Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-14 / 38. szám
1998. február 15., vasárnap SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK • • ■ W Rendőrök a vádlottak padján Rendőrök ültek pénteken délelőtt a vádlottak padján a Tamási Városi Bíróságon. A vád: kényszervallatás, súlyos testi sértés, különös kegyetlenséggel elkövetve. A rendőrök tagadták bűnösségüket. 1997. szeptember 19-én szembesítésre hívták be a simontornyai rendőrőrsre B. Miklóst, aki ott egy óra körül meg is jelent. Az ezután történtekre a sértett, B. Miklós és az öt megvádolt rendőr már másképpen emlékszik. A sértett - és a tamási ügyészség - szerint a szembesítés után bevitték egy külön helyiségbe, ahol középre állították, lefogták, és többször megrúgták. Az elesett embert a földről hajánál és bajuszánál fogva rángatták fel, majd levettet- ték vele cipőjét, hassal az asztalra fektették, leszorították, és talpát gumibottal ütötték, lábujjait csavargatták. Azért, hogy beismerő vallomást tegyen Simontor- nyán történt lopásokról. A rendőrök kivétel nélkül határozottan tagadták, hogy a fentieket elkövették volna. Az elsőrendű vádlott, B. Mihály például - aki akkor ügyeletes volt - nem emlékszik arra, hogy B. Miklóst aznap látta volna. K. István kijelentette: a kérdéses napon három percig tartózkodott az épületben. Sz. Tibor úgy tudja, nem is gyanúsították lopással a sértettet, ellenben garázdaság gyanújával többször is eljártak vele szemben. Sz. Tibor szerint a férfi elmebeteg. Társa, a harmadrendben vádolt F. László szerint ittasan nemcsak garázdaságra hajlamos, hanem önmagának is képes szándékosan sérüléseket okozni: égő cigarettacsikket, poharat enni, de a rendőr úgy tudja, evett már csempedarabokat is. Ez utóbbiakat a sértett pletykának minősítette. Annyi bizonyos, hogy nemcsak az elsőrendű vádlott, hanem B. Miklós is volt már büntetve. Előbbi köny- nyű testi sértésért, utóbbi pedig mert egy kerékpáron közlekedő fagylaltossal szemben garázdálkodott. Édesanyja és sógornője az esetet követő két napban látták sérüléseit. Testvére is vallomást tett az ügyészségi nyomozóknak, bár, mint mondta, nem szívesen, mert úgy hallotta, hogy van egy simontornyai rendőrbrigád, akik verekedősek. Az orvosszakértői vélemény szerint B. Miklós bordatörést is szenvedett, amely minden valószínűség szerint szeptember 19-én keletkezett. A per március 30- án, újabb tanúk és a szakértő meghallgatásával folytatódik. (tf) BÁLOK MEGYESZERTE Kitettek magukért a faddiak. Tegnap délután Faddon a község művelődési otthonát a kisiskolások vették birtokukba. Jelmezbe öltöztek ez alkalommal és a farsangot ünnepelték báljukon. Ott volt a falu apraja-nagyja ott volt mindenki, aki számított. A lengyel! szakiskola tegnap este nem a szakiskolásoké volt. Az általános iskola diákjai, szülők és hozzátartozók vették birtokukba az intézmény ebédlőjét, ahol találkozhattak karnevál hercegével és hercegnőjével, a hoppmesterrel és az udvarhölgyekkel. A nyitótánc (képünk) után kezdetét vette a jó hangulatú bál. fotó: bakó jenő A zongora az más, annak lelke van Ritka mesterséget űz Juhász András. A fiatal zongorakészítő a bonyhádi zeneiskola legújabb szerzeményét, egy 1916-os Bösendor- fert újít fel. A fiatal hangszerészt munka közben lestük meg. András 1995-ben végzett a Zeneművészeti Főiskola kétéves hangszerészképző iskolájában. Egy darabig Pesten egy cégnél dolgozott, amely zongorák készítésével próbálkozott. Ez nem igazán jött be, elsősorban a telített piac, no meg a nagynevű konkurensek miatt. A cég jobbára csak pianínókat gyártott. András gondolt egy merészet és nagyot: mi lenne, ha visszajönne szülővárosába? Annál is inkább, mert innen kapta az indíttatást. Zeneiskolásként Elmauer Józseftől tanult zongorázni, ő javasolta neki, hogy végezze el a hang- szerészképzőt. A sors most ismét összehozta őket: az azóta igazgatóvá lett tanár megbízta Andrást, keressen egy márkás zongorát. András a fővárosban rátalált egy 1916-os Bösendorferre, aminek nagyon megörült. A világ egyik legjobb gyárából kikerült hangszert azonban az elmúlt 82 esztendőben nem javították. Kézenfekvő, Andrásnak pedig kézre álló a feladat: most felújítja a Monarchia korabeli aggastyánt. De mit is csinál ilyenkor a hangszerész? Szinte teljesen újjáépíti a hangszert. — Ennek a zongorának már teljesen elment a hangja - mondja. — Megreped, elfárad a re- zonáns - amelyet a húrok rezeghetnek -, tehát jószerivel a húrok csak magukban szóltak. A húrok egyébként 250- 300 kilónyi erővel nyomják a rezonánst. A zongorában a húrok feszültsége 18-20 tonna. Ennek tart ellen a zongora öntvény, ez egy öntöttvas keret, amelynek a súlya elérheti a nagyobb zongorák esetében a két és fél mázsát. Andrásban azonban a feszültségnek nyoma sincs: látszik rajta, hogy élvezi, amit csinál és boldogan mesél a munkájáról: — A másik ok, ami miatt a zongora elhalkul, hogy elkopnak benne a kalapácsfejek. Bizony 1916-ban még ezeket is másképp csinálták. Most fejcsere lesz: új, kemény fejeket teszek a helyükre, ezáltal igen nagy mértékben javul a hangzás. — Végezheti-e botfülű ember is ezt a munkát? — Ismertem egy süketnéma asztalost, aki közreműködött a hangszerkészítésben, de nem ez a jellemző.- A hangoláshoz használsz-e majd segédeszközt? — Nem, a fülem után megyek.- Ez azt jelenti, hogy abszolút hallásod van? — Nem feltétlenül, de egyre jobb lesz a hallásom.- Azt gondoltam, hogy ez születési adottság, ami nem tanulható. — Ez nem így van. Egyébként a műszerekkel az a probléma, hogy csak a középső tartományban pontosak. A magas és alacsony hangok esetében nem elég megbízhatóak.- És a fül?- Az enyém igen.- Ezt a Bösendorfert referenciamunkának tekinted?- Valahogy úgy. Igyekszem nagyon jól megcsinálni. Úgy tudom, hogy - bár a környéken hangolók vannak - zongorakészítő nem lakik a közelben.- Nem tartasz az elektronikus hangszerektől?- Nem, azoknak is megvan a szerepük, de a zongora az más. Annak lelke van, roppant érzékeny arra, ki és milyen hangulatban ül le mellé. Hangyái Semmihez sem hasonlított, amit eddig életemben láttam Repülő tárgy a város felett bán történt, a megyeszékhelyen. Egy csapat tizenéves fiatal beszélgetett a kellemes, tavaszias időben, este fél nyolc tájban. Szinte egyszerre figyeltek fel egy villanásra, amiről hamarosan kiderült, nagy fénykorong, ami cikázó mozgást végez. Az egyik fiú úgy írja le a jelenséget, mint valamiféle lézerfényt, de ami nem olyan, mint mondjuk a diszkóban látott fények. Ahogy figyelmesebben nézték a jelenséget, észrevették, hogy a fény afféle álcázás, egy alacsonyan repülő, ellipszis alakú korongot próbál leplezni. A tárgy nagyméretű volt és határozottan fémes jellegű anyagból készült, színe szürkés. Jó darabig figyelhették, mire eltűnt - ahogy az már lenni szokott ilyen esetben - egyik pillanatról a másikra, a vakító fehér fénnyel együtt. Beleillik az UFO-megfigyelések sajátosságaiba az a körülmény is, hogy a jelenség semmiféle hanghatással nem járt együtt. — Semmihez sem hasonlított, amit eddig életemben láttam - mondta az egyik szemtanú — Alaposan megijesztett mindannyiunkat. Bár az esetet lapunknak elmesélő fiatalok kérték, hogy nevüket ne említsük, felvettük a kapcsolatot szüleikkel is, akik megerősítették: megbízható, komoly gyerekekkel van dolgunk. vem Talán még emlékeznek olvasóink, néhány évvel ezelőtt az átlagnál többször akadtak megyénkben esetek, amikor a szemtanúk furcsa repülő tárgyakat, különös fényeket láttak. Azt hittük, a történéseknek nem lesz folytatása, de nem múlik el esztendő megmagyarázhatatlan jelenségek nélkül. Az idei első „eset” a napokSteibach Zsolt Sztrájk-nyugalom £ z a nagy magyar sztrájk- fenyegetősdi lassan egy negyedosztályú kocsmában este kilenckor elhangzó vicc színvonalára kezd emlékeztetni. Az ember már azon sem lepődne meg, ha a munkanélküliek szakszervezete is munkabeszüntetéssel zsarolná meg ezt a mi szegényke kormányunkat, aki meg - így, május 10. és 24. előtt - persze mindenkinek fizet, mint a katonatiszt. Közben pedig a lakosság azon része, amelyik sztrájkfenyegetésre képtelen - mert ha ilyet tenne, legjobb esetben is csak szemközt röhögnék, rosszabb esetben meg kirúgnák -, szóval ezek az emberek először megijednek attól, hogy mi lesz, ha nem lesz energia, ha nem járnak a buszok, meg ilyesmi. Aztán meg bizonyos szakszervezeti vezetőket túl nagy étvágyúnak tartva jól behergeli magát, és elindul a demagógia jól kitaposott mocsarába anyázni. Ná de egy újságíró, az ám nem ilyen. Az derűs nyugalommal szemléli példának okáért most éppen a majdnem, hogy későn ébredőket, a postás szakszervezetet, (akiknek természetesen szintén sikerült „kiharcolni” a magasabb juttatást.) És mivel kedveli a csinos, mosolygós postáskisasszonyokat, meg még bízik a cégben is, ezért a Postára bíz 10 ezer forintot, továbbítás céljából. (Egy közeli városban lakó barátjának kellene sürgősen átmeneti segítség.) Amikor a csütörtökön feladott összeg még hétfőn sem érkezik meg, az újságíró azt gondolja magában, hogy porszem kerülhetett a gépezetbe. „Előfordul”, „emberek vagyunk”, „mindenki tévedhet”, stb. - magyarázza a más bizonyítványát, de azért érdeklődni kezd az összeg holléte felől. Mert nem is feltételezi, hogy ez a szolgáltatásnak nevezett valami - amiért a Posta nemhogy elfogad, de még kér is pénzt - esetleg direkt ilyen színvonalúra van megálmodva. A postáskisasszony azonban udvariasan megnyugtatja, hogy a pénz biztosan odaér, és különben is, csak akkor kezdenének el vizsgálódni az ügyben, ha 2 hét múlva sem kapná meg a címzett a lóvét. (Ez viszont az újságíró értelmezésében azt jelenti, hogy a Posta nem csinál ügyet abból, ha egyik magyar városból egy másik, attól 50 kilométerre levő városba mondjuk csak 13 nap alatt sikerül eljuttatni egy kisebb összeget.) A 'ma lóvé végül mindössze 5 nap elteltével megérkezik rendeltetési helyére, igaz, addigra már nincs szükség rá, de azért tűzijáték, pezsgő, hepiend. És az újságíró megőrzi derűs nyugalmát: postássztrájkkal, vagy anélkül, egy-két nap ide, vagy oda, már teljesen mindegy.
