Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
A kábítószer vagy a vallatások áldozatai? amit hallani akarnak. A bíró visszatér a jegyzőkönyv egy részére: — Ismerte Canny (ejtsd: Keni) bácsit, akit említ a vallomásban? Állítólag a „füvet” (indiai kendert, közismert nevén marihuánát, ennek a származéka a can- nabis - a szerk.) Canny bácsi termelte a környéken valahol. — Nem, csak hallottam róla - mondja, miközben a túlnyomórészt vádlottakból álló hallgatóság rázkódik a nevetéstől. Ők tudják, amit a bíró talán nem, Canny bácsi a fű másik beceneve. Aki „lejött” Végre valaki, aki már „élvezte” a szerek hatását. Beismeri, fogyasztó volt, öt éve kezdte, extasyt, speedet használt. Kellemes hatása volt, különösen az utóbbinak. Ez minőségi dolog - mondja, nem bódít, frissít. Techno- partykra járt, persze a szerek hatása alatt olyanokat tett, amit másképp el nem követett volna. Végül „lejöttem” a kemény drogról - mondja, legfeljebb füvet szívtam, ma már azt sem, amit a drogambulancia elvonókúráját igazoló dokumentum is alátámaszt. A vád - amely a rendőrségen tett vallomására épül - másik fele viszont nem igaz, soha senkinek nem adott szert. Illetve a „kis mitug- rásznak” egyszer ledarált kalciumtablettát, „gondoltam, ha drogra vágyik, jól kicseszek vele”. Állítja, nyomozati vallomása - akárcsak a többieké - pszichikai kényszer hatására született. Ki a vádlott? Annyiszor hangzik el a rendőrség módszereit kifogásoló vallomás, hogy az egyébként nyugodt ügyész megunja. Nem képezi a per tárgyát, mondja, de szükségesnek tartja a nyomozók meghallgatását, a vádlottakkal történő szembesítéseket. Az egyik védő hasonló javaslattal él, a bíró egyelőre nem dönt, de megfontolás tárgyává teszi a javaslatot. Folytatás valószínűleg április közepén. Rákosi Gusztáv (Folytatás az 1. oldalról.) Vétségek Az első nap a „kisebb” vádlottaké. Drogfogyasztással vádoltak, cselekményük minősítése vétség. Sorban vonják vissza a rendőrségen tett vallomásokat: mielőbb szabadulni akartak, a nyomozók sugallták mindazt, ami a jegyzőkönyvekbe került. Két ízben is felmerül egy rendőr neve, állítólag ajánlatot tett, ha belépnek egy meg is nevezett egyház tagjai sorába, mentesülnek az eljárás következményei alól. Kábítószert soha nem is láttak, amit esetleg kaptak másoktól, porokat, tablettákat, az legfeljebb hamisítvány volt, hiszen hatást nem éreztek. Csalások áldozata Csütörtökön reggel az elsőrendű vádlott kerül sorra. A vádirat szerint terjesztés bűnével. Magas, kopaszra nyírt fiatalember, közismert a városban. A rendőrségen, tavaly márciusban tett vallomását olvassa fel a tanácsvezető bíró. Eszerint kipróbálta a speedet, négy-öt alkalommal. Diszkókban vette, Sziget- szentmiklóson, Kecelen, Siófokon, Budapesten a Nyugati pályaudvarnál. Volt, hogy egy grammot négyezer-ötszázért, általában azonban ezerötszáz - kétezer-ötszáz forint között. Felszívtam az orromba - vallotta egy éve. Mindez a képzelet, a fantáziám szüleménye, mondja most, a filmekből, a sajtóból vettem a részleteket. Hogy árult is volna szereket? Ugyan, rosszindulatú híresztelések voltak! Azért vallott, mert lejöttek a rendőrök a fogdába, azt mondták, ha beismeri, szabadul, azt is mondták többen tettek ellene vallomást. Valóban vásárolt néha drogot, csakhogy csalás áldozata lett, semmiféle eufórikus érzés nem követte a felszippantást! Az ügyész megjegyzi, a házkutatásnál másfél gramm cannabist találtak a rendőrök. A válasz egyszerű: nem tudja, nem emlékszik honnan van. Igaz, adott egyszer egyik vádlott-társának port, de az ártatlan kalcium tabletta volt, ledarálva. Becsapta? - kérdezi az egyik védő. Mondjuk baráti tréfának - szól a válasz. Nem is tudom, hogy néz ki az extasy - vallja egy másik kérdésre, nem sokkal azt követően, hogy kifejtette: a speed nem kábítószer, csak fantázianév, a kábítószer a benne lévő amphetamin. A doktor Akár a túloldalon is ülhetne: neve előtt két betű, dr. Jogász diplomával szakvizsgára készül a dunaújvárosi fiatalember. Kábítószerrel való visz- szaélés a vád ellene, magyarán terjesztés. Hallott ugyan ilyenről, hiszen rendező volt az egyik paksi diszkóban, de semmi kapcsolata a többiekkel, senkit nem ismer, illetve egyet közülük igen, egy CD lemezjátszót segített neki eladni. A rendőrségre nincs panasza, de az ott tett vallomását visszavonja. Hogy miért vallottak a többiek ellene? Haragszanak rá, mert elterjedt a pletyka, hogy a diszkóban megverte a feleségét. Az egyik ülnök kérdésére elmondja, tavaly augusztus óta tagja a már említett gyülekezetnek. Később, a szembesítések kezdetekor két tenyerébe fekteti arcát, fohászkodik. Canny bácsi „Kis mitugrász, minden lében kanál” - mondja később egy vádlott a román állampolgárságú fiúról. Lehet benne valami, jólértesültségét a bíróság előtt is fitogtatja, bár a nyomozati vallomását természetesen ő is visszavonja. Van mit, „köpött” rendesen, a bíró által felolvasott rendőrségi jegyzőkönyvben két tucatnyi név sorjázik (többségük jelen van), események drogvásárlásról, extasy, speed, hasis, árakkal. Helyszínek, diszkók (amelyekben dolgozott), lakások a tulajdonos megnevezésével, ahol már a lépcsőházban lehetett érezni a hasis illatát. Én nem is tudok ilyen jól fogalmazni - mondja a jegyzőkönyvre. Kilenc órán át bilincsbe verve hallgattak ki - vallja - fenyegettek, hogy kitoloncolnak a családommal együtt, ha nem mondom, Akinek háromszáz lakcíme volt Hogy szabaduljunk meg rajongóinktól? Nem kétséges, hogy egész életét egy fa odvábán leélő remete is képes hosszan beszélni átélt élményeiről. De mi várható akkor egy olyan embertől, akinek pályafutása során közel 300 bejelentett lakcíme volt? Tény, hogy a tolnai Baráth Gábornak is van mit mesélnie. Ezen írás immár nyugdíjba vonult főszereplője szakítva a családi tradíciókkal, az érettségi és két zsákutcának bizonyult próbálkozás után olyan foglalkozásba „csöppent”, amelyhez kellett a matek: tíz egynéhány éven keresztül földmérőként dolgozott az állami földmérési és térképészeti hivatalnál. A történelmi időszak nem volt túl kegyes egy pályakezdő geodétához. Az ’50-’60-as évek fordulóján nem adatott meg a békés, „politikamentes” méricskélés. A föld (ki) mérőknek kényes feladatot kellett végrehajtaniuk. — Az első időben a környező községekben kellett megcsinálnánk a helyi katasztereket. Cifra dolog volt, mert ’56-ban, a téeszek szétugrása után ki kellett mérni a téeszből kilépettek földigényét. Egy helyre sok földet nem volt szabad kimérni. Volt olyan tolnai gazda, aki egy 5 holdas földet megkapott tíz, egymástól messze fekvő helyen. ’57-től ’59 derekáig tartottak ezek a szétmérések. Akkor jött a Kádárféle tsz-szervezés, és kezdődött minden elölről. Kijelölték a hatalmas táblákat, de sokan maradtak a tszen kívül is. Akiknek egy holdnál kevesebbje volt, azokkal nem foglalkoztak, de a többiek esetében már nem volt mindegy, hogy hol mérjék ki a földjüket. Erről persze nem mi döntöttünk. Csak az volt a fontos, hogy minden tsz-en kívül maradt gazda kapja meg a földjét. Az már nem számított, hogy hol, és hogy át is veszi-e. A tolnai gazdákat például millió apró kis parcellán szórták szét. Amikor helyben végeztünk, mentünk egy másik községbe. Ekkor kezdődött a „világvándorlásom". m A földmérőket mindenütt a falu legfelsőbb vezetése: párttitkár, tanácselnök, VB titkár, tsz-elnök fogadta. Az elhelyezés a helyi adottságok szerint alakult, Baráth Gábor a legjobban a kisbíró szobák, a tűzoltószertárak pihenőiben kialakított brigádszállásokat szerette. (Az albérletek szerinte pocsékok.) A munka tulajdonképpen egész napjukat kitöltötte. A terepjárás fizikai fáradalmainál azonban sokkal kellemetlenebb tényezők is hatottak rájuk.- Volt néhány „izmosabb" község, például Báta, vagy Bogyiszló, ahol nem volt szórakoztató dolog dolgozni. Hiába voltunk mi Kovács XXIV. Jánosok, akik egy ránk szabott feladatot hajtottunk végre, az ostor nem a döntéshozókon, hanem rajtunk csattant. Mi voltunk a határban, mi mértük ki a földet, sőt, rosszabb esetben mi mutattuk meg a kint maradó gazdáknak, hogy a bizottság milyen földterületet határozott meg a számukra. Egyszer Bátán megindultak az asszonyok felénk.. . Na, akkor én is szépen elindultam, a túlsó domboldalra. ■ Az élet persze nemcsak munkából áll, főként, ha facér fiatalemberekről van szó. Vigyázni kellett azonban arra - főleg kisebb községekben - , hogy lányokat, asszonyokat még véletlenül se provokáljanak, mert annak csúnya következményei lehettek volna. Ezért akadtak, akik inkább csendesen visszahúzódtak. Ilyen volt Baráth Gábor is, akinek egyébként is a mindene volt a víz, a kajakozás. Persze azért ő sem „úszta meg”.- Pakson összeszaladtam valakivel, de már az elején tisztáztam, hogy én hamarosan megyek tovább, ha így jó, jó, ha nem, nem, semmiféle komoly kapcsolatról nem volt szó. Aztán meghívott a családjához vacsorázni, később erre többször is sor került. Egyszer ülünk az asztalnál, amikor az apuka azt mondja nekem, hogy mondjam már meg legyek szíves, hogy szándékom komoly, vagy nem. Mert hogy én már egy csomószor vacsoráztam náluk, és ha én nem vagyok ott, akkor természetesen nem csinálnak ilyen vacsorát. Ezután összeszámoltam, hányszor ettem ott és elmentem a Béke étterembe, ahol ragyogóan főztek. Az öreg szakácsnak felsoroltam, hogy körülbelül miket ettem, és megkértem, számolja össze, menynyiből jön ez ki. Elég szép összeget hozott ki, de végül is kitöltöttem a postautalványt, feladtam a pénzt a címre, „köszönettel a vacsorákért, aláírás”. Volt egy másik érdekes esetem is. Az egyes településeken sokszor női segédmunkásaink voltak. Ők tabunak számítottak, házinyúlra nem lövünk alapon. Volt egy fiatalasz- szony, aki mindig körülöttem sün- dörgött, hogy kitakarítja az irodát, meg ilyesmi. Mondtam, ez nincs benne a szerződésben, menjen haza a családjához. Egyszer kaptam egy levelet tőle, amiben leírta, milyen jól néznénk mi ki együtt. Nincs az a levél, amiben helyesírási hiba ne lenne, ebben is volt azért bőven. Elővettem egy piros ceruzát, aláhúztam vele a hibákat, és visszaküldtem a levelet neki. Na, ezzel sikerült elérnem, amit másfél év alatt nem: békén hagyott. És annyi szép év után, 68-ban beH Baráth Gábor nem volt hivatalnok, a É határt szerette ütött a krach. A rádióból értesültek róla, hogy az állami földmérést, mint olyat, egyik óráról a másikra megszüntették.- A mi nagyfőnökünk a pénzügyminiszter rokona volt. Amikor leváltották a pénzügyminisztert, ezzel együtt megszűnt a mi helyünk is. Három napig nem tudtuk, hova tartozunk. Aztán jött egy alacsony emberke, azt mondta, elvtársak, mától maguk a megyei tanács dolgozói. Rá másfél-két évre a régi műszaki gárda feloszlott. Mi nem voltunk hivatalnokok. Mi a határt szerettük járni, gumicsizmában, pufajkában. Az új helyünkön a megjelenésünkre is adni kellett. Nem tetszett. Baráth Gábort ’68-ban csábítottak át az építőkhöz. Ebben a szakmában kétszer is kapott kormánykitüntetést, innen ment nyugdíjba. De ez már egy másik történet. Steinbach Zsolt
