Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-14 / 189. szám

4. oldal Megyei Körkép Dunaföldvár, Paks És Környéke 1997. augusztus 14., csütörtök Új játékokkal gazdagodott Paks több játszótere. Képünk a Kishegyi út és Űjtemplom utca kereszteződésé­nél lévő játszótéren készült, ahol a gyermekek több más öt­letes, többnyire fából készült játék mellett kötélpályán is kipróbálhatják ügyességüket. fotó: gottvald karoly Tolnai falvak linómetszeteken Pálfa gyermekszemmel Szolnokról érkeztek vendé­gek a hét végén Pálfára, ke­rékpárral. A látogatás emlé­keit hosszú évtizedekig fogja őrizni egy kötet, ugyanis a vendégség egy nem minden­napi kezdeményezés része. A szolnoki csoport - amely álta­lános és középiskolás, egye­temista diákokból áll - linó­metszet sorozatot készít a magyar falvakról. Az évek óta tartó munka során az idén Tolna megyét vették célba, így jutottak el Pálfára is. Tavasszal a pálfai gyerekek rajzokat küldtek Szolnokra szülőfalujukról, amelyet li­nómetszetre „fordítottak” a csoport tagjai és most elhoz­ták megmutatni a képeket, közben pedig az eljárás tech­nikáját is ismertették a hely­béli gyermekekkel. A rajzok alapján készült metszetekből kötet készül „Magyarország gyermek- szemmel” címmel, és tervezik olcsó képeslapok kiadását is.-rg­Kultúra alapítványi pénzből A Dunaföldvár kultúrájáért Alapítvány - mint az nevé­ből is kiderül - a város kul­turális közösségeinek, cso­portjainak, szakköreinek támogatására jött létre 1992-ben. A város önkormányzata föl­ismerte ennek jelentőségét, még a legnehezebb években is jutott mindig pénz az ala­pítvány számlájára. Szeren­csére így van ez az idén is, ha kissé megkésve is, de az ala­pítvány kuratóriuma szétoszt­hatta a rendelkezésére álló összeget. Idén 17 közösség - kórusok, színjátszó és bábe­gyüttesek, zenekarok, klubok, szakkörök - részesült támoga­tásban. Az így kapott pénz természetesen csak egy részét fedezi az egyes csoportok ki­adásainak, a többit pályáza­tok, mecénások útján kell elő­teremteni. Az alapítvány tá­mogatása nélkül azonban né­hány közösség nem létez­hetne. -pd­Űjjáéledt a paksi Vasúti Múzeum Mozdony és resti a hatos út mellett A mozdony már régóta nem pöfékeli a füstöt, a resti viszont újra életre kelt! Sokáig úgy tűnt a paksi Vasúti Múzeum az enyészeté lesz, Műhelyi János azon­ban másképp gondolta. A paksi Dynamic Tradex Kft. (amelynek szaktanácsadója Műhelyi úr) megegyezett a MAV-val és a Közlekedési Múzeummal és bérbe vette az egykori számyvonali vég­állomás épületét. Nem volt könnyű dolga, hiszen az állomás környékét magasan fel­verte a gaz, a kiállítási tárgyakat rozsda marta. Néhány hete újra látogatható a sza­badtéri múzeum, egykori mozdonyokkal, vasúti járművekkel, gépekkel. Az emele­ten, a volt állomásfőnöki lakásban beren­dezett tárlat, járműmodellekkel. A látogató a tablókon végigkísérheti a magyar vasút történetét, olyan jeles személyiségek életút­ját, mint például Baross Gáborét, a múlt század végének közlekedésügyi miniszte- réét. Régi menetrendeket tanulmányozha­tunk, és mert Pakson van a múzeum, köz­tük az egykori Budapest - Mohács sze­mélyhajó járatokét is. A földszinten pedig, az állomásépület hajdani várótermében hamisítatlan hangú­A resti - hajdanvolt hangulat latú resti fogadja a hatos úton (és sajnos nem vaspályán) érkező éhes - szomjas uta­zót, a falakon harmincas évekbeli, hazai utazásokra csábító plakátokkal. -rg­Egy öntöttvas tábla a kiállításon. Vajon hová lettek a töltés lábánál legelésző Hajtáng - ma már csak a múzeumban marhák, és miképp fenyíthették gazdáikat? fotók: gottvald károly Felszámolást kezdeményeznek a munkások A paksi konzervgyár hattyúdala? Döntő lépésre határozta el magát a konzervgyár munkáskol­lektívája, miután nem kapták meg júliusi bérüket. Valameny- nyien rendkívüli felmondással élnek és kezdeményezik a Paksi Konzerv Kft. ellen a felszámolási eljárás megindítását. A kényszerszabadságon lévő 145 dolgozó nem kapta meg a fizetésnapon, 10-én járandósá­gát. A gyár tulajdonosa Gom­bos László nem tud fizetni, a társtulajdonos, a német Weigl Holding megpróbált mentőövet nyújtani, és megvásárolt annyi készterméket, amelynek ára fe­dezte volna a fizetéseket. Át is utalt Magyarországra 38 ezer márkát, amely azonban hiába érkezett meg a cég számlaveze­tőjéhez, a Külkereskedelmi Bankhoz, Gombos László kide­ríthetetlen okokból nem volt hajlandó aláírni a pénz felvéte­léhez szükséges csekket. A gyár szakszervezeti tanácsa kedden munkásgyűlést tartott, ahol a dolgozók elhatározták, élnek a Munka Törvénykönyve által biztosított lehetőséggel és felszámolási eljárást kezdemé­nyeznek, mivel a bank szep­tember 2-ra kérte a végrehajtást a még meglévő ingóságokra. Ugyanakkor a szakszervezet tárgyalásokat kezd a Külkeres­kedelmi Bankkal a megoldás lehetőségeiről, mert az eddigi történések alapján úgy ítélik meg, a bank hozzáállása az ügyhöz pozitív, végig figye­lembe vette a munkások érde­keit. A dolgozók küldöttsége - ügyvéd kíséretében - ma tár­gyalóasztalhoz ül a Külkeres­kedelmi Bank vezetőivel. Le­hetséges, hogy a pénzintézet közvetítésével egy nagyműltú (és stabil) konzervgyár veszi át a paksi üzemet és azt leányvál­lalatként működteti, -rákosi­Tájékoztatjuk olvasóinkat, megrendelőinket a Tolnai Népújság hirdetésfelvevői helyeiről Paks - Dunaföld­vár körzetében: Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet Duna­földvár 7033 és Paks 7030. Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet Fadd 7133, Dunaszentgyörgy 7035, Si- ómenti Takarékszövetke­zet Nagydorog 7044, Pálfa 7042, Sárszentlőrinc 7047, Kajdacs 7051. Garay Előd telefon 74/316-932. Hanoi Józsefné Paks Pál utca 61. tel: 75/313-981. Gyászköz­lemények: Pantar Paks, Kálvária u. 2. Müll-Patrik Paks, Retek u.l. Duna parti családi hétvége Paks, 1997. augusztus 16 - 17. Augusztus 16. szombat Síksori kubikgödrök 6 órától: Horgászverseny 10 órától: Halászléfőző verseny, sport- versenyek 13 órától: Eredményhirdetések Erzsébet Szálló mögötti park 9- 18 óráig: Kézműves és kirakodóvásár 9.30: HOPPÁ!!! - zenés báb-show a pécsi BÁBOVI Színház előadásában 10- 12 óráig: Kézműves foglalkozások (sógyurma, zsákbaba, forgácsbáb készí­tés) 11 órakor: Zenés mesekönyv - népszerű gyermekslágerek a Bergengóc Zenegóc társulat előadásában 14 órakor: Gyermek szépségverseny a Paksi Hírnök szervezésében 15-17 óráig: Kézműves foglalkozások /szárazvirág képek, hurkapálcika-báb ké­szítés, gyöngyfűzés/ 17-18 óráig: Játék határokkal - a Fortuna Rádió játékos vetélkedője 22-02 óráig: Utcabál, zene: Yellow Fever együttes Víziszínpad, Duna korzó 15-16 óráig: a Recefice (Dunapataj) és a Gerlice (Cece) gyermektáncegyüttes mű­sora kísér: a Reketyés zenekar 16,10-17 óráig: a Paksi Örökifjak Tánc- együttes műsora 18,30-21 óráig: Délibábos Hortobágyon — operettgála. Közreműködik: Kovács Zsuzsa, Leblanc Győző, Latabár Kálmán, Tiboldi Mária és az Interoperett tánckara 21 órától: Lampionos, fáklyás vízi felvo­nulás, tűzijáték Sétahajó a Charon Bt-vel: augusztus 16-án 12,14,16 és 18 órakor Indulás a Vízirendőrség elől. Augusztus 17. vasárnap Erzsébet Szálló mögötti park 9- 18 óráig: Kézműves és kirakodóvásár 9 órától: S FOR harci eszközök bemuta­tója, búvár eszközök és vízi járművek be­mutatója Duna korzó, víziszínpad 10 órától: a Városi Fúvószenekar műsora 10- 12 óráig: Vízisport bemutató a Dunán 11 órakor: Duna átúszás Nevezni lehet a helyszínen 10 óráig. 14 éven aluliak csak szülői engedéllyel in­dulhatnak! A résztvevőket a Duna túlsó partjára, a rajt helyére a Charon Bt. ingyen átszállítja. 12 órakor: a Duna átúszás ajándék át­adása 16-18 óráig: a PA-DÖ-DÖ együttes kon­certje Szúnyoghelyzet áradás után Támadnak a vérszívók „És Isten a nyolcadik napon megteremtette a szúnyogot!” Eképp tréfálkozott egy bará­tom egy régi táborozás al­kalmával. Nos az csupán ke­délyes gyermekjáték volt a mostani dunaföldvári (és gondolom másfelé is így van) állapotokhoz képest. A vérszívó „fenevadak” annak idején nappal legalább diszkré­ten visszahúzódtak, most ezzel szemben a rekkenő nappali hő­ség sem riasztja az óriási rajo­kat, az esték pedig egyenesen katasztrofálisak. A kedélyes nyáresti séták, erkélyeken, tera­szokon, kerthelységekben töl­tött kellemes órák már a múltba vesznek a dühödten támadó szúnyograjok miatt. A Duna áradása közvetlenül nem veszélyeztette a várost, most viszont a visszahúzódó víz áldatlan hatásaiból bőven részesülünk. Az apadás során visszamaradt vizenyős, tocso- gós területeken millió számra fejlődnek a lárvák, és sajnos még sokáig melegágyai lesznek a további szaporulatnak. A polgármesteri hivatal tájé­koztatása szerint erre a sze­zonra négy légi és öb földi irtást terveztek, illetve ennyire kötöt­tek szerződést. Az utolsó légi permetezés kedden volt, a kö­vetkező 19-én lesz, a Szent Ist­ván napi programok szúnyog­mentes lebonyolítása érdeké­ben. Az irtást végző cég ígéretet tett, hogy amennyiben szüksé­ges,'még egy pótirtást is beiktat - ingyen. -pataki-

Next

/
Thumbnails
Contents