egy arany nagydíjat kapott, míg három ezüst, öt bronz, három oklevél minősítést érdemelt. A díjak, s az oklevelek átadására, illetve az eredményhirdetésre pénteken, május 22-én, a 20 órakor kezdődő Orbán-napi bálon kerül sor. (péteri) Plakettátadó ünnepség Az országos szakmunkásta- A díjat első alkalommal ma nuló-versenyeken kimagasló adják át 13 órai kezdettel eredményt elért tanulók és Szekszárdon, a Művészetek felkészítőik jutalmazására Házában. A öt Tolna megyei plakettet alapított a Tolna sikeres tanuló és oktató ré- Megyei Kézműves Kamara. szesül elismerésben. Kopjafát avatnak a Dombó Expo nyitónapján Ismét megmutatkozik a város Dombóvár önkormányzata, a Tolna Megyei Vállalkozói Központ és a szekszárdi Fesztivál és Vásárszervező Iroda együttműködve június 18-21. között negyedik alkalommal rendezi meg a Dombó-Expo Szakkiállítást és Vásárt, valamint a hozzá kapcsolódó szakmai konferenciaprogramot. Erről tartottak sajtótájékoztatót a szervezők. Mint az elhangzott, a rendezvénysorozat meggyökeresedett Dombóváron, s évről évre sikeresen szolgálja az eredeti célját, vagyis a város és város- környék megmutatkozását, előre mozdulását. Ahogy Drá- novits István, a szekszárdi Fesztivál és Vásárszervező Iroda vezetője hangsúlyozta, Dombóvár immár elfogadott konferenciaváros a Dél-Du- nántúlon, ami részint kedvező földrajzi elhelyezkedésének, másrészt a város regionális A fiatalokból álló zsűri úgy ítélte meg, hogy az általa javasolt „Polip” név és embléma fejezi ki legjobban az iroda sokrétű tevékenységét, nevezetesen azt, hogy információszerző „csápjai” mindenhová kinyúlnak. A szponzorok támogatásának köszönhetően a pályázat nyertese, s még két pályázó - Galambos Péter (Babits Mihály Általános IsKis szünetet kell adni magunknak - mondta el Hefner Erika és Vajda Tibor, a társulatot 1992-ben létrehozó és azóta is vezető rendező (és házas) páros. Fel kell töltődnünk, hogy újra folytathassuk - vallják. Az elmúlt néhány év alatt nem kevés siker és mintegy száz diák színjátszással való „megfertőzése” áll a hátuk Az ügyelet 1998. május 22-én 16 órától május 25-én reggel 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügyelet: Dr. Bach Miklós Nagydorog, Jókai u. 39. Tel: 75/332-711; 06/60/362-576. Dr. Birinyi Ferenc Hogy ész, Kertész u. 1. Tel: 06/30/478-111; 74/489-646. Dr. Apáthy Imre Báta, Sallai u. 720. Tel: 490-620. Dr. Tóth Tamás Fadd, Templom u. 50. Tel: 06/30/570-810. Dr. Füsti M. László Dombóvár, Népköztársaság u. 1. Tel: 74/465-871; 06/30/374-608. Dr. Batári László Gyönk, József A. u. szerepvállalásának köszönhető. Az expo programjába természetesen idén is helyet kap konferenciaprogram, amelynek témája a dél-dunántúli regionális fejlesztési program lesz. A konferencián - akár csak az elmúlt években - a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is részt vállal. A régiós együttgondolkodást fogja jelképezni az expo nyitónapján az a kopjafa avatás, aminek színhelye a Jágónak határában lévő hármas megyekóla) és Nyisztor Ákos (Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola) - díjat vehetett át a városi diáknapokon megtartott eredményhirdetésen. A név és az embléma tehát már megvan, a következő „állomás” mindezek elhelyezése az iroda betonfalún. Várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik grafitti formájában megtervezik, s ha a zsűri úgy dönt, mögött. Az ESZI-npad (utalva az Energetikai Szakképzési Intézetre, mint bázisra) volt az első név, ezt a Korzó Színkör, majd a Városi Diákszínpad követte, tavaly ősz óta Új Színkör elnevezéssel léptek a világot jelentő deszkákra. A Helikon ezüst minősítése, a Magyar Művek Fesztiváljának döntőjébe jutás, az idei Orszá540. Tel: 74/449-313. Dr. Mak- láry Béla Felsőnyék, Kossuth u. 7.Telefon: 74/478-558. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Debreczeni Pál Dunaföld- vár, Kossuth u. 38. Tel: 75/341-515. Dr. Kovács Aladár Majos, I. u. 47. Tel: 06/60/361-662; 74/451-662. Dr. Kovács Sándor Szedres, Széchenyi u. 52. Tel: 74/334-044. Dr. Dúró József Döbrököz, Páhy u. 19. Tel: 74/435-817; 06/30/279-274. Dr. Topái László Tamási, Gárdonyi u. 27. Tel: 74/471-054; 06/20/531-532. Dr. Kozári Ferenc Gyönk, Nefelejcs u. 16. Tel: 74/448-269. határ. A vásárra egyébként mintegy 60-70 kiállítót várnak, s az külön öröm, hogy Dombóvár testvérvárosai immár nem csak protokoll küldöttségekkel lesznek jelen, hanem valóban bemutatkoznak. A külföldi vendégek között ott lesz a németországi Kahla városa, a horvátországi Ogulin, de Ausztriából és Aradról is érkeznek kiállítók. A hármas együttműködés, s Dombóvár nyitottsága, az a törekvése, hogy a fejlődés irányába induló város képét mutassa, valamint ehhez a rendezvénysorozatot is felhasználja, a szervezők közös munkáját, s az önkormányzat kitekintő képességét dicséri. - nagy kivitelezik az „irodajelző” falfirkát. A Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza társalgója mellett található ifjúsági iroda egyre ismertebb a szekszárdi fiatalok körében. Most, a vizsgaidőszak idején a fénymásolás és a számítógépes szövegszerkesztés a sláger, de egyre többen érdeklődnek nyári programok iránt is. Munkát is sokan keresnek, az iroda várja olyan munkáltatók jelentkezését, akik nyáron, idény jelleggel szívesen foglalkoztatnának diákokat. gos Diákszínjátszó Fesztivál arany és ezüst minősítése fémjelzi az elmúlt hat évet, no és olyan emlékezetes alakítások, amelyeket például a fesztiválokon díjakkal is elismert Móricz Norbert, Niki János vagy Skuta Enikő nyújtott. Alakulnak a pihentető szünet utánra is az elképzelések, Erika már egy színjátszó stúdió alapítását tervezi. Saját épülésünkre, mint mondja, de aki eddigi műsoraikat ismeri, tudhatja, ennek nyertese ismét csak az egész város lesz. -rákosiSzekszárdi Kisállat Klinika: A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5., telefon: 74/315-797) szombaton és vasárnap 9 órától 12 óráig állandó állatorvosi ügyeletet tart. Az ügyeleti időn kívül a 06-30-464-776-os rádiótelefonon hívható az ügyeletes állatorvos. Állatgyógyszertár: TOLNAVET Állatgyógyszertár. Szekszárd, Hunyadi u. 5. Tel.: 74/315-797. 06-30-464-776 Hétközben: 8.00-19.00. Szombat: 8.00-12.00 óráig. Vasárnap: Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5.) 9.00-12.00. Hírek Gyermeknap a mözsi iskolában Ma, azaz pénteken gyermeknapi programot rendeznek a mözsi általános iskolában. Reggel 8 órától tűzoltó bemutatóra kerül sor, majd akadályverseny kezdődik, az időjárástól függően a közeli erdőben, vagy az iskolában. Délután az iskola volt növendékeinek részvételével Nosztalgia Kinder Kupa néven fociprogram zajlik. 16 órától a szekszárdi „tücsökzenészek” bemutatójára kerül sor. Mozgássérültek küldöttgyűlése A Tolna Megyei Mozgássé- rületk Egyesülete május 23- án, szombaton 10 órai kezdettel küldöttgyűlést tart Szekszárdon, a Dózsa György utca 1. szám alatt. Napirenden többek között a vezetőségválasztás szerepel. Szalma égett Faddon A faddi Tasnád utcában egy 5x7 méteres melléképületben szalma gyulladt ki tegnap délután. A tüzet, amit feltehetően gyermeki tevékenység okozott, a tolnai önkéntes és a szekszárdi hivatásos tűzoltók rövid időn belül eloltották. Vendégkórus Szekszárdon A Bárdos Lajos Zenei Napokon (május 22-24). A Liszt Ferenc Pedagógus Kórus meghívására a Pelsőci Női Kar (Szlovákia) érkezik Szekszárdra. Május 23-án a Művészetek Házában, 24-én a belvárosi templomban a vendéglátókkal együtt énekelve tisztelegnek a magyar zeneszerző-karnagy emlékének. Testületi ülés Dombóváron Dombóvár önkormányzati képviselőtestülete a jövő hétfőn, május 25-én, délután három órától tartja következő ülését, amelynek napirendjén többek között szerepel a helyi autóbusz-közlekedés biztosítása és a közoktatási fejlesztési terv módosítása. Pedagógusokat díjaznak Május 25-én, hétfőn délután három dombóvári pedagógus veheti át a Dombóvár Közoktatásáért Pedagógus Díjat, amit a város önkormányzata az elmúlt évben alapított. A kitüntető címet Hoppnc Princz Éva, a Móra Ferenc Általános Iskola tanára. Bánfai Ferenc, a szakmun kásképző intézet pedagógusa és Freller Miklós, az Illyés Gyula Gimnázium tanára veheti át. Kinyúlnak az információszerző csápok „Polip” lett az ifjúsági irodából A szekszárdi Ifjúsági Iroda pályázatot hirdetett, az iroda tevékenységének megfelelő névre és emblémára. A pályázat nyertese Térmeg Adrienn, a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola hallgatója lett. Az Új Színkör búcsúfellépése A második felvonás előtt Folytatása következik! Az első pillantásra szomorú esemény, a paksi Új Színkör tegnap esti búcsúfellépése a művelődési központban szerencsére csak egy korszak lezárását és nem a város diákszínjátszásának végét jelenti. Állatorvosi ügyelet a megyében JÖJJÖN EL! SZAVAZZON! ...HOGY ATÖBBSÉG LEGYEN A NYERTES. MAGYAR SZOCIALISTA PART