Tolnai Népújság, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-27 / 301. szám

A sakk szaknyelvében a futó­kat és a huszárokat együttesen könnyű tiszteknek nevezzük. A futó. A futók átlósan közlekednek. A 8. ábrán látszik, hogy a sötét mezőn álló futó átlójába eső valamennyi mező sötét színű, a világos futóé pedig világos. Ennek megfelelően a futópár két tagját sötét, illetve világos futónak hívjuk. Fontos tudni: a futó nem léphet át sem saját, sem ellenséges bábot. A hu­szár. A huszárból, hasonlóan a bástyához és a futóhoz, min­den játékosnak két bábuja van. Különlegessége azonban, hogy L alakban léphet, és minden más bábutól eltérően átugor- hatja a saját vagy az ellenséges bábot. A 9. ábra a8 mezőjén ál­8. ábra A bábok (III.): a könnyű tisztek és a gyalogok ló sötét huszár csak két mező­re léphet, a c7-re és a b6-ra. El­lenben a centrum e4 mezőjén álló világos nyolc mezőre lép­het. A gyalogok. A tisztekkel ellentétben a gya­logoknak - minden játékosnak nyolc van! - nem azonos a me­net- és az ütésirányuk. A gya­log csak egyenesen előre ha­ladhat mindig egy mezőt - ki­vételt jelent, hogy az alapvo­nalról, tehát eredeti helyzeté­ből léphet kettőt is előre -, és 9. ábra csak előre, átlósan üthet egy- egy mezőre. A 10. ábrán látha­tó, hogy a d7-en, azaz alapvo­nalon álló sötét gyalog tetszés szerint léphet egyet vagy kettőt előre (d6-ra vagy d5-re), a b3- on álló világos azonban csak egyet. A gyalogot tartják a leg­gyengébb bábnak, mégis sok­szor dönti el a játszmák sorsát. Különösen azért, mert az el­lenfél alapvonalára (egyes vagy nyolcas sor!) érő gyalo­got, bármilyen tisztre át lehet cserélni, függetlenül attól, hogy abból még van-e fenn a táblán. Értelemszerűen a leg­többször a legerősebb bábra, a vezérre cserélik be. (Jövő héten a bábok csereérté­kéről és a sakkírásról lesz szó.) 10. ábra dag Tizedik oldal TÉNYÉK, TANUK, TABELLÁK 1997. december 28., vasárnap Beszélgetés egy szerény és fegyelmezett kormányhivatalnokkal Magyar sport: aranyak és arányok Szerény és fegyelmezett kormányhivatalnokkal nem könnyű interjút készíteni. Ahányszor valami igazán érde­kes téma kerül terítékre, vagy az a baj, hogy „Hogyan hangzana ez éppen az én számból?”, vagy az: „Erre én, mint kormányhivatalnok nem válaszolhatok”. Dr. Harcsár István, az Országos Testnevelési és Sporthivatal, az OTSH elnöke szerény és fegyelmezett hivatalnok... Az OTSH székházának elnöki irodájába lépve rögtön tudom, nem lesz könnyű nem proto- kollinterjút csinálni. Az egész környezet, az elegáns bútorok, a serlegekkel, plakettekkel zsú­folt vitrinek azt sugallják, ezzel a tisztséggel együtt jár a proto­koll. Hát még a két fotó a falon! Harcsár doktor Göncz Árpád­dal, Harcsár doktor Horn Gyu­lával. Nyilván ő is saját posztja foglya.- Elnök úr, Ön, mint OTSH- elnök egyidős a sportesztendő­vel. Hogyan értékeli az 1997-es sportévet?- Szerintem fantasztikus volt. Annak ellenére, hogy olimpia utáni évben vagyunk, amikor hagyományosan gyengébbek az eredmények, mégis tizennyolc vb- és harmincnégy Eb-aranyat, összesen százharminc olimpiai pontot szereztünk.- Érdekes, hogy amikor arra kértem, értékelje a magyar sport idei évét, Ön természetes­nek gondolta, hogy az élsportról beszéljen. Mentségére hozzáte- hetem: minden elődje ugyanígy tett hasonló helyzetben.- Igaza van, de talán amiatt „értettem félre”, mert a minap adtam egy tévéinterjút, ahol vi­szont hasonló értékelésnél, a ri­porter kifejezetten csak az él­sportról faggatott.- Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, az OTSH csupán élsporthivatal?- Ha a számok nyelvén aka­rok beszélni, akkor azt mond­hatom, éves szinten 2,8 milliár- dot költünk sportcélokra, ebből - ami egyértelműen elkülönít­hető - az élsportra mintegy hét­százötvenmillió forintot, az utánpótlás-nevelésre, az isko­lai, a diák- és a szabadidős sportra pedig háromszázhúsz­milliót. Hétszázötvenmillió, szem­ben háromszázhúszmillió­val. Majd két és félszer any- nyi pénz az elitre, mint a tö­megekre. Sokak számára torznak tűnő arányok, és ta­lán valóban torzak is. Ami­kor erről szó esik, Harcsár doktor amolyan költői kér­désként teszi fel: „Úgy gon­dolja, fordítva kellene len­nie?” Nem tudom, azt vi­szont igen, hogy ezek az arányok régebben még tor­zabbak voltak. A OTSH el­nöke úgy érzi, első évének egyik sikere éppen ez, és hogy milyen fontosnak te­kinti a szabadidős sportot, azt jelzi: számos esemé­nyen, tenisz- és futóverse­nyen személyes jelenlétével tüntetett.- A mai Magyarországon minden iparág, minden társa­dalmi szféra arra panaszkodik: kevés a pénz. Nem kivétel ez alól a sportmozgalom sem. De tudjuk egyáltalán: mennyi pénz mozgatja a magyar sportot?- Hozzávetőlegesen. A Sport­tanács felmérése szerint ma az önkormányzatok hétmilliárd forinttal - ebben benne van a létesítmények működtetése is - támogatják a magyar sportot. Ehhez jön az OTSH-tól csak­nem ötmilliárd...- Korábban még csak valami­vel kevesebb, mint hárommilli- árdot számolt a hivatalnak.- Az ellentmondás csak lát­szólagos. Azok a pénzbeni rá­fordítások voltak. Ennél azon­ban lényegesen nagyobb tétel, hogy mi finanszírozzuk a ki­emelt létesítmények, mint mondjuk a Népstadion, a Buda­pest Sportcsarnok vagy a tatai edzőtábor működését ___ is, amelyeknek saját b evétele úgy 1,6 milliárdra rúg, és ezt is sportcélokra költik el.- Azt lehet tudni, hogy mek­kora reklámpénzek folynak be a klubok, szövetségek, sportolók kasszájába?- Pontos adatok nincsenek. Ami biztos: a MOB a szponzo­roktól százötvenmilliót szed össze.- A magyar sport egy igen nagy „támogató­járól" még nem be­széltünk: ez az adó­hatóság és a társada­lombiztosítás...- Valóban. Tudni kell, hogy annak a nyolcmilliárdnak, amiről mostanában olvasni lehet, vélhető­en háromnegyede a tar­tozás, a többi a kése­delmi kamatokból jön össze. Bizonyos szempontból ez persze mind­egy, az viszont nem, hogy ez négy év termése. Azaz úgy szá­molhatunk, hogy a sportszerve­zetek évi másfél milliárdot ta­karítanak meg az APEH és a TB kárára. Összegezve tehát tizen- négy-tizenötmilliárd jön ki, plusz az ismeretlen nagyságú szponzori pénzek. Harcsár doktor nyugodt em­ber, de azért őt is fel lehet bosszantani. Például amikor szóba hozom, hogy a tartozá­sok eltörlésének ügyében lát­ványos vereséget szenvedett. Erre már felfortyan egy kicsit, és azt mondja, furcsa dolgo­kat írtak a lapok, mert olyan javaslat, amilyet a kormány állítólag lesöpört az asztalról, nem is volt. Aztán, tulajdon­képpen ezt a témát folytatva, felvetem, hogy szerintem az OTSH-elnöknek elsősorban jó lobbistának kell lennie, minden más csak ezután jön. Beszélgetőpartnerem er­re elmosolyodik, és csak annyit mond, azért nem árt, ha jó szakember is. Hozzá kell tenni: az államtitkár a jelek szerint lobbizásban nem lehet túl rossz, elérte, hogy a tipp-mix fogadási já­tékból képződő nettó nyere­ség tizenöt százalékát, első kalkulációk szerint százötvenmillió forintot a sport­ba forgassanak vissza. Harcsák doktor, az OTSH elnöke pon­tosan egyidős a sport­esztendővel. Vajon ugyanolyan sikeres is?- Azt visszautasította, hogy az adósságelengedés ügyében vereséget szenvedett. De volt olyan, amit vereségként élt meg?- Hogyne. A legfájdalma­sabb: bár a kormány támogatta, az országgyűlés leszavazta, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékát sportcélokra is fel lehessen ajánlani.- Vajon miért?- Talán féltek a sport túlzott népszerűségétől, azaz, hogy túl sok pénzt vonnának el így más szféráktól.- Az egy százalék ki tudja hány százaléka akkora pénz, amiért érdemes küzdeni?- Ebben az évben ezek az egy százalékok összességében négy és fél milliárdot tettek ki. Ha en­nek csak egyötöde a sportba folyna be... Higgye el, rengete­get számítana plusz kilencszáz­millió forint.- Ha már a pénzek elosztásá­ról esett szó: az Ön első nagy el­nöki csatája az volt, amikor a sportágak között kellett a támo­gatást elosztani. A nagyok is háborogtak, meg a kicsik is, például azon, miért előzi meg az „utolsó” olimpiai sportág is az „első" nem olimpiait?- Tudni kell: csaknem hatvan olyan szakszövetség van, ame­lyik köztestületté alakult, ezek­nek a sporttörvény szerint jár a támogatás, a többieknek adha­tó. Azon, hogy a két nagy kate­górián belül melyik sportágat melyik támogatási csoportba tettük, ugyan lehet vitatkozni, de valamilyen szempont sze­rint nekünk csak ki kellett ala­kítanunk a skatulyákat. No, ez az a pont, ahol az in­terjút adó és az interjút készí­tő semmiképpen nem tud ki­egyezni. Megpróbálom Harc­sár doktort a múltjával sa­rokba szorítani. Az OTSH el­nöke ugyanis korábban az asztalitenisz-szövetség elnö­ke volt, még korábban pedig maga is élvonalbeli játékos. Szóval, mondom neki, most is úgy van ez, mint régen. Emlékezzen csak vissza: 1979-ben, amikor az asztali- tenisz még nem volt olimpiai sportág, férficsapatunk világ­bajnok lett. Az asztalitenisz mégis hátrébb volt rangsorol­va a támogatási listán, mint mondjuk az olimpiai gyep­labda, műugrás vagy íjászat. Nem vicc ez? - kérdezem az államtitkártól, aki ugyan hajlandó válaszolni, de hoz­záteszi: megkér, a válaszát ne írjam le...- Ha már összevetettük az olimpiai sportágakat a nem olimpiaiakkal, még egy szembe­állítást szeretnék tenni: a sike­res sportágakat a népszerűek­kel. Mert az aligha vitatható, hogy a magyar versenyzők nem elsősorban a populáris sport­ágakban, a futballban, kosár­labdában, teniszben és hason­lókban érik el sikereiket. Ha el­fogadjuk, hogy az élsportnak a példaképek kitermelésén kívül a szórakoztatás a funkciója, ak­kor nem kellene-e a támogatá­sokkal is inkább a szórakozta­tóbb sportágakat menedzselni?- Nem hiszem. Szerintem a magyar élsport szervezettsége a körülményekhez képest így jó, ahogy van.- Kérdezem akkor másképp: elcserélné-e a magyar sport sike­reit mondjuk a britekére, akik ugyan egyetlen aranyat nyertek Atlantában, de például kiváló a futballjuk?- Semmiképpen. Szerintem a magyar sport sikerei többet érnek. Szekeres Tamás Jól menedzselt menedzserek pénzeket inkasszálnak, mint a politikusok. Míg a volt mi­niszterelnöknek, John Majornek a Harper Collins kiadó 135 millió forintnak megfelelő összeget fizetett a memoárjaiért, addig két lab­darúgóedző, a játékosként is remek pályát befutó Kevin Keegan és Jack Charlton ugyanezért 165 milliót ka­pott. És az árak tovább kúsz­nak feljebb... Mint kitudódott, Alex Ferguson, a jelenkor leg­eredményesebb és legnép­szerűbb csapata, a Man­chester United menedzsere is kiadatja önéletrajzát. A ki­adók versengenek az ötven­öt esztendős férfiú aláírásá­ért, aki megüzente: 150 mil­liónál kevesebbel ne is za­varják. Hozzá kell tenni, ennyit csupán előlegnek kér, ő maga legkevesebb 330 millióra számít a biográfiája megjelentetéséből. Kérdés, hogy Csank, Mé­szöly vagy Verebes beérné-e ennyivel...? Ferguson: nem : csak írnak róla, ki ! is tüntetik Az angol futballból ügyes üz­letemberek igazán virágzó boltot csináltak. Köztudomá­sú, hogy a klubok jó része immár részvénytársasági for­mában működik, papírjaik igen kelendőek a tőzsdén. A stadionokban úgynevezett VIP-páholyok várják a gaz­dag szurkolókat, akik így el­különülhetnek az állóhelyek népétől. Mi több, né­hány igazán nagy egyesü­let, mint mondjuk a : Manchester I United még arra is gon­dol, hogy a belépőhöz nem jutot­taknak ugye, az üres ma­gyar tribünökhöz szokot­taknak ez milyen furcsa? - külön mozikat alakítsanak ki, ahol a publikum szélesvásznon, egyenes adásban élvezheti a mér­kőzést. Ám a sportág népszerűsé­ge még a könyvpiacot is megmozgatja. Talán hihetet­len, de tény, hogy a szakve­zetők - arrafelé menedzser­nek nevezik őket - életrajzuk áruba bocsátásáért nagyobb a b c (1 e f 8 h 8 8 7 A 7 6 jé t A 6 5 Y 5 4 Y A yf 4 3 A 3 2 2 1 1 a b c d e i g h A A / \ 7 A 7 \ ; Y \ 7 \ 7 / \ 7 \ \ / c ­\ / \ 74 A A a b c d e f 8 h 8 % ....-­8 7 Y 7 6 >­•<­-► 6 5 A 5 4 & :::: 4 3 V Y 3 2 *<­2 1 1 a b c d e f g h Sakksuu gyerekeknek (4.)

Next

/
Thumbnails
Contents