Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-20-21 / 220. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1997. szeptember 20., szombat Egy televíziós karrier kezdete ✓ Barabás Évi örök mosdva Évi a paksi stúdióban FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Barabás Éva első lett a Nap Tv „Riporter kereskedik” vetélkedőjén. Nyolc fordulón keresztül állta a sarat, a szigorú zsűri kritikáit. A döntőben már egyértelműen a legjobb volt a 28 éves bonyhádi lány, aki jelenleg a paksi városi televízió szerkesztő riportere. Jelenleg, mert a kéthetes Tunéziai út, az egyéves Griflame reklámszerződés mellett a Nap Tv állásajánlata is a díjak között szerepel. — Nyertél és mi elvesztünk Téged, mert elmész. Persze úgy is fordíthatjuk, hogy Tolna megye nyert egy országos karrier előtt álló tévést. Te hogy látod? — Ezen még nem gondolkodtam. Óriási káosz van bennem, megijedtem. Még nem tudok igazán örülni. Úgy gondoltam repülni fogok, ha megnyerem a vetélkedőt, de azóta csak az jár a fejemben: most mi lesz? Örülök a sok gratulációnak. Mindenki arra biztat, menjek, de még nem tudom mit tegyek. — Akkor inkább beszéljünk a múltról. Hogy lettél tévés? — Nagyon régi, meghatározó élménnyel kezdődött. Otthon, Bonyhádon még kislánykoromban szüleimmel néztük az akkori „Riporter kerestetik” vetélkedőt és nagyon szurkoltam Déri Jánosnak, aki ráadásul bonyhádi riporttal versenyzett. Ilyen akarok lenni - határoztam el, nagy vágy született bennem. Bonyhádon 1992-ben indult a városi tévé, és akkor kerültem haza Miskolcról, ahol tanultam. Hírolvasással kezdtük, majd jött az ötlet, biztos sokan emlékeznek még rá, egy megyei sporttévé, a Csepp tévé. A paksiak - Koós Atti- láék - mondták, csináljuk együtt. így ismerkedtem meg velük, ők hívtak Paksra tévézni. — Ahol nem csak sporttal foglalkoztál. — Szerkesztő riporterként mindenbe volt alkalmam belekóstolni, szeretem a közéleti műsorokat, szerettem nagyon a „Férfiszakasz” című műsort, ahol érdekes embereket lehet megszólaltatni, de mégis talán a sport áll a szívemhez legközelebb, amihez ugyan nagyon nem értek, de néha már egész szakszerű tudok lenni. — Akik ismernek, akár személyesen, akár csak a képernyőről, tudják, hogy mindig mosolyogsz. így születtél, mosolyogva? — Anyukám meséli, hogy volt Bonyhádon egy igen mo- rózus néni, senki nem látta nevetni soha. Babakocsiban toltak, ő odajött és elmosolyogta magát: milyen aranyos ez a gyerek, milyen szépen nevet! Igen, a mosolygást, a nyugalmat otthonról, a családból hoztam. — Ezt a mosolyt ugye megtartod Budapesten is! — Jaj de nehéz kérdés ez! Azért indultam a versenyen, mert nyerni akartam. Most érzem, hogy mennyire jó itt, hogy sokan szeretnek és ezt fel kell adnom valamiért, amit még nem ismerek. Azt mondta egy tanárom: ha felkerülsz öt évig nem szabad visszanézned, ha sikeres akarsz lenni. Ez nekem nagyon nehéz lesz, mert mindenben ide kötődöm! Rákosi Gusztáv A Megbékélés Kapuja a Donnál Bolgyirjevkában a falu is elfogadta a magyar emlékművet 1943. január 13-án, a nevezetes urivi áttörésnél a 2. magyar hadsereg - orosz források alapján is megerősítve - közel száz- ötvenezer katonája esett el. Az ez év augusztusában a Don-ka- nyarnál, Bolgyirjevka nevű községben felállított emlékmű Törő György Szekszárdon élő nyugalmazott honvédezredes, fafaragó népi iparművész munkáját dicséri. Törő György maga is részt vett a helyszínen az emlékmű és a Megbékélés Kapuja felállításában, majd ünnepélyes avatásán. ehhez hozzá, vagy pedig a falu lakossága ?- A lakosság. Meg kell érteni az emberek érzéseit. Bolgyirjevkában voltak olyan idős emberek, akik tolókocsiban, fél lábbal eljöttek az ünnepségre, de voltak, akik azt hangsúlyozv" Ilii Valentyina Ivanovka Cseszkanova, Bolgyirjevka polgármestere és Törő György az emlékmű előtt- Hogyan kapcsolódott be a Doni Emlékbizottság munkájába?- Tizenöt éve faragok, és sokat dolgoztam a Második Világháború Halottaiért Alapítvány Tolna megyei kuratóriumának. Sok településen nem volt elég pénz, és hozzám fordultak, hogy segítsek az emlékművek elkészítésében. A Honvédelmi Minisztérium látókörébe úgy kerültem, hogy kevés pénz volt az emlékműre, néhány százezer forint állt csak rendelkezésre, ezért is jöhettem szóba, mint amatőr népi iparművész. Másrészt miután megalakult a Doni Emlékbizottság, szerettek volna katonákat is bekapcsolni, abból a megfontolásból, hogy az lenne igazán méltó, ha katonák készítenék el az elesett katonák emlékművét.- Mennyi ideig dolgozott az emlékművön ?- 1993-ban készült el, akkor kezdték el a katonatemetők nemzetközi egyezményét megkötni, ezt Oroszországban 1997-ben ratifikálták. Egy évig dolgozott rajta a családom. Számomra nagy büszkeség, hogy ezt a Törő-család készítette, három pedagógus-gyermekem kezemunkája van benne. Tudták, hogy nagy jelentőségű feladat lesz, a Magyar Művelődési Intézetnél zsűriztettük. Az emlékmű huszonöt négyzetméter, a lányaim kiszámolták, hogy huszonöt millió ütés volt, amíg elkészítettük. Azt hiszem, hogy katona soha szebb feladatot nem kaphat.- Miért Bolgyirjevkára esett a választás?- A magyar hadsereg Voro- nyezstől délre 200 kilométeres fronton harcolt. Az orosz föderációval kötött együttműködés alapján negyvenkét temetőt sikerült az oroszokkal közösen feltárni. Úgy próbáltuk kialakítani az elképzelésünket, hogy az emlékmű helyszíne zarándokhelynek megfeleljen, hogy Voronyezstől könnyen elérhető legyen. Az áttörés Úrivnál volt, ezért először szerettük volna ott felállítani az emlékművet, most Urivtól tíz kilométerre, a főútvonal mellett sikerült kialakítani ott, ahol sajnos korábban szemétdomb volt. Szempont volt az is, hogy később lehessen a holttesteket exhumálni. Nem utolsósorban itt vállalta a falu közössége, hogy egyetért ezzel az emlékhellyel és később gondozza is.- Máshol is próbálkoztak?- Igen, például Urivban, de ott nem járultak hozzá.- A hatóságok nem járultak ták, hogy az ellenséggel, - nyilván a NATO-ba való belépésünk miatt is - nem tárgyalnak.- Az orosz túlélők egy része ezek szerint még mindig ellenségként tekint ránk?- Igen, bár nem ez jellemző, de van rá példa. Az egyszerű emberek egyetértenek a kezdeményezéssel. Vittünk egy albumot, és megmutattuk ott a környező falvakban, hogy Tolna megye valamennyi temetőjében a szovjet emlékhelyek rendezettek. Olyan hírek jutottak el hozzájuk, hogy a rendszerváltás után itt lebontották az orosz emlékhelyeket. Megértették, hogy akik kezdeményezték ezt az együttműködést, kölcsönösen azt az elvet vallják, hogy aki hős és áldozat mindegy milyen nemzet fia.- Tolna megyeiek is ellátogathatnak az emlékhelyhez?- Igen, már most szóba került, fogadókészség is volt a helyi szervek részéről. Bolgyirjevkában szeretnének később egy kis panziót is kialakítani a támogatásunkkal, az ottani egyház szívesen fogad bennünket. Nagyon sokan a kegyelet virágait szeretnék elvinni. Jövőre nagyon remélem, lesz alkalom ezt megszervezni. (tf) Tűz, tűz! Nemrégiben két olyan eseményről is hírt adott a Tolnai Népújság, melynek kapcsán úgy érzem, néhány jótanáccsal kell szolgálnom. Medinán kigyulladt egy oszlop terményszántó. Mire a szekszárdi tűzoltók kiérkeztek, eloltották a tüzet. Az előző évben két ilyen szántó égett le a megyében. Nem szabad leégni ezeknek a szárítóknak, ha a kezelője ismeri és betartja a technológiai előírásokat. Valaha vizsgát kellett ebből tenni. Fontos, hogy a termény kellően tisztított legyen. Ne siettessék a szárítást, hanem az optimális hőmérsékletre állítsák a berendezést. Ha mégis tüzetfogna a termény, a betáplálást meg kell szüntetni. A berendezést gyors ürítésre kell állítani és a lehulló pa- razsas terményt vízzel locsolni. Ehhez készenlétben kell tartani egy gumitömlőt, amelynek a végén szóró rózsa van. Szedresben a valaha jól működő tűzoltóság szertárából egy varrodát alakítottak ki. Ebből kitűnik, hogy a helyi önkormányzat a településen történő tüzek oltását a lakosságra, meg a tizenöt kilométerről érkező szekszárdi tűzoltóságra bízza. Figyelmükbe ajánlom, hogy a hivatásos tűzoltóság vonulószerei normál körülmények között percenként egy kilométer utat tesznek meg. Ebből kiszámítható, hogy mennyi idő alatt várható a segítség. Persze csak akkor, ha azok a helyükön vannak. Mert a szekszárdiaknak hatvan településen kell mentést végezni. Következésképpen: ha éppen akkor Sza- kályban akad dolguk, akkor a szedresiek várhatják a segítséget. Ezért részükre két javaslatom van. Egyrészt önkiszolgálásra rendezkedjenek be. Tartsanak készenlétben egy megfelelő méretű gumitömlőt, amivel azonnal megkezdhetik az oltást. Másrészt azonnal hívják a 105-ös számot, mert csak így lehet reményük a segítségre. Egyébként az önkormányzatokról szóló törvény értelmében a tűzvédelemről a képviselő- testület köteles gondoskodni. A felszerelések ehhez Szedresben valaha megvoltak. Csó'glei István Suszter a kaptafánál (Folytatás az 1. oldalról.) Hőgyészen szerencsére még van az elnyűtt lábbeliknek „doktora”, a falu központjában, a községháza mellett található cipőjavító műhelyben dolgozik a 75. évében járó Dé- kány János, aki egy híján 60 éve ül a kaptafa mellett. — 1938 óta vagyok cipész, 1946-ban kerültem Hőgyészre, azóta itt dolgozom - halljuk.- Előbb maszek voltam, az apósom műhelyét örököltem meg, aztán az államosítás után, 1952-ben a KTSZ-hez kerültem. Itt volt a „suszteráj” a központban, akkor még többen voltunk, négy-öten is dolgoztunk egyszerre. A földszinten volt a munkafelvétel, mi meg az emeleten javítottuk a cipőket, szandálokat, bakancsokat, csizmákat. Sok munkánk volt, de szerettem itt lenni, vidám élet volt a műhelyben, a munkán kívül közös névnapokat, vacsorákat rendeztünk a kollégákkal. Ma már egyedül vagyok cipész a környéken, kihalóban van ez a szakma. Nem divatos dolog suszternek lenni, itt nem lehet gyorsan, sokat keresni, ezért aztán nincs utánpótlás. Pedig rossz cipők most is vannak, nincs mindenkinek pénze újat venni. Nekem is két fiam van, de mindegyik más szakmát tanult. Ha bezárom a műhelyt, nem lesz aki megsarkalljon egy cipőt. Egy hónapja a szememmel gond volt, most a lábammal járok Dombóvárra a kórházba. Nincs mit tenni, megöregedtem, előbb-utóbb itt hagyom a kaptafát. /. kováts
