Tolnai Népújság, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-14 / 11. szám

1998. január 14., szerda Megyei Körkép 3. oldal Budapest Bank-irodaház: a bíróságnak megfelel A Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Miniszté­rium együttes döntéséig nem értékesítik a Budapest Bank Rt. volt tamási fióké­pületét - reagált érdeklődé­sünkre a PM illetékese az ingatlant birtokló, állami kézben lévő Fakultás Invest Kft. ügyvezető igazgatójá­nak lapunkban tegnap meg­jelent nyilatkozatára. A kft. ügyvezető igazgatója január 11-én azt közölte: a társaság a közeljövőben nyil­vánosan meghirdeti az ingat­lant. Az irodaház rendelteté­séről azonban - dr. Dávid Ibo­lya országgyűlési képviselő kezdeményezésére - a Pénz­ügy- és az Igazságügyi Mi­nisztérium tárgyalást folytat, az épület ugyanis alkalmas lenne a Tamási Városi Bíró­ság elhelyezésére, amelynek felújítása mintegy kétszáz millió forintba kerülne. Szé­kács Péter, a Pénzügyminisz­térium bankkonszolidációs osztályának vezetője tegnap kérdésünkre azt mondta: a két minisztérium együttes dönté­séig nem értékesítik a volt banképületet. A Pénzügymi­nisztérium megvizsgálja, mennyiben alkalmas bíróság céljára. Dr. Erdős Tibor, a Tamási Városi Bíróság el­nöke szerint az irodaház ki­sebb átalakításokkal megfe­lelne bírósági épületnek. Három igénylő, egy tulajdonos (Folytatás az 1. oldalról.) Az igény kielégítése, vagy a kártalanítás az egyházi in­gatlanokról szóló törvény sze­rint a kormányra tartozik. A rend mindenesetre bejegyez­tette a 10 évre szóló terhelési és elidegenítési tilalmat. Ta­mási a lemondó határozatá­ban kikötötte, hogy Pincehely köteles legalább 10 évre a megyei önkormányzatnak használatot biztosítani, és a beszerezni az elidegenítési ti­lalom jogosultjának hozzájá­rulását. Mint kiderül a tilalom alól, a bejegyzett egyházi szervezet egyetértésével a művelődési miniszter adhat felmentést, s ennek beszer­zése még a döntés előtt, nem az átvevő, hanem az átadó feladata lett volna. A helyzet persze ennél azért bonyolultabb, mert a pincehelyi kórház területén lévő raktárát a a Népjóléti Minisztérium javára bejegy­zett ingyenes használati jog terheli. A vagyonátadó bizottság ülésén a megyei önkormány­zat képviselője bejelentette, hogy igényüket nem változ­tatják meg, de nem zárkóznak el attól, hogy tulajdonuk be­jegyzése után a kórház műkö­déséhez nem feltétlenül szük­séges ingatlanok - mint pél­dául a szolgálati lakások - a helyi önkormányzat tulajdo­nába, vagy pedig használa­tába kerülhessenek. Pincehely továbbra is ra­gaszkodik az ingatlan tulaj­donjogához. Tamási, ameny- nyiben ez szükséges hajla­mosnak mutatkozik említett határozatuk megváltoztatá­sára. A vagyonátadó bizottság határozata ellen a Belügymi­nisztériumhoz lehet felleb­bezni. Ihárosi Ibolya Már egy éves korban lássa fogorvos a gyermeket Először 12 hónapos korában kell a gyermeket fogorvoshoz vinni, ha vannak fogai. Az első vizsgálat már akkor idő­szerű, amikor a fogak kinő­nek, tanácsolják a gyermek­fogorvosok. Aki ezt a gyermek életének első évében elmulasztotta, az legalább három éves koráig pótolja. Ebben a korban a gyerek még nem azonosítja az orvost a fájdalommal. Sohasem szabad a gyere­keknek hazudni, vrgy elhall­gatni előttük a kezelésekkel együttjáró esetleges fájdal­mat. Ahhoz, hogy a kicsik bízzanak a fogorvosban, min­dig pontosan meg kell magya­rázni nekik, hogy mi történik. A fogorvos felkeresésének fontos pillanata a hat éves kor, amikor az első végleges fogak jönnek. Fontos elmenni az orvoshoz nyolc éves kor­ban, amikor az első fogszabá­lyozási problémák felmerül­hetnek, ha a fogak állása nem megfelelő. Nem sztrájkolnak a VOLÁN-nál az autóbuszsofőrök Aláírták a bérmegállapodást Tegnap, délelőtt 10 órakor írták alá Budapesten azt az egyez­séget, amely két hónapi folyamatos tárgyalások után, a Figyel­meztető sztrájk árnyékában jött létre a Volán-társaságok és a munkavállalók között. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY A pénteki országos egyeztető tárgyalásokon Amrein Károly, a Gemenc Volán Rt. vezérigaz­gatója is részt vett. A részletek felöl őt kérdeztük. — A most aláírt szerződés előmegállapodása már pénte­ken megszületett. Mekkora bér­emelést tudtak kiharcolni a Közúti Közlekedési Szakszerve­zet vezetői? — A béremelés mértéke 16 százalékos lesz, ezt a javaslatot a munkáltatók közül már pén­teken mindenki aláírta. Termé­szetesen a tárgyalások közép­pontjában a szakszervezet veze­tői a 20 százalékos béremelést helyezték, de a jelenlegi gazda­sági viszonyaink között ennek nem volt meg a reális alapja. — Tudnak-e valamilyen ga­ranciát biztosítani arra, hogy a 16 százalékos emelést meg is kapják a buszsofőrök, illetve az év második felében visszatér­nek-e a tárgyalásokban az eredményfüggő 4 százalékos további béremelésre, ahogy azt a szakszervezet is szeretné? — Természetesen a megál­lapodásunk alapján a 16 száza­lékos béremelést garantálni tud­juk, ami azt jelenti, hogy már január 1-től meg is előlegez­tünk 14 százalékos emelést, májusban pedig visszamenőleg minden érintett megkapja majd a különbözetet. Ami a további 4 százalékos emelést illeti, a munkáltatók ajánlatában erről nem esett szó. — Jelenleg mennyi Tolna megyében a buszsofőrök fize­tése és mennyi lesz a béremelés után ? — Átlagosan 49.850 forint körüli egy buszsofőr havi fize­tése, a béremelés után pedig 58.000 forint körül lész. — Hány autóbusz vezetőt foglalkoztat a megyei Volán? — A helyi és távolsági bus­zsofőrökkel együtt 484-en dol­goznak nálunk. Havi bontásban egy-egy autóbusz vezetőre 160 óra munkaidő jut. Ahhoz, hogy megfe­leljünk az Európai Uniós normáknak, úgy három éven be­lül (ennyi a türelmi idő) tíz buszvezetőt kellene felvennünk. Mi a többi megyé­hez képest nem ál­lunk rosszul. A buszvezetők átlagé­letkora is egyre fia­talabb, ennek az az oka, hogy amíg a törvény engedte, sokan mentek elő­nyugdíjba, a hi­ányzó munkahelye­ket pedig fiatalab- bakkal igyekeztünk betölteni. — A gépjármű­vek kora, műszaki állapota milyen? — Tíz év körüli az átlagé­letkoruk, ami nem túl szeren­csés. A jelenlegi tarifa és a gaz­dálkodásunk lehetővé teszi, hogy a cég nyereséges legyen, de fejlesztésre már kevés jut be­lőle. Jelenleg azt sem tudjuk ki­számítani, hogy a most beveze­tett intézkedés, vagyis a 65 éven felüliek ingyenes utazta­tása mekkora kiesést okoz. Erre majd 3-4 hónap múlva lehet csak válaszolni. Bízunk abban, hogy a tavasz folyamán meg­tárgyalja a Parlament az árki­egészítő intézkedést, és ez pó­tolja a kiesést. — Mennyire erős Tolna me­gyében a közúti szakszervezet? — Megítélésem szerint erős a megyei szakszervezet. Kon­szolidált a viszony a dolgozók és a munkáltatók között, ennek ellenére aktívan részt vettek a most megkötött béralkuban is. Mauthner A megyei közgyűlés elnöke volt a postás Könyvek egy szép este emlékére (Folytatás az 1. oldalról.) Tegnap délelőtt Bach József a megye közgyűlésének elnöke és Fekete Katalin a megyei ön- kormányzati hivatal külföldi kapcsolatokért felelős munka­társa adta át Tolna németor­szági testvérmegyéje, Bautzen ajándékát a csillogó szemű kömlődi kisdiákoknak, Herc- zeg József Paks polgármestere, és Miszler Jánosné az iskola igazgatója jelenlétében. A tör­ténet tavaly tavasszal kezdődött - mesélte el lapunknak Fekete Katalin - mikor Bautzen köz­gyűlésének küldöttsége me­gyénkben vendégeskedett. A megyei önkormányzat külföldi kapcsolataiban elhatározott szándék - és ez Bach József személyes törekvésével is egy­bevág -, hogy minél több tolnai településsel, elsősorban kis fal­vakkal kapcsolatot teremtsenek a külországiak. így esett ta­vasszal a választás a Pakshoz tartozó Dunakömlődre, ahol partnert találtak a Faluház veze­tőiben. Igen kedves, családias hangulatú rendezvényt szervez­tek a német küldöttségnek a lá­togatás utolsó estéjén, a falu ap- raja-nagyja kitett magáért, pél­dául a „felszolgálók” a nyugdí­jasklub tagjai voltak. Különö­sen elbűvölte a vendégeket a kömlődi iskolások műsora, a német nyelvű dalok, versek. Szép példája ez - állapították meg a bautzeniek - az identitás- tudatnak, hiszen köztudott hogy Dunakömlőd német nemzeti­ségi gyökerű. Hazatérve könyvgyűjtésbe kezdtek, segí­tendő a hagyományok őrzését, ápolását. Az ajándékot a me­gyei önkormányzaton keresztül juttatták el Kömlődre, így érke­zett meg tegnap a címzettekhez.-rákosi­Hírek Bor Imre képviselőjelölt Bor Imre lesz az SZDSZ je­löltje a májusi országgyűlési képviselő választásokon Tolna megye 2. számú, Paks környéki választókerületé­ben. Az 1990. és 1994. kö­zötti önkormányzati ciklus­ban Paks polgármestere­ként, jelenleg önkormány­zati képviselőként tevé­kenykedő Bor Imrét a sza­baddemokraták választóke­rületi összevont taggyűlése jelölte a parlamenti válasz­tásokra. Eörsi István a Liberális klubban A helyi Liberális klubok meghívására Eörsi István író, dramaturg január 14-én, szerdán 18 órától Pakson, a Művelődési Házban, január 15-én, csütörtökön 18 órától pedig Szekszárdon, az SZDSZ-irodában, (Vállal­kozók Háza) tart író-olvasó találkozót. Az ismert szemé­lyiség egyebek mellett a vi­déki színházi életről is ki­fejti véleményét. Borvidék és marketing Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Közgyűlésének mező- gazdasági bizottsága január 14-én, azaz szerdán 14 órai kezdettel tartja ülését a vá­rosháza II. emeleti tárgyaló­jában. A résztvevők a bor­vidéki marketingmunka fej­lesztésének lehetőségeit tár­gyalják meg. Mozaik klub a Holló együttessel A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban mű­ködő Mozaik klub január 14-én, szerdán 20 órától a helybeli Holló együttest látja vendégül. A Kovács Gábor-Ritter Péter-Sili Ká­roly alkotta trió felnőttek­nek szóló műsorát mutatja be a közönségnek. Bizottsági ülés Szekszárdon Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Közgyűlésének gazda­sági és környezetvédelmi bizottsága január 15-én, csü­törtökön 16 órától tartja ülé­sét a polgármesteri hivatal II. emeleti tárgyalójában. A képviselők az idei beruhá­zási költségvetési terveze­tet, valamint a városfenntar­tási és üzemeltetési költsé­gek előirányzatát tárgyalják meg. Ismét jó évet zárt a Völgységi Gyűjtögettek és gyarapítottak Kimagasló eredmények körvonalazódnak a Völgységi Taka­rékszövetkezetnél az elmúlt év gyorsmérlege alapján. Jelen­tősen nőtt a betétállomány, megduplázták a hiteleket, más- félszeresére emelkedett a szavatoló tőke, a mérlegfőösszeg pedig meghaladja a két és félmilliárdot. Mint a Völgységi Takarék- szövetkezet igazgatósága elé kerülő tájékoztatóból kiderül: a pénzintézet piaci részese­dése az elmúlt esztendőben ismét jelentősen növekedett. A betétállomány - ötvenöt szá­zalékkal magasabb, mint a megelőző év végén volt - meghaladta a 2,2 milliárd fo­rintot. A Bonyhádon, Tevelen és Szekszárdon üzeletházat, Lengyelen betétgyűjtő pénztá­rat működtető szövetkezet ta­valy megduplázta a hitelfolyó­sítások összegét, így az hét- százmillió fölé emelkedett. Ennek köszönhetően jelentős eredményeket mondhatnak magukénak a kis- és közepes vállalkozások finanszírozásá­ban. A Kézműves Kamarával kötött együttműködés kereté­ben részt vettek a kamattámo­gatások közvetítésében. Kiemelkedő szerepet vállal­tak és töltöttek be a mezőgaz­dasági kistermelőknek nyúj­tott hitelek terén. Különösen nagy jelentőségű volt az úgy­nevezett tőkepótló hitelek fo­lyósítása, amely több, mint százmillió forintot tett ki, kö­zel száz völgységi vállalkozót támogatva. Látványos technikai fejlesz­tés eredményeként a takarék- szövetkezetek között élen jár­nak a takarékkártya kibocsátá­sával. Egy év alatt meghárom­szorozták a takarékszövetke­zeti bankkártyák számát. A Völgységi Takarékszö­vetkezet mérlegfőösszege várhatóan meghaladja a 2,5 milliárd forintot, míg gazdál­kodás biztonságát szavatoló tőke másfélszeresére, 250 mil­lió forintra nő. Hangyái Nyári táborozások támogatásai (Folytatás az T ódáiról.) Ifjúsági Centrum Kht. közös pályázatot hirdetett az 1998. évi csoportos kirándulások és nyári táborozások támogatására. Ez­zel akarják segíteni a költségek csökkentését - kezdi a beszél­getést Knopf Attila.- Van-e olyan megkülönböz­tető kritérium, amely előnyt él­vez a pályázatok közül?- Az elbírálás során azt ve­szik majd figyelembe, hogy mi­lyen hagyományokkal rendel­kező táborozást szervez a pá­lyázó, milyen szakmai prog­ramja van. Például művészeti, kulturális, környezetvédelmi, építőtábort valósít meg. Termé­szetesen előnyben részesülnek az egészségügyi, vagy szociális okokból hátrányos helyzetűek, a nagycsaládból származó gye­rekek. Előnyt jelent az is, ha a szervezéshez minél nagyobb saját, vagy idegen forrásból származó önrészt tudnak vál­lalni. A pályázathoz mellékelni kell a táborhellyel kötött elő­szerződést. Mielőtt sok-sok kérdés merülne fel, hadd mond­jam, hogy részletes felvilágosí­tást adunk akár telefonon is a szekszárdi székhelyünkön a Béla tér 6. szám alatt. Itt a 74-es körzet 311-928-as számot kell hívni. Tőlünk vehető át a szük­séges egységcsomag is.- Vannak, akik nem pályáz­hatnak erre a lehetőségre?- Igen. Magánszemélyek és gazdasági társaságok, akik az 1988. évi VI. törvény hatálya alá tartoznak. Nem támogat e pályázat felújítást, tárgyi esz­közbeszerzést sem. Van néhány kizáró ok is, de ezekről inkább személyesen.- MI a pályázat postára adásának határideje és hova kell címezni?- A Miniszterelnöki Hivatal Gyermek és Ifjúsági Alapprog­ram titkársága címére: 1357. Budapest, Pf: 2-be 1998. feb­ruár 10-ig kell eljuttatni a pá­lyázatokat. A támogatásról szakértői testület javaslata alap­ján 1998. március 31-ig dönt az alapprogram tanácsa. Hasonló lehetőséget kínál majd március hónapban a Tolna Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapít­vány is. Érdemes lesz figyelni erre, mert ugyancsak az 1998. esz­tendő nyári táborozási költsé­gek csökkentéséhez szeretnénk mi magunk is hozzájárulni sze­rény lehetőségeink szerint. Decsi Kiss János

Next

/
Thumbnails
Contents