Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1997. július 7., hétfő Püspöki találkozó. Befejeződött szombaton Nyíregyházán az európai keleti katolikus püspökök Szentszék által szervezett egyhetes találkozója, amelynek - mint nyilatkozatukban kifejtették - a keresztény egység előmozdítása, az ortodox egyházakhoz való közeledés volt a célja. MDF-nyilatkozat. A hét végén nyilatkozatban követelte az MDF a kormányfőtől, hogy a Budapest Bank privatizációjával kapcsolatos károkozás miatt kezdeményezzen büntetőeljárást Bokros Lajos volt pénzügyminiszterrel és Draskovics Tibor PM-államtitkárral szemben. Kormányzati sajtókörökből származó vélemény szerint azonban még nincs végleges számvevőszéki jelentés, korai bármilyen ítéletet mondani. Liga-tiltakozás. A Szabad Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöksége szerint a társadalombiztosítási önkormányzatok delegálásáról hozott rossz törvény miatt gyakorlatilag csapdahelyzet állt elő, s ez utat nyit az önkormányzatiság elvét megcsúfoló intézmény létrehozása előtt. Sok az asztmás beteg. Az Asztmás Betegek Országos Szövetségének tanácskozásán elhangzott: hazánkban mintegy százezren szenvednek asztmatikus betegségekben, s félmillió az allergiás betegek száma. Fontos tehát a prevenció. * Megtalálták „Che” Guevara földi maradványait. A kubai forradalmár 1966-ban Bolíviában próbált meg gerillaharcot kirobbantani. Vállalkozása azonban kudarcba fulladt, a hatóságok elfogták, majd kivégezték. Holttestére többéves kutatás után most a bolíviai őserdőben bukkantak. Titkos tervet készített a CIA a háborús bűnökkel vádolt Kara- dzsics és Mladics tábornok elfogására. A volt boszniai szerb elnököt és a katonatisztet Hágába vinnék, és átadnák az ENSZ által felállított Nemzetközi Törvényszéknek. Olaszország segítségére számítanak a koszovói albánok, akik védnökség alá szeretnének kerülni. A belgrádi hatóságok elzárkóznak a koszovói albánok elképzelése elől, mert az Koszovó Szerbiától való elszakadását segítené elő. Ukrajnában nem sikerült gátat vetni a bűnözés elharapó- dzásának - jelentette ki az ország ügyvezető miniszterelnöke, Vaszil Durdinec. 1997 első félévében a bűnüldöző szervek 300 ezer bűntényre derítettek fényt. A NATO szamára a stabilitás a legfontosabb Gyarmati István: „Ez nem a Nyugat Varsói Szerződése” Elérhető közelségbe került Magyarország teljes jogú csatlakozása a NATO-hoz. A Honvédelmi Minisztériumban az integrációs és nemzetközi kapcsolatokat felügyelő Gyarmati István helyettes államtitkárral beszélgettünk.-Amikor a szervezet és Oroszország között megszületett a megállapodás, joggal hihettük, hogy az orosz politika számára már nem okoz gondot a NATO bővítése. Ennek azonban ellentmond, hogy változatlanul ellenzik a folyamatot. Nem okoz ez számunkra hátrányokat?- Azt hiszem, érthető, hogy az orosz fél nem lelkesedik az új tagországok felvételéért, de ez a hozzáállás a konkrét együttműködéstől függően még változhat. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a NATO - majd Magyarországot is beleértve - és Oroszország minél jobban használja ki a megállapodás nyújtotta kereteket. Bölcsen és türelmesen kell politizálnunk; az az érzésem, hogy az orosz ellenkezést inkább belpolitikai, mintsem katonapolitikai szempontok vezérlik.-A NATO nem államok feletti szervezet, hanem éppenséggel szuverén országok önkéntes szövetsége...-Talán még Magyarországon is kevesen tudják, hogy az észak-atlanti szervezet nem a Nyugat Varsói Szerződése. Számunkra már az eddigiekből is világosan kiderült, s tárgyalópartnereink pontosan meg is fogalmazták, hogy az új tagoknak számos kritériumnak kell megfelelniük és ezek sorában csak egyik vonatkozik kifejezetten katonai kérdésekre. A NATO ugyanakkor nagyon érzékeny a tagállamok szuverenitására, s erről senki sem kíván lemondani. Az atlanti szövetség számára a tagországok külső és a belső stabilitása a legfontosabb, a katonai követelmények csak másodlagosak.- Mégis azt ajánlották, hogy a magyar költségvetésben nagyobb súllyal szerepeljenek a katonai kiadások...- Ez igaz, de a NATO-tag- országok ezt egymásnak is gyakorta mondják. Vagyis ebből a szempontból bennünket már kvázi teljes jogú tagnak tekintenek.-De hogy azok leszünk-e, ez most Madridban dől el. Mire számít?- Az Egyesült Államok három országot nevezett meg, ez az a kör, amelyben minden ország egyetért. Mi sajnáljuk, hogy Romániát és Szlovéniát csak a későbbiek során kívánják meghívni. S bár a NATO szándékával egyetértünk, a tagországoknak tudniuk kell, hogy mi azt szeretnénk, ha a szomszéd országok is mielőbb bekerülnének a szervezetbe.-A NATO történetében ugyanis - azt hiszem - esetünkben fordulna elő először, hogy egy tagország nem határos a NATO-val...- Ez igaz ugyan, de épp az IFOR és az SFOR tapasztalatai mutatják: a NATO-dokt- rína teljesítéséhez, azaz bármely támadás esetén az érintett tagország megvédésének kollektív kötelezettsége szempontjából nincs feltétlenül szükség közös határra, közvetlen szárazföldi kapcsolatra...- ...és hazánknak egyébként sincsen ellenségképe.- Pontosan. Éppen ezért mégis kívánatos, hogy a szomszédaink útján minél előbb közvetlenül határosak lehessünk a NATO-val. De amíg ez megvalósul, addig is a lehető legjobb kapcsolatokra törekszünk a szövetség tagállamaival csak úgy, mint szomszédainkkal.- Mi a helyzet a Nyugat-európai Unióval?-Ez a következő elérendő cél, hiszen a Nyugat-európai Uniót a NATO európai pillérének is nevezik, így tehát furcsa volna, ha kimaradnánk belőle. A tagságnak két feltétele van: teljes jogú tagság az Európai Unióban és a NATO- ban. Remélhetőleg ez utóbbit minél előbb teljesíteni tudjuk, s ha az Európai Unióba, valamint a Nyugat-európai Unióba is bekerülünk, akkor válik teljessé Magyarország nyugati integrációja.-Madrid után milyen menetrend várható?- A meghívást követően különböző szinteken azonnal megkezdődnek a konzultációk. A politikai tárgyalásokon szeptember és november között befejeződhet a kapcsolatok részletkérdéseit tartalmazó dokumentum előkészítése. Decemberben a NATO Külügyminiszterek Tanácsa elkészíti a csatlakozási jegyzőkönyvet, amelyet a jelenlegi 16 tagország ratifikálhat. E folyamat betetőzéseként mód nyílhat arra, hogy az 1949. április 4-én Washingtonban megkötött Észak-atlanti Szerződést a magyar parlament is ratifikálja. Gyulay Zoltán További esélyesek: Románia és Szlovénia Bővítési számtan Jelentős „hozományt” visz a NATO- ba a három legesélyesebb ország. A szövetséget több mint 350 ezer katonával, 3500 harckocsival, 3100 tüzérségi löveggel és mintegy 730 harci repülőgéppel gyarapítják. A NATO ezen országokban csaknem háromszáz repülőteret használhat, ahonnan szükség esetén csapást mérhet olyan célpontokra, amelyeket a szövetség gépei „teljes harci terheléssel” ma nem tudnak elérni. Ezáltal a NATO katonai hatósugara jelentősen kibővül. A csatlakozás első körében a NATO hozzájut 280 ezer kilométer műút, 44 ezer kilométer vasútvonal és több mint 5200 kilométer kőolaj- vezeték használatához. Hadserege 550 fegyver- illetve hadianyagraktárral, több gyakorlótérrel gyarapodik. Somogyi Ferenc a csatlakozás menetrendjéről Madridra várva A NATO holnap kezdődő madridi csúcsértekezletén várhatóan bejelentik, mely országok kapnak elsőként meghívást a szervezetbe. Ebből az alkalomból nyilatkozott a Ferenczy Europressnek Somogyi Ferenc, a külügyminisztérium államtitkára.- A Madridba utazó magyar delegáció páholyban érezheti magát, hiszen kevesen vitatják, hogy hazánk már az első körben bekerül a NATO-ba.-Meglepetés aligha lesz és szerintem kicsi a valószínűsége annak is, hogy az ismert három ország mellett a kör Madridban tovább bővülne.-A döntés után hazánk számára mi lesz a menetrend?-A bejelentéssel státusunk hivatalosan még nem változik, de minőségileg új szakasz kezdődik a felkészülésünkben. Minden lépésünknél a taggá válás világos perspektíváját tartjuk szem előtt. Á kétoldalú tárgyalásokon pedig előnyt jelent, hogy nem csak partnerországok leszünk, hanem bekerülünk az „A” kategóriába. Szeptembertől megkezdődnek a szakértői egyeztetések, a párhuzamosan folyó hivatalos tárgyalásokon pedig a delegációk meghatározzák, melyek az adott országok felvételének konkrét feltételei. Ezt követően az érintetteknek nyilatkozatban kell megerősíteniük részvételi szándékukat. Decemberben „Tagok leszünk” fotó: feb várható', hogy a külügyminiszterek aláírják a csatlakozási jegyzőkönyvet.- Változtathat ezen a magyarországi népszavazás?-Az ilyen típusú szerződésekre a magyar alkotmány nem ír elő szükségszerű népszavazást, de számíthatunk rá. Ezt célszerű lenne úgy megrendezni, hogy ne keltsen bizonytalanságot akkor, amikor a ki- bővítés ratifikációja folyik a szervezet tagországaiban. Meggyőződésem, hogy a magyar társadalom támogatja majd a csatlakozást, hiszen a NATO-tagság történelmi lehetőség ahhoz, hogy hazánk hosz- szú távon része legyen egy sikeres, demokratikus fejlődési folyamatnak, másrészt hatékonyan - és a költségek ellenére gazdaságosan - garantálja hazánk biztonságát. (csák) Clintonnak még győzködnie kell a szenátorokat Az üzleti érvek dönthetnek Ma még nehéz megjósolni, jóvá fogja-e hagyni az Egyesült Államok szenátusa a NATO kibővítésének tervét. A Budapesten járt amerikai szenátorok múlt héten arról biztosították a magyar tárgyalófeleket, hogy meglesz az alkotmány előírta kétharmados többség, ami a NATO és az USA közötti szerződés módosításának jóváhagyásához szükséges. Ehhez azonban Clinton elnöknek meg kell győznie a vonakodó szenátorokat. Alapvetően a szerződés 5. cikkelyében lefektetett garanciákról van szó. A jelenlegi szöveg szerint ha valamely NATO-tagállamot támadás ér, akkor az Egyesült Államok (mint bármely más tagállam) köteles az érintett országnak katonai segítséget nyújtani, akár nukleáris erővel is. A bővítés ellenzői a ratifikálásért cserébe azt szeretnék, ha az USA korlátozná az új tagoknak kilátásba helyezett amerikai katonai garanciákat. Az amerikai különvélemény másik csoportja anyagi természetű. Hónapok óta közli a sajtó azokat a becsléseket, amelyek a bővítés költségeit tartalmazzák. De miért áldozzon az USA erre több tízmilliárd dollárt? - kérdezik egyes törvényhozók. A hadiipar viszont óriási üzletet lát a bővítésben. Az új NATO-tagoknak ugyanis korszerűsíteniük kell fegyverzetüket, ami több milliárd dolláros új piaccal kecsegtet. Magyarországon főként az elavult MiG-21-es és MiG-23-as vadászgépek lecserélése van napirenden. A bővítést támogatók tehát nem tartanak a túlzott költségektől, feltételezve, hogy az újonnan felvett tagországokban tovább tart majd a gazdasági növekedés, és a hadseregük létszámcsökkentéséből felszabaduló összegeket fegyveres erőik fejlesztésére fordítják. A szenátorok megpuhításában e gazdasági érvek nagy súllyal esnek latba. Toronyi Attila Nemere István: Szabadok szerelme Krimi kisregény (15.) Reménytelen lett volna üldöznie, mire leérne a ház elé a saját kocsijukhoz, amazok már öt utcával odébb lesznek, ráadásul nem is tudhatja, merre mennek... Lihegve ugrott a telefonhoz, tárcsázta ugyanazt a távoli számot, amit már éjjel hívott. Szerencsére ott mindig van valaki. Tina még kábultan ült. Lassan fordult meg. Paul akkor tette le a kagylót. Rögtön odament hozzá.- Gyere, szívem. Most már felállhatsz.- Mi... mi történt? - kérdezte Tina. Csak valamivel később értette meg: Paul nem hallja, mert nem hangosan szólt. Az ajka mozgott. Amikor megérezte a férfi karjait, elmúlott az egész reggeli alatti hangulata. Paul, Paul. De jó, hogy létezel, hogy itt vagy velem. A férfiból valamilyen erő áradt, amivel ő nem rendelkezett. Talán sohasem. Most nagyon kellemes volt érezni, hogy Paul csak vele foglalkozik.- Semmi baj. Szedd össze a holmidat, elmegyünk innen. De Tina ennél makacsabb volt. Megfordult, és akkor látta meg az ajtófélfát. Vagyis azt, ami belőle maradt. Iszonyú erővel csapta szét a fát, kivágott egy darabot a téglafalból is. Mindenfelé malterpor és apró vörös tégladarabkák hevertek. Tina sápadtan bámulta a rombolást. Paul bedobálta a holmikat a lány bőröndjébe és felkapta a táskáját is:- Gyere már!- Paul... ez mi volt? Anyagfáradtság miatt szétment az ajtó - próbált hazudni a férfi, de a lány látta az arcán, hogy nem ez az igazság. Már nagyon sápadt volt Tina, amikor vértelen ajkakkal re- begte:- Rám... lőttek?- Gyere - a férfi megfogta a karját és az ajtó felé húzta. Ám az akkor felpattant és a panzió vezetője állt a küszöbön:- Mi történt, uram...? Valami nagy zajt hallottunk. Paul azonnal megváltozott, és Tina ezt látta. Majdnem alázatos lett, mosolygós, szeme körül barátságos ráncok mély edtek be:- Óh, semmi, csak leejtettem egy bőröndöt, bocsánat, ha zavart okoztam vele A panziós közben látta a lány komor arcát, „ezek biztosan veszekedtek”, gondolta, vállat vont és elment. A pár követte. A számlát egyetlen perc alatt kifizették, aztán mentek a parkolóba. Tina mintegy álomban követte a férfit. Nem akart most semmit. Még azt sem, hogy maradjanak itt. Vagy hogy menjenek el. Mindegy volt neki. Közömbös arccal ült az autóban, miközben Paul éppen ellenkezőleg viselkedett: élénk volt, nyüzsgő, alaposan megnézett mindent, mielőtt elindította az autót. Ahogy lassan kikanyarodtak az útra, figyelt előre, hátra, oldalt. És amikor végre autójuk eltávolodott, Paul észrevette azt, amire várt. Egy kis zöld Nissan követte őket.- Álmodunk vagy ez... egy film? Ugye moziban ülök és nézem az egészet? - kérdezte a lány, már a városon kívül. Paul először nem felelt. Mit is válaszolhatott volna? Induláskor szinte azonnal a zsebébe nyúlt, a jobb belső zakózsebében volt egy kis szerkezet, azt tapintotta meg. Tina ezt sem látta. Az előző események hatása nem múlott el róla, és a férfi ezt nem is csodálhatta. Felfutottak egy dombra, az út kanyarodott. Tina egyszer csak megragadta Paul karját.- Állj meg! Ki akarok szállni! A kocsi megbillent, de Paul egy kézzel is visszahozta az útpadkáról. A szembejövő kocsik kitértek útjukból, amikor a lány rángatása miatt utána kissé átcsúszott a felezővonalon is. Paul hallgatott. A lelke mélyén meg kellett értenie Tinát.- Félek tőled - mondta váratlanul a lány. Úgy tűnt, megnyugodott, de amit mondott, az ellene szólt: - Félek tőled, mert nem tudom, mit akarsz. Mondd, Paul... Ki vagy te? A férfi összeszorította ajkát. A visszapillantó tükörben látta, hogy a zöld Nissan kitartóan követi őket. Az úton elég nagy volt a forgalom, hát ellenfeleitől most talán nem kell tartania. Vagy igen...? A Nissan lassan közelebb nyomult. Paul Tinára pillantott és úgy döntött, most megpróbál valamit. Olyasmit, amit még soha életében nem tett. (Folytatása következik)