Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-01 / 151. szám
JÚLIUS 1. KEDD Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő TIHAMÉR és ANNAMÁRIA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Tihamér: Szláv eredetű név, jelentése: csendes béke. Védőszent: Szent Theodórosz, Konstantinápoly környékén élt remete (+320). Annamária: Az anna (jel: Isten kegyelme) és a Mária (jel: Istent szerető) név összekapcsolása. Hajdan. Július elsején 100 éve, 1897-ben Horváth Ignác alelnök a Szegzárd-vidéki katolikus tanítóegyesületben előadásában azt taglalta, mi árt a tanítói tekintélynek, s első helyen rosszallotta, ha „kicsinyes féltékenységből kisebbítjük kartársunkat, ha torzsalko- dunk”. 95 éve, 1902-ben útjára indult Szekszárdon Molnár Mór szerkesztésében a Nyomdaipar Magyarországon című szakfolyóirat, amely alcíme szerint „A vidéki nyomdászat és rokonszakmák érdekeit felölelő folyóirat” kívánt lenni. 90 éve, 1947-ben Duna- földvár mellett 200 kilogrammos vizát fogtak, a halat 100-150 évesnek mondták, s benne 50 kilogramm ikrát leltek, amiből kaviárt készítettek. A napi igék: Katolikus: Ter. 19,15-29. Zsolt. 25. Mt. 8,23-27. Református: ApCsel. 17,22-34. 2Krón. 16. Evangélikus: Róm. 13,80. ApCsel. 14,8-20. Ortodox: Róm. 7,14-8,2. Mt. 10,9-15. A Nap kél 4.50 órakor, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 2.34 órakor, nyugszik 17.21 órakor. Vízállások a Dunán június 30-án, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 113 cm, Paks 266 cm, Dombori 282 cm, Árvízkapu 674 cm. A Sió Palánknál 192 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 6.00-tól 14.00 óráig: 55-56-os főutak, Furkópuszta és Pörböly belterületén. 20.00-tól 04.00 óráig: a 6-os főút tolnai, paksi és dunaföldvári szakaszán. Felelős szerkesztő: Gyuricza MihályTel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János, 455-239. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani sorozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, könnyen, gyorsan elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra kérjük írják rá: „Mit főzzek ma?". Most a szekszárdi özv. Balogh Zoltánné részeges csirkemell receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 2 nagy csirkemell, 10 dkg füstölt szalonna, 3 evőkanál olaj, 1 sárgarépa, 2 dl fehér bor, só. A hosszában kettévágott csirkemelleket a füstölt szalonnával sűrűn megtűzdeljük és enyhén megsózzuk. Az olajon átsütjük, a megtisztított, karikára vágott sárgarépát mellédobjuk és a borral fedő alatt lassú tűzön jó puhára pároljuk. Ezután a sárgarépát villával alaposan áttörjük és a hússzeleteket tűzálló tálba fektetve a sűrű, pecsenyelevet ráöntjük. A sütőben szép világosra pirítjuk. Drogellenes tábor Domboriban A Tolna Megyei Rendőr-fő- kapitányság és a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány harmadik alkalommal rendezett drogellenes tábort Domboriban a Paksi Atomerőmű Rt. és a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Köz- alapítvány támogatásával. A megye középiskolás tanulói, illetve pedagógusai számára szervezett tábor ünnepélyes megnyitóját tegnap délután tartották. Horváth József bűnügyi igazgató, főkapitány-helyettes megnyitójában elmondta, hogy Magyarországon 100 ezer olyan embert tartanak nyilván, aki függ a drogtól. A legveszélyeztetettebb korosztály a 14-18-20 év körüli, a 20 éveseknél inkább a drog terjesztése dominál. A bűnmegelőzési osztály és az alapítvány célja egy komplex bűnmegelőzési program kidolgozása, melybe be kívánják vonni a különböző intézményeket, iskolákat is. Fölhívta a figyelmet arra, hogy segítsék a rendőrség munkáját. Hívják fel a fiatalok figyelmét arra, milyen veszélyekkel jár a drog fogyasztása. A felvilágosító előadások - melyeket július 4-ig hallgathatnak a tábor résztvevői - is e célt szolgálják. FOTÓ: ÓTÓS Olvastam írta: Ihárosi Ibolya Kell egy bűnbak M indig kell egy bűnbak, akire mindent rá lehet fogni. Zengett a magyar sajtó, amikor a budapesti belvárosi túlszámlázásra fény derült. Micsoda disznóság, nyilatkozta mindenki, hogy ebben az országban egymillió forintot lehet kérni egy négyszemélyes vacsoráért. Kárhoztatták a hivatalt, a bürokráciát, még olyan hangok is hallatszottak, hogy biztosan jól megkenték az illetékest, csak csukja be mindkét szemét. Erre az V. kerületi jegyzőasszony a sarkára állt, s három hónapra bezáratta az első vendéglőt. Ennek az lett a következménye, hogy meggyanúsították, biztosan a konkurencia áll a háttérben. Az ellenőrzés folytatódott. Ment a tisztiorvosi szolgálat, a tűzoltóság, az APEH, mindenki akinek hatósági jogosítványa van, s bezárták azokat a vendéglátó helyeket ahol szabálytalanságot találtak. Ebből lett aztán az igazi felzúdulás! Tf'redeteileg az amerikai nagykövetség háborodott fel, hogy 1—j az amerikaiakat becsapják. Most egy meg nem nevezett követség tiltakozott, hogy kedvenc helyüket bezárták. Kezdetben a hivatal tehetetlenségét emlegették, most túlkapásait. Úgy járt szegény jegyzőasszony, mint a nyuszika, mindegy, hogy volt sapka rajta, vagy nem, mindenképpen ő kapott a fejére. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 26. játékhét nyereményei a következők: Az 5/90-es lottón nem volt telitalálatos szelvény. A négyesek egyenként 419.583 forintot, a hármasok 5.311, a kettesek pedig 353 forintot érnek. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg 84.147.892 forint. A 6/45-ös lottón sem volt telitalálatos. Az ,egy darab 5+1-esre 5.293.904 forintot fizetnek. Az ötösökre egyenként 76.723, a négyesekre 1.553, a hármasokra 342 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt hattalálatos nettó nyeremény 106.175.623 Ft. A jokeren nem volt telitalálatos. Humor Szerencsétlen flótás — Nem értelek, fiam - mondja a feleség -, miért kell folyton elégedetlenkedned? Tavalyelőtt nyertél az ötös lottón, tavaly tízmilliót fizetett a hatos, idén balatoni nyaralót örököltél. Igazán szerencsésnek mondhatod magad! A férj elkeseredetten legyint: — Én és a szerencse! Ugyan már! A totón még sohasem volt tíznél több találatom! Elsősegély — Doktor úr, mit csináljak?- a férfi kétségbeesve lihegi a telefonba. - A feleségem éppen most nyelte le az egeret! — Ázonnal jövök - hangzik a megnyugtató válasz - de addig sem ártana darabka szalonnát tartani a szája elé! Segítőkész-unoka — Mit csinálsz, nagymama?- kérdi a hároméves kislány. — Nem csinálok semmit. A kicsi szeme felcsillan: — Segíthetek? * Érthetetlen — Erről a termoszról csak jót mondhatok - magyarázza a ■vevőnek az elárusító. - Télen egész nap forrón tartja a teát, nyáron két napig hideg marad benne a limonádé. A vevő elbizonytalanodik: — És honnan tudja a termosz, hogy nyár van-e vagy tél? Biológiai csoda — Mit szól hozzá, Rigó úr, ma délelőtt nagymama lettem!- kiált a szomszédjának a kertészkedő Kovácsné. — Hihetetlen - válaszolja a szomszéd. - És máris órákig tud gyomlálni?! Az egér és az elefánt Az elefánt sajnálkozva szól a kisegérhez: — Te aztán igazán nagyon kicsike vagy! Az egér mentegetőzve válaszol: — Igazán nem tehetek róla, hogy gyermekkoromban olyan sokat betegeskedtem! KÖZLEMÉNY Az APEH Tolna Megyei Igazgatósága értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 1997. július 2-án, szerdán az ügyfél- fogadási idő szakmai továbbképzés miatt 8-12 óráig tart. APEH Tolna Megyei Igazgatósága 051341 ' ' ■ ' ■ ^ Felül hagyma, alul hagyma Nem mindennapi termést produkált a természet az egyik szorgos szekszárdi gazda- asszony kertjében. A képen látható fokhagyma nem csak a föld alatt növesztett egy jól fejlett gumót, hanem a föld felett is egy kisebbet. Hogy mi okozta a dupla vagy semmi mutációt, nem tudni, a gazda- asszony csak azt sajnálja, hogy nem az összes hagymája lett ilyen. FOTÓ: GK {Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmal, mely ezerepei a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető ! számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Paksiak kőiül Öné a kétszemélyes vacsora! I PAKSI U HALÁSZCSÁRDA 1 Telefon: 175/311-272. Faddiak közül Öné az 1 db nagy kakas! Kukori Plast Bt. Szekszárd, Rákóczi u. 114. Tel.: 74/410-578. Napsütés, meleg idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Tegnap délután hidegfront érte el országunkat, amely ma napközben el is hagy bennünket. A front mögött az eddigieknél jó pár fokkal hűvösebb levegő árasztotta el országunkat, ezért ma mindenütt mérséklődik a nagy meleg. Keleten is megszűnnek a zivatarok, majd országszerte sok napsütésre számíthatunk. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, egyúttal felfrissül a levegő. A hőmérséklet csúcsértéke a hidegfront ellenére eléri a 24, 29 fokot, ami már közelít az átlagoshoz. Bár az átvonult hidegfronttal pár fokkal hűvösebb levegő érkezett, még így is igazi nyári időre számíthatunk, a hőség azonban mindenütt megszűnik. Sok lesz a napsütés, zápor, zivatar már nem valószínű. Az észak- nyugati szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 26, 29 fok lesz. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 21 Velencei-tó: 24 Tisza-tó: 23 Fertő-tó: 24 Tisza: 21-22 Duna: 19-21 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 27 Paks: 27 Siófok: 26 Pécs: 29 Szekszárd: 28 Mohács: 28 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-45 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 35-45 Kaposvár: 25-35 Paks: 30-35 Siófok: 25-35 Pécs: 30-35 Szekszárd: 25-35 Mohács: 30-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az átvonult hidegfront mögött ma közlekedést befolyásoló időjárási esemény nem várható. Legfeljebb a reggeli, kora délelőtti órákban fordul még elő zivatar a keleti megyékben. Hidegfronti hatásra számíthatunk. Az automata meteorológiai tájékoztatás technikai okok miatt átmenetileg (kb.1 hétig) szünetel. Szíves elnézésüket kérjük. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.