Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-01 / 151. szám

1997. július 1., kedd Sport 7. oldal Éremosztó Györkönyben és Dunaszentgyörgyön Rég volt annyi sikerben része megyénk labdarúgásának, mint az elmúlt bajnoki évad­ban. A Paksi ASE gárdája az NB I/B-be jutott, az NB Ill- ban pedig a Györkönyi SE és a Dunaszentgyörgy Limex SE is a dobogón végzett, s ezzel jogot szerzett a harmadosz­tályt jelentő kétcsoportos NB II-ben való indulásra. Mindkét község életében óriási siker, feledhetetlen él­mény a labdarúgó csapat sze­replése, melyet a helyiek ter­mészetesen igyekeztek mél­tóképpen megünnepelni. Pén­teken Dunaszentgyörgyön, míg szombaton Györkönyben vehették át a csapattagok a bronz, illetve az ezüstérme­ket. Testhez álló feladat Szentgyörgyön a sporttelep melletti művelődési házban gyűltek össze a játékosok, családtagok, támogatók, szurkolók. A bajnoki eszten­dőt Pintér Ferenc egyesületi elnök értékelte pár szóban. A csapat a veretlenül, első he­lyen zárt, csodálatos ősz után tavasszal nehéz perceket élt át, de ahogy az elnök emlí­tette a közösség, a falu össze­tartó erejének köszönhetően sikerült kilábalni a válságos időszakból, s a Geijen elleni vereséget követően ismét el­kezdett nyerni az együttes. Kiemelte a támogatók és a szezon során közreműködő két edző, Kniesz Mátyás és Botos Antal szerepét. Az NB Ill-as Dráva-cso- port nevében Konrád László titkár, míg a megyei szövet­ség részéről Klement Tibor elnökségi tag gratulált a játé­kosoknak. A bronzérmek át­vételét követően egész éves teljesítményéért több labda­rúgót külön is megjutalmaz­tak, a bajnoki év legjobbjának járó serleget Dienes Pál ve­hette át. A játékosok is ajándékoz­tak, az egyesület főszponzora, Antlfinger József egy karórát kapott emlékbe a csapat tagja­itól. A névadó Limex-H Rt. tulajdonosa, vezetője rövid hozzászólásában úgy fogal­mazott, hogy az NB II nagy kihívás a klub számára (az eddigi költségvetés például megháromszorozódik), de úgy érzi, testhez álló feladat; a vezetőség mindent megtesz a jelenlegi keret együtt tartása érdekében. Az éremosztás és a beszédek után az est ünnepi vacsorával és bállal folytató­dott. Miután Botos Antal után­pótlás edzőként az NB I-es Győri ETO FC-nél folytatja pályafutását, az új tréner sze­mélye egyelőre ismeretlen. Az NB Il-es indulás feltétele öt utánpótlás csapat indítása, e téren a Tolnai VFC nyújt segítséget a Duna-partiaknak. Juniális a Május téren Az éremosztó előtt a györkö­nyi játékosok személygépko­csikkal végigautóztak a falun, a helybéliek a házuk elől kö­szöntötték az ünneplő labda­rúgókat. A hivatalos ceremó­nia a Május téri szabadtéri színpadon Krausz János be­szédével kezdődött, a Györ­könyi SE elnöke megkö­szönte a szponzorok, szurko­lók segítségét, a játékosok és az elmúlt idényben a csapatot irányító két edző, Blatt Pál, il­letve Lauer József munkáját. Az együttes 96/97-es szerep­lését Johannes Koch, a Györ­könyi Sportalapítvány elnöke foglalta össze röviden. A vendégek közül Illés Já­nos, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, a Siófoki Bányász ügyvezető elnöke gratulációja mellett hozzátette, hogy a györkö- nyiek különösen „markánsan” írták be magukat a nemzeti bajnokságok történetébe. Teszler Vendel, a Tolna Me­gyei Labdarúgó Szövetség fő­titkára az NB III-as Dráva- csoport versenybizottsága és a TMLSZ képviseletében fe­jezte ki elismerését, hangsú­lyozva: talán sokaknak csaló­dást okozott az elmaradt aranyérem, ám ennél jóval fontosabb, hogy a község ne­vét, csapata által az egész or­szág megismerhette. A település nevében Rohn Mátyás polgármester kö­szönte meg a második helye­zést a csapatnak, beszédében külön kiemelve Johannes Koch segítségét. Az ezüstér­mek átvétele után a Gazdák Mezőgazdasági Szövetkeze­tének présházában látták ven­dégül a játékosokat, család­tagjaikat, s a szurkolókat. A vacsora előtt a csapat tagjai nevében Kindl István egy aranyozott labdát nyújtott át emlékbe Johannes Kochnak, a sportalapítvány elnökének. Második kiemeltek búcsúja Wimbledonban. Elbúcsúzott az angol nyílt füves pályás teniszbajnokság további küzdelmeitől a női és a férfi mezőny második számú kiemeltje. Az amerikai Szeles Mónikát a fran­cia Testűd (6:0, 4:6, 6:8), míg a horvát Goran Ivanisevicset a svéd Normann búcsúztatta nagy csatában (3:6, 6:2, 6:7, 6:4, 12:14). Kerékpáros hosszú távú (országúti) ob az Elastic-Üvért-kupáért Istlstekker bírta legjobban erővel Tavaly az atlantai olimpia vá­logatójaként megrendezett országúti országos bajnoksá­gon - az azóta már Francia- országban profiskodó - Bod­rogi László legyőzte őt. A csü­törtöki egyéni időfutambaj- nokságot is az AC Bisontine kerekese nyerte, s vasárnap - címvédőként - az egri, hosszú távú (226 km) viadalon is fa­voritként állt rajthoz. Azután jött Istlstekker János, a Szek­szárdi KSC bringása, és ki­tűnő, taktikus versenyzéssel, győzött. Jana élete első egyéni bajnoki címét szerezte. „Jó erőben voltam, ez egy­részt a hosszú ausztrál edzőtá­borozásnak, másrészt a for­mába hozó edzéseknek kö­szönhető. Nagyon örülök éle­tem első bajnoki címének” - mondta célba érkezését köve­tően Istlstekker János. Pedig a hosszú távú országos bajnokság többesélyes verseny volt. Rajt­hoz állt a teljes hazai élmezőny, s persze a „külföldiek” (Bod­rogi László, AC Bisontine, Sze­keres Csaba Girardengo-Alp- last és Sipó'cz Dávid, Grassi- Mapei) is. Az első robbantás már az Egerből kivezető tíz kilométe­res szakaszon megtörtént, a szökevényeket azonban gyor­san megfogta a boly. A város környékén kijelölt mintegy 34 km-es, három emelkedővel ne­hezített „pályán” hat kört kel­lett teljesítenie a hatvanhét in­dulónak. A következő szökésre - hetven kilométert után - a szolnoki Steig Csaba és Nagy József, valamint a debreceni Szmimyák Zsolt vállalkozott. Bár előnyük már a másfél per­cet is elérte, a rekkenő hőség­ben az üldözők 100 kilométer­nél befogták a vezető triót. Féltávnál az Istlstekker, Si- pőcz, Bodrogi, Szekeres, Vanik ötös lépett meg az egyre fo­gyatkozó mezőnytől. A kis csa­pat sokáig együtt maradt, majd Istlstekker János negyven kilométerrel a cél előtt megkezdődött a lemorzsolódás. Előbb Vanik és Szekeres ma­radt le, így az utolsó kör első emelkedőjén már csak hárman tekertek elöl. — Vártam, hogy milyen gyorsan mennek fel a dombra - meséli Istlstekker János. — Ebből ugyanis következtetni lehet az erőtartalékaikra. Egyi­kük sem akart vezetni, így ma­gam álltam az élre, s kezdtem diktálni a tempót. Mivel nem tudtak váltani, még jobban fel­gyorsítottam, s már láttam, nem bírják erővel. Ekkor még egy kicsit fokoztam az iramot, érez­tem: nyerhetek. Az utolsó 45 km-en egyedül hajtottam, s már csak azért izgultam, hogy a technikai zűrök elkerüljenek. Szerencsére elkerültek. Mint­egy tizenöt kilométerrel a cél előtt Sipőcz még 40 másod­percre megközelített, az utolsó hegyről lefelé jövet azonban már tudtam, csak a bukás foszt­hat meg a bajnoki címtől. „Jana” győzelmével az idő­futamon gyűjtöttek mellé újabb hatvan világranglista pontot szerzett. A szekszárdi csapatból a viadal elején aktív Ágoston Péter a végére elfáradt, tizen­egyedikként ért célba. Kasza Péter a 16. helyen végzett, míg Taksonyi Szilárd technikai hiba miatt feladta a küzdelmet. A mezőnyből mindössze huszon­egyen fejezték be a versenyt! A szekszárdi kerekeseknek nem sok idejük marad a regene­rálódásra, hiszen nem egészen két hét múlva a Fiat Gemenci Nagydíjon állnak rajthoz. Mint Istlstekker János elmondta, a „háziversenyen” mindenkép­pen a dobogón szeretne vé­gezni, s ha minden jól megy, akár annak legmagasabb fokára is felállni. „Jana” egyébként a következő hetekben, sőt hóna­pokban sem pihenhet, hiszen július 22-én rajtol a Tour de Hongrie, a magyar körverseny, szeptemberben és októberben pedig a világ- és az Európa- bajnokság következik. A hosszú távú (országúti) ob végeredménye, férfiak: Bajnok: Istlstekker János (Szekszárdi KSC, edző: Schneider Konrád), 2. Sipőcz Dávid (Mapei-Grassi, olasz), 3. Bodrogi László (AC Bison- tine-Schwinn-Csepel, francia), 4. Vanik (Postás-Matáv SE), 5. Szekeres (Girardengo-Alplast, olasz), 6. Roszik (Kaposvár- Zerge Team) .. 11. Ágoston Péter, .. 16. Kasza Péter (mindkettő Szekszárdi KSC). Csapat: Bajnok: Postás- Matáv SE, 2. Szekszárdi KSC, 3. Stollwerk-FTC. Fiat Gemenci Nagy díj huszonharmadszor Tegnap délelőtt a megyei sporthivatal épületében tájékoz­tatta az előkészületekről a mé­diák képviselőit a 23. Fiat Ge­menci Nagy díj nemzetközi ke­rékpáros verseny szervezőbi­zottsága. Arató Vilmos, a Szek­szárdi KSC elnöke és Szabó Kovács János, a Nagydíj szer­vező bizottságának reklám és propaganda-ügyekért felelős csoportjának vezetője el­mondta, a július 11. és 13. kö­zött sorra kerülő viadalra az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan erős, mintegy 80 fős mezőny gyűlt össze - német, osztrák, cseh, szlovák, jugoszláv és francia csapatok mellet több éves szünet után két olasz gárda is érkezik. Sőt, két jó nevű orosz kerekes is jelezte indulási szándékát, akik várhatóan a há­zigazdák együttesét erősítik majd. A program a hagyomá­nyoknak megfelelően pénteken délben a csapat prológgal veszi kezdetét, majd délután rajtol a 122 km-es országúti viadal. Szombaton délelőtt az egyen­kénti indítású hegyi időfutamra, este a háztömbköri kritérium versenyre kerül sor. A 23. Fiat Gemenci Nagydíj vasárnap a 194 km-es mezőny versennyel zárul. lfj. Fekete László A legjobb magyar országúti kerekesek (balról): Sipőcz Dá­vid, Istlstekker János és Bodrogi László Mai sportműsor Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Videoton FCF- Paksi ASE 17 óra. Fiath Tamás az új bátaszéki tréner Fiath Tamás személyében mától régi-új edzője van az NB III-as Bátaszék együtte­sének. Az elmúlt idényben az ugyancsak harmadosztá­lyú Dunaszekcső gárdáját irányító Fiath az 1994/95-ös bajnoki szezonban megyei bajnokságot nyert a báta- székiekkel. A csapat július 7-én, hétfőn kezdi meg fel­készülését az új bajnok­ságra. Körzeti labdarúgás Paks környékén is befejezték Kölesd-Bogyiszló 3-1 (1-0). Kölesd, 100 néző. V: Balogh. Jó játékkal, bizto­san nyert a hazai együttes. G: Ifjú 3, illetve Végit. Jók: Szűcs (a mezőny legjobbja), Ifjú, Pilisi, Petrovics, illetve Gáncs, Molnár. Pálfa-Györköny II­Németkér 1-1 (0-0). Pálfa, 100 néző. V: Nyitrai. A ha­zaiak nem tudták gólokra váltani mezőnyfölényüket. G: Balogh T„ illetve Licker A. Jók: Balogh T., Balogh A., illetve Straub, Kettlinger K., Balogh. A paksi körzet végeredménye 1. Pincehely 22 16 2 4 68-25 50 2. Németker 22 12 4 6 52-41 40 3. Pálfa 22 10 4 8 68-44 34 4. Kölesd 22 10 1 11 41-43 31 5. Bogyiszló 22 9 2 11 43-46 29 6. Gyönk* 18 7 2 9 36-40 17 7. P.hencse 18 4 3 11 15-55 15 8. T.némedi 18 4 2 12 23-44 14 * = hat büntetőpont levonva, a Sza- kály II és a Kajdacs II visszalépett Végleges: van Gaal a Barcelonánál A spanyol FC Barcelona tegnap megerősítette, hogy a holland Louis van Gaal lesz a katalán futballcsapat vezetőedzője. A korábbi mestert, az angol Bobby Robsont nem találták al­kalmasnak a tréneri felada­tok ellátására. Van Gaal 1988-tól a hol­land Ajax Amsterdamnál töltött eredményes éveket. A 45 éves edző várhatóan együtt ténykedik majd Rob- sonnal, az angol szakember ugyanis a Barca úgymond általános menedzsere lesz. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 26. heti totó­nyeremények a jövedelem- adó levonása után a követ­kezők: 13 plusz egy találatos szelvény 48 darab, nyere­ményük egyenként 126 226 forint, 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyen­ként 54 218 forint. A 12 találatos szelvé­nyekre egyenként 1209 fo­rintot, a 11 találatos szelvé­nyekre egyenként 344 forin­tot fizetnek. A 10 találatos szelvé­nyek nyereményösszege a nettó 60 forintot nem érte el, s ezért nyereményalapjukat a 11 találatos szelvények között osztották fel. Brazília a Copa America győztese. A magyar idő szerint hétfő hajnalban befejeződött Copa America futballso- rozatot Brazília nyerte. A világbajnoki címvédő az első félidő­ben alaposan megizzadt, a tengerszint felett 3600 méteres magasságban megvívott fináléban a házigazda Bolívia kemé­nyen harcolt. A hajrában azonban a brazüok két gólt is lőttek, s így 3-1-es győzelmükkel ötödször bizonyultak a dél-amerikai kontinens legjobbjának. A képen a döntő három brazü hőse a kupával: (balról) Ronaldo, Edmundo és Denilson fotó: feb Nemzetközi pénzdíjas sakkverseny, Paks Kettős román siker a Duna-parton Kettős román sikerrel és ün­nepélyes díjkiosztóval zárult vasárnap a paksi sakkfesztivál első felvonásaként rendezett pénzdíjas nemzetközi viadal. Végeredmény: A-csoport (2100 értékszám felettiek): 1. Badea Béla (román) 5, 2. Vlad Tomescu (román) 5, 3. Párká­nyi Attila, 4. Horváth Péter, 5. Molnár Béla, 6. Vidéki Sándor (utóbbi kettő ASE) 7. Kri- zsány László, 8. Tóth András (ASE) 4.5^L5 ponttal. A leg­jobb ifjúsági játékos különdí- ját Tóth András, míg a legjobb nemzetközi értékszám nélküli versenyzőét Berkes Ferenc (ASE) érdemelte ki. B-csoport: 1. Mácsik Ta­más (ASE) 5.5, 2. Kollár Ti­bor, 3. Gilicze László 5.5-5.5, 4. Szabó Virág, 5. Papp Gábor 5-5 (ASE), 6. Eördögh Sza- niszló (ASE) 4.5 ponttal. A legjobb női versenyző külön- díját Szabó Virág, a legidő­sebb játékosnak járó ajándékot Marosi Lajos, míg a legfiata­labb versenyző különdíját Kiss Lajos vehette át. A paksi sakkfesztivál szep­tember 22. és október 2. kö­zött az Atom-kupa nemzetközi nagymesterversennyel folyta­tódik. Tanker-kupa nemzetközi hexasakk verseny, Tamási Július 1. és 6. között immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre Tamásiban a Tanker-kupa nemzetközi he­xasakk verseny, mely a hexá­zók utolsó erőpróbája az au­gusztusi Európa-bajnoki selej­tező előtt. Ennek ellenére az eddigi viadalokhoz mérten kevesebb, mindössze huszon­egy nevezés érkezett. A me­zőny erősségére azonban nem lehet panasz, hiszen például a magyar bajnoki cím védője, a bátaszéki Péter István csak a tizenegyedik az erősorrend­ben. Asztalhoz ül klubtársa, a világbajnok Rudolf László, il­letve a négyszeres Tanker- kupa győztes budapesti Szi- ráki László is. Dobogóra esé­lyes még az utóbbi időben egyre jobb eredményeket el­érő debreceni Sütő, valamint a külföldiek közül a szabadkai Frank és az idei Hajdú-kupán győztes minszki Korcsickij.

Next

/
Thumbnails
Contents