Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-03 / 256. szám

1997. november 3., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Tiltakoznak a mezőgazdasági termelők Demonstráció országszerte Halottak napján. Kegyeleti gyertyákat gyújtottak szombaton a hazánk földjén elesett magyar és külföldi katonák emlékére a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán. A megemlékezésen a magyar állami és katonai vezetőkön kívül részt vettek tábori lelkészek és Budapesten dolgozó katonai attasék is. fotó: feb/kallus györgy A népszavazás számokban A november 16-ai népszavazás idején 11 ezer szavazókor, ugyanennyi szavazatszedő bizottságban 33 ezren dolgoznak majd. Velük együtt a voksolás zökkenőmentes lebonyolításá­ért mintegy 100 ezer embernek lesz aznap különféle szerepe. Kosa Gyula, a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szö­vetségének elnöke tegnap la­punknak elmondotta: ma délben pontban fél 12-kor or­szágszerte megtartják a már korábban jelzett tiltakozó demonstrációt. Hangsúlyozta: ahol a rendőrség nem engedélyezte a konvojban vonuló tüntetést, csupán az egy helyben szervezett akciót, ott is az eredeti tervnek megfelelően kerül sor a demonstrációra. A Metész sztrájkbizottságának ér­telmezése szerint ugyanis - magyarázta az elnök -, ha szer­vezetten, csoportosan érkeznek a helyszínre, csakis szervezet­ten, csoportosan távozhatnak onnan. Azt nem árulta el Kosa, hogy A Főpolgármesteri Hivatal közbeszerzési ügyosztályának dolgozói ellen milliós nagy­ságrendű vesztegetés alapos gyanúja miatt megindult büntetőeljárás során szomba­ton két hivatali köztisztviselőt őrizetbe vettek. Mint ismeretes, a hét végén a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal házkutatást tartott a Főpolgármesteri Hivatal köz- beszerzési ügyosztályán. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint milliós nagyságrendű vesztegetésről van szó. Túri András csoportvezető ügyész tájékoztatása szerint a hetek óta tartó nyomozás most érkezett olyan szakaszához, amikor a bizonyítékok alapján egyes személyek ellen már ala­posnak mondható a gyanú. Egy személy meghalt, hár­man pedig súlyosan megsebe­sültek vasárnap hajnalban Szegeden, amikor egy par­koló autóban pokolgép rob­bant. A sérültek nincsenek életveszélyben. Minderről Szőke Péter ezredes, a városi rendőrkapitány értesí­tette a sajtó képviselőit. Később kiderült, hogy egy 36 éves helyi vállalkozó, Németh Zoltán, va­lamint a társaságában lévő két férfi és egy fiatal nő volt a me­rénylet célpontja. Hajnali három óra körül a József Attila sugárúton lévő Delhi bárból jöttek ki, hárman beszálltak a Mercedesbe, a nő az ablakon behajolva pár szót hányán vesznek majd részt a tüntetéseken. Annyit mondott csupán, hogy országszerte sok helyütt tiltakoznak a termőföld külföldi tulajdonba adása, va­lamint az elviselhetetlenül ala­csonynak tartott felvásárlási árak miatt. A budapesti Hősök terei találkozóra szerinte 50-200 jármű érkezik majd, személygépkocsik és emberek­kel teli teherautók egyaránt. Egy-egy helyszínre egyéb­ként átlagosan 10-100 gépko­csit jelentettek be. Demonstrá­cióra kértek és kaptak rendőr­ségi engedélyt egyebek mellett Baranyában, Bács-Kiskun, Bé­kés, Csongrád, Győr-Moson- Sopron, Hajdú-Bihar, Jász- Nagykun-Szolnok, Komárom, Pest, és Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében. (cs. b. j.) A hivatalos személy által el­követett vesztegetés gyanújá­nak vizsgálata során a 25 al­kalmazottból álló ügyosztály mintegy tíz dolgozójának tevé­kenységét ellenőrzik. Egyes dolgozók és vezetőik esetében nemcsak a hivatali szobákban, hanem otthonaikban is házkuta­tást tartottak. Tiba Zsolt főjegyző kifej­tette, hogy a bejelentés miatt szeptemberben a közbeszerzési ügyosztály éléről elmozdított vezető jelenleg is betegállo­mányban van. A hivatalban hét­főtől több új dolgozó kezdi meg a munkát. A törvény a vesztegetést öt­évi, hivatali vezetők esetén nyolcévi szabadságvesztéssel fenyegeti. A házkutatásokat követően két hivatali köztiszt­viselőt őrizetbe vettek. még váltott velük. Amikor Né­meth beindította a gépkocsit, hatalmas robbanás történt. Az autó kigyulladt, vezetője azon­nal életét vesztette, összeégett holttestét később a tűzoltók szabadították ki. Két utasa - a 29 éves B. László és az 51 éves R. János -, valamint a kocsi mellett álló 23 éves B. Izabella másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, őket a szegedi bőr­klinikán ápolják. Egyikük sincs életveszélyben, s kihallgatásuk vasárnap a késő délutáni órák­ban megkezdődött. A robbanás két közelben lévő autót megrongált, a kör­nyező házak ablakait a hatal­mas detonáció betörte. Minden szavazóhelyiségben kettő, összesen 22 ezer szava­zófülkét állítanak. Minden szavazóhelyiség négy na­gyobb és egy kisebb urnát kap. Az 55 ezer urna egyébként összehajtható és így a jövő évi országgyűlési választásokon is használható lesz. A törvény előírása szerint a szavazólap ceruzával nem tölthető ki, ezért a tartalékokra is számítva 30 ezer golyóstol­lat kellett beszerezni. A tolla­kat egyenként 60 centiméteres nemzetiszínű zsineggel füg­A rendezvényt az első napon 10 órakor dr. Jánosi György országgyűlési képviselő nyitja meg, majd a magyarországi cigányság jelenlegi helyzeté­nek időszerű kérdéseiről, a kormányzati célkitűzésekről ad átfogó tájékoztatást Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hi­vatal kisebbségekért felelős politikai államtitkára. A hazai cigány kisebbségi önkor­mányzatok és cigány társa­dalmi szervezetek fejlődésé­nek perspektíváit Farkas Fló­rián, az Országos Cigány Ki­sebbségi Önkormányzat és a Lungo Drom Országos Cigány gesztik fel. A zsinórok hossza 43 kilométer! Az urnákat 104 kilométernyi nemzetiszínű szalaggal kötik le. 11 ezer bélyegzőre is szük­ség van, ám takarékossági okokból ilyet nem csináltattak, hanem többnyire a szavazóhe­lyiséget adó iskolák pecsétjét használják majd. így is a 11 ezer helyiség bérleti és kö­züzemi díja (fűtés, világítás) 88 millió forint. Az értesítők kézbesítése - postai áron - darabonként 9 forint. A személyes kézbesíté­Érdekvédelmi Szövetség el­nöke vázolja. Szekszárd és Tolna megye önkormányzata­inak együttműködési modell­jét - tekintettel a cigány ki­sebbségre - Csáki Béla, Szek­szárd alpolgármestere ismer­teti. A Friedrich Ebert Alapít­vány cigány kisebbségi auto­nómiát erősítő, a közéleti-poli­tikai kultúra szintjét emelő képzési tevékenységével Mol­nár János, az alapítvány kép­viselője ad számot. Másnap, pénteken 10 órától Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter a területfejlesztés szerepe a fog­sért is ugyanennyit fizetnek. A kézbesítés és a nyomdaköltség összesen 320 millió forintra rúg. Az urnák, a szavazólapok, a nyomtatványok elkészítése és szállítása is körülbelül 260 millió forint. A szavazatszedő bizottságok tiszteletdíja kere­ken 100 millió forint. A 148 városban lévő köz­pontokat és a megyéket a fő­várossal korszerű elektronikus rendszerrel kell összekötni. A számítógépek az önkormány­zatoknál maradnak a jövő évi országgyűlési választásokig, amikor erre a gépparkra ismét szükség lesz. Mindent egybevetve a nép­szavazás összköltsége 1,7 mil­liárd forint. Koós Tamás lalkoztatási válságkezelésben és a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatásában címmel tart előadást. A cigányság és más kisebbségek többségi társada­lomban való megjelenési ké­pét Kende Péter kisebbségpo­litikai és társadalompolitikai szakértő rajzolja fel. A ci­gányság és más kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos aktuális informá­ciókat Gellér Kis Gábor, az országgyűlés emberi jogi, ki­sebbségi és vallásügyi bizott­ságának elnöke ismerteti. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat intézményei­ről, működésükről és hivatali rendszeréről Dobóvári Ildikó, az Országos Cigány Kisebb­ségi Önkormányzat hivatalve­zetője ad tájékoztatást, -sze­Maczót nem kommentálják. A Független Kisgazdapárt a demokrácia és a jogállamiság talaján áll, ezért megítélésük szerint egy jogerős bírósági ha­tározatot a Metésznek is tudo­másul kell vennie - jelentette ki Homoki János. Hozzátette, hogy G. Nagyné Maczó Ágnes már nem alelnöke a pártnak, így nem kívánják a Metészben végzett tevékenységét kom­mentálni. Két új rádió. Az Országos Rádió és Televízió Testület szombaton egyhangúlag dön­tött a két országos kereske­delmi rádiós pályázat nyertesei­ről. A Danubius megőrzi nevét, hullámhosszát hét évre az Or­szágos Kereskedelmi Rádió Rt. nyerte el. A másik országos ke­reskedelmi rádió a 87,5-108,0 MHz frekvenciasávban műkö­dik majd, a műsorszolgáltatás joga a Hungária Rádió Műsor- szolgáltató Rt.-é lett. Kelendő a valuta. Háromne­gyed év alatt 321 millió dollárt vásároltak a magyar állampol­gárok külföldi utazásokhoz: ez 13 százalékkal több, mint az elmúlt év első kilenc hónapjá­ban volt. A Magyar Nemzeti Bank most közzétett adataiból kiderül, hogy szeptemberben 33 millió dollár értékben vásá­rolt a lakosság konvertibilis va­lutát, lényegében annyit, mint tavaly szeptemberben. Ellenzéki mozgalom. A Ma­gyar Megújulási Mozgalom szerint a magyarországi nem­zeti pártok és mozgalmak haza­árulást követnek el, ha 1998- ban nem azzal a minden mást megelőző céllal lépnek fel, hogy a jelenlegi koalíciót eltá­volítsák a hatalomból. Az egyetlen járható út az FKGP, a KDNP, az MDF és a MIÉP vá­lasztási szövetsége - szögezi le az a nyilatkozat, amelyet a mozgalom tagjai a budapesti Testnevelési Egyetemen rende­zett második „nemzeti meg- mentési tárgyaláson” fogad­tak el. Aranyláz a Mecsekben. Aranyláz tört ki a Mecsek vi­dékén, amióta híre kelt, hogy a hegység egyik patakjának me­derhordalékából aranyszem­cséket mosott ki egy amatőr ás­ványkutató. Papp Csaba pécsi ötvös még augusztusban, egy mecseki szaktáborozás alkal­mával talált a Farkas-árokban többtucatnyi, milliméteres mé­retű aranymorzsát. II. Erzsébet dija. Stephen Chatt, a Kisalföld című lap ki­adójának igazgatója elnyerte a Brit Birodalom Rendje kitünte­tést. Az elismerést és a velejáró aranymedált II. Erzsébet ki­rálynő a születésnapja alkalmá­ból adományozta, s adta át a B uckingham-palotában. Megvesztegetési ügy a Főpolgármesteri Hivatalban Két embert őrizetbe vettek A Mercedes a kulcs elfordítására robbant Maffiaháború Szegeden is Cigányság, közélet, politika A Tolna Megyei Független Cigányszövetség - különböző tá­mogatókkal együtt - országos cigány közéleti és politikai fó­rumot rendez november 6-án és 7-én - csütörtökön és pénte­ken - Szekszárdon, a Művészetek Házában. Időskorúak szociális járadéka 1998. január 1-jétól új ellátási formát vezetnek be A nyugdíjrendszer átalakításával egy időben szükségessé vált a szociális ellátások és az új biztosítási rendszer összehangolása. Ezért vezetik be 1998. január 1-jétől új ellátási formaként az időskorúak szociális járadékát - nyilatkozta Forgó Györgyné, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője. Ez a korábbinál jobb megélhetést biztosít majd sok idős embernek. Mint megtudtuk, a törvényalko­tók szándéka az volt, hogy azokról az idős emberekről, akinek nincs saját jövedelmük, vagy ami van, az kevés a meg­élhetéshez, az állam a szociális ellátórendszer keretében gon­doskodjon. * Az 1997. december 31-ig ér­vényes szabályok szerint a jö­vedelemmel nem rendelkező idősek rendszeres szociális se­gélyt igényelhetnek. Ez azon­ban csak akkor állapítható meg a részükre, ha a hozzátartozóik - például a gyermekeik - jöve­delmi viszonya sem kedvező. Az időskorúak járadékát a te­lepülési önkormányzatoknál igényelhetik a 62. életévet, il­letve a nyugdíjkorhatárt betöl­tött rászorulók. Az ellátás fo­lyósításának feltétele, hogy az érintett, illetve a saját és a vele együtt lakó házastársa, élettársa havi járandósága alapján szá­mítva a háztartásban az egy főre jutó havi jövedelem ne ha­ladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegé­nek 80 százalékát. Egyedülálló esetén ez a mérték 95 száza­lékra emelkedik. Nem állapítható meg az időskorúak járadéka, illetve a folyósítást meg kell szüntetni, ha az érintett három hónapot meghaladó időt külföldön tar­tózkodik, vagy ha előzetes le­tartóztatásban van, netán elzá­rás alatt áll, szabadságvesztés büntetését tölti. A járadék havonta legfeljebb az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 száza­léka, egyedülálló esetében 95 százaléka lehet. Amennyiben valakinek más jövedelme is van, akkor az időskori járadé­kot úgy állapítják meg, hogy a jövedelmek együttesen érjék el az öregségi nyugdíj fent emlí­tett százalékát. Ám a jogosultak részére folyósítandó időskori szociális járadék összege ebben az esetben sem lehet 1000 fo­rintnál kevesebb. Amennyiben valaki már megkapta ezt a támogatást, a folyamatos folyósításra csak akkor számíthat a későbbiek­ben is, ha a jogosultság feltéte­leit a települési önkormányzat felülvizsgálata megerősíti. Erre kétévente legalább egyszer esedékes. Németh Zsuzsa Könnyebb lesz a megélhetésük FOTÓ: FEB

Next

/
Thumbnails
Contents