Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-24 / 171. szám

4. oldal Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks És Környéke 1997. július 24., csütörtök „Amit kaptam nem az enyém, adatott, hogy szolgáljak vele!” Beszélgetés egy ifjú földvári orgonistával A múlt hét szombatján nem mindennapi koncertre gyűltek az érdeklődők a dunaföldvári Belvárosi templomba. Egy földvári orgonista, Méhes Balázs adott hangversenyt a Tiszáninneni Református Egyházkerület énekkarával. A friss diplomás or- gonaművész-tanárt pályája alakulásáról, terveiről faggattuk. Dunafóldváron volt kántortanító Sárdy Jánosra emlékeznek Július 26-án szombaton a művész születésének 90. év­fordulója alkalmából Sárdy János-emléknapot rendez Dunafóldváron a művelő­dési központ, a polgármes­teri hivatal és az idegenfor­galmi egyesület. így tisztelegnek a sokak által szeretett és tisztelt művész emléke előtt, aki a tanító­képző befejezése után kántor­tanítóként dolgozott Földvá­ron. Első színpadi sikereit is itt aratta a műkedvelő színtár­sulatban. íme egy kis ízelítő az emléknap programjaiból: délután háromkor a Mágnás Miska című filmet vetítik a művelődési központban. Ez­után előadással egybekötött megemlékezés lesz öt órától a Városházán, majd a Sárdy emlékkiállítás megnyitója a Vármúzeumban 19 órától. A nap eseményeit operett gála­est zárja a Várszínpadon, me­lyen fellépnek: Oszvald Ma­rika, Csere László, Szóka Jú­lia, Kovácsházi István.-pd­Tervezői és szakértői jogosultság Három év a technikusoknak HírBlokk Paksi segítség Lengyelországnak Czeslaw Fiedorowitz, a len­gyelországi Gubin polgár- mestere levélben köszönte meg dr. Széchenyi Attilának, Paks alpolgármesterének az árvízkárok enyhítésére tett ajánlatot. Paks városa 40 gu- bini gyermeket fogad a kö­zeljövőben, családoknál el­szállásolva őket. A levélben kéréssel is fordul partnervá­rosa vezetéséhez a feladó: a legnagyobb szükség és hiány a katasztrófa sújtotta Len­gyelországban az állatok ta­karmánya, ezért ennek vásár­lási lehetőségeiről és árairól kér tájékoztatást. CD-re kerül a bluesfesztivál Előreláthatóan szeptem­berre készül el az idei paksi Nemzetközi Blues, Jazz, Rock és Gasztronómiai Fesztivál teljes zenei anya­gát tartalmazó dupla CD. Rendkívüli testületi ülés Tegnap rendkívüli ülést tar­tott Paks képviselő testületé. A lapzártánk után véget ért ülés témája a Biritó pusztán létesítendő, olasz - magyar vegyesvállalat alapító okira­tának jóváhagyása volt. Fotóalbum a virágos Paksról Az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány képeskönyv ki­adását tervezi a város öveze­teinek sokszínűségét bemu­tatandó. Kérik azokat, akik szép virágos erkélyt, lép­csőházat, kertet munkahe­lyet, szabadtéri virágkom­pozíciót tudnak bemutatni, jelezzék az alapítványnak. Tájékoztatjuk olvasóinkat, megrendelőinket a Tolnai Népújság hirdetésfelvevői helyeiről Paks - Dunaföld- vár körzetében: Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet Duna­földvár 7033 és Paks 7030. Fadd és Vidéke Takarék- szövetkezet Fadd 7133, Dunaszentgyörgy 7035, Si­ómenti Takarékszövetke­zet Nagydorog 7044, Pálfa 7042, Sárszentlőrinc 7047, Kajdacs 7051. Garay Előd telefon 74/316-932. Hanoi Józsefné Paks, Pál utca 61. tel: 75/313-981. Gyászköz­lemények: Pantar Paks, Kálvária u. 2. Müll-Patrik Paks, Retek u. 1. — Oly sok lehetséges hangszer közül miért éppen az orgonát választottad és mekkora szere­pet játszott ebben a vallás? — Alapvetően zongorázni kezdtem tanulni és körülbelül 12 éves lehettem amikor többen is elkezdtek orgonáim itt a kán­tornőnél. Engem is nagyon ér­dekelt ez a hangszer, lemezről már akkor is többször hallgat­tam orgonamuzsikát, és hát a nagymamám a bölcskei refor­mátus gyülekezet kántora volt. Ezek voltak azok a dolgok amik arra ösztönöztek, hogy én is megpróbáljam. Először nagymamámat kértem, hogy tanítson, de ő azt mondta, hogy csak zongorázzak, két dolgot nem lehet rendesen csinálni. Ezért mást kellett keresnem, így történt, hogy Kövesi Lász- lóné helyi kántor segített meg­tenni az „első lépéseket” a pe­dálokon. Közben a dunaújvá­rosi zeneiskolába jártam zongo­raórákra. Mikor elérkezett a középis­kolai felvételi ideje, annak elle­nére, hogy azt mondták orgoná- lásból Magyarországon nem lehet megélni, három helyre is jelentkeztem, de egyikre sem vettek föl. Végül is kisebb csoda folytán egy negyedikbe, Ilyenkor tartja ugyanis a helyi „Bombikers” motoros klub mo­toros találkozóját, idén immár ötödik alkalommal. A most sorra kerülő jubileumi találko­zóról érdeklődtünk a klub egyik oszlopos tagjától, Varga Tibor­tól. Ez a találkozó — kezdte Tibor —, sok mindenben eltér az előzőektől, mivel jubileum­ról van szó, ki akarunk tenni magunkért. A legnagyobb vál­tozás az, hogy a találkozót nem a klub maga rendezi, hanem si­került találnunk egy szponzort, aki a rendezvényt anyagilag tel­jes egészében, az elejétől a vé­géig lebonyolítja. A klub csak a nevét adja a vállalkozáshoz, meg a helyszínt, no és néhány praktikus tanácsot, hiszen azért ez mégis a mi találkozónk. A a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolába nyertem felvételt. Ez pedig úgy történt, hogy későbbi ottani tanárom, Virág Endre levelet írt akkori tanáromnak, hogy a budapesti felvételin és egy orgonatalálko­zón hallott játékom alapján föl­vesz, ha szolfézsből sikeresen vizsgázom. Úgy történt. A miskolci évek alapvetően meghatározták életem értelmét és célját. Ott kerültem be abba az énekkarba, amelyik a szom­bati koncerten is énekelt. Két évig jártam oda csak az éneklés kedvéért, a harmadik év elején vált számomra is személyessé amiről és akinek énekelünk. Akkor döntöttem Jézus Krisz­tus mellett és azóta sok dolog történt, melyben Isten szerete- tét, Őt Magát, nevelő fenyítését és sok-sok türelmét tapasztal­hattam. — Miskolcról hová vezetett az út? — A középiskola elvégzése után ismét három helyre jelent­keztem, ezúttal mindenhová si­keresen. Én a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola orgona szakát választottam, ahol előbb Lehotka Gábor tanár úr, majd Rupert István növendéke let­tem. Tavaly már mint utolsó helyszín annyiban változott, hogy a szállás az eddigieknél lényegesen kulturáltabb körül­mények között a kempingben lesz, melyet erre az időszakra teljesen kibéreltünk. A koncer­tek és egyéb programok hely­színe pedig a szokott helyen, a volt úttörő tábor területén lesz. A rendezvény nagyságáról elég annyit mondani, hogy a szerve­zők közel kétezer emberre számítanak. Ehhez persze nem akármilyen programok kelle­nek, igazi nagyágyúkat sikerült megnyerni erre a találkozóra. Pénteken este, miután összeve­rődött a társaság, P. Mobil kon­certtel kezdünk, majd a Bad Times zenekar nyomja hajna­lig. A fény és hangtechnikát egyébként a Mobil hozza (kö­éves a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskola egyház­zenei szakán tanítottam óraa­dóként a leendő kántorokat or­gonáim és szeptembertől ismét oda kaptam meghívást, mint ta­nársegéd. — Mik a terveid, inkább kon­certezni, vagy tanítani szeretnél a jövőben? — A kettő szerintem bizo­nyos értelemben elválaszthatat­lan egymástól, mert úgy taní­tani, hogy az ember nincs benne a gyakorlatban, azt hi­szem nem lehet. Viszont én nem hiszem, hogy nekem kon­certpódiumon rendszeresen koncertező embernek kell len­nem. Amikor erre adódik alka­lom szívesen teszem, hiszen nem az enyém amit kaptam, csupán azért adatott, hogy szol­gáljak vele. — így a pályád kezdetén van-e valami célkitűzésed, hogy ide és ide szeretnél eljutni? — Komolyabb tervek hosszú távon nincsenek. Szeretnék eredményesen tanítani, látni azt, hogy céljuknak megfele­lően fel tudnak készülni azok, akik később gyülekezetekben fognak szolgálni. Szeretnék mindent megadni ami nem csak zenei, de lelki szempontból is adható. Abban biztos vagyok, hogy nem csak lesz valahogy, hanem tudom, hogy Istennek kész terve van velem, csak még nem ismerem de szeretnék beil­leszkedni. Pataki Dezső rülbelül 40.000 watt, úgy hogy szólni fog) kivetítőemyővel együtt, szóval csúcstechnikát ígérhetünk. Szombaton az ilyen találkozókon megszokott bohó­ságok várhatók: szkander ver­seny, motor szépségverseny és egyéb ügyességi vetélkedések. Délután háromkor indul a ha­gyományos motoros felvonulás a városban, este pedig ismét koncertek. Szombat este a Tankcsapda lép színpadra elő- zenekarával együtt, majd ismét a Bad Times játszik. Lesz ezenkívül sztriptíz és egyéb nyalánkságok. Vasárnapra már nem marad más mint a búcsúz­kodás és hazautazás. Természe­tesen mind a három nap több helyszínen mérik a sört és a ka­ját, lesznek különféle árusok és tetováló stúdió is fog működni a táborban. Ha az időjárás nem szól közbe, minden együtt lesz egy igazán nagy bulihoz.-pataki­Az 1996. év derekán elfoga­dott LVIII. törvényt — a ter­vező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról — 1997. július 8- án módosította az Országgyű­lés. A Magyar Mérnöki Ka­mara felkérésére Barsiné dr. Pataky Etelka önálló képvise­lői indítványát 98 % igen, 2 % tartózkodás és 0 % ellensza­vazattal fogadták el. Két új elemmel bővült a tavalyi tör­vény, ami a Magyar Közlöny 64. számában már meg is je­lent, 1997. évi LXIV. törvény jelzéssel. Melyek ezek az új elemek? Az eltelt időszak tapasztalatai alapján és több törvény újra­gondolásakor felmerült, hogy a környezetvédelmi felülvizs­gálatokat végzők jogosultsá­gára, a jogosultak névjegy­zékbe történő felvételére is megnyugtató megoldást kell keresni. Az 1996. évi LVIII. törvény módosított szöveg alapján a Területi Mérnöki Kamarák és a Területi Építész Kamarák a hatályos jogszabá­lyok alapján — első fokon — az államigazgatási eljárás ál­talános szabályai szerint el­járva elbírálják a tervezői, il­letve szakértői tevékenység, valamint a környezetvédelmi felülvizsgálat végzésében elő­írt feltételek teljesülését és ha­tároznak a tervezői, illetve szakértői, valamint környe­zetvédelmi felülvizsgálat végzésére jogosultak név­jegyzékbe történő felvételé­ről, kizárásáról és törléséről. Az 1996. évi LVIII. törvény nem biztosította az átmeneti időszakot azok számára, akik technikusi végzettséggel vé­geztek tervezői és szakértői munkát. Az elfogadott módo­sításban további három évig tervezhetnek, szakérthetnek a korábban megszerzett kvali­fikációjukkal a nem mérnö­kök, amennyiben kérik a terü­leti mérnöki és építész kama­rákban - díj ellenében — a tervezői vagy szakértői név­jegyzékbe vételüket. A Ma­gyar Mérnöki Kamara elnök­ségének július 16-i döntése értelmében ebben az évben a technikusok névjegyzékbe vé­teli díja 12 ezer forint. A je­lentkezési lapok és bővebb in­formációk Sáth József TMMK titkárától igényelhe­tők (telefon: (74) 411-133) Sipos László Aszfaltozzák a paksi főutcát, helyreállítva a tava­lyi gázprogram okozta burkolatbontásokat, fotó: ótós réka P. Mobil és tankcsapda a hétvégén Motoros találkozó Dunaföldváron Földvár lakói lassan megszokhatják, hogy így nyár derekán marcona megjelenésű fiatalok (és kevésbé fiatalok) lepik el a várost zajos, csillogó-villogó gépeiken, hogy néhány napot itt töltve tovább suhanjanak mintha itt sem lettek volna. Továbbra is óriási szónyegválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat Pakson a Nyárfa u. 2. - 6-os főút MÓL kút után MARADÉK PÁDLÓSZÓHyEGEK kedvezménnyel kaphatók! Ezenkívül kaphatók lábtörlők, szegett szőnyegek, futószőnyegek, díszpárnák, ragasztók, műanyag padlóburkolók és műfű. Érdeklődni lehet: 06-75/310-269. Nyitva: hétköznap 8-17.30, szombaton 8-13.30 óráig. Vizsgálat Pakson a kábítószer fogyasztási szokásokról Egyelőre az alkohol erősebb (Folytatás az 1. oldalról.) A megkérdezett fiatalok közül 262-en ittak már alkoholtartalmú italt, 32,7 százalékot tesz ki azoknak a száma, akik már legalább egyszer voltak részegek, csekély különbség van ebben a nemek között, a fiúknál 32,9 százalék, ez a lányoknál 28,2. Az alkohol- fogyasztás három leggyakrabban említett helyszíne az otthon (22,8 %), kocsmák, bü­fék, sörözők (19,6 %) és a diszkók (24,78 %). Legkevésbé népszerű a sör a fiatalok körében, inkább bort isznak. Az értékelhető választ adó 266 diák 55,3 százaléka szokott égetett szeszt inni, a lányok közül lényege­sen többen, igaz általában üdítőitalba ke­verve. Az alkoholfogyasztás legfőbb oka a megkérdezettek szerint a családi konfliktu­sok, ezt követi a kíváncsiság, a szerelmi csalódás és a vagányság. Jelentős azoknak a diákoknak az aránya, akik naponta vagy gyakran szednek nyug­tátokat (4,8%). Éz azért nyugtalanító, mert függőség kialakulásához vezethet. Itt is magasabb a lányok aránya. A droggal kap­csolatos kérdések három témakört ölelnek fel: megfordult-e gondolataikban a drog­használat, a diákok környezetében meny­nyire fordul elő a kábítószer és a drogra vonatkozó ismeretek. A megkérdezett fiata­lok 12,7 százaléka gondolt már a kipróbá­lásra, 14,8 százalék válaszolt úgy, hogy ezt már meg is tette. Legmagasabb a marihu­ána, majd a hasis, a csavarlazító (nem téve­dés!), a hígító, a speed és a gyógyszerek következnek a sorban. Azok közül, akik már kipróbáltak valamilyen drogot 44,1 százalék csak alkalmanként, 14,7 százalék havonta, 5,9 százalék viszont legalább he­tente nyúl kábítószerhez. A válaszadók ne­gyedrésze írta, hogy társai között vannak akik már kipróbálták a drogot, csaknem fele úgy ítéli meg, hogy viszonylag köny- nyen hozzájuthatnak a szerhez Pakson, el­sőszámú forrásként a szórakozóhelyeket megjelölve. Érdekes, hogy a közhiede­lemmel ellentétben a felmérés azt bizo­nyítja, hogy az iskolák környékén nincs drogárusítás, mindössze hárman jelölték meg ezt mint lehetséges beszerzési helyet. Az okokat boncolva jóval erősebb moti­váció a családi konfliktus mint az alkohol esetében, ez pedig a kábítószer előretörését jelzi az érintett korosztálynál a feszültség­oldásban. A társas kapcsolatokra vonat­kozó kérdésre a többség szerencsére pozi­tív választ adott, figyelmeztető viszont, hogy a fiúk 14,2, a lányok 12,9 százaléka magányosnak érzi magát. Összevetve ezt a drogot már kipróbáltak számával, adódik a következtetés. A vizsgálat helyszíni megfi­gyeléses felmérést is tartalmazott, gyógyult drogosok „inkognitóban” térképezték fel a szórakozóhelyeket. Megállapításaik szerint Pakson (és a városon kívül) könnyedén be­szerezhetőek a szerek. A droggal kapcsola­tos mutatók magasabbak mint az ország más városaiban, így feltétlenül szükséges egy jól szervezett megelőzési stratégia ki­dolgozása. Ez lesz a közeljövő feladata a felmérést készíttető alapítvány számára. Rákosi Gusztáv

Next

/
Thumbnails
Contents