Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-03 / 256. szám
4. oldal Megyei Körkép — Szekszárd, Bátaszék Es Környéke 1997. november 3., hétfő Kriminális Tíz kilométeres tolvajlás Sajnos az utóbbi időben megint valóságos divattá vált a kábellopás. A jelenleg még ismeretlen tettesek több részletben 10 ezer méter telefon- kábelt loptak el a MÁV saját belső telefonrendszeréből. A telefon-összeköttetés módszeres és rendszeres megszakítása a vasútállomások között van olyan veszélyes, mint a fénysorompók akkumulátorainak eltulajdonítása. Sajnos, mindig akad felvásárlóhely is, ahol a lopott és burkolatától megszabadított, rendszerint leégetett fémkábelt el lehet adni. Folytatódnak a gépkocsifeltörések A megyeszékhelyen változatlan intenzitással folytatódnak a gépkocsifeltörések. A technikák a brutálistól, mint például az ablak betörése, az egészen trükkös megoldásokig terjednek. A legnagyobb veszélyben az irattáskák, a készpénz, és a híradás-technikai berendezések vannak. Aki figyelmetlenségből nyitva hagyja az autó ajtaját, az bizton számíthat arra, hogy be is kukkantanak a kocsijába, a kifejezetten efféle kísérletekre szakosodott alkalmi tolvajok. Bosszúálló betörő Nemigen öregbítette hazánk jó hírét Németországban az a szekszárdi személy, aki az egyik parkolóban fel akarta tömi a Mercedes buszt. A behatolás nem sikerült, de az ajtót nem lehet megjavítani, ki kell cserélni. Mivel az akció nem sikerült, az elkövető bosszúból lefújta a járművet spray-vel. Az okozott kár 700 ezer forint. Megrongálták egy Suzuki terepjáró ponyváját is, ami nem javítható, tehát ki kell cserélni. A cselekmény motivációja az érthetetlenség határát súrolja. Nem voltak egy súlycsoportban Az utcai rabló, és akit megtámadott, nem voltak egy súlycsoportban. Ezúttal azonban a sértett bizonyult erősebbnek. Történt Szekszár- don, a helyközi autóbusz- megálló környékén, hogy egy férfi megkérdezett egy fiatalembert, hogy hány óra van. Miután ily módon bebizonyosodott, hogy a kiszemeltnek van órája, a rabló ennek önkéntes átadására szólította fel a másikat. Miután ez nem történt meg szóváltás, majd tett- legesség következett. A párharcban a támadó maradt alul. A verekedés feltűnt a járőröknek, s ily módon a rabló a kísérletet nagyobb verés nélkül úszta meg. Rablás történt a megyeszékhely egyik kocsmájában is. À támadó egy vendéget eltávolított majd erőfölényével fenyegetőzve a kiszolgálót a bevétel átadására szólította fel. A pénz körülbelül 25 ezer forint lehetett, beleértve a szétvert játékautomatában talál összeget is. Tájékozatlan betörő Jelenleg még ismeretlen tettesek betörtek a Sió csárdába. Mivel a vendéglátóegység jelenleg nem üzemel - amit úgy látszik nem tudtak a tolvajok - csak asztalok és székek vannak ott. A tolvaj ezért nem tudott elvinni semmit. Mit csinál az akkumulátorral? Szekszárdon a Kadarka utcában építik a támfalat, a fél utca le van zárva. Ismeretlen tettesek ellopták a figyelmeztető fényjelzést működtető akkumulátort. A berendezés a Héliosz Káefté tulajdona. Amúgy lopnak mindent, amit lehet. Például, munkahelyi öltözőből 45 ezer forint értékű hajszárítót, vagy garázsban tartott hűtőszekrényből húsz kilogramm húst, tanyából rádiót, alagsori tárolóból fúrógépet, a FIDESZ székházából 18 ezer forintot. A pénzt egyébként egy borítékban találta a behatoló, nem pedig páncélkazettában. Evett, ivott jót mulatott Az óvodabetörő kiszolgálta magát. Evett, ivott, jót mulatott. Az ajtót feltörve jutott be az egyik szekszárdi óvoda épületébe. Megkereste a konyhát, ahol megvacsorázott. Mivel kész ételt nem talált, tojásrántottát készített magának, majd kávét főzött. Miután azt is elfogyasztotta, magához vett egy kétkazettás rádiós magnót, s az erkélyen át távozott. Fényes nappal vittél el Elszemtelenedtek mostanában a bűnözők. Bátaszéken fényes nappal loptak el a nyílt utcáról egy legalább hárommillió forintot érő Mercedes személygépkocsit.-ihi Ravatalozó épült Pörbölyön Évek óta beszédtéma volt Pörbölyön, hogy a rossz állapotban lévő, korszerűtlen ravatalozó helyett új kellene a községnek. Á terv eddig terv is maradt, mert a pénzt mindig másra kellett költeni. Az idei év költség- vetésének tervezésekor látszott, hogy arra lehetőség nem lesz, hogy vállalkozóval építtessék meg, ám 1 millió 800 ezer forint az önkormányzat rendelkezésére állt. Ezt az összeget fordították a hatvan négyzetméteres - az előző mindössze tíz négyzetméter volt -, előteres ravatalozó megépítésére. A bejárata egy hatalmas üvegfal, amely az épület legértékesebb része, elkészítésére a bátaszéki GAMSZÖV vállalkozott. Április második felében megkezdődött a munka. Összefogott a lakosság, alapot ástak, falaztak, egy-egy alkalommal egyszerre kilenc kőműves is dolgozott az építkezésen. Az összefogásnak köszönhetően a hét végén, halottak napján, Herendi János, kanonok-plénábos szentelte meg az elkészült ravatalozót. A ravatalozó falára Törő György népművész készített egy szép domborművet, amely emlékeztet a hősökre, az áldozatokra. (péteri) Fotó. Ótós Réka Szekszárdot csillagpontosítják Kábeltévé: tavaszra új helyzet Nehéz lenne összeszámolni, hány tájékoztató írás jelent már meg a magyar tévécsatornák egy hónappal ezelőtt történt átrendezéséről. Ennek ellenére csak lassan tisztul a kép. Sokan máig sem tudják, milyen műsort hogyan tudnak venni. A televíziózás helyzetéről, lehetőségeiről kérdeztük Tarr Jánost, a megyeszékhely kábelrendszerét üzemeltető kft. ügyvezetőjét. Az alábbiakban kizárólag Szekszárdról lesz szó.- Szekszárd lakásainak 82 százaléka, mintegy 10.500 otthon van rákötve a kábelhálózatra - kezdte a tájékoztatást Tarr János. - Átmeneti időszakban vagyunk, a 10.500- ból 8.400 lakásban már a kor követelményeinek megfelelő csillagpontos rendszer segítségével lehet választani 29 műsor közül, a maradék 2.100-ba pedig még úgynevezett soros kábelen jut el a jel. A „csillagpontos” azt jelenti, hogy lakásonként lehet választani a műsorcsomagok közül, míg a korábbi színvonalon lévő sorosnál mindenki ugyanazt kapja, hiszen ott ugyanaz a kábel húzódik végig minden lakáson.- A „sorosok” gondja első- sorban az, hogy nem jön be náluk az új két kereskedelmi adó, a TV2 (ami nem azonos a Magyar Televízió 2-es műsorával!) és az RTL Klub.- Ennek műszaki okai vannak, a soros rendszer, hogy úgy mondjam, kevesebb csatornát bír el. Egyszerűen fogalmazva az 1,2, 3... 13. helyen lévő csatorna vétele jó, de a 26. helyen lévő TV2, meg a 28. RTL Klub minősége a soros rendszeren már nem megfelelő. A végleges megoldást az említett csillag- pontos rendszer kiépítése jelenti, amivel az időjárástól függően jövő tavaszra - márciusra, áprilisra - végzünk. Nulla Celsius alatt ugyanis nagyon törik a kábel, nehéz vele dolgozni. Ideiglenes megoldással, az új gerincvezetékek igénybevételével azért szeretnénk elérni, hogy karácsonyra a még gondot jelentő néhány százaléknyi „soros” lakásban is lényegesen javuljanak a vételi viszonyok.- A soros rendszerben lévők közül sokan panaszkodtak, hogy nem tudják, az új adók közül melyiket, hogyan tudják fogni, hiányolták a megfelelő tájékoztatást.- Mint mondottam, most folyik a kábelhálózat átépítése, a helyzet napról napra, óráról órára, házról házra változik. A tájékoztatásban ezzel majdhogynem lehetetlen lépést tartani. Ha telefonon érdeklődnek, mi a legjobb tudásunk szerint válaszolunk. -gyHírmondó Gyerekelőadások Bátaszéken Az Andersen Színház vendégjátékára kerül sor november 4-én, kedden Bátaszéken, a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A társulat délelőtt 10 órakor az óvodásoknak az „Ej! Ki ez a ravaszdi?”, délután 14 órakor pedig az iskolásoknak a „Harap, beszélni tanulni” gyerekelőadással mutatkozik be. Véradás van ma Szekszárdon A megyei kórház vértranszfúziós állomása tart véradónapot. A véradó állomáson november 3-án, hétfőn, 8- tól 15 óráig várják a 18 és 60 év közötti egészséges állampolgárokat. ZUG-filmklub Jiri Menzel halhatatlan alkotása, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című csehszlovák film tekinthető meg november 6-án, csütörtökön 20 órai kezdettel a ZUG-film- klub soros rendezvényén. (Szekszárd, Béla király tér 6. szám alatt.) SFOR-orvosok Taszárról Az SFOR taszári bázisáról november 4-én, kedden délelőtt orvosküldöttség érkezik Szekszárdra a jövőbeni együttműködés lehetőségeinek feltárására. A vendégek - Fodor Miklós alpolgármester kíséretében - látogatást tesznek a megyei kórház baleseti és általános sebészeti osztályán. Fellépés Németországban A Szekszárdi Német Nemzetiségi Kórus november 5- én, szerdán indul Németországba. Az énekkar elsőként Speyer városában, majd a testvérvárosban, Bietig- heim-Bissingenben ad koncertet. Liszt emlékest A nagy zeneöltő, Liszt Ferenc emlékét idézi az a műsor, mely november 4-én, kedden 19.30 órától várja az érdeklődőket Szekszárdon, a Művészetek Házában. Az emlékesten Elmauer József, Husek Rezső, Kugler Zsuzsa, Lányi Péter (zongora), Klézli János, Pintér Gabriella (ének) és Lozsányi Tamás (orgona) lép fel. Fűtéstechnika a csúcson! FÉG, PELGRIM, LAMPART konvektorok, FÉG,QADRIGA, IDR0PI gázbojlerek, ÓCEÁN, FERR0LI, FÉG, JUNKERS és NECTRA fűtőkészülékek, SANCO rézcsövek, rézfittingek, MOFÉM golyóscsapok, csaptelepek, PVC, KPE csövek, idomok . . . NyiTVA: HétFőtőI pÉNTckiq: 8-16.50'iq SZOMbATON: 8-ll-iq EUROPLCIS Bt. kis- is nagykereskedés m \ 5 év kozántesl garanciával1. elektromos 9Y*- DUNAFERR-radiátorok: KEDVEZMÉNYEKKEL !- JUNE, HÖTERM öntvény és lemez gázkazánok- HERZ radiátorszelepek- vízszűrők, vízkezelők- Grundfos szivattyúk, egyéb víz- gáz és fűtésszerelési v anyagok OTP hitelvásárlás Szekszárd Szluha György Telefon: 06-74-410-286 06-60-410.789 A. El 10-786 k-dJ frontautó Continental és SEMPERIT Téli gumiabroncsok már raktárról kaphatók! TEHERGÉPKOCSI GUMI- ' SZERELÉS , 52' -ig kedvező áronil Nyitva: Hétfőtől péntekig: 9-17 óráig szomboton:9-12 óráig- román étkezőgarnitúrák,- kiegészítő kisbútorok,- franciaágyak,- konyhabútorok valamint- bútorszövetek nagy választékban kaphatók. Szekszárd, Keselyűsi u. 4-8. (á sportcsarnokkal szemben) Ï&L&6-60/468-078 Megnyílt !-----------------------------Női és férfi — f ehérnemű márkabolt Szekszárd, Széchenyi u. 55-57. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 9.00-13.00 és 13.30-17.30-ig szombat: 9.00-12.00-ig. Telefon: 74/411-694. A SUZUKI KARÁCSONYINÁL MINDIG ÉRIK ÖNT MEGLEPETÉSEK! 5x5= AKAR 36 IS LEHET! $ SUZUKI Mert nálunk minden SUZUKI-tulajdonos családtagnak számít! SUZUKI. Jól jár vele. ^ Az Ön márkakereskedője: SUZUKI Szekszárd Karácsonyi Kft. Palánki út 1. suzuki Telefon: 74/415-611.- 6x10.000 Ft árengedmény- Hitel esetén -5% kamatkedvezmény több mint 7 féle modellre- Akár 5.000 km-re elegendő üzemanyag 6 hétig- + 6 hónap BIZONY!