Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-13-14 / 214. szám

10. oldal Hétvégi Magazin 1997. szeptember 13., szombat A horvátországi Adriát újra fel kell fedezni A délszláv háború előtt az egyik legkedveltebb európai uticél a nyári szabadság eltöltésére Horvátország volt, amely az Iszt riát, a Kvarner-öböl szigeteit és Dalmáciát jelenti. A horvát Adriát az ezer szi­get - pontosan 1185 van - vi­dékének is nevezik. Vonzerejét a könnyű megközelíthetősége, kellemes éghajlata, öblökben gazdag partvidéke és a kör­nyező szigeteken található számtalan fürdőhelye jelenti. Az Adria a Földközi-tengernek tulajdonképpen csak egy nagy öble, egyik bemélyedése az eu­rópai szárazföldbe. Gyönyörű kék színe nagy sórtartalmával - ami miatt planktonokban sze­gény, ami színét zöldessé tenné - és átlátszóságával függ össze. Bármennyire is vonzó volt az Adria, a háború miatt hűtlenné lettünk hozzá, nem kockáztat­tunk. Mostanában újra kezdjük felfedezni. Ezt a felfedező utat választotta a Tolna Tourist - leginkább egyéni vállalkozók­ból álló - csapata, s egy hetet üdült, kirándult a Rijekától (Fi­ume) 25 km-re, Kraljevicától 4 km-re lévő, festői elhelyezke­désű, a tenger fölött lépcsőzete­sen kialakított Uvala Scott (Scott öböl) szállodatelepülé­sen. Nevét az ilyen nevű angol úrtól kapta - a híres angol költő, Byron barátja volt -, aki egy fiumei családba házasodott be, s birtokához tartozott ez a vidék is. A svédasztalos, félpanziós ellátás minden igényt kielégí­tett, szinte már pazarló volt. A sok kirándulási lehetőség kö­zött nehéz volt a választás: Plitvicei-tavak, Isztriái félszi­get, Krk-sziget, hal, kenu, pik­nik, lipicai ménes, postojnai cseppkőbarlang. Esténként pe­dig a tavernában hallgattunk élő zenét, szórakoztunk, táncol­tunk. Az utolsó este versenyt szer­veztünk, hogy ki bámult le job­ban. Az igazságos zsűri nehéz helyzetben döntött. Természe­tesen a népes gyerekhad is megtalálta a maga szórakozá­sát. Sokat fürödtek, mégha ho­mokos part kevés volt is. A kirándulási lehetőségek közül a Plitvicei-tavak, az Iszt­riái félsziget, és a Krk-sziget meglátogatását választottam. A Plitvicei-tavak felé utazva a háború sújtotta vidéken men­tünk keresztül, s többek között érintettük a harcok központját, Otovacot is. Éppen piac volt, s felfigyeltünk a feketébe öltö­zött lakosokra. Útközben le­rombolt, golyóütötte, kihalt há­zakat, települést láttunk. A háború előtt ezen a vidé­ken szerbek laktak, s elmene­kültek, lerombolták házaikat, vagy maguk robbantották fel őket. Az épen maradottakba nem ^öltöztek vissza, s a horvá- tok sem foglal­ják el azokat. Az út mentén sírem­lékek láthatók, az elesettek ne­veinek felsorolá­sával. Az utóbbi hat évben több, mint 40 ezer horvát nemzetiségű te­lepült át Jugo­szláviából Hor­vátországba. A lehangoló lát­vány után érkez­tünk meg az er­dőkkel sűrűn bo­rított vidékre, a 16 különböző nagyságú és egymás felett el­helyezkedő tó- fűzérhez. Néhányuk meredek sziklafa­lak között, vad, romantikus táj­ban helyezkedik el. A tórend­szer az itt létrehozott nagy nemzeti park fő vonzereje. Az egymáshoz látványos, helyen­ként 75 m-es magasságot is el­érő vízesésekkel kapcsolódó tavak 5 km hosszan, természe­tes lépcsősorként ereszkednek alá egy völgyben, majd vizük a Korana folyó szurdokába zú­dul. A tavak vizét természetes gátak duzzasztják fel, amelye­ket az oldott ásványi anyagok­ból a vízesések peremén kicsa­pódó mészkő hozott létre. A ta­vakat gyalogutakon, hajón, pa­norámás busz-szerelvényeken közelítettük meg. Aki ezen a vidéken jár, okvetlenül nézze meg, nem véletlenül nyilvání­totta az UNESCO a kulturális világörökség részévé. Nagy élményt nyújtott az Isztriái félsziget szép tájai, vá­rosai (Pula, Rovinj), fjordjai (Plomini, Limski) meglátoga­tása. Isztria a horvát idegenfor­galom felét adja. Isztria legnagyobb városa, Pula római kori látnivalói aránylag szűk területre össz­A pulai az egyik legépebb amfiteátrum pontosulnak. Helyi idegenve­zető vezetett el bennünket a fő nevezetességekhez. A legmo- numentálisabb római kori építmény a háromemeletes, ovális elrendezésű, szép arányú amfiteátrum. Ez a hat legépeb­ben ránkmaradt aréna közé tar­tozik. Megcsodáltuk az idő­számítás legelején készült osz­lopos, karcsú Augustus-temp- lomot, amely az egyik legjobb állapotban fennmaradt római templomépület, s a római építé­szet gyöngyszemeként számon tartott Sergius diadalívét. El­kápráztatott bennünket a Her­kules- és egy kettős ívű római kapu is. Nem beszélve a híres pulai mozaikokról, amelyek egy gazdag polgárház padoza­tát díszítették. A 65 négyzetmé­ter nagyságú színes mozaikok görög mitológiai jelenetet ábrá­zolnak. A középkorból is ízelí­tőt kap a városba látogató, ha megkeresi a Podeszta-palotát (középkori városháza). A másik meglátogatott vá­rosnak, Rovinjnak nincsenek országos hírű műemlékei, vi­szont Isztria egyik legszebb fekvésű és legfestőibb tenger­parti városa. A kiálló szirtfokra épült városkának különleges ro­mantikája van. A jellegzetes képet az egymás fölé emelkedő házak szemnek szokat­lan kéményerdeje adja. Ennek ma­gyarázata, hogy a 17. században dühöngő járvá­nyok elől az ide menekülőknek a befogadók a szo­bákhoz külön-kü- lön kéményt épí­tettek. Rovinj legvonzóbb vá­rosrésze a domb­tetőről messze tekintő, a város védőszentjéről elnevezett Szent Eufénia-templom (dóm) körül tö­mörülő, hegynek fel-, hegyről lekacskaringozó szűk utcákból, közökből, sikátorokból álló vá­ros. Egyébként a várost a dóm 60 m magas, a velencei Szt. Márk téren álló Campanilét utánzó harangtomya uralja. Bár az óváros egyórás sétával szinte teljes egészében bejárható, ro­mantikája egyre újabb és újabb bolyongásokra csábít. S ha már itt járunk, ízleljük meg a híres carlettó kávét, amelyet rumból, puncs aromából, reszelt keserű csokoládéból és tejszínből ké­szítenek. Hazafelé jövet gyönyörköd­tünk a változatos, vadregényes isztriai tájban, s áthaladva az Ucka hegység 1991-ben elké­szült 6 km-es alagútj^n, érkez­tünk szállásunkra. Az utolsó előtti napon még kirándultunk, vásároltunk a szemben levő Krk-szigeten, amely az Adria legnagyobb szigete. 1980 óta a szállodae­gyüttestől kiindulva, ezen a he­lyen kapcsolja össze a száraz­földet a szigettel a merész íve­lésű, 1309 méter hosszú Krk- híd (korábban Titó-híd). A csoport értékelte az ún. felfedező utat, úgy ítéltük meg, hogy nemcsak szép tájakat, vá­rosokat, műemlékeket láttunk, kellemes tengerben lubickol­tunk, mellette még jól is érez­tük magunkat együtt. A Ge­menc Volán gépkocsivezetője - aki a buszt vezette - fogalmazta ezt meg legkifejezőbben, ami­kor azt mondta, hogy ezzel a csoporttal bármikor, bárhova szívesen eljön. Volt, aki először volt társasutazáson, s vélemé­nye szerint ez az utazás olyan volt, mint egy osztálykirándu­lás, mint amikor régi barátok vannak együtt. Jó volt új bará­tokat szerezni, ami manapság nem is olyan könnyű. Az is igaz, hogy nem azt a három csillagos szállodát kaptuk, amit a horvátok ígértek, s közel 300 lépcsőt kellett megmászni az ebédlőig ill. a tengerpartig, de mindezeket a „kényelmetlensé­geket” feledtette a csoport jó hangulata, a kitűnő svédasztal, a félpanziós ellátás, a szép lát­nivalók és a tenger. Úgy gondolom, ahogy mi újra kezdjük felfedezni az Ad­riát, a horvátok is ezt teszik a magyar turistákkal: szolgáltatá­saik színvonalával, alacso­nyabb áraikkal csalogatnak hozzájuk bennünket. Ez a cso­port az 1997. évi szilvesztert Rovinjba szeretné eltölteni, s Isztrián köszönteni az 1988. évet. Pacsai László Einstein, a kényúr Sosem árt egy kis bál­vány döntögetés. Itt van mindjárt századunk egyik legnagyobb zsenije, Albert Einstein, a relativitáselmélet megalkotója. Csak azt ne higgyük, öröm volt mellette az élet. Ezt erősíti meg az a 400 eddig ismeretlen magán­levele, amelyeket most árve­reznek el New York-ban Ezekből a levelekből kide­rült, hogy a nagy fizikus ér­zelmi kérdésekben igazi des- pota volt. íme, egy kis részlet abból a levélből, amelyet első feleségének, Mileva Maricsnak írt. Ebben a tudós precizitásával fektette le há­zaséletük alapszabályait. „A. Mindig gondoskodj arról, hogy: 1. Tiszta ruhám legyen. 2. Naponta háromszor ételt szolgálj fel nekem a szobámban. 3. Mindig takarítsd ki, tartsd rendben a dolgozó- és hálószobámat, s közben ügyelj arra, hogy rajtam kí­vül senki se nyúljon semmi­hez az íróasztalon.” Einstein ebben az idő­szakban a végső simításokat végezte relativitáselméletén, amelyet 1915-ben ismerte­tett, de azért arra is volt szel­lemi energiája, hogy Milevát a következő rendszabályok megtartására intse idézett le­velében: 1. Ne várj tőlem vonzalmat és ne panaszkodj ennek hiá­nyára. 2. Ha kérdezlek, felelj azonnal. 3. Dolgozó- és hálószobá­mat azonnal, tiltakozás nél­kül el kell hagynod, ha kér­lek rá. 4. Meg kell ígérned, hogy a gyerekek előtt nem ejtesz egy rossz szót sem rólam.” A levél nem maradt hatás­talan. Mileva gyerekeivel együtt Zürichbe költözött és soha nem tért vissza féijéhez. Ferenczy Europress Hétköznapi kudarcok és sikerek Az „Önálló Életért” Alapít­vány „Kudarcok és sikerek” címmel hirdetett pályázatot. A beérkezett munkákban mozgás-, látás-, hallás- és egyéb sérUltek, illetve hozzá­tartozóik, vagy az őket gon­dozók mondták el történetü­ket. Az alábbiakban három pályamunkából közlünk részleteket. Egy másfajta élet „Számomra is hihetetlen, de már tíz éve annak, hogy gyöke­restől felfordult az életem és az addigi tizenöt évem tapasztala­tai, reményei, biztonsága né­hány másodperc alatt darabok­ban feküdt mellettem... Amikor a kórházban először tértem ma­gamhoz arra gondoltam, hogy az egyetlen lényeges dolog, az egyedüli örömforrás ebben a sok szenvedésben, hogy mégis­csak Élek!... De fél év elteltével ugyanerre a kérdésre röviden csak annyit mondtam volna, hogy ott kellett volna befejez­nem az életem a vasútállomá­son, mindenkinek úgy lett volna jobb. Ez volt az első nagy ku­darcom. Amikor először szem­besültem a korlátáimmal, azzal az élettel, ami ezután követke­zik és ami még nyomokban sem hasonlít arra, amit addig éltem. Csak arra tudtam gondolni, hogy a velem egykorúak legna­gyobb problémái abból állnak, hogy milyen ruhát vegyenek fel a buliba, miért nem tetszenek annak a fiúnak, akit kinéztek maguknak és hogyan ússzák meg a holnapi felelést vagy dolgozatot. Én ezalatt azt tanul­tam, hogy forduljak el az ágy­ban az oldalamra, hogy ne csak a hátamon feküdjek, hogy hasz­náljam mindenre a bal kezem a jobb helyett, hogy közlekedjek kerekesszékkel, ami ezentúl a lábamat helyettesíti életem vé­géig...Nem tudtam így mennyit érek és közben vártam a csodát, hogy valaki egyszer majd oda­jön hozzám és azt mondja: „ Ébredj, kelj fel! Csak egy rossz álom gyötört. Ennyi volt az egész, de már vége!” A csoda viszont elmaradt, nekem pedig élnem kellett. Nem úgy, ahogy én szerettem volna, csupán ahogy a lehetőségeim engedték. Keményen megdolgoztam minden apró eredményért. Olyan dolgokat kellett újból megtanulnom, amelyek azelőtt annyira természetesek voltak, hogy fel sem tűnt a létezésük. Csak akkor láttam meg, hogy mennyi erőfeszítés kell ahhoz is, hogy egy pohár vizet hoz­zak magamnak. Igaz ugyan, hogy amikor először sikerült ezt megtennem, akkor döbben­tem rá mennyire finom tud lenni egy pohár víz, ha egyedül kell megszerezni. Ettől kezdve minden másfajta értékrend- szerbe tevődött át, amelyben az örömök ugyan kis örömök vol­tak, de a sikertelenségek, ku­darcok is kisebbedtek és meg­tanultam, hogy ami ma nem si­kerül, másnap vagy harmadnap végbevihető, ha újra hozzá­fogsz. Más, mint a többi Gyors, könnyű és fájdalom nélküli szüléssel érkezett első gyermekem. A gondok otthon kezdődtek. Éjszaka is 3-4 óránként tejet akart, csak a 8. hónap táján aludta át az éjsza­kát. Addigra 50 kilóval önma­gam árnyéka voltam. Első lé­péseivel beköszöntött a „frász­korszak”, egy pillanat nyugtom nem volt. Az óvodában Lacika mindig kilógott a sorból. Az üveggyapottól a kerítés réséig mindent megtalált, amit nem szabad. Naponta szakadt nad­rággal jött haza. Kértem, hogy jobban figyeljenek rá, mire az óvónő kijelentette: Anyuka, értse meg, nem tudunk a Laci­nak parancsolni! Másnaptól nem vittem. Boldog volt, hogy otthon maradhat. így tűnt el a fiam az óvodából, nem sokkal a ballagás előtt. A keserű évek eredményeként a nevelési ta­nácsadóban kellett megjelen­nünk, innen irányítottak a gyermek-ideggondozóba. A második vizsgálat után derült ki, hogy a diagnózis: POS (POS: pszicho-organikus szindróma, azok a gyerekek, akik a POS-szindróma tüneteit mutatják, mások, mint a töb­biek. A POS enyhe agyi funk­ciózavaron alapszik. Intelli­genciájuk a normális övezetbe tartozik, csak az érintett rész­funkciókban található eltérés, de sajnos ez rendszerint elég ahhoz, hogy a gyermek akadá­lyozott legyen a tanulásban.) Annyit fogtam fel az egészből, hogy a fiammal egyfolytában problémák lesznek. Felkészül­tem a rosszra, de rosszabb jött. Naponta a reggeli sírás: nem akarok iskolába menni. Tud­tam, hogy nem érzi jól magát, mégsem tehettem, hogy otthon tartsam. Ez már nem óvoda. Hamarosan kivívta az iskola legrosszabbja címet, „híres” lett. Az az elsős, aki füvet eszik, belefekszik a pocso­lyába, egyszóval: az a hülye! Az igazgató hívat. Szerinte gyógypedagógiai eset. A Tanu­lási Képességeket Vizsgáló Bizottság döntése: normális. Ezt követően öt héten át hor­dom különórákra, ahol szépen halad. ... Meg kell ismételnie az elsőt, lehetőleg kislétszámú osztályban. Egy véletlen foly­tán tudom meg, hogy az igaz­gató hallani sem akar arról, hogy az ő iskolájában folytassa tanulmányait. ... Irány egy má­sik iskola. Nem fogadják. A híre megelőzött minket. Kö­vetkező iskola: ezzel az ideg­zavarral nem tudják fogadni. Egy pécsi iskola: 106-os IQ- val nem vehető fel. Egyik he­lyen a betegsége, másikon az értelme a kizáró ok. Lacit min­dig a többiekhez mérték, ugyanazt követelték tőle, hol­ott ő kezdettől fogva más, mint a többi. Az iskolák elmaraszta­lása nélkül és saját szülői vét­keim beismerése mellett is be­vallom, a jó megoldást én sem ismerem. Magdika Hol kezdjem? 1948-ban szület­tem. Második gyerek voltam a családban. Nehéz szülése volt édesanyámnak. Születéskor agyvérzést kaptam, nem derült ki mindjárt, csak később. Két és fél éves koromban édes­anyám Pestre vitt egy profesz- szorhoz, aki akkoriban lumbá- lásokat végzett. Először nem vállalta. Száz az egyhez arány­ban sikerülhet - mondta. Bármi történik, próbálja meg! - válaszolta édesanyám és keze írását adta mindehhez. Egy hétig maradtam. Ha meg­ismerem őt, akkor fogok tudni gondolkodni... Ha nem, akkor végleges lesz az állapotom... Megismertem. Gondolkodni tudok, de járni nem. Tolóko­csiban élek. Tizenkét éves ko­romig otthon éltem a szüleim­mel. Szerettem babázni, baba­ruhát varrni. De mégis vala­hogy egyedül éreztem magam. Édesanyámnak mindig mond­tam: szeretnék olyanok között élni, mint amilyen én vagyok! A pálfai gyermekotthonba ke­rültem 1961-ben. Ott nem volt jó ... csupa szellemi fogyatékos gyerek között... Nem tudtak tanítani és én mindig tanulni vágytam.... Budatétényből jött új igazgatónő. Otthonról gyö­nyörű képeslapokat kaptam, nézegettem-nézegettem őket, de elolvasni nem tudtam. Úgy szeretnék írni, olvasni! - tört ki egyszer belőlem igazgatónőnk hallatára... Budatéténybe vit­tek, autóval jöttek értem. Ott tanultam meg írni, olvasni. Volt ott egy barátnőm. Nagyon okos, aranyos, művelt lány volt. Tőle is sokat tanultam. Tanultam. Öt évig voltam ott. Legszebb emlékeim ide fűződ­nek. Itt (Idó'sek Otthona, Sárpi­lis - a szerk.) 16 éve élek már. Magamtól írok, olvasgatok, számolgatok, színezgetek. Ké­zimunkázom is, az imakönyvet is szoktam lapozgatni. Itt az otthonban ismertem meg a fér­jemet. Még a másik épületben laktam. Kint szoktam ücsö­rögni a folyosón. Sanyo jött kávét inni, beszélgetni kezd­tünk ... később mellém ült. Egy évig udvarolgatott. Sok köz­tünk a korkülönbség, de meg­szerettük egymást. Jó ember... Az otthonban volt az eskü­vőnk, 1986-ban. Úgy örültem! Nagyon szép esküvőnk volt! Itt volt a családom, az otthontól egy nagy diótortát kaptunk ajándékba, s még emlékszem arra, milyen szeretet vett körül akkor. Mindenki örült az eskü­vőnknek, édesanyám, a testvé­reim. Örültek, hogy én is párt találtam ... még így is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents