Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-18 / 91. szám
Közelről SZUKEBB SZÜLŐHAZÁNK Negyedik oldal 1998. április 19., vasárnap Hatvani Szabolcsát, mint zeneszerzőt októberi Hatvani Szabolcs zenei „Természete” szintetizátor-koncertjén ismerhette meg a közönség. Alig telt el néhány hónap, a bonyhádi fiatalember elkészült új zenei anyagával. Természet című CD-jének a bemutatója május végén lesz Bonyhádon. Háromévente új arcot ölt gás. Ebben természetes effektek - mint például madárcsicsergés, mennydörgés, vízcsobogás - segítségével jelenik meg az erdő és annak élővilága. Ugyanígy van ez a Vízi-zenében is - ez a jelen, vagy inkább a félmúlt - itt azonban elmozdultam a klasszikus szintetizátoros hangzás felé. Ez a CD-n szereplő két fő darab, de ott van már az előzetes a Bolygók című kompozícióból, ami a jövő: ez alkotja a következő lemezem gerincét. Ez a köztudatban „űrzeneként” számon tartott stílus, amit a hallgatók Jean- Michel Jarre-tól vagy Vange- lis-től jól ismerhetnek.- A zene tehát kész. Mikor ismerheti meg a közönség? — A lemez anyagát először május 29-én hallhatja a közönség Bonyhádon. A terveim szerint Szekszárdon, Pécsett, Pakson, valamint a fővárosban is bemutatom a CD-t és „Természet”-esen mindenhová, ahová meghívnak. Most viszem a zenét egy székesfehérvári céghez, amely a lemezeket gyártja, igaz, még nem tudom pontosan, miből fizetem ki a számlát... — Nincs szponzor, aki fantáziát látna egy ilyen anyag megjelenésében? — Vannak, akik segítenek, de úgy tűnik, nem elegen. Én mindenesetre nem adom fel, a Természet című CD május 29-én meg fog jelenni... Hangyái Hoffmann Mária néni gyönyörű fél évszázada Pakson Úgy él, ahogy az orgona szól Hatvani Szabolcs szemtelenül vagány és szégyenlősen bizonytalan. E kettősség jól megfér az ő nagy zenész lelkében. Nem fél olyan címen muzsikát csinálni, mint a nagy elődök: Händel, Liszt, Muszorgszkij vagy Saint-Saéns. Ugyanakkor bizonytalan abban, hogy amit ma csinál, az holnap is megüti-e a mércét, amit folyamatosan emelve maga elé állít. E kételkedés mozgatja előre a pályán. Aki csupán a külsőségeket figyeli, csak azt vette észre, hogy Szabolcs levágatta évek óta hosszú haját. Az új fazonhoz gyakran napszemüveget is felvesz és élvezi, hogy az ismerősök, haverok elmennek mellette az utcán. Ilyenkor aztán széles mosollyal rájuk köszön. Ezek után lehet arról is beszélni, hogy az új külső milyen belső átalakulás eredménye. E kérdésre Szabolcs így kezdte a választ: — Valahol olvastam, hogy az emberi testet alkotó sejtek három év alatt kicserélődnek. Nos, én is azt gondolom, hogy az embernek időnként váltania kell. Én szintén háromévente váltok arculatot Hatvani Szabolcs FOTÓ: BAKÓ . . . Ennyi idő alatt a környezet hatására sok minden felgyülemlik az emberben, amelyből ki kell választani a valódi értékeket. — Ez a mostani váltás mit jelent? — Sok mindent. Többek között azt, hogy amit eddig technikailag tanultam, az új minőségben jelenik meg. — Nevezetesen? — Ebben az anyagban együtt van a kezdet, a jelen és a jövő. Amikor elkezdtem, egyszerű, akusztikus hangzásra építettem, így született meg még 1993-ban az ErdőzsonHa nem maga Mária néni mondaná, el sem hinnénk, hogy nyolcvannyolc éves. Mint a csík szalad fel a paksi evangélikus templom orgonájához vezető csigalépcsőn, néhány pillanat múlva Bach muzsikája csendül fel, varázslatos szépségében, keze nyomán. Hoffmann Mária két év híján fél évszázada kántora a paksi lutheránus gyülekezetnek.- Bácskában születtem - mesél életéről Mária néni, miközben a mosoly nem fogy ki arcáról. — Az apám Újvidéken volt tanító, Paksról került oda, nagyapám is itt élt. Sokáig mondtam, bácskai vagyok, de ma már igazán paksinak érzem magam. Szóval Újvidéken elvégeztem az elemi iskolát, polgárit, a zeneiskolát, aztán ’44-ben, mikor a bombázások voltak, Paksra jöttünk, mert a bátyámnak itt volt a háza. A bátyám, Inotai Imre kántor volt, az ő lányával élünk most a Damjanich utcai házban, három generáció együtt, nagy szeretetben. Pakson ragadtunk, nem lehetett visszamenni a határok miatt. Zenét tanítottam, a szekszárdi zeneiskolának volt itt tagozata, munkaközösségnek hívták. (Mutatja közben a szoba falán a csoportképet, sok ismerős paksi arc, persze ifjúkori változatban.) Aztán ’50-ben le kellett köszönni a Martos tanítónak a kántorságról, hogy tanító maradhasson. Jött, hogy nem vállalnám-e helyette, csak egy hónapra. Hát így kerültem bele, negyvennyolc éve, azóta is kántor vagyok. Egy fél évre rá jött lelkésznek a Sólyom Károly, harminckilenc éven keresztül. Ő egy remek ember, nincs is rá kifejezés. Úgy élt, ahogy prédikált, a családi élete is olyan volt. — Ezt Mária néniről is lehet mondani, a gyülekezet tagjai legalábbis így vélekednek. Úgy él, ahogy orgonái - vetem közbe. — Ezt nekik kell eldönteni - szerénykedik. — A többiekről, akik Sólyom Károly után következtek is csak jót tudok mondani - folytatja Mária néni. —i, Nagyszerű, hogy a mostani lelkészünk, a Szabó Vilmos idefotó került. Ugyanez gottvald igaz a gyülekezetre KÁROLY is. — Gyönyörű és könnyű volt ez a csaknem ötven év Pakson. Istentől kaptam az erőt, így soha nem volt semmi terhes nekem. Egészséget is kaptam, beteg soha nem voltam, apróságoktól eltekintve. Ha a templomba mentem, ha az orgonához ültem, minden baj elmúlt. Miért nem mentem férjhez? Ha férjhez megyek, nem lehettem volna ilyen sokáig kántor. Van nekem családom. A bátyám ’69-ben halt meg, a sógornőm tíz éve. Az unokahúgom, Kochné, Inotai Györgyi, fél éves volt, mikor Paksra kerültem. Együtt élünk most, három generáció. Ez egy nagyon boldog, összetartó család! Rákosi Gusztáv Az okos ember nem bánt mást és megbocsát Kicsim, akit a szeretet éltet Ha valahol megjelenik, ott ma is pezseg a levegő. A bonyhádiak számára fogalom a neve. Sokan csak így emlegetik: „Kicsim”, nem is tudva, hogy Németh Zoltánnénak, meg hogy Katónak, Katicának, Katica néninek hívják. Közel negyven évet dolgozott a vendéglátásban, úgy, hogy van miről mesélnie. 1948-ban a szászvári kaszinóban kezdte. Nagyon jól ment akkoriban a bánya, így nem volt gond: vendégek voltak, jól fizetők is ... Csak hát Kicsim - aki akkor csinos, fiatal nő volt - nem bírta, ha korlátozzák, főleg, ha kezet emelnek rá. — Tudja, Életem, engem csak az apám üthetett meg - mondja. - Amikor bántott az első férjem, mert nem adtam neki pénzt, rögtön tudtam, hogy ez nem mehet tovább: összecsomagoltam, és a szüléimhez költöztem Bonyhádra. Nagyapja asztalos volt, pechére egy csomó váltót aláírt a húszas évek végén ... Az elszegényedett család egyik fiú tagja - Kató apja - cipész lett, s a cipőgyárban kapott munkát. Katónak keményen kellett dolgoznia: nagy volt a család, kevés a pénz. Ismét férjhez ment, e házasságból gyermeke is született. Amikor a kisfiú egy hónapos volt, Kató már a bonyhádi Béke szállóban volt kézilány. Vendéglátós pályája sok helyen át kanyargóit. Dolgozott Szekszárdon több helyütt is, Pakson a Békében, Dalmandon. A hetvenes évektől pedig Bonyhádon, a Lukács presszót vezette. Talán innen ismerték a legtöbben. Maga sem bánja, ha csak úgy emlegetik: a Kicsim. Hiszen ő mindenkit így szólít: Kicsim, Életem! Amíg dolgozott, így hívta a presszóban fagyit kérő gyereket éppúgy, mint a százhúsz kilós kemény legényeket, akiket szép szóval mindig távozásra tudott bírni, ha úgy hozta a helyzet. »■«* Mondja, hogy egyszer, régén, amikor még a „nagy házba” valami miatt raportra hívták, valamelyik fontos elvtársnak is azt mondta: Kicsim! Ő azonban kikérte ezt magának. Más soha nem emelt kifogást e megszólítás ellen. A vendéglátós szakma állapotáról elég lesújtó a véleménye: — Ma már sokán csak a pénzre mennek, nem lélekkel csinálják. Pedig, Kicsim, ezt másképp nem érdemes. Kicsimnek egyébként nem volt könnyű sorsa: elvesztette férjét és leányát. Újra és újra fel tudott állni, hatalmas vitalitással nyúlt mindenhez. Évek óta komoly betegséggel küszködik, de ez nem látszik rajta: — Én imádom az életet és boldog vagyok.- Mitől? — Attól, hogy engem szeretnek. Nézze: itt ez a tulipán az asztalon. Ezt a piacon nyomták a kezembe, vagy ott az az alma a tálban: azt is ajándékba kaptam. Engem ilyen emberek vesznek körül. Szeret az én kisfiam (ő egyébként valójában az unokám, csak a lányom halála után elintéztem, hogy a nevemre vehes- sem), szeretnek a régi kollégák, rendszeresen találkozom velük. Tudja, Életem, minden hétfőn megyek az orvoshoz, ő felírja nekem a gyógyszereket, aztán beülök a Kedvesbe, mert ott „létszámellenőrzés” van, meg kell jelenni, mert várnak a kollégák, no és a hosszúlépésem! Ugyanez a helyzet pénteken is, csak akkor a piac után megyek a találkozóra ...- Ez lenne a titok? — Boldog, kiegyensúlyozott ember vagyok. Nem tudok az emberekre haragudni. Aki bánt, arra sem. Én azt hiszem, csak a buta ember mond rosszat a másikra. Az okos nem bánt mást és megbocsát. Hangyái
