Tolnai Népújság, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-11 / 86. szám
4. oldal Megyei Körkép 1998. április 11., szombat — Tolna És Környéke Hír-Forrás Csontritkulásszűrés Tolnán Tolnán a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét tartanak csontsűrűség vizsgálatokat, a művelődési házban. Április 14-én, kedden 11 órától az előzetesen feliratkozott faddi állampolgárok vehetnek részt a szűrésén. A hét többi napján, 15-én, 16- án, 17-én, 18-án pedig a tolnaiakat váiják. Az egyes napokra szóló - név és lakcím szerinti - beosztások a művelődési háznál illetve a központi újságárus stand melletti hirdetőtáblákon tekinthetők meg. A veszettség ellen Faddon Eboltás lesz Faddon április 15-én és 16-án, délelőtt 9- től 11, illetve 16-tól 17 óráig a tűzoltószertámál. A pótoltás 18-án lesz, reggel 8 és 9 között. Dombori házőrzőit szintén 18-án, a gátőrháznál várják, délelőtt 9 órától. Bakó-Beda közös tárlat Bakó László és Beda László munkáiból nyílik közös tárlat a tolnai művelődési házban, április 15-én, 17 órától. A kiállítást Fekete Katalin, az intézmény egykori igazgatója nyitja meg. Locsolkodnak a néptáncos fiúk A faddi néptánccsoport fiai az idei húsvéton is népviseletben, lovaskocsival járják a falut. A legények vödrökkel mennek, valószínű, hogy ahová betérnek, ott szem (sem) marad szárazon. Csíksomlyói búcsú is a programban A tolnai nyugdíjas érdek- szövetség és a székely kör erdélyi utat szervez május 24 és június 2. között. Jelentkezni lehet április 20-ig Bálintnénál. (Tolna, Pálé 48. Tel: 442-381, este.) Gyere velünk Görögországba! 12 nap, utazással - apartmanban csak 13.500 Ft-ért! Jelentkezés: a faddi könyvtárban, csütörtökig A bárka-romantika már a múlté A Selyemgyár alatti két bárka Mözsi Szabó István festményén (Folytatás az 1. oldalról.) így az az építmény azóta is ott nyugszik. Csigás orrtőkéjét viszont egy tolnai polgár megmentette, és azóta is otthonában őrzi. Az egykor a másik oldalon ringó bárka sincs már eredeti helyén. A halászati szövetkezet a ’ 80-as évek közepén alakította ki hal- szaküzletét, és az így tulajdonképpen feleslegessé vált bárkát Domboriba vitték. A halforgalom azonban olyan csekély volt az üdülőtelepen, hogy az építményt másfél év múltán felvontatták a faddi kompátkelőhöz. Itt több évig üzemelt, majd ’96 tavaszán bezárták. Azóta csak balesetveszélyt jelentett, ezért a faddi önkormányzat felszólította a szövetkezetét a bárka elszállítására. Mivel az idős építmény a „daruzást” már nem bírná ki, ezért a halászok terveiben szerepel a tolnai bárka helyben, azaz Fadtelte meg. Egy-egy, a vízen ringatózó halasbárka idegen- forgalmi látványosságnak- önmagában, valószínűleg- kevés, mint ahogy - kivéve egy-két folyóvízen elhelyezett létesítményt - a halárusítás ezen módszerét is túlhaladta az idő. (Nem . beszélve arról, hogy a bárkaromantikára miként hat a pénztárgép használata és a nyugtaadási kötelezettség.) A dolgok jelenlegi állása szerint a tolnai bárkák emlékét főként A tolnai bárka Faddon: úszni még tud, „repülni” már nem FOTÓ: GOTTVALD dón történő újbóli megnyitása. A bárkákban egyébként meglepően sok halat lehetett tárolni. Volt olyan, amely — karácsony táján - 80 mázsa halat is „elbírt”. A bárkák sorsát a korszerű halboltok megjelenése pecséfestmények őrzik meg. És persze azok a tolnaiak, akik valaha is érezték az építmény jellegzetes kátrányszagát, és nosztalgiázva még ma is szívesen sorba állnának egy főzet „igazi” bár- kás halért.-sMitya bácsi és a két konyhás Levél érkezett a Fácánkerti Nyugdíjas Klubtól, amelyben köszönetét mondanak eredményes működésük segítőinek. Klubunk ’95. január 1-jén alakult. Sajnos azóta sem sikerült kapni egy állandó helyiséget, ahol kissé otthonosan éreznénk magunkat. Többszöri felvetés után Dömötör László, az iskola igazgatója biztosította a klubtagokat, hogy az iskolában mindig akad hely a rendezvényekre. Ez így is lett, valóban itt tartjuk az összejöveteleinket, jó és rossz idő esetén is. Nem kell félni a hidegtől, mert „Mitya bácsi” gondoskodik az idősek egészségének védelméről: mindig jó meleg várja a tagokat. Rendezvényeink során több esetben főzésre is sor kerül. Nem kell tartani attól, hogy valami nem sikerül, ugyanis a nyugdíjas klub szolgálatában van Fazekas Jánosné és Kvan- duk Jánosné is — a két konyhás. Szeretnénk megköszönni mindazok segítségét, akik működésünket segítik. Bizonyára ezt a jövőben ők is visszakaphatják. A klub tagjai Egyszer lesz Bogyiszlón országos kutyakiállítás? A bogyiszlói átmenő forgalmat elvezető út is szóba került a bogyiszlói képviselők csütörtöki ülésén, csakúgy, mint egy országos kutyakiállítás megrendezése. A képviselők kijelölték a kikötői út kivitelezőjét. A bíráló bizottság javaslatának megfelelően a Betonútépítő Nemzetközi Építőipari Rt. ajánlatát tartották a legmegfelelőbbnek. Az önkormányzathoz korábban 138 helybéli polgár aláírásával lakossági panasz érkezett, amelyben a bogyiszlóiak sürgették a falun átmenő teherforgalom valamilyen módon történő csökkentését. A testület - méltányolva a lakossági igényt - úgy döntött, hogy az önkormányzat - a termelőszövetkezettel közösen - megteszi a szükséges előkészítő lépéseket a falut déli irányból elkerülő tehermentesítő út létrehozására. A lakossági panaszt továbbították a megyei közútkezelő kittnek és a közlekedés felügyeletnek. A képviselők támogatták a július 18-án, a bogyiszlói sportpályán tervezett országos kutyakiállítás megrendezését. A testület döntése alapján egy helyi vállalkozó veheti igénybe a volt katolikus iskola egykori tantermét, ahol 10 főt foglalkoztató autóalkatrész gyártó műhely kezdheti meg működését. A testület a község jegyzőjének távozási szándékának megfelelően az állás betöltésére szóló pályázat kiírásáról is határozott. -tsRendőr-Őrs Beléköltözött az ördög A tolnai rendőrök egyik régi ismerőse megint hallatott magáról. A tolnai férfi, elmondása szerint „csak” szükségét végezni tért be egy ház udvarába, mivel az utcán túl sok volt a járókelő. Ha már ott volt, körülnézett a garázsban, és onnan ütvefúróval, TV antennával és egy üveg pezsgővel távozott. Ä háziak azonban észrevették és értesítették a rendőröket. A gyanúsított azzal magyarázta tettét, hogy miután könnyített magán, megszállta az ördög, és emiatt próbálta elvinni a holmikat. Végzetes figyelmesség Kirabolták egy osztrák állampolgár kisbuszát Tolnán. A VW Transporterből 8400 shillinget és értékes személyi holmit, iratokat vittek el. A sértett házigazdája iránti figyelmességből már indulása előtti este bepakolt a buszba, hogy hajnalban kevésbé zavarja a háziakat. Több helyre surranó hölgyek Egy héttel ezelőtt közöltük, hogy egy faddi Rózsa utcai házból két nő besurranásos módszerrel 90 ezer forintot emelt el. Aznap délelőtt még két helyen jártak „eredmény- nyel” - valószínűleg ugyanazok - a hölgyek Faddon: a Kölcsey utcából 70 ezer forintot, egy Széchenyi utcai házból 150 ezer forint értékű aranyékszert vittek el. Kicserélte a gázt a betörő? Egy Bóni foki tanyát tört fel ismeretlen tettes, onnan TV-t, szeszes italt, élelmiszert vitt el, kb. 70 ezer forint értékben. A tulajdonos szerint a betörő kicserélte a gázpalackot is, mivel az korábban tele volt, ám a betörés után nem volt benne semmi. A trükkös szélhámos „tréfája” Április elsején történt az eset, ami különösebben nem vicces. Egy idegen nyelven beszélő férfi az egyik tolnai boltban arra kérte az eladót, hogy váltson fel neki négy darab tízezrest, ötezer forintosokra. Az eladó már váltotta a pénzt, amikor a férfi hirtelen meggondolta magát, és „visz- szacsinálták” az üzletet. Az idegen már messze járt, amikor a boltos észrevette, hogy az ügylet során szegényebb lett három ötezressel. A férfi egyébként aznap más üzletekben is próbálkozott a trükkel, de nem járt sikerrel. Fagyasztott halat húsvétra Tegnap reggelre feltörték a tolnai halászok halboltját. Váltópénzt és fagyasztott halat vittek a vélhetően az ünnepekre készülő tettesek. Eladják Faddot? Vállald fel, ragaszd fel! Összedugták fejüket — a faddi polgármester, a terület- fejlesztési menedzser és a kultúrigazgató. Döntésük: tenni fognak településük (jó)híré- nek nagyobb térségben történő terjesztéséért, a helyi idegenforgalmi lehetőségek jobb kiaknázása érdekében. Marketingstratégia van alakulóban. Kevés az, hogy törzsvendégek viszik a betű szerint értendő „megfoghatatlan”, illetve „képtelen” információkat. Például pár ujjunkon megszámolható a faddi képeslapféleségek és azok árusítóhelyeinek száma. Mára komoly veszély lett, hogy gyengébb adottságú helyek jobb reklám-propaganda tevékenységükkel konkurenciát jelenthetnek a Fadd- Dombori-Volent pihentetőháromszögnek. Kialakulóban a taktika: információhordozó strandbelépőtől az Internetig. Az egyik apró ötlet már formát is öltött. Öntapadós matrica felragasztására ösztönöznék a faddi autósokat, így más tájakon lakók, vagy közlekedők felfigyelhetnek a faddi címerre. Nem is olyan távoli helyeken is kíváncsian néznek utána: hol is leledzik megyénk e gyöngyszeme? Az akció fokozhatja az egészséges lokálpatriótizmust is. Ez visszahathat a kezdeményezőkre is, így tovább finomíthatják a stratégiát. Ó.K. Buli, de méghozzá nosztalgia Dzsörzéillat a tavaszi éjszakában A 60-70-es éveket megidéző nosztalgiabált rendezett a tolnai gimnázium. Az eseményen 217-en jelentek meg, diákok, szülők, tanárok és öregdiákok. A bál bevételét az iskolarádió fejlesztésére fordítják. 17.45: Hajmosás. Zselé a maradék szálakra. „Fixáld a hajad, dúsnak hat. ” Nemcsak azért. Buli lesz. De méghozzá nosztalgia. Hatvanas-hetvenes évek, tudod? A zselé kell(ék). A nők elkezdték festeni magukat a konyhában. 18.00: Kár a zseléért. A nők minduntalan mászkálnak a tükörhöz. 18.15: Séró belőve. Csó'nad- rág, hegyes cipó', virágos ing játszik. Meg a brutális zöld Brut. De hol a napszemüveg? A büdös kölkök biztos megint eljátszották valahová. 18.30: Kész vannak a szendvicsek. De volt-e a hatvanas években gépsonka? Hát Delma megéri a pénzét? A nők letörölték az eddigi festékeket. 18.45: A napszemüveg most már nem lesz meg. Bezzeg a nőknek van. Teknyőckeretes. Végeztek a festéssel. Nagy, cica szemek, (mély (vörös ajkak. Hohó. Lakk ridikül, műanyag klipsz. Dzsörzé, karton, meg nájlon ruhaneműk. Itt-ott egészen előnyös részletek mutatkoznak meg. No hiszen! Ezek a mi nőink?! 19.00: Gimnázium. Aula. Már ropja a fiatalság. Élvezik a tinik, bár kevés a fiú. Tiszta egy Csinibaba itt mindenki. (Meg még egy Simon bá ’.) Mégiscsak kellett volna az a dögös napszemüveg. Jobban lehetett volna alóla széjjeltekinteni, titokban. 19.30: Twist verseny. Rock ’n ’ roll verseny. De honnan tudnak ezek a csitrik így ro- kizni? Mi? Hogy csak azért tűnünk lassúnak, mert mi a klasz- szikus: hátra-vissza, pont-lép, pont-lép? ők meg csak: lép, lép ? Ja, hát úgy könnyű. 20.00: A tanáriban az öregdiákok. De volt-e a hatvanas években zöld címkés Amstel? Hát zöld címkés Törley? Jó buli. Még mindig jönnek újabb népek. Kicsit ott van a toppon ez az aula-aura. 21.00: A közönség most már nagyon hamarosan be fog zsongani. Valakit várnak. Tekingetnek fölfele. Csak nem? 21.03: De. Jön DJ. Brumi. A némettanár. Elszabadul az őrület. És már nyomatja is a Back in the U.S.S.R.-t. 22.05: Volt Stones is. Meg Omega. Piramis (is). Pláne. Ki ne hagyjuk: Németh Lehel. És . lett napszemüveg. Mindegy már. Töksötétben ropják a miniszoknyáikban. De honnan szeretnek ezek a csitrik ilyen zenéket? Hogy a generációs szakadékok rövidebb életűek, mint az elektronikus hanghordozók? Úgy persze más. 22.45: Limbóverseny a végére. Ég veled, kis kócos, a mamáddal együtt. Harminc év múlva veletek, ugyanitt. Buli lesz. Nosztalgia. Techno, ho- use, hip-hop. 23.30: Tovatűnő dzsörzéillat. A tavaszi éjszakában. sk 4