Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-14 / 266. szám

KÉT TAMASI KFT. A NAPIRENDEN (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1997. NOVEMBER 14. PÉNTEK ÁRA: 32 FORINT VIII. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM Mai ajánlatunk: j MÜSORMELLÉKLET Kórház, megbízott igazgatóval Tolna Megye Közgyűlésének négy bizottsága is ülésezett teg­nap, egyedül a mezőgazdasági bizottság tagjai ütemezték át ta­lálkozójukat egy másik időpontra. Konténerek, szociális célra Az országban hat megyében már jól működik a konténeres ruhabegyűjtés. Tegnaptól a Vöröskereszt Szekszárd Városi Szervezete szervezésében, kísérleti jelleggel a város négy forgalmas bevásárlóközpontjához helyeztek el egy-egy kon­ténert, szociális célra. iktatás nem végrehajtható: ép­pen ezért a testület ajánlást tett arra, hogy jövő év január elsejé­től az új főigazgató kinevezé­séig dr. Sülyi József jelenlegi gazdasági igazgató kapjon megbízatást a megyei kórház igazgatói teendőinek ellátásá­val. A testület néhány tagja meglepetésének adott hangot dr. Szolnoki Andrea azon, a pincehelyi kórházzal kapcsola­tos véleménye miatt, mely la­punkban jelent meg. Az ügyet vizsgáló képviselők végül is el­álltak a kérdés közgyűlés előtt történő felvetésétől, ám állást foglaltak abban, hogy a pince­helyi kórháznak létjogosultsága van, az intézményt működtetni kell. -szá­területre voltak kénytelenek ki­helyezni, a Skála parkoló bejára­tához, illetve az újvárosi ABC melletti területre is került egy­egy­A konténereket úgy alakítot­ták ki, hogy abba a ruhaneműt, lábbelit csak bedobni lehet, visz- szavenni már nem. Az öntést is a székesfehérvári vállalkozó vál­lalta, ezzel segítve a Vöröske­reszt munkáját. A szervezet re­méli, hogy minél több ruhanemű kerül ezekbe a vöröskeresztes, fehér tárolókba, hogy aztán az összegyűlt ruhát az arra rászoru­lóknak szétossza. (péteri) Röviden Makovecz Imre. a neves építész lesz a vendége a ta­mási katolikus gyülekezet­nek. Vetítéssel egybekötött előadást tart a katolikus templomban ma 17 óra 30 perckor. A jövő évi költségvetés koncepcióját is tárgyalja a tolnai területfejlesztési és környezetvédelmi bizott­ság ma 8.30-kor kezdődő ülésén. Néhány további téma: a ’97-es költségve­tés módosítása, közhasznú munkások foglalkoztatása, a vásártéri szennyvízelve­zetés megoldása, a fadd- tolnai holtág rehabilitáci­ója. Agysalak című művét mu­tatja be Wessely Gábor a „Kézjegy” Tolnai Tollforga- tók Klubja mai, 17 órakor kezdődő összejövetelén, a tolnai művelődési központ kávéházában. Társtalanok találkozója. A Tolna Megyei Társtala­nok Baráti Egyesülete no­vember 15-én, szombaton 19 órai kezdettel Erzsébet bált rendez Szekszárdon, a Babits Mihály Általános Is­kolában. Nyolc év rabmunka a Szovjetunió vorkutai lágere­iben 1945-1953. Ezt a címet viseli az a könyv, melynek a Decsen élő Szekeres Imre Gyula a szerzője, s akivel ma, pénteken 14 órai kez­dettel találkozhatnak az ér­deklődők Decsen, a Falu­házban. A könyv útját Hábel György aranydiplomás er­dőmérnök ismerteti. Husek Rezső zongoramű­vész, a Liszt Ferenc Társa­ság szekszárdi csoportjának vezetője november 15-én, szombaton 11 órai kezdettel zongorakoncertet ad Buda­pesten, a Vörösmarty utcai Liszt Ferenc Kamaraterem­ben. Repertoárján Beetho­ven, Kodály, Chopin és természetesen Liszt művei szerepelnek. A sort reggel 8 órakor a sport és ifjúsági bizottság nyitotta meg. A testület a hatáskörébe tartozó gyámügyi lehetőségeket mérle­gelve úgy foglalt állást, hogy az első lakáshoz jutás megkönnyí­tése érdekében a pályázó fiata­lok számára 2 millió forint többletet kíván juttatni. A szekszárdi Deutsche Bühne átvétele a német kisebb­ség által úgy tűnik, csak jövő év júliusában valósulhat meg. A művelődési bizottság az intéz­mény igazgatójának személyén nem kíván változtatni, azaz a testület továbbra is Claudia Tolna megye - elsőként Szek­szárd város - hetedikként vál­lalta fel, hogy konténerrel gyűj­tik össze a lakosságtól a fölös­legessé vált ruhaneműt és láb­belit. Mint azt Berkes Judit vá­rosi titkártól megtudtuk, a gyűj­tőket a székesfehérvári GLH Kft. készítette és helyezte ki. Országos szinten is ők vállalták fel ezt a tevékenységet. A radon radioaktív nemes­gáz, természetes úton keletke­zik a talajban mindig megtalál­ható rádiumból. Bizonyos kőze­teknek nagyobb a rádium tar­talma, bizonyos kőzeteknek pedig kisebb. A kutatás a mó­Nowotnyra kívánja bízni az irányítást, amennyiben ezzel Bautzen Kreis közgyűlése is egyetért. Az ügyrendi és jogi bizottság tagjai meghallgatták azt a tájékoztatót, mely a báta- széki idősek otthonának építé­sét részletezte. A testület tudo­másul vette a tájékoztatót, így azt is, hogy a beruházás nem teljesül időarányosan. Már megjelent a Népjóléti Közlönyben az a pályázat, mely a megyei kórház főigazgatói ál­lását hirdeti meg. Az egészség- ügyi bizottság tagjai úgy látták, hogy az 1998. január elsejei be­Más megyékben a gyakorlat az, hogy ezeket a gyűjtőket az üzletek elejére, azok bejáratához helyezik el. Nálunk viszont oda kellett tenni, ahol az önkor­mányzat - december 31-ig -, il­letve az üzlet engedélyezte azt. A konténerekből a Julius Meinl­hez tettek le, a kórházzal szem­közti üzletnél csaknem keresni kell, ugyanis a kispiac mögötti rágyi rög körül több okból kez­dődött el. Egyrészt ezen a terü­leten is megtalálható egy ősi röghegység - gránitos talaj, ami Magyarországon még egy he­lyen van a Dunántúlon, és ott már korábban magasabb radon szintet mértek. A másik ok, hogy amikor a Magyar Tudo­mányos Akadémia független bizottsága (amelyet a környék­beli községek vezetői kértek fel, hogy az ott folyó földtani kutatásokat minősítsék szá­mukra) megtudta azt a szándé­kot, hogy a Lauder társaság mé­réseket szeretne folytatni a helyszínen, azt kérte, hogy se­gítsék egy alapszint beméréssel munkájukat. (Folytatás a 4. oldalon.) Újabb detektorok Bonyhádon A Paksi Atomerőműtől eddig semmilyen támogatást nem kér­tünk és nem is kaptunk a mérések elvégzéséhez, mert nagyon szeretném, ha független maradna a nukleáris ipartól a termé­szetes háttérsugárzási viszonyok meghatározása - nyilatkoz­zék a mérést végzők, akik az esetleg Üveghután elhelyezésre kerülő atomhulladék-tároló okán végzik munkájukat. Templom, egységes kövezéssel. A szekszárdi, Béla király téri római katolikus templom főbejárata már évekkel ezelőtt esztétikus műkő burkolatot kapott. Ez a munka most folytatódik, a kivitelezők jelenleg a bal oldali mellékbejáratnál alapoznak. fotó: gottvad károly Tolnai német önkormányzat: újabb ösztöndíjak A tolnai német kisebbségi önkormányzat legutóbbi ülésén egyebek mellett újabb ösztöndíjak odaítélé­séről is döntés született. A tolnai német kisebbség harmadik éve támogat felső­fokú német pedagógiai ta­nulmányokat folytató helybé­lieket. A legutóbbi ülésen újabb három ösztöndíjról szóló döntés született. A tá­mogatott főiskolások szep­tembertől visszamenőleg, havi 5 ezer Ft ösztöndíjat kapnak a német önkormány­zattól. Ezzel 6 főre emelke­dett a támogatottak száma. A kisebbségi képviselők véglegesítették a december 18-i kisebbségi nap program­ját. Délelőtt a Bartók Béla ut­cai és a selyemgyári óvodá­ban a gyerekek adnak német nyelvű műsorokat. Délután a mözsi művelődési házban a tolnai zeneiskola és vidéki német tánccsoportok közre­működésével zajlik a prog­ram, amelynek során Keszthe­lyi Márton polgármester tart ünnepi beszédet. Szó esett a kisebbségi ön- kormányzat által szervezett német nyelvtanfolyamokról is. Idén az önkormányzat nem tudta anyagilag támogatni a kurzusokat, így csak egy cso­port folytatta tavaly megkez­dett tanulmányait, önköltsé­ges áron. Bekukkanthattak az Intercontinentálba Paksi kukták Csillebércen Bár az elmúlt évek dobogós helyezését ezúttal nem sike­rült megismételni, a paksi Vitaminok halpaprikása remekbe sikerült az úttörők „Süssünk-főzzünk valamit” című országos vetélkedőjén. Csillebércen rendezte az Úttö­rőcsapatok Pest Megyei Társu­lása és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség a versenyt, általános iskolások számára, ahol Paksot a Beze- rédj általános Iskola Vitamin Úttörőcsapata képviselte, Lu- bastyik Klára, Tuza Melinda, Varga Balázs összeállításban, természetesen ott volt felkészí­tőjük, Magyamé Ledneczki Erzsébet is. Nyolcvan csapat nevezett a sok érdekes feladat­tal „fűszerezett” vetélkedőre, ahol számot kellett adni elmé­leti kérdésekről is, így főzés­technikai, főszer, gyümölcs és zöldség felismerési terítési, tá­lalási, felszolgálási, díszítési ismeretekről. A döntőre a be­lépő egy saját készítésű torta volt, majd a szabadban főzés következett. A Vitaminok hármasának halpaprikása re­mekbe sikerült, ám ezúttal „csak” a nyolcadik helyhez volt elegendő az erős mezőny­ben. A jutalom a budapesti Inter- continentál szálló megtekin­tése volt, bekukkanthattak a kukták oda, ahová a vendégek soha, így természetesen meg­tekinthették a konyhát is.-rg~ Bövült a választási bizottság Újabb delegáltakkal bővült a napokban a Tolna Megyei Terü­leti Választási Bizottság. Mint arról már hírt adtunk, a testület elnöke dr. Dobos Gyula, titkára dr. Kutas Sándor, tagja pedig Dombai Gyula. A két póttag: dr. Márton Pál és Grósz József. A Magyar Szocialista Párt Boros Ferencet, a Szabad Demokraták Szövetsége Papp Arankát, a Munkáspárt Kemény Józsefet delegálta a bizottságba, A két új delegált: dr. Tollár Tibor (Füg­getlen Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt), valamint Koltai Tamás (Fidesz - Magyar Polgári Párt). Az öt párt képviselője, va­lamint bizottság titkára és két póttagja ma 8 órakor Bach Jó­zsef elnök előtt tesz esküt a me­gyei önkormányzat 121. számú termében. -szá­Nyugdíjas szervezetek együttműködése A nyugdíjasok érdekében és javára fogjuk össze az egyes szervezeteknél meglévő erőket és közösen munkálkodjunk Tolna megyében élő idős társaink megelégedésére - szól há­rom, a megyében működő nyugdíjas szervezet tegnap elfo­gadott együttműködési szándéknyilatkozata. Péti Imre, az MSZOSZ me­gyei képviseletének vezetője vállalta annak összehangolá­sát, hogy a megyében működő nyugdíjas szervezetek együttműködése formát is ölt­sön. A Nyugdíjas Szervezetek Tolna Megyei Érdekszövet­sége, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének Bonyhád köz­ponttal működő megyei szer­vezete, és az MSZOSZ Me­gyei Nyugdíjas Koordinációs Bizottságának vezető képvise­lői tájékoztatták tegnap egy­mást Szekszárdon szervezetük eddigi tevékenységéről. A há­rom szervezet mintegy har­mincezer nyugdíjast képvisel, eddig is voltak kapcsolataik. Vannak tervei, sőt kezdemé­nyei is a további, regionális, il­letve nemzetközi együttmű­ködésnek is. Tagszervezeteik a nyugdí­jasok gazdasági, szociális és kulturális érdekképviseletét látják el. Működésük fő szín­tere a lakóterület. Először az MSZOSZ nyugdíjas koordi­nációs bizottsága jött létre, miután a rendszerváltást köve­tően a munkahelyek megszű­nésével, átalakulásával a nyugdíjasok magukra marad­tak. Aztán megalakultak a he­lyi nyugdíjas szervezetek, klubok, majd ezekből a me­gyei érdekszövetség. Bony­hádon pedig az országos ér­dekképviselethez kapcsolódva alakult meg és fejlődött a szö­vetség. Mindhárom kapcsola­tokat alakított ki az önkor­mányzatokkal, szakszerveze­tekkel, a nyugdíj- és egész­ségbiztosítóval, civil szerveze­tekkel. Az információcserén kívül érdekképviseleti munká­juk is hatásosabb lehet együtt, nem sértve eddigi önállóságu­kat. A szándéknyilatkozatot elfogadva, a megjelentek tájé­koztatják küldő szervezetüket, s a megállapodás részleteire decemberben térnek vissza, -i-

Next

/
Thumbnails
Contents