Tolnai Népújság, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-21 / 68. szám
TOLNAI t NÉPÚJSÁG MÁRCIUS 21. SZOMBAT Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő BENEDEK nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Benedek: Latin eredetű név, jelentése: áldott. Védőszent: Nursiai Szent Benedek (+547). Hajdan. Március 21-én 100 éve, 1898-ban egy ófalui kocsmabérlő, bonyhádi lakos műborait kobozták el, mert a nedű megbukott a vegyvizsgálaton. 65 éve, 1933-ban az igazságügyminiszter levélben értesítette Klein Antal képviselőt, hogy Bogyiszlót március 10-i döntéssel a Minisztertanács Tolna megyéhez csatolta. Március 22-én 110 éve, 1888-ban a Szekszárd Vidéke vezércikkében írt a jólértesültségről: „Ennek révén vált a sajtó nagyhatalommá, s ha ezt az alapot kiveszik lába alól, közleményei a piaci kofák találós meséinek színvonalára süllyednek. 80 éve, 1918-ban a főispán a megyegyűlésen úgy vélte: „szenvedésünk tetőpontján már túlhaladtunk . . ., haladunk a dicsőséges béke felé”. A napi igék: Katolikus: Oz. 6,1-6. Zsolt. 50. Lk. 18,9-14. Református: 5Móz. 13,1-12. Jn. 19,1-7. Evangélikus: Mk. 8,10-21. Jn. 14,27-31. Ortodox: Zsid. 10,32-38. Mk. 2,14-17. ITessz. 4,13-17. Jn. 5.24-30. A Nap kél 5.46 órakor, nyugszik 17.58 órakor. A Hold kél 1.02 órakor, nyugszik 10.29 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 102 cm, Paks 320 cm, Dombori 316 cm, Árvízkapu 664 cm. A Sió Palánknál 215 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 6-tól 14-ig: 63-as út, Szedres, Jánosmajor, Nagydorog területén. 13-tól 21-ig: Várdomb-Bátaszék-Pörböly területén. Felelős szerkesztő, vasárnap 14 órától: Gyuricza Mihály.Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377—196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480—705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Az Alzheimer-kór és bőrszín Amerikai kutató orvosok szerint a fekete bőrűek négyszer akkora valószínűséggel betegednek meg Alzheimer-kórban, mint a fehérek. Erről számoltak be Richard Mayeux és munkatársai, a Columbia Egyetem kutató orvosai az Amerikai Orvostársaság folyóiratában. A cikk szerzői szerint létezik egy „apó E-4” jelzésű gén, amely kapcsolódik az Alzhei- mer-kórhoz és amelyet minden negyedik ember magában hordoz. Túl a faji határokon, az ezzel a génnel rendelkezők közül átlagosan minden harmadik ember betegszik meg Alzheimer-kórban. A pontos összefüggés egyelőre ismeretlen. Mayeux 1079 pácienst vizsgált meg ebből a szempontból és úgy találta, hogy az ezzel génnel nem rendelkezők közül átlag minden tizedik fehérbőrű betegszik meg. A fekete amerikaiaknál ez az arány négyszer olyan nagy, a Karib-térségből származó amerikaiak kétszer akkora valószínűséggel betegszenek meg Alzheimer-kórban. Ezek szerint még egy további örökletes tényezőnek is kell léteznie, amely a kórt elsősorban sötét- bőrűek körében terjeszti - vonták le a következtetést a kutató orvosok. Tavaszköszöntő Spanyolországban Spanyolországban, különösen az ország délkeleti részén, a Valenciai Autonóm Tartományban, hagyományosan látványos ünnepségekkel köszöntik a tavasz érkezését. Ezeknek az ünnepeknek a legfőbb „elemi” kelléke a tűz, amely elégeti a tél maradványát, hogy helyet adjon a tavasznak. Valencia városában - az úgynevezett „Fallas” vagyis Szent József éji mulatság keretében gigászi papírmasé szobrokat égetnek el tömegével - idén hétszázat -, amelyek közül egynek, a verseny győztesének megkegyelmeznek. A szobrokat a városnegyedekben alakult bizottságok készítik, illetve készíttetik, sokszor 10-20 millió pezetás költségen, evégett a tagok egész évben spórolnak. Az idei ünnepségen a valenciaiak 10 milliárd pezetát költenek az ünnepségekre és ezzel a „Fallas” a világ legdrágább ünnepévé válik. A hatalmas papírmasé szobrok egy héten keresztül díszítik a város utcáit és tereit háromdimenziós karikatúrákként. A vicces szobrok az ország politikai- kulturális- és társadalmi életének eseményeit és alakjait figurázzák ki. Megalkotásuk komoly szakma és művészet, mivel a szobroknak különleges statikái biztonságűak- nak kell lenniük, hogy az égés pillanatában a maradványok ne zuhanjanak a nézők fejére. Apponyi de Nagyappony, báró Elveszett kiváltságok. Ezzel a címmel nyílt meg tegnap Szekszárdon, a Babits Emlékház kamaratermében az a kiállítás, mely XVI-XVII1. századi nemesi címereket, okleveleket tár az érdeklődők elé. A Wosinsky Mór Múzeum által rendezett tárlaton dr. Gaál Attila igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd megnyitójában Zentai András, a megyei közgyűlés művelődési bizottságának elnöke adott részletes tájékoztatást a hazánkban több mint nyolcszáz éves múltra visszatekintő címerek eredetéről és jellemzőiről. FOTÓ: G0TTVALD KÁROLY Láttam Söröző a biziben ementem tegnap a bizományi boltba, hogy vegyek egy ágyat, de ott csak székek voltak, asztalok, az asztalokon terítő', a térítőkön korsók és hideg, habos sörök. Be kellett volna kukkantanom az ajtó üvegén. Tegnapelőtt ugyanitt még női fehérneműt árultak, de ilyesmi más boltoknál is előfordul. A zöldséges pavilonból pár hét múlva ridikülbolt lett, utána pólókat árultak - most épp a végkiárusításnál tartanak. Néhány éve, amikor még nagyon akart mindenki vállalkozni, megkérdeztem egy üzletembertől, hogy mit érdemes csinálni. „ Teljesen mindegy -felelte —, csak a boltja a városközpontban legyen, de a legjobban jár, ha enni- meg innivalót árul, mert az ember reggelfelkel, aztán egyszeresük megéhezik és megszomjazik." iztosanvan benne valami, bár ha elballag az ember például Dombóváron a vásárcsarnokba, láthatja, hogy nemcsak igen sok a teljesen új, még tulajdonosra váró helyiség, hanem azt is, hogy nagy betűkkel kiírták: pecsenye meg kolbászsütőt várnak az egyik boltba. Kinek? - kérdené az ember, ha nem lenne annyira pozitív a gondolkodása. De pozitív, mert persze azt is látja, hogy fiatal, csinos és jól festett hölgyek hogyan merengenek a semmibe némely méregdrága bolt ablakában. írta: D. Varga Márta ’ÓP !Hrl*1íyható! Herczeg Kata asztrológus vonala Kos A 06-90*330 501 Bika Of 06-90-330 502 Ikrek to 06-90-330 503 Rák » 06-90-330 504 Oroszlán Jk 06-90-330 505 Szűz & 06-90-330506 Mérleg 06-90-330507 Skorpió 06-90-330 508 Nyilas «V 06-90-330 509 Bak fe 06-90-330510 Vízöntő á1 06-90-330 511 Halak W 06-90-330 512 Címünk: AS-B Kft Auctotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 R +Áfs/perc Humor Pipi Felkeresi a naposcsibe az ideggyógyászt. — Tessék nekem valami csillapítót felírni, doktor bácsi - csipogja mert olyan ideges vagyok, hogy törökzúzok magam körül! — Ugyan, pipikém! - nevet a doktor. - Egy ilyen pici, puha, pelyhes kis jószág, mint te, akkor sem tud törni-zúzni ha akar. — Hogy én nem tudok törni? - dülleszti ki pihés mellkasát a kis csibe. - Hisz amint megszülettem, összetörtem egy tojást! Vadászok Boros barátja a vadásztrófea- gyűjteményét nézegeti. Áz egyik darabnál megkérdi: — Miért nevet az az oroszlánfej ott a falon? — Azért, mert haláláig meg volt győződve arról, hogy az utolsó tölténnyel sem fogom eltalálni. A portás Éjszaka dörömbölnek a bolondok háza kapuján. Megjelenik a portás, és kiszól: — Ki az, és mit akar? — Engedjen be! Elvesztettem az eszemet, és itt akarom kezeltetni magam! — Még mit nem? - csattan fel dühösen a kapuőr. - Hát maga teljesen megőrült, hogy pont éjszaka akarja fölvétetni magát? Ufó Két rendőr beszélget. Kovács: - Komám! Tudod-e, hogy mi a különbség az okos nő és az ufó között? Szabó: - Fogalmam sincs, de megmondhatod, szabad a gazda. — Kovács: - Hát, csak any- nyi, hogy ufót már láttam. Váltás Két állatszelídítő beszélget: — Mi történt veled, komám? Eddig csak egerekkel dolgoztál, most meg oroszlánnal lépsz fel?! — Muszáj volt váltanom, kedves barátom, sajnos az utóbbi időben nagyon romlik a szemem! Felhőátvonulások KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Folytatódik a "márciusi tél", nemcsak ma, hanem az egész hétvégén télies időnk lesz. Felhőátvonulások zavarják meg időnként a napsütést és legfeljebb néhol lehet a térségben egy- egy jelentéktelen hószállingózás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3, 5 fok között várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 4 Paks: Siófok: 3 Pécs: Szekszárd: 5 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Észak felöl több hullámban sarkvidéki eredetű hideg levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Hazánkban ma hideg, szeles idő várható. Többszőr borítja majd több-kevesebb felhő az eget, a felhőket a szél gyorsan sodorja magával, miközben elszórtan hózáporok kialakulhatnak. Az erős északi, északkeleti szelet sokfelé kísérik viharos lökések. Emiatt a levegőt még hidegebbnek érezzük. A legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze 4 fok körül várható, ez 6-7 fokkal marad el a sokévi átlagtól. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Főként a keleti megyékben jöhet létre néhol egy-egy hózápor, ami átmenetileg ronthatja a látási viszonyokat. Az erős oldalszélre fokozottan vigyázni kell. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: 55-75 50-75 Velencei-tó: Fertő-tó: 45-70 40-65 Balaton: 5 Velencei-tó: 5 Kaposvár: 40-70 Paks: 50-75 Tisza-tó: 3 Fertő-tó: 5 Siófok: 55-80 Pécs: 40-65 Tisza: 2-4 Duna: 4-6 Szekszárd: 30-60 Mohács: 55-75 Országos előrejelzés (5 napos): Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-100 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.