Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-16-17 / 191. szám

8. oldal Hétvégi Magazin 1997. augusztus 16., szombat Rejtett értékeink Poór Imre élete és munkái Ha valaki majd egyszer a XIX. század második felének orvos- történetét vizsgálja, meglepetve fogja tapasztalni, hogy számos jeles egyéniség került ki Tolna megyéből, s némi túlzással az akkori egyetemen és koródák­ban szinte egymást érték sző­kébb hazánk professzorai: Ba­lassa János, Kovács József, Sass István - és a címben idézett Poór Imre. A hadi érdemeiért 1680. má­jus 16-án nemesített Poór-család Pozsony és Veszprém megye után tolna megyében is megje­lent a XVffl. században. A haját copfban viselő Poór József csizmadiamester és Kaiszler Te­réz fiaként született Dunaföldvá- rott 1823. október 13-án Poór Imre, aki szülőhelyén végezte alsóbb iskoláit. A Vasárnapi Új­ságban 1871-ben megjelent élet­rajza szerint: „1835-1841 évek­ben a budai főgimnáziumban tanult, kitűnő sikerrel. Először papi pályára szánta magát, és pedig különös hivatást érezvén a tanításra, a kegyesrendiek, mint kiválóan tanító szerzet soraiba kívánt lépni. Végezvén a bölcsé­szetet és a theológiát, különösen pedig a nevelési módszertant, három évig működött a rend kü­lönböző házaiban mint gimná­ziumi nyilvános rendes tanár.” Az ekkori idők terméke a Poór Jenő szerzetesjelölti néven meg­jelent Örömhangok.. . című névnapi köszöntő és a Hírnök 1844. november 19-i számában Petőfi A helység kalapácsáról írott bírálata. „Irodalommal és botanikával foglalkozott szíve­sen”, versei jelennek meg itt-ott, s talán így is maradt volna, ha a nyitrai tanárt nem legyinti meg a forradalom szele. ,,A haza hívó szavára a papi s tanári pályát a honvédivei cserélte föl - olvas­suk az 1871-es életrajzban -, „s a 134. sz. honvédzászlóaljba ál­lott, s ezzel osztva meg a haza jó és balszerencséjét a szőregi vé­res ütközetig, mely után őt zász­lóalja betegen hagyta el Marien- felden, honnan sikerült szülei házához visszatérnie s a beso- roztatás elől így menekülnie meg. Mivel a földvári tanító is a honvédekkel tartott, Poór ideig­lenesen a helyére állt, 1850-1851-toll azonban már a pesti egyetem orvostanhallga­tója. A „bujkálás” oly jól sikerült, hogy 1854-ben orvostudori és szülészmesteri oklevelet szer­zett, 1855-ben pedig a főváros­ban, majd a Jászságban és Nagykunságban küzdött ered­ményesen a kolerajárvány ellen. Hiába nevezték ki különleges megtisztelésül másodorvossá, afféle utóképzésre 1856-ben Bécsbe, majd Párizsba ment, hogy „Sauer mellett kezdeti or­vosi tanulmányait, különösen a belgyógyászat terén, külföldi egyetemeken és kórházakban, elméletileg és gyakorlatilag gya­rapítsa”. Ekkorra azonban már a szakirodalomban is egyre ismer­tebb a neve. Még 1854-ben me­dikustársaival együtt állított ösz- sze jegyzetet Sauer professzor előadásaiból, 1857-től az Orvosi Hetilap társszerkesztője, 1861- ben a Gyógyászat című lap ala­pítója, közel száz kisebb-na- gyobb orvosi cikk szerzője. Már 1858-tól a bőr- és bujakórtan (nemibetegségek) magántanára, a Rókus kórházban az ő indítvá­nyára és vezetésével szervezik meg ezt az osztályt, de ugyan­ekkor már professzor az egye­temen, 1861-ben a Császárfürdő főorvosa. (Itt vagyunk tanúi az irodalommal való utolsó - köz­vetett - találkozásának: a vele egy napon született Lisznyay Kálmán halálának körülményeit úja le 1863. február 12-e után.) Tréfásan azt mondhatjuk, hogy még házasságában is a bőr volt a meghatározó, hiszen 1862-ben a milliomos Birly bőrgyáros le­ányát vette el ... Széles körű társadalmi meg­becsülésben szerepet játszott, hogy nemcsak kiváló profesz- szor, hanem kitűnő szervező is volt. Az elhalt orvosok özvegyei és árvái megsegítésére az ő 1000 forintos alapítványa jelentette a kiindulópontot, szerepet vállalt emellett az egészségügyi tört­vény és a magyar orvostörténet létrehozásában is. A magyar or­vosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek vezető alakja, az orvosi kör alapító el­nöke, Budapesten fővárosi bi­zottsági és közmunkatanácsi tag. A Magyar Tudományos Aka­démia már 1864. január 10-én levelező tagjának választotta. Székfoglalója érdekes olvas­mány lehet a mai természetgyó­gyászoknak is: Adatok a ter­mészet orvosi célszerűségé­hez: vagyis minden vidék megtenni az ott honos beteg­ségek gyógyszerét. (Már akko­riban sem fogadta ezt mindenki osztatlan örömmel, mert sokan jobban bíztak a korántsem töké­letes gyógyszerekben, mint a népi megfigyelésen és tapaszta­laton alapuló medicinákban... Még tíz évig sem élvezte az 1888-ban királyi tanácsosi cím­mel megkapott nyugdíjat: a sze­líd arcú, bajuszos, kis spanyol­szakállas Poór Imre 1897. au­gusztus 20-án meghalt Budapes­ten. Megyénk akkor sem, azóta sem emlékezett meg róla híré- hez-nevéhez méltó formában... Dr. Töttó's Gábor Morgós módszer, doktorátus, pincepörkölt és szerelem (Folytatás az 1. oldalról.) — Van valamilyen speciális területed? — A régészeti talajból, víz­ből előkerülő fatárgyak konzer­válása cukorral. — A híres Morgós-mód- szer? Honnan jött az ötlet? — Szaklapokban olvastam utalásokat arra, hogy esetleg a cukornak szerepe lehet fából ké­szült tárgyak tartósításában. De az eljárás kidolgozására, tökéle­tesítésére döntő lökést, prózai okot adott anno az, hogy a kapi­talista konzerváló anyagok na­gyon sok valutába kerültek és nehézkes volt a beszerzésük, el­lenben a sarki közértben kapható szocialista cukor midig a rendel­kezésünkre állt és viszonylag ol­csó volt. A víz alól vagy nedves helyről előkerülő fatárgyak belső összetartó ereje lebomlik a kiszá­radás után. Tönkremegy a fa, például közel a felére zsugoro­dik. Viszont cukoroldat befecs­kendezésekor a víz elpárolgása után, a visszamaradó szilárd cu­kor kitámasztja, a fa belsejét, ez­által „nem megy össze”. — Szabadalmaztattad a Morgós-módszert? — Nem. Úgy tartom, a mú­zeumi terület nem üzlet. Az én személyes anyagi hasznomnál sokkal fontosabb, hogy a tárgyak megmaradjanak. Majd’ minden kontinensen alkalmazzák ezt az eljárást, gyakran meghívnak elő­adásokra. A közeljövőben Né­metországban, Kircharten-ben lesz restaurátori konferencia, ősszel Japánba készülök, ahol egy kutatási programban veszek részt. Franciaországban, Gre- noble-ban szintén a vízalatti tár­gyak konzerválásáról tartok elő­adást. De eljutottam már - eddigi kedvenc helyeimre - Kínába és Thaiföldre is. — A családod hogyan viseli gyakori és hosszú távolléteidet? — Tudják és elfogadják, hogy a világjárás hozzátartozik a munkámhoz. Sajnos, nem kísér­hetnek el útjaimra. Feleségem­nek szintén felelősségteljes hiva­tása van, a Caola Kereskedőház Rt. belkereskedelmi igazgatója. Tizenhét éves Bence fiunk kö­zépiskolás, Melinda idén fejezte be az általános iskolát. Keveseb­bet vagyok velük, mint szeret­ném. — Idehaza min dolgozol? — Kecskeméten, a múzeum­ban egy honfoglalás korából elő­került kút konzerválásán ügykö­dünk. Most Bruno-t kísértem egyik programról a másikra. Ő nemcsak azért látogatott haza, mert már egy éve nem látta a szü­leit, testvéreit! Hollandiában, Groningen-ben volt a második doktori védése. Náluk a tudomá­nyos fokozatok rendszere nem úgy épül fel, mint nálunk, ezért nehéz összehasonlítani, hogy mi „lett”. Talán annyi elég, hogy az ő korában - harminchat éves - kevesen érik el azt a fokozatot, amit most Bruno. De erről fag­gasd őt! Ez nem is olyan könnyű fel­adat. A Dél-Afrikában megis­mert fiatalember szerénysége cseppet sem csökkent: szakmai elismerésével nőtt. — Doktori dolgozatom címe „Az emberi múlt feltárása, avagy a tengeralatti régészet perspektí­vája - különös tekintettel Dél- Afítkára” volt. Nagyon megha­tott, hogy a családomon kívül sok ismerősöm, kollegám is el­jött, például Angliából, Dél-Af- rikából. Különösen az melen­gette a szívemet, hogy az Octo­pus tagjai közül négyen - akik­nek módjukban állt - vették a fá­radtságot s miattam ennyit utaz­tak. Egyébként az egész csapattal a nagyon személyes kontaktus is kialakult. — S most Te vetted a fáradt­ságot, és Magyarországra láto­gattál. — Magáncéljaim mellett jö­vetelemnek hivatalos oka is volt. Először is az itthon tartózkodó Octopus Egyesületi tagokkal ér­tékeltük a fokvárosi project ed­digi eredményeit és elterveztük a további lépéseket. A Nemzeti Múzeumban Andrissal és Attilá­val elemeztük a project restaurá­lási, muzeológiai vonatkozásait. Majd a szponzoroknak, befekte­tőknek számoltunk be az elvég­zett munkáról és a jövőbeni tá­mogatókkal is asztalhoz ültünk. Esténként pedig az igen kedves baráti meghívásoknak tettem eleget. Gyorsan eltelt az itt-tar- tózkodásra szánt egy hét. Me­rülni is szeretnék s végre megva­lósítani gyermekkori álmaim egyikét. — Szerencsés ember vagy, ez keveseknek sikerül. — Budapesten már egy vá­gyam teljesült. Öt-hat éves ko­rom óta álmodoztam arról, hogy egyszer lovagnak öltözködhe­tem. Régészként is - a római mellett - a középkor a kedven­cem. Andris segítségének kö­szönhetően egy magángyűjtőnél páncélba bújtattak. Harminc évet vártam erre a pillanatra. Csak egy ló hiányzott. Erdélyben erőd­templomokat, várakat is szeret­nék felkeresni. Szintén még gye­rekfejjel sokat olvastam Draculá- ról, borzongtam a történeteken. Csodálatos élmény lenne, ha si­kerülne meglátogatni a birodal­mát! — Magyarországon mit tar­tottál a legfurcsábbnak? — Azt, ami végül is a legjob­ban tetszett. Ha olyan országban járok, aminek a kultúráját, min­dennapjait nem ismerem igazán, mindent megfigyelek. Figyelem az embereket is. Volt szeren­csém különböző kulturális és anyagi háttérrel rendelkező em­berekkel megismerkednem. Mindannyian nagyon barátságo­sak voltak. Kedvesen fogadtak, meghívtak az otthonukba. Nem a címeimet, titulusaimat nézték, nem erről ítéltek meg. A szívé­lyes meghívásokat azért tartot­tam furcsának, mert ez nálunk nem szokás. Fokvárosban, az egyetemen már jó évtizede dol­gozom. Kollegáimmal kitűnő a munkakapcsolatom, de még egyikük sem hívott meg az ott­honába. Ezért nagy szó nekem az ilyen invitálás. A másik kellemes meglepetés az, hogy úgy tapasztalom, a ma­gyar emberek jobban tisztelik ál­talában a történelmet, a művésze­tet, a kultúrát. Iskolás csoportok­kal találkoztam a múzeumokban. Gondolom, ez nálatok az oktatás egy - igen dicséretes - formája. Dél-Afrikában egyre inkább a pénz lesz a fontos. Ez az ország egyik legnagyobb frusztrációja. A múzeumokba ingyenes a belé­pés, de alig járnak oda. Jó kon­certek vannak, de ez sem érdekli az embereket. A televízióban jó­részt sportot közvetítenek és ak­ciófilmeket vetítenek. A mun­kámról, a leletekről népszerűsítő előadásokat tartok. Utána ilye­neket hallok: „Te egy gazdag ember lehetsz, hisz csodás dol­gokat mutatsz. Ezeknek több­sége sok pénzt ér és te ezért bi­zonyos százalékot kapsz, ha be­mutatod”. Ha megmondom, hogy ezt nem pénzért teszem, őrültnek tartanak. Én mégis gaz­dagnak érzem magam. — Szakmai szemmel mit tar­tottál nálunk a legérdekesebb­nek? — Erre nagyon nehéz felel­nem. Említettem, hogy egy ide­gen országot szeretek minden aspektusból megismerni, az em­bereket és a velük kapcsolatos dolgokat. Minden érdekel: a kö­zépkor emlékeitől a cseresznye­paprikáig. Jártam a Nemzeti Múzeumban, részt vettem a kiál­lítás-megnyitón az Iparművé­szeti Múzeumban. A római mű­vészet szerelmeseként Attila se­gítségével, magyarázatával fan­tasztikus kollekciót láthattam itt, Szekszárdon. Nem tudok válasz­tani. Mivel látogatásom tudomá­nyos része folytatódik, bízom benne, hogy még sokszor jöhe­tek Magyarországra, több időm lesz alaposan tanulmányozni az itt fellelhető értékeket. Minden­esetre e rövid hét alatt annyi és annyi jó benyomás ért, hogy Hollandiában, Angliában és Dél- Afrikában nagyon személyes élményekről fogok majd beszá­molni. — Ha már a szerelmet is szóba hoztad, a római kor mel­lett egy legújabb kori „lelet" is helyet kér a szívedben. — Magyarországhoz Ildikó is köt. Szép, okos és türelmes. Közgazdász létére szépen „beol­tódott” a búvárkodással. Nemso­kára ő kerekedik fel és megláto­gat Hollandiában, s ha elfoglalt­ságai engedik, Fokvárosban is hosszabb időt tölthetünk együtt. A vízalatti régész a földön is lel­het kincset, nemigaz? V. Günszler Beáta Morgós András (balról) Bruno Werz társaságában FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Ha azonban az ágak közül egyesek kitörettek, te pe­dig vad olajfa létedre beoltottál közéjük, és az olajfa gyökerének éltető nedvéből részesültél, ne dicsekedj az ágakkal szemben.... azok hitetlenségük miatt tö­rettek ki, te pedig a hit által állsz. Ne légy elbizako­dott, hanem félj! Mert ha Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és keménységét: azok iránt, akik elestek keménységét, irántad pedig jóságát, ha megmaradsz ebben a jóságban, mert különben te is kivágatsz. Rm. 1117-18a. 20-22. Csak Isten kegyelme! A felolvasott igeszakaszban szerepel egy olyan furcsa példa, aminek jelentésén talán még mindig gondolkod­nak azok, akiknek feltűnt. Ha valaki egy kicsit is ért a kerti munkákhoz, tudja, hogy mindig a vad alanyba olt­ják a nemes szemet, hiszen a beoltott szem nemesíti meg a teljes, vad alanyt. Pál apostol pont a fordítottjáról be­szél. Azt mondja, hogy a jó olajfába oltják be a vád olaj­ágat, így a vad ág is részesül a jó gyökér éltető nedveiből. Azt gondolhatja erre a kerti munkában járatos ember: íme itt van az az eset, amikor Pál, aki mai szóhasználattal élve, városi iparos, és ráadásul még teológus is, mező- gazdasági példával akaija megmagyarázni a gondolatait. Rossz a példa? Teljesen biztos vagyok benne, hogy Pál tudatosan teremt olyan helyzetet, amelyben az ember Jó hír olyan képtelen következtetést von le, amely paradox helyzetet teremt, hiszen tudjuk, hogy ha a jó fába oltjuk a vad alanyt, azzal a jó pusztulását is okozhatjuk. Az apostol itt nem „nemesítésről” beszél, ami fokoza­tosan teszi nevessé a vad alanyt. Nem isteni pluszról be­szél, ami népeket állít Isten szolgálatába, úgy, hogy kap­nak valami kicsit az isteniből és ez lassan „megnemesíti” őket. Arról beszél, hogy a jó fa természetesen jó ágai, Iz­rael népe. Izrael hitetlenné vált és ezért Isten helyette má­soknak adja meg a lehetőséget az ő követésére. Ez a le­hetőség megadás pedig azt jelenti, hogy a követők min­dent megkapnak. Nem csak egy kicsit, hanem mindent. Úgy lehet ebbe belegondolni, persze csak képzeletben, mintha egy vad ágat állítanánk egy vastag törzsű jó fa kö­zepébe, ahol a vad szinte tobzódhat a jóban, a nemesben. Akik hisznek Krisztusban, azok beleoltanak Krisztusba úgy, hogy teljesen az Övéi lesznek. Ahogy a Galata levél mondja: Krisztusban nincs sem zsidó, sem görög, sem ragszolga, sem szabad ember. Csak az új teremtés számít. Akik az új teremtés gyermekei, azok mindazt, amit Jézus hoz a világba megkapják, mindennel élhetnek. Azonban ez nem egyszerűen csak felhasználható többlet, hanem a vele való élet kötelesség. Megdöbbentő a gondolat: Isten a száraz, nem termő ágakat eltávolítja és újaknak adja meg a lehetőséget. Tehát nem örökérvényű Isten ke­gyelme? Ilyen értelemben nem! Amit kaptunk, elveheti tőlünk. Azonban úgy gondolom, hogy Isten szeretete örökkévaló. Az a szeretet, amely ha eltávolodom, vissza­állíthat az Ő kegyelmébe. Félnünk kell? Igen! Azért fél­jünk, hogy a számunkra otthont jelentő isteni közelséget ne kelljen nélkülönzünk, bízzunk az Ő féltő szeretetében, amellyel megtart. Azt gondolom, idővel szembesülnie kell a ma kereszténységének azzal a ténnyel, hogy Isten Igéje nem embememesítő eszköz. Nem fokozatosan té­rünk meg, hanem Isten egyszer csak elfogad, ahogy Ady úja a jól ismert versben: Az úr érkezése: 1. Mikor elhagytak/ Mikor a lel­kem roskadozva vittem/ Csöndesen és váratlanul/ Átölelt az Isten. 2. Nem harsonával/ Hanem jött néma, igaz öleléssel/ Nem jött szép, tüzes nappalon/ De háborús éjjel. 3. És megvakultak/ hiú szemeim. Meghalt ifjúságom/ De őt, a fényest, nagyszerűt/ Mindörökre látom. Nem úgy leszünk Jézus Krisztus gyülekezetének tag­jai, hogy fokozatosan méltók leszünk rá, megnemese­dünk, hanem úgy, hogy hiszünk benne és Ő elfogad, „át­ölel”. Miután elfogadott, akkor részesülünk mindabban, amit hozott. Rossz a Pál apostol által használt kép? Igen, de csak földi értelemben. Csodálatos ígéret, mely tanús­kodik Isten embereken és időkön túlmutató szeretetéről. Johann Gyula Istentiszteletek Római katolikus szentmisék. Belváros: Szombat: 18.00. Vasárnap: 9.00, 11.00, 18.30 óra. Újváros: Szombat: 17.30. Va­sárnap: 7.30,10.00. Református istentiszteletek. Vasárnap: 9.00 óra Kálvin tér, (gyermekistentiszte­let), 10.00 Kálvin tér. 18. Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasár­nap: 9.30 Luther-tér. (minden hónap má­sodik vasárnapján német áhitat). 10.00 Luther tér. 18.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 Dózsa Gy. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. 1. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekistentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30,7.00 óra­kor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00,10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Űjtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents