Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-28 / 23. szám

A HALFOGÁS ZÁLOGA A TELEPÍTÉS (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1998. JANUÁR 28. SZERDA ÁRA: 37 FORINT IX. ÉVFOLYAM, 23. SZÁM Telefonon is megrendelheti! 74/415-468. HIRDETÉSFELVÉTEL: 74/416-211. Csatornázásra várva Német vendéget üdvözölhe­tett tegnap Szekszárd közgyű­lése, miután a városházán tartott ülésen elsőként Burk­hard Nesslinger, a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. elnök-ve­zérigazgatója adott tájékozta­tást a részvénytársaság mű­ködéséről. Nesslinger úr egyebek mellett elmondta: az Rt. jelenleg 250 főt foglalkoztat, a mezőgazda- sági termelés mellett egy hotelt és két éttermet is működtet. A tulajdonos az elmúlt időszak­ban 5 millió márkát fektetett a minőségi bortermelés fejleszté­sébe, s ezzel összefüggésben a célok között a borturizmus fel­lendítése is szerepel. Következő napirendi pont­ként Simon Józsefné okleveles könyvvizsgáló véleményezte a tavalyi költségvetési rendelet módosítását. A rendeletterve­zetben szereplő előirányzat módosítások - olvasható az összesítésben - a központilag kapott többlettámogatásokat, az elért többletbevételeket, vala­mint az átcsoportosításokat fog­lalják magukban. Ezek szüksé­gesek és indokoltak voltak, s teljesítési adatokon alapultak. Velencei István alezredes, a városi önkormányzat hivatásos tűzoltóságának parancsnoka az általa vezetett szervezet munká­ját részletezve rámutatott arra, hogy bizonyos területeken a fejlesztés immár nem elodáz­ható. Nagy szükség lenne új si­sakra, védőruhára és csizmákra, mintegy 5,5 millió forint érték­ben. Ä polgármester javaslatá­nak megfelelően a jegyző - összhangban a költségvetés le­hetőségeivel - intézkedési ter­vet dolgoz ki a felvetett gondok megoldására. (Folytatás a 3. oldalon) Időközi választás Hőgyészen Március 29-én ismét időközi választás lesz Hőgyészen. A hőgyészi helyi választási bi­zottság tegnapi ülésén kitűzték az újabb időközi polgármester­választás időpontját - tájékoz­tatta lapunkat Dékány László jegyző. Mint ismeretes, a meg­választott polgármester vállal­kozói háziorvosi minősége a törvény szerint összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel. Az újabb választásra március 29- én kerül sor Hőgyészen. Pén­teken megkezdik az úgyneve­zett kopogtatócédulák kézbe­sítését, s ettől kezdve a jelöl­tek megkezdhetik azok gyűj­tését. A jelöltté váláshoz a vá­lasztópolgárok 5 százalékának ajánlása szükséges. Ez azt je­lenti, hogy most Hőgyészen 130 helyi polgár ajánlását kell megszereznie egy-egy jelölt­nek. A riasztó többször is megszólalt Betörtek az iregszemcsei postahivatalba Az iregszemcseiek nem hittek a fülüknek, amikor a huszon- hatodikáról huszonhetedi- kére virradó éjszakán több­ször is hallották, hogy meg­szólal a posta riasztója. Senki sem gondolta, hogy tény­leg betörő, vagy betörők járnak a postán, s ezért nem is értesí­tették a rendőrséget a riasztó hangokról. Pedig ezúttal való­ban kirabolták a postát. Mindez akkor derült ki, amikor 27-én reggel a munkába érkező al­kalmazott észrevette, hogy a bejárati ajtó lemezét felfeszítet­ték. A helyszínre érkező rend­őrök megállapították, hogy a még ismeretlen tettes, vagy tet­tesek egymillió hatszázezer fo­rintot vittek el. Ihárosi Szennyvízkérdés: nem kampányeszköz A fórumra érkező Baja Ferencnek (a kép jobb oldalán) dr. Jánosi György honatya mutatja be Koleszár Mihály szedresi polgármestert és Berki László vízműigazgatót fotó: gottvald A szennyvízprogram volt a központi témája annak a Tolnai Vízmű Kft-nél tegnap lezajlott szakmai fórumnak, amelynek Baja Ferenc kör­nyezetvédelmi miniszter volt az előadója. A tanácskozást dr. Jánosi György és Koleszár Mihály szervezte. Rajtuk, valamint a házigazda vízműves szakem­bereken kívül jelen volt Kaj- dacs, Tengelic, Medina, Bo- gyiszló, Tolna, Fadd, Gerjen és Dunaszentgyörgy polgár- mestere, Szabó Mátyás, a KDT Vízig igazgatója, a Ge- menc-Bau és a Bau-Team ve­zetői, a Tolnai Vízmű Kft. fel­ügyelőbizottságának tagjai. (Folytatás a 3. oldalon.) Megegyezés a Dunacenter és a munkavállalók között „Ez egy páratlan kollektív szerződés” Ez a kollektív szerződés példaértékű, tudomásom szerint a megyében csak az atomerőműben van hasonló, mondta Kál­lai István, a Kommunális Dolgozók Szakszervezetének me­gyei ügyvivője a Dunacenternél aláírt dokumentumról. Kedden délután, tíznapos tár­gyalássorozat után aláírások kerültek a paksi Dunacenter Holding Kft. kollektív szerző­désére. A város önkormány­zata az év végén döntött az egykori költségvetési üzem 76 százalékos tulajdonrészének eladásáról, az új tulajdonosok - a Dunaferr érdekeltségébe tartozó két dunaújvárosi és egy szekszárdi cégből álló konzorcium - az év első nap­jától kerültek „birtokon be­lülre”. Máris megszületett az új kollektív szerződés, amely Kállai István szerint a munka­vállalók foglalkoztatási biz­tonságával párhuzamosan a szociális juttatások széles kö­rét is biztosítja, ugyanakkor a vezetés is jó helyzetbe került, hiszen minden energiáját a gazdálkodásra fordíthatja. A mintegy hatszáz dolgozót érintő dokumentum rögzíti, hogy 10 főt meghaladó lét­számleépítés esetén legelőbb az érdekképviselet véleményét kell kikérni, egyidejűleg nem lehet felmondani házastársak­nak, pontosan meghatározza a végkielégítés összegét. A bér- fejlesztések kérdésében de­cember 20-ig meg kell kez­deni a tárgyalásokat az érdek- képviselettel, és azt január 31- ig be kell fejezni. A kollektív szerződés számos - másutt nem szokásos - pénzbeni szo­ciális juttatást biztosít, mint például beiskolázási segélyt, lakásépítési és vásárlási támo­gatást. Üdülési alapot képez a cég, amelynek összege az idén több mint hétszázezer forint. Az érdekképviselet véle­ménye szerint a cég vezetői a tárgyalássorozat folyamán vé­gig kompromisszumkészség­ről tettek bizonyságot. A kol­lektív szerződés értékét jelzi, hogy azt nem csak az új ügy­vezető írta alá a cég részéről, hanem a tulajdonosi csoport képviselői is. -rákosi­R ÖVI DEN Visszaesett a házasodási kedv a megyeszékhelyen. Az elmúlt négy esztendőben átlago­san évi 250 esküvőt tartottak Szekszárdon. Ez több, mint százzal kevesebb a fent említet­tet megelőző időszak átlagánál. Természetes emberek - ter­mészetes zene címmel Tolcs- vay Béla és Felső Barnabás kö­zös estjét láthatják-hallhatják az érdeklődők január 29-én, csütörtökön, 19 órai kezdettel a szekszárdi Babits Mihály Mű­velődési Ház és Gyermekek Házában. A Gemenc termé­szetvédelméről Felső Barnabás tart előadást. A falu iskolásainak ajánlot­ták fel a január 24-én rendezett regölyi leány-asszonybál szer­vezői a bál bevételét. Az általá­nos iskola diáktanácsának kasszája tizenkétezer-egyszáz forinttal gyarapodott. Faddi nyugdíjasok ma, azaz szerdán gunarasi kiránduláson vesznek részt. Útmutató, sorselemzés Tárót kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 513 Címünk: AS-B Kft. AwMéi 1539 Bp. Pt. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc A bonyhádi Városi Nyugdíjas Klub ma délután 3 órakor tartja összejövetelét a városi művelő­dési központban. A Cooptourist lehúzza a rolót Ezelőtt két héttel még (tiltott) ellenreklámnak számított volna, ma már viszont jóta­nács: a leendő utazóknak fe­lesleges Szekszárdon a Coop­tourist irodáját felkeresniük. Ugyanis az egykoron jobb na­pokat látott cég kirendeltsége a holnapi naptól egyszer s mindenkorra lehúzza a rolót. Alföldi Imre irodavezető - aki a napokban kapta kézhez fel­mondását - némi rezignált­sággal válaszol kérdéseinkre, de nem azért, mintha saját sorsa felett aggódna. — Igazából nem ért várat­lanul a bezárásról szóló dön­tés, már korábban is lehetett hallani ezzel kapcsolatban kü­lönböző találgatásokat. — Tudomása szerint mi az oka a bezárásnak? — Mint mostanában min­den, ez is gazdasági okokra vezethető vissza. S a köz­pont, illetve a tulajdonos ezen álláspontját el kell fo­gadnom. Nekem - ha lehet így fogalmazni - csak az fáj, hogy eltűnik a megyei palet­táról egy olyan országos ha­táskörű iroda, mely garanciát vállalt az utasaiért. Az Ibusz már korábban, az Express pedig éppen a közelmúltban szűnt meg. — Az nem lehetséges, hogy a nagy cégek nem bírták a ver­senyt a kisebb, mozgékonyabb magánirodákkal? — Ezt nem tudom elkép­zelni. Az olyan nagy cégek, mint mi, éppen a jelentős lekö­tések miatt olcsóbb árakat tud­tak biztosítani. — Mi lesz a Cooptdurist szekszárdi irodájával? — Visszaadjuk a tulajdono­sának, azaz a városnak. Most éppen rendezem, csomagolom az iratokat. Egyébként kintlé­vőségünk, azaz tartozásunk az utasainkkal kapcsolatban nincs, mindent időben elren­deztünk. — Alföldi Imre éppen 15 éve irodavezető. Mihez kezd a felmondás után ? — Hadd mondjam el, hogy van vendéglátóipari múltam is, de a közlekedés-szervezésben is hosszú ideig dolgoztam. Ám tény, hogy hozzám a turisztika áll legközelebb. Nem vagyok kétségbeesve, remélem, hogy tapasztalataimat máshol is tu­dom majd hasznosítani.-szá-

Next

/
Thumbnails
Contents