Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-27 / 22. szám

JANUAR 27. KEDD Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ANGELIKA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Angelika. (Angela.) Latin eredetű név, je­lentése: angyali. Virága: angyalfű, harangvirág. A katolikus litur­gikus naptárban Merici Szent Angela (+ 1540) szűz, aki a leányif­júság nevelésére létrehozta az Orsolya-rendet. Az ortodox és a gö­rög katolikus naptárban Aranyszájú Szent János ereklyéi. A zsina­gógái naptárban jóm kippu katan, újhold előtti nap. Hajdan. Január 27-én 175 éve, 1823-ban született Lápafőn Gal- góczy Károly statisztikus, mezőgazdasági szakíró, aki jogot vég­zett, 1848-ban a belügyminisztériumban dolgozott, 1849-ben öt csatában küzdött, később Pestre költözött és az Akadémia levelező tagja lett, 33 önálló műve jelent meg. 100 éve, 1898-ban beiktatták tisztébe Hetyey Sámuelt, az új pécsi püspököt. 95 éve, 1903-ban I. Ferenc József a szekszárdi születésű Tormay Bélát a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntette ki, hét évvel korábban gazdasági szer­vező munkájáért magyar nemességet adományozott neki. 90 éve, 1908-ban az Akadémián Ortvay Tivadar tartott emlékbeszédet az egy éve elhunyt Wosinsky Mór fölött. A napi igék: Katolikus: 2Sám. 6.12-15.17-19. Zsolt. 23. Mk. 3.31-35. Református: Ám. 4. Jn. 7.25-30. Evangélikus: Ap- Csel. 10.21-35. Józs. 20.1-9. Ortodox: lPét. 3.10-22. Mk. 12.18-27. . A Nap kél 7.17 órakor, nyugszik 16.37 órakor. A Hold kél 6.19 órakor, nyugszik 16.01 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 2 cm, Paks 132 cm, Dombori 150 cm, Árvízkapu 546 cm. A Sió Palánk­nál 260 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Vezetés közben sokfelé kell figyelni. Mint a kép is bizonyítja a dúzsi emelkedő tetején vágtak át a szarvasok Mucsi felé. A forgalom nem volt, hacsak nem egy leskelődő, amúgy ártalmatlan fotós... fotó: bakó jenő­Menekülés - a krokodilok közé Az ájtatoskodó embercsem­pész azt mondta nekik, hogy „Mehettek, isten vigyáz rá­tok!”, majd letérdelt imád­kozni a Limpopo - a Zim­babwe és a Dél-Afrikai Köz­társaság közti - határfolyó partjára. És a hívek, valójában Dél-Afrikában munkát remélő illegális bevándorlók, mentek. Néhány tétova lépés a dünék között, majd fadarabokba ka­paszkodva némi úszás a bő­vizű folyón, amikor egy kro­kodilhorda támadt a szeren­csétlenekre. A 29 ember közül közül csak egynek a holttestét találták meg, azt is megtépá­zott állapotban. Azon a hétvé­gén, amikor ez az eset történt, összesen legalább harmincha- tan fulladtak a folyóba vagy váltak a vízben hemzsegő krokodilok zsákmányává azok közül, akik a Limpopót át­úszva próbáltak meg titokban a szomszédos országba jutni. 'ÓP jTívható! Herczeg Kata asztrológus vonala Kos a 06-90-330 501 Bika & 06-90-330 502 Ikrek m 06-90-330 503 Rák 06-90-330 504 Oroszlán 06-90-330 505 Szűz A 06-90-330 506 Mérleg sp 06-90-330 507 Skorpió sks 06-90-330 508 Nyilas fi* 06-90-330 509 Bak & 06-90-330 510 Vízöntő át 06-90-330 511 Halak w 06-90-330 512 CHiünlc AS-B Kft Audictex 1539 Bp. Pf. 591 Hívás d§a 88 Ft +Áfaíperc Tengeribetegség ellen: Szemüveget! Preparált szemüveggel haté­konyan lehet védekezni a ten­geribetegség ellen - állítják belga feltalálók. Philippe Tassier és csoportja a napok­ban mutatta be a találmányt, amelyet két éven át teszteltek biztató eredménnyel. Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377—196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Ta­mási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Százéves ikrek Kanadában Századik születésnapját ünne­pelte vasárnap a kanadai Fort Saskatchewanban Murray és Muriéi Legate, Észak-amerika, sőt valószínűleg az egész világ legidősebb ikerpárja. A város által rendezett ünnepségen, amelyet három nappal az ikrek születésnapja előtt tartottak, mindketten jó hangulatban vet­tek részt, viccelődtek és zongo­rán előadtak egy-egy darabot. Kínai akció A kínai újévi ünnepek közeled­tével a pekingi hatóságok óv­szer-osztó akciót kezdtek a fa­luról származó dolgozók kö­zött. A pekingi városi vezetés családtervezési bizottsága a fő­városi pályaudvarokon számos kioszkot állított fel, amelyek­ben óvszereket és felvilágosító nyomtatványokat osztogatnak a téli vakációra hazatérő (és fel- világosulatlan) dolgozók ezrei­nek. A kínai újév idén egyéb­ként január 28-ra esik. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a heti - nettó - lottó­nyeremények a következők. 5/90-böl: Nyerőszámok: 3,13, 30,45,49. Egy darab öttalálatos szelvény volt, nyereménye 48.395.636 forint. Négytalálatos szelvény 88 darab volt, nyereményük 220.718 forint. A hármasokra 3.285, a kettesekre 254 forintot fizetnek. 6/45-ből: Nyerőszámok: 14, 25, 26, 30, 31, 42. Pótszám: 41. Hattalálatos nem volt. A követ­kező hétre átvitt hattalálatos nettó nyereményösszeg 111.634.334 forint. 5+1 talála- tos szelvény nem volt. A kö­vetkező hétre átvitt 5+1 talála- tos nettó nyereményösszeg 6.145.167 forint. Az öttalála- tosra 236.353 forintot fizetnek. A négyesekre 2.583, a hárma­sokra 456 forintot fizetnek. Joker-számok: 17 8 4 2 6. A Joker-játékban - az első nye­rőosztályban - egy darab nyer­tes szelvény volt, a nyeremény összege 7.201.008 forint. MATAV Tisztelt Ügyfeleink! 1998. február l-jétől az Önök igé­nyeihez jobban igazodó, új nyitva tartási idővel szeretnénk kényelme­sebb ügyintézést biztosítani ügyfél- szolgálati irodáinkban. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 9.00- 18.00 9.00- 15.00 9.00- 16.00 9.00- 15.00 9.00- 12.00 A nyitva tartás ideje alatt a pénztár folya­matosan rendelkezésükre áll. Ügyfélszolgálati irodáinkban munkatársa­ink a fenti időpontokban a 084-es díjmente­sen hívható telefonszámon várják az Önök hívásait. Az iroda nyitva tartási idején túl üzenetrögzítő fogadj a a hívásokat. MATÁV Pécsi Igazgatóság Bonyhádiak közűi Öné az ajándékkönyv! Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszómmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponto - hétfőtől péntekig egy egy számot közreadunk. Amennyiben o kódszóm pénteken megegyezik előfizetői kódjával. Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt F. tér 3. 1:415-468. Kisdorogiak közül Öné az a|ándékkönyvl °sSM Tevellek közül Öné az a|ándékkönyvl Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt E tér 3. 1:415-468. Axel Springer M.o. Kft. Szekszárd, Liszt E tér 3. 1:415-468. Hallottam írta: Steinbach Zsolt Beazonosítva A mikor bemondták, hogy az APEH-nek volt képe lezáratlan borítékban szétküldeni az adóbevallási nyomtatványokat, hát én olyan ideges lettem, komolyan mondom, rá is vertem az asztalra, hogy hát ebben a nyomorult országban már mindent lehet?! A család nyugtatgatott, hogy demokratikus intézmény- rendszer, jogállamiság, valamint adatvédelmi biztos szeme mindent lát. Erre kicsit lehiggadtam, és akkor meg azon kezd­tem töprengeni, hogy mi a franc a titok egy kitöltetlen űrlapon? De aztán elmagyarázták, hogy a borítékban levő' csekken rajta van az azonosító számom is. Ez betette a kaput. Attól kezdve már hunyászkodhatott az APEH, hogy jó, akkor lenyálazzák a még el nem küldött koszos pár százezer borítékot, engem éjsza­kánként visszatérő' álom gyötört, láttam, ahogy a szomszédasz- szony odalopózik a levelesládánkhoz, beletúr a kikézbesített le­záratlant !) borítékomba, jól beadóazonosít, és aztán ott vagyok neki kiszolgáltatva. TTtv ez még semmi, mert mi van, ha az én azonosítómat kiko- H/tyogja a barátnőjének, az meg telekürtöli vele a várost, rá­harap a bulvársajtó is, és végül a fél ország már az én zaftos kis azonosítómon csámcsog? De tényleg, mi van akkor? Az újítás lényege, hogy a len­csékre középtájon folyadékkal töltött, kicsiny kapszulát sze­relnek. Ezt fekete rudacska tartja, és a fekete sáv egy magasságban van a látóhatárral. Amikor a fej mozdul, a kapszula olyképpen mozdul vele, hogy a látóhatár változatlannak tűnjék. Mindez befolyással van az egyensúly­érzékelés szervére, a belső fülre is, és a kettő együtt jelentősen csökkenti a tengeribetegséget előidéző hatásokat. Repülőgépeken, hajókon gyakran tanácsolják a rosszul- létre hajlamos utasoknak, hogy szegezzék a tekintetüket mere­ven a horizont egy pontjára, és mindvégig azt nézzék. Ezen a logikán alapul a találmány, amelyet több száz emberen bá­torító eredménnyel próbáltak ki. A tengeribetegség elleni szemüveg 200 dollárba kerül, s aki szemüveges, annak csak lencsére van szüksége. KTM Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Csendes, párás idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Időjárásunkat továbbra is anticik- lonális hatások alakítják, front egye­lőre nem ér el bennünket. Ennek meg­felelően továbbra is csendes, hideg időre számíthatunk. Bár lesznek többé-kevésbé napos helyek, néhol egész nap borult marad az ég, he­lyenként tartós köd is előfordulhat. Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb ködszitálás, zúzmara kép­ződés lehet. Hideg időre van kilátás. A kemény éjszakai fagyok után napközben is csak 0 és -5 fok közé emelkedik a hőmérséklet. ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE Csendes, hideg időre van kilátás továbbra is. A többé-kevésbé napos helyek mellett lesznek tartósan borús, ködös tájak is. Említésre érdemes csapadék nem valószínű, legfeljebb ködszitálás, zúzmara képződés lehet néhol. A hőmérséklet déluán is csak 0, -2, fok között alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 2 Velencei-tó: 1 Tisza-tó: 2 Fertő-tó: 0 Tisza: 0-3 Duna: 2-4 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: -2 Paks: -2 Siófok: 0 Pécs: -1 Szekszárd: -1 Mohács: -1 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 10-20 Velencei-tó: 5-20 Tisza-tó: 10-20 Fertő-tó: 10-25 Kaposvár: 5-15 Paks: 5-15 Siófok: 5-15 Pécs: 5-20 Szekszárd: 5-20 Mohács: 5-15 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az ország nagy részén ugyan szárazak maradnak az utak, helyenként azonban ködszitálás, zúzmara képződés miatt síkos útszakaszok előfordulhatnak. Néhol tartós köd miatt egész nap rosszak lesznek a látási viszonyok. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNF.. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 675,- Ft, negyedévre 2025,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents