Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-29 / 252. szám

4. oldal Megyei Körkép 1997. október 29., szerda — Dombóvár Es Környéke Emléktábla Általában. Október 23-a nem csak az 1956-os forradalom és szabadságharc ünneplését hozta magával Attalán, ahol ezen a napon Bodó Imre beszéde után Bognár Zoltán polgármester leplezte le, majd koszo- rúzta meg elsőként a településen egykor szolgáló, és 1907- ben elhunyt Melhárd Gyula pap, tanár és történész tisztele­tére a templom falára helyezett emléktáblát. Testületi ülés Kapospulán Vezető óvónői pályázat Az elmúlt hét közepén ülé­sezett Kapospula önkor­mányzati képviselő testü­leté. Az önkormányzati képviselők egyebek mellett a település első félévi gaz­dálkodásáról tárgyaltak. A kapospulai költségvetésűi terv ötven százalékban telje­sült mind a bevételi mind pe­dig a kiadási oldalon, s ez az időarányt tekintve annyit je­lent, hogy minden tekintetben tartotta magát a település az előirányzott költségvetéshez. Különösebb vita nélkül fo­gadta hát el a testület a gaz­dálkodásról szóló beszámo­lót, illetve a pénzügyi bizott­ság jelentését. Mint megtud­tuk, idén még jelentős beru­házásnak számit majd a tele­pülésen a szőlőhegyi út re­konstrukciója, ami ez esetben kátyúzást jelent. A kapospulai testület második napirendi pontként a megbízott vezető óvónő, Jakos Nándomé be­számolóját hallgatta meg az önkormányzati óvoda műkö­déséről. A megbízott óvodai vezető nem csak a gyermek­létszámról, az óvoda szerve­zed felépítéséről, hanem az intézmény életében fontos feladatok teljesítéséről és minden napos gondjaikról, ünnepeikről, örömeikről is beszámolt a testületnek, amely ezt a beszámolót szin­tén elfogadta. Mint kiderült a gyerekek karácsonyi aján­dékként új játékokat kapnak még ebben az évben, s jelen­tős lépésnek könyvelhető el az is, hogy az önkormányzat pályázatot írt ki a vezető óvó­női tiszt betöltésére is.- nagy ­Ajándék az időseknek Friedrich László jóvoltából, egészen pontosan egy stutt­garti baráti kapcsolatából adódóan a Dombóvári Egyesített Szociális Intéz­mény az elmúlt héten 25 da­rab ággyal gazdagodott. A baráti kapcsolatnak kö­szönhetően zömmel új, még használatba sem vett fekvőhe­lyekkel gazdagodott a dom­bóvári idősek otthona, ahol sajnos meglehetősen szorosan és nem a legjobb életkörül­mények között élnek a gon­dozottak. A papíron Kernenből ­Dombóvár testvérvárosából - érkezett ajándék értéke hoz­závetőleg félmillió forint, s a valóban nem kis nehézségek árán sikerrel vámoltatott ka­mionban sok más praktikus és szükséges segédeszközzel is gazdagodott a dombóvári in­tézmény. Mint megtudtuk az ajándé­kozás a jövőben folytatódhat, ugyanis további tizennégy ágy most nem fért a teherau­tóra. Friedrich László el­mondta az t is, hogy a német- országi adományokból a szándék szerint a dombóvári kórháznak is juttatnak majd. Ajándékként pénzfát kapott a Kapos Kórus Zengő énekszóval ünnepeltek Ünnepre jöttünk zengő énekszóval, had szóljon orgona és a szárnyaló dal - énekelte a fennállásának 25. évfordulóját ün­neplő dombóvári Kapos Kórus az elmúlt szombaton jubileumi koncertjén. Az Apáczai Csere János Szakközépiskola díszter­mében e bevezető után színvonalas, és a kórus zenés történetét is bemutató hangversenynek több száz fültanúja is volt. Mint az a jubileumi koncerten elhangzott, Dombóváron gyö- kértelennek számított a kórus­muzsika, hiszen 1945 után egé­szen 1972-ig, a Kapos Kórus megalakulásáig nem működött énekkar a településen. Ekkor Kovács Ildikó, a városba került zenepedagógus várostörténeti jelentőségű dolgot cselekedett, vagyis életre hívta az azóta is folyamatosan működő Kapos Kórust. A koncerten természetesen az ünneplő énekszóé volt a fő szerep, ám nem lényegtelen megemlíteni az ott elhangzott tényeket, amelyek közé tartozik egyebek mellett az is, hogy a negyed század során a Kapos Kórus koncertezett a volt NDK-ban és NSZK-ban, Cseh­szlovákiában, Belgiumban, Dél-Tirolban és Erdélyben. Tény, hogy számos rádiófelvé­telt készítettek a kórussal, s a Feláll a gyámhivatal A gyermek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló és november elsején hatályba lépő törvény értelmében a dombó­vári képviselő testület határoza­tot hozott a Városi Gyámhiva­tal felállításáról. Ennek értel­mében a hivatal nem csak a vá­rosban, hanem a város környéki településeken is ’ellátja felada­tait, vagyis a gyermekek vé­delmét, nevelésbe vételét, utó­gondozását, a pénzügyi támo­gatások megítélését, a családi jogállások rendezését, örökbe­fogadást, a szülői felügyeleti jog meghatározását, és még több más - az erre a területre a törvény szerint sorolt - feladat megoldását. A Városi Gyámhivatal a tör­vény értelmének megfelelően szintén november elsejétől kezdi meg működését a város­házán. Önkormányzati kincstár A testület létrehozta hétfői ülé­sén az önkormányzati kincstá­Bartók Rádió Kóruspódium című műsorának rendszeres szereplője a dombóvári ének­kar, amely működése során több szakmai elismerés után két éve fesztivál kórus minősítést szerzett. A múlt szombati ünnepi hangversenyen azt sem titkol­ták, hogy a kórus életében vol­tak válságos időszakok, sőt az egyik ilyen már-már a szétzül- léssel fenyegetett, ám mindig jöttek karnagyok, akik hosz- szabb-rövidebb ideig álltak a kórus élén, s akik mindig új erőt adtak a további munkához. Nem is véletlen hát, hogy a nagy sikerű mostani hangver­senyen mindegyikük - Bódis Pétemé, Kertész Attila, Ki­rályné Békeffy Stefánia és Ko­vács Ildikó — dirigálta a kórust. A koncerten - aminek végén a hallgatóság felállva tapsolva ünnepelte a Kapos Kórust ­rat, amelynek kialakításáról központi szabályozók nélkül hozott döntést. Igaz, képviselői hozzászólásokból is kiderült, hogy az önkormányzati kincs­tár bevezetése miatt az intéz­ményi önállóság korlátozását látják néhányan a kincstár be­vezetésében, ám az előterjesz­tés szerint csupán arról van szó, hogy a város költségvetési szerveinek többsége elfogadja ennek létrehozását, illetve a központi pénzforgalmi irányí­tást, ami részint ösztönző is le­het az ésszerűbb intézményi gazdálkodásra nézve. Két évnyi türelem Dombóváron 1990-1992-ben kezdődött meg a közterületeken épült ideiglenes jellegű pavilo­nok fokozatos felszámolása, s ez idő alatt a Hunyadi téren, az Ady Endre utca és a Népköz- társaság utca kereszteződésé­ben, a Dombó Pál utcában és Újdombóváron összesen tizen­egy pavilont bontottak el. A vá­ros további törekvése az, hogy ezek az ideiglenes kereske­Dombóvár németországi test­vérvárosának kórusa, a kerneni Liderkranz Kórus is fellépett, ajándékul pedig egy „pénzfát”, vagyis bankókkal díszített cser­jét hozott magával. A két részes hangverseny második felében már Marko- vics Gábor a kórus jelenlegi karnagya dirigálta az ünneplő csapatot, amit Tóth Attila Dombóvár polgármestere is kö­szöntött, s mint mondta köszö­net illeti a kórust azért, mert generációkkal ismertette meg és ismerteti meg a jövőben is a magas szintű éneklés örömét. Ezt az örömöt - s persze a ki­tartó munka minden fáradalmát - legrégebben Embersits Zoltán és Gaál Róbert, a még mindig éneklő alapító tagok érzik. Őket társaik külön köszöntötték. Összességében a magas színvonalú koncert igazi él­ményt jelentett a hallgatóság­nak, s minden bizonnyal a kó­rus jelenlegi és volt tagjainak is, hiszen egy spirituálét Ko­vács Ildikó vezényletével a „történelmi” összkar is énekelt.- nagy ­delmi szolgáltatás nyújtására alkalmas pavilonok teljesen el­tűnjenek a városból, bár erre vonatkozóan a város általános rendezési tervét nem módosí­tották. Arról azonban határozott a testület, hogy két év türelmi időt adnak ezen egységek el­bontására, vagyis ennyi idő áll az érintett vállalkozók rendel­kezésére ahhoz, hogy úgyneve­zett pavilonjaikat megszüntes­sék, elbontsák. Elfogadott beszámoló Dr. Katz Anna, a város tiszti főorvosa adott tájékoztatást a képviselő-testületnek Dombó­vár közegészségügyi helyzeté­ről, amit a testület elfogadott. A beszámolóból kiderült, hogy az elmúlt évben Dombóváron 41 HÍV szűrővizsgálatot végeztek, s összesen 28 esetben került sor nemibeteg gondozásra. Ezen esetek mindegyikében gyó­gyulná nyilváníthatták az érin­tetteket. A beszámolóból a képviselő-testület képet kapha­tott a fertőző megbetegedések számáról, a tüdőgondozói ada­tokról, s egyebek mellett az írá­sos előterjesztésben szerepelt az is, hogy tavaly három cse­csemő halálozás történt Dom­bóváron, ám ezen esetekben a kórbonctani diagnózis szerint a kicsiknek kevés esélyük volt az életbe maradásra. - nagy ­Dombóvár város önkormányzati képviselő-testülete hétfőn délután tartott ülést a városháza dísztermében, ahol a képvise­lők összesen tizenhat napirendi pontot tárgyaltak meg rekord­idő alatt. Ez nem tűnik túlzó kijelentésnek, hiszen a gyakorta éjfélig is eltartó ülések mellett az este fél kilences befejezés üdí­tően rövid ülést jelentett. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem fontos kérdésekben határozott a város vezető testületé. Hírmondó Aljegyzői fogadónap Dombóvár város aljegyzője, dr. Radochayné dr. Molnár Zsuzsanna a jegyző távollé­tében tart fogadónapot ma reggel nyolc órától délután kettőig a dombóvári város­házán, ahová tisztelettel várja a város polgárait. Önkéntes véradás Dombóváron A Vöröskereszt szervezésé­ben holnap reggel kilenc órától délután kettőig ön­kéntes véradást tartanak a dombóvári kórház véradó állomásán, ahová szeretettel várják a véradókat. Internetes postacím Már a dombóvári polgár- mesteri hivatalnak is van úgynevezett e-mail, vagyis elektronikus postacíme. A számítógépes leveleket a polhiv (kukac) tolna, hun- gary. net címre lehet kül­deni. Felnőttek hittanja Holnap este hét órától foly­tatódik a dombóvári felnőt­tek hittanja című előadás so­rozat a művelődési ház színháztermében. Ezúttal hazánk egyetlen tábori püs­pöke tart előadást a szentek­ről. Álláskeresők figyelmébe A Tolna Megyei Munkaü­gyi Központ dombóvári ki- rendeltsége a következő ál­láshelyeket tartja nyilván és ajánlja álláskeresők figyel­mébe: vendéglátó ipari eladó, var­rónő, esztergályos, marós, szerszámkészítő, lakatos, cukrász, kombájnos, trakto­ros, kozmetikus-manikűrös, biztosítási ügyintéző, pul­tos, szakács, műanyagipari gépkezelő, építésztechni­kus, jogász, titkárnő, admi­nisztrátor, gépésztechnikus. Az álláshelyekről a mun­kaügyi központ munkatársai személyesen a Bezerédj u. 14. szám alatt adnak bővebb felvilágosítást, vagy telefo­non a 466-835-ös és 466-338-as számon. Útátadás Dombóváron Ma délelőtt kerül átadásra 61-es út rekonstrukciója Dombóvár belterületén. Az elmúlt két hét dombóvári és város környéki bűnügyi krónikája meglehetősen színes - tudtuk meg a Dombóvár Vá­rosi Rendőrkapitányságon, ahol a nyomozóknak bőven akadt feladatuk ebben az idő­szakban. A szokásos kerékpár és motorkerékpár lopások mellett az őszi idényre jel­lemző esetek is előfordultak. Tanyabetörések A jágónaki Aranyparton októ­ber 17-én, majd másnap is is­meretlen tettes tört fel tanyát. Az első esetben ajtóbefeszítés módszerét alkalmazta a be­törő, ám a présházból nem tűnt el semmi, csupán az ötezer fo­rint rongálási kárt regisztrál­hatták a rendőrök. A másnap este jelentett tanyabetörés ese­tében azonban a tettes egy Lebilincselő gázpalackot és a hozzá tartozó reduktort, valamint egy per­metezőt lopott el, s így a tíz ezer forint rongálási kár mel­lett 20 ezer forintos kárt oko­zott. Knkoricatolvaj Október 14-én a kaposszek- csői központi major melletti kukorica táblából lopott el is­meretlen tettes kb. 12 zsák ku­koricát nyolcezer forint érték­ben, ám személye nem maradt sokáig titokban, s őt a rendőr­ségen előállították. A kukorica egy része szintén megkerült. Rossz tréfa Dombóváron október 15-én egy nyitott személygépkocsi­ból „elloptak” egy mobiltele­font. A rendőrségre érkezett bejelentés után derült ki, hogy csak rossz tréfáról volt szó, hi­szen a kocsi tulajdonosának barátja csak eldugta a készü­léket. Az eset tanulsága, hogy a nyitva hagyott kocsiból nem nehéz semmit elemelni, s az autó tulajdonosának csupán szerencséje volt, hogy egy tré­fával megúszta feledékenysé- gét. Italbolt! látogató Az újdombóvári I. utcában működő italboltba tett látoga­tást október 14-én éjszaka is­meretlen személy, aki a lakat lefeszítése után hatolt be az épületbe. Onnan sört, édessé­get, cigarettát és egy rádiós magnetofont vitt magával. A lopással okozott kár tíz ezer forintra tehető. ni A Tolnai Népújság hirdetés­felvevő helyei: Döbrököz Takarékszö­vetkezet Döbrököz 7228. Bognár és Tsa Bt. Dom­bóvár, Kórház u. 41. Anteusz Kft. Dombóvár, Teleki u. 7-9. Vöröskereszt Dombóvár, Városi Szervezete, Ady E. u. 8. Megrendelólevél a Tolnai Népújság előfizetésére Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény: példányszámban 6 18 forintban 191 573 egy hónapra negyedévre 625 Ft 1 1875 Ft Név: Lakcím: Kérjük a megrendelólevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy a Tolnai Népújság kézbesítőjének átadni. Testületi ülés számos döntéssel Eltűnnek a pavilonok a városból

Next

/
Thumbnails
Contents