Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-14 / 11. szám
2. oldal Világtükör 1998. január 14., szerda Egy orosz bevándorló, a jelenlegi izraeli kormány kereskedelmi és ipari minisztere, Ná- tán Saranszki a legfőbb jelölt az izraeli külügyminiszteri posztra. Emberi jogi fellépéséért a szovjet korszakban 9 évet töltött munkatáborban, és 1986- ban vándorolt ki Izraelbe. Cáfolta a horvát egészségügyi miniszter azt a belgrádi lapjelentést, amely szerint Franjo Tudjman horvát elnököt továbbra is gyógykezelnék. A miniszter hangsúlyozta, hogy a 75 esztendős Tudjman egészségi állapotában semmiféle változás sem következett be tavaly szeptember óta, amikor sikeresen befejeződött a gyógykezelése, és továbbra is mindenfajta korlátozás nélkül eleget tehet kötelezettségeinek. Nem tudta megkezdeni keddre tervezett szemlekörútját az ENSZ iraki fegyverzet-ellenőrzési bizottságának (UNSCOM) egyik csoportja: az iraki hatóságok - miként jelezték - megakadályozták az amerikai Scott Ritter vezette szakértők munkáját. Az Independence amerikai repülőgép-hordozó kifutott állomáshelyéről, a Tokiói-öböl bejáratánál épült Jo- koszuka támaszpontról, hogy a Perzsa-öbölben felváltsa a Ni- mitz repülőgép-hordözót. A terrorizmusellenes egyezményt - amelyet decemberben az ENSZ-közgyűlés 185 tagállama fogadott el - elsőként Síi Lanka irta alá. A további aláírók között szerepel Nagy- Britannia, Kanada, Oroszország, Franciaország és az Egyesült Államok. Észak-Ciprus annektálásának előkészületeként értékelik megfigyelők azt a hírt, hogy Törökország és az Észak-ciprusi Török Köztársaság képviselői megállapodtak: ezentúl a kizárólag Törökország által elismert észak-ciprusi államalakulat személyiségei is képviselhetik Ankarát a nemzetközi diplomáciai életben. Ugyanakkor a ciprusi görög külügyminiszter kijelentette: a szigetország az északi területek nélkül is beléphet az Európai Unióba. Az Egyesült Államok megnyugtatja a válságban lévő délkelet-ázsiai szövetségeseit, hogy számíthatnak Washington katonai támogatására. Ezt célozza William Cohen védelmi miniszter hét országot érintő, 11 napos látogatása. Cohen először Malajziában tárgyalt, majd kedden Indonéziába érkezett. Újabb öngyilkosságot kísérelt meg a Kanári-szigeteken a Végítélet szekta több tagja, köztük három kiskorú. A rendőrség 19 személyt őrizetbe vett. A honvédelmi miniszter látogatása a NATO központjában Barátok közt, Brüsszelben Keleti György ma Brüsszelből, a NATO-központból Olaszországba, a déli parancsnokságra utazik. A belga fővárosban kapta a hírt, hogy megbeszélésen látja vendégül Andreatta olasz védelmi miniszter - tudtuk meg a honvédelmi minisztertől, akivel munkatársunk telefonon beszélt. Keleti György Brüsszelben találkozott Javier Solana NATO-főtitkárral és Klaus Naumann tábornokkal, a szövetség katonai bizottságának elnökével, és ellátogatott a monsi főhadiszállásra is. A minisztert arról kérdeztük: mennyiben változott a hangvétel azt követően, hogy hivatalosan is meghívót kaptunk a NATO-ba?- Sokkal nyitottabban, és korrektebben tárgyaltunk, mint korábban - válaszolta Keleti György. - Vége a formális udvariasság időszakának, és őszinte megbeszélést folytattunk. Mint megtudtuk: a magyar honvédelmi miniszter beszámolt arról, hogy az elmúlt esztendőben befejeződött a Magyar Honvédség átalakítása; a vezetési, a parancsnoksági struktúrák illeszthetők az észak-atlanti szervezethez. Az idén a minőségi változásokon lesz a fő hangsúly, amely mind emberi, mind pedig technikai vonatkozásban számottevő lesz. Brüsszelben felvetették, hogy az állományépítő munkában tovább kell haladni a megkezdett úton.- A beosztásoknál előnyben kell részesítenünk a nyelvtudást, a magasabb képzettséget, és - természetesen nemcsak a NATO vezetőinek kívánságára - a nyugati katonai végzettséget preferáljuk - mondta a miniszter. - Még ebben a hónapban megkezdődik a francia gyártmányú, alacsony magasságú légvédelmi rakéták szállítása, és hamarosan kiírjuk a radartendert is. A miniszteri látogatásnak külön hangsúlyt ad, hogy a döntően katonai jellegű csatlakozási tárgyalások intenzív szakaszukba léptek, (gyulay) Lengyel fiatalok a barikádokon. Zavargások törtek ki Slupsk városában azt követően, hogy hétfőn egy sportesemény utáni összetűzésben meghalt egy 13 éves fiú. A fiatalok Molotov-koktélokat dobálnak a rendőrkocsikra és kirakatokat törnek be. fotó: feb/reuter Az amerikai-iráni közeledés keservei Teherán nehezményezi az elnöki interjú pozitív visszhangját Amíg az amerikai vezetők nem változtatnak álláspontjukon, magatartásukon, addig nem omlik le a „bizalmatlanság magas fala” Irán és az Egyesült Államok között - figyelmeztetett Mahmud Mohammadi. Az iráni külügyi szóvivő sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy „az amerikai politikusok igyekeznek a maguk hasznára fordítani” az iráni elnök minapi nyilatkozatát. Sandy Berger, az amerikai elnök tanácsadója ugyanis „pozitív fejleménynek” értékelte Mohammed Hataminak a CNN hírcsatorna számára adott interjúját, és kijelentette: az Egyesült Államok a legjobb kapcsolatokat szeretné Iránnal. Az iráni államfő nem minden előzmény nélkül sürgette a két nép közötti párbeszéd megkezdését. Már október óta folynak a tárgyalások hat térségbeli ország, valamint az Egyesült Államok és Oroszország, illetve az ENSZ képviselőjének részvételével. Felvetődött új olaj- és gázvezetékek kiépítése, amihez politikai stabilitás szükséges. Szorgalmazzák, hogy Afganisztánban is rendeződjék a helyzet. Washingtonnak elemi érdeke, hogy ha már Irakkal nem sikerül szót értenie, legalább a térség másik iszlám államával normális kapcsolatokat ápoljon. Iránnak ugyancsak érdeke lenne a rendezett viszony, hogy talpra állítsa gazdaságát. A külpolitikai közeledés előfeltétele az iráni belpolitika változása volt. Hatami elnökké választása a mérsékeltek sikerét hozta, de mélyreható átalakulásról nincs szó. Ezért is maradt meg a Ha- tami-interjú az általános szólamoknál. Ám ami Washingtonnak kevés, egyes iráni körök számára túl sok. (réti) Hírháttér A „szrebrenicai hóhér" A sokáig szinte „üresjáratban” működő Nemzetközi Bíróság mintha sebességet váltott volna az elmúlt időben. Egyre másra kerülnek a vádlottak padjára olyan személyek, akiket a délszláv polgárháború során elkövetett kegyetlenkedésekkel, gyilkosságokkal vádolnak. A „szrebrenicai hóhér”, Drazsén Erdemovics pere például ma kezdődik Hágában, és a héten még több vádlott-társa is sorra kerül. Hétfőn kezdődött a „cselebicsi négyek” pere: a középboszniai településen elkövetett tömegmészárlásért három muzulmánt és egy horvátot tartanak felelősnek. Pénteken pedig egy boszniai horvát, Vlatko Kuprescsik kihallgatását kezdik meg; ő társaival állítólag bosnyák civileket ölt meg 1993-ban Vitézben. A hágai bíróság tevékenysége persze továbbra is sok akadályba ütközik. Halálbüntetést eleve ki sem szabhat, ráadásul jó néhány főbűnösnek tartott boszniai szerb politikus (így Radovan Kara- dzsics és Ratko Mladics főparancsnok) elfogatása mindeddig sikertelen maradt. Mégis, a felgyorsított jogi ügymenet biztató jel. Azt sugallja, hogy a jugoszláv polgárháborúban elkövetett kegyetlenkedésekért - előbb vagy utóbb - az elkövetőknek bűnhődniük kell. Ugyancsak kedvező jel lehet a délszláv régió válságának rendezési folyamatában, hogy holnaptól a horvát Duna mente zágrábi közigazgatás alá kerül vissza. Az eddigi ENSZ-ellenőrzést végző UNTAES feladata ezzel befejeződik, s remélhetőleg az elüldözött helybeliek visszatérése is felgyorsulhat. Szondy Gábor Zürichi lap a magyar gazdaság helyzetéről Sikeres stabilizáció Magyarországon a stabilizáció érdekében három évvel ezelőtt tett lépések után tovább javult a legtöbb gazdasági mutató - állapította meg a Neue Zürcher Zeitung, amely szakértőkkel elemez- tette Magyarország gazdasági helyzetét. A lap a rendelkezésre álló adatok alapján kiemelte, hogy az elért körülbelül négyszázalékos növekedés két százalékkal túlszárnyalta a magyar kormány terveit. Ennek fő oka a beruházások és az export jelentős növekedése volt. Az év végére a központi költségvetés hiányát is sikerült lecsökkenteni a GDP 64 százalékára. Ez az arány 1996 végén 72 százalék volt. Ezek az eredmények annak köszönhetők, hogy a várakozásokat jelentősen meghaladó privatizációs bevételekből több eszköz állt rendelkezésre az adósságok visszafizetésére - írta a svájci újság. A munkaerőpiacra nehezedő nyomás viszont a gazdasági növekedés ellenére alig mérséklődött 1997-ben. A munkanélküliségi ráta decemberben 10,4 százalékos volt, ami csekély csökkenést jelent az 1996. decemberi 10,5 százalékhoz képest. Ehhez a cikkíró hozzátette: a munkanélküliségi ráta megállapítása Magyarországon eltér a nemzetközi számításoktól, amelyek szerint 1997. év harmadik negyedében a munkanélküliségi ráta valójában 8,6 százalékos volt. Nem vagyunk célország Űjahb kurd menekültek Olaszországban Hazánk nem tekinthető a kurd menekültek célországának - tudta meg a Ferenczy Europress a Menekültügyi Hivatalban. A hivatalos statisztikák szerint tavaly összesen 79, Törökországból érkezett személy kért menedékjogot Magyarországon; közülük 75 vallotta magát kurd nemzetiségűnek. Arra a kérdésre, vajon mi lehet az oka annak, hogy az Európát elárasztó kurd menekülthullám elkerüli hazánkat, informátorunk három okot sorolt fel: az emigrálok zöme a tengeren keresztül indul útnak; lehetőség szerint igyekszik a legrövidebb úton elérni az első schengeni határt; végül pedig a legálisan bejutni akaró kurdok vízum hiányában fennakadnak a hálón. Az elmúlt két hét során mintegy 1200 - főként törökországi és iraki kurd - illegális bevándorló érkezett Olaszországba, nem kis riadalmat okozva a tömeges kivándorlástól tartó európai országokban. A félelem megalapozott, amit az is bizonyít, hogy hétfőn újabb 44 kurd szökött Olaszország déli részébe, és azonnal politikai menedékjogot kért. A szállítmány Görögországból hajón érkezett. A kurdokat menekülttáborba szállították. Kötelező lesz az Európai Unió normája Német bűzbombák A szövetségi köztársaság útjain közlekedő járműveknek csaknem az ötödé valóságos bűzbomba. A bonni közlekedési minisztérium szakértői 38 ezer benzin- és dízelüzemű autó által kibocsátott kipufogógáz elemzése alapján megdöbbentő megállapításra jutottak. Kiderült, hogy a benzinmotoros gépkocsiknak a 17,1, a dí- zélautóknak pedig a 18,1 százaléka nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak. A dízelüzemű négykere- kűek ötödénél viszonylag egyszerű módon, a motor újraszabályozásával sikerült megszüntetni a súlyos utcai levegőszennyezést. Az országos ellenőrzés is bizonyította, hogy szükség van a járművek rendszeres környezetvédelmi szemléjére. A kibocsátott káros anyagok arányát 1984-től napjainkig négyötödével sikerült mérsékelni. Wissmann közlekedési miniszter az emberi-természeti környezet fokozott védelmének érdekében most azt szorgalmazza, hogy csökkentsék a kipufogógáz megengedhető határértékét. Az Európai Unió javaslatára 2001-ig a mostani értéknek a felére, 2006-ig pedig a 2001. évi érték 50 százalékára kell mérsékelni a motorok által kibocsátható gázok és korom mennyiségét. FEB Új vészjelző eszköz repülőgépeknek A légiszerencsétlenségek egyik leggyakoribb fajtája, amikor a gép - a rossz időjárás, vagy a személyzet hibája miatt - hegynek ütközik. Egy amerikai cég új jelzőberendezése azt ígéri, hogy a jövőben elhárítja ezt a veszélyt. Az eddig használt eszközök a katasztrófa előtt csak másodpercekkel figyelmeztették a pilótát. A korszerűsített modell már egy teljes perccel korábban a gép vezetőinek képernyőjére vetíti a közeledő akadályt, így még lehetséges a szerencsétlenség elkerülése. Az új technika gépenként átlag százezer dollárba kerül. Az amerikai légitársaságok az első berendezéseket már fel is szereltették és 2003-ig az összes gépükön alkalmazni fogják. Kábítószermentes ifjúsági klubok alakulnak külföldi segítséggel Jelentés a drogfővárosból Medellinben, ebben a kolumbiai városban él és működik a leghatalmasabb kokainbárók csoportja. Az amerikai kábítószer-ellenes hivatal felmérése szerint az Egyesült Államokba került drog mintegy hatvan százaléka is innen származik. Szülővárosában komoly kultusza van a legendás drogfőnöknek. Pablo Escobart, a tolvajból és sírrablóból lett milliárdost, akit a rendőrség 1992-ben szitává lőtt, afféle XX. századi Robin Hoodnak tekintik. Narkóval, rablással, gyilkosságokkal szerzett ma- mutvagyonának egy részét a legszegényebb városrészek fejlesztésére fordította. A kétmilliós Medellin ipara miatt is számottevő település, de főként a bűnözés következtében kerül a lapok címoldalára. Tavaly négyezren, tíz évalatt pedig negyvenötezren estek itt az erőszak áldozatául. A város lakosságának tizenhat százaléka munkanélküli, ám a legszegényebb negyedekben a 15-30 év közötti korosztály hatvan százalékának nincs megélhetése. Medellinben ma már minden jó képességű fiatal kétszer is meggondolja, hogy rendőrnek, bírónak, vagy ügyésznek menjen, mert őket tömegével mészárolja le a maffia. Az utca bandaháborúk színtere, bizonyos kerületekbe nem tanácsos belépni. Az utóbbi években azonban történt valami Medellinben. Külföldi segítséggel drogmentes ifjúsági klubokat létesítettek vonzó programokkal, hogy lehetőleg a város minél kevesebb fiatalja legyen kiszolgáltatva Escobar utódainak. Idén már csaknem 570 ilyen ifjúsági klub és szervezet működik népes közönséggel. Megalakult a medellini ifjúsági parlament, amelyben mindegyik közösség képviselteti magát. Ennek egyik, mindössze tizenhét éves tagja, Alexandro Vergado korát meghazudtoló józansággal nyilatkozta a sajtónak: tudja, hogy gyors változásra nincs remény, de valahogyan el kell kezdeni. Harmat Endre