Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-30 / 150. szám
2-oldal _______________________Világtükör — Hazai Tükör 1997. június 30., hétfő At lanti krónika Újabb megosztó törésvonalak? Bő egy héttel a madridi csúcstalálkozó előtt nyílt titok, hogy új tagokkal gyarapodik az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, ám ismét fellángolt a vita a várható következményekről. A NATO valaha azért alakult, hogy Nyugat-Európát sikerüljön katonailag megvédelmezi a szovjet fenyegetéstől. A hidegháború megszűntével, a Varsói Szerződés felbomlása után azonban Európának legfeljebb csak valamilyen külső támadástól kell tartania. A volt szovjet befolyási övezet kelet-közép-európai országai viszont berzenkedtek attól, hogy „senki földjévé” váljanak. A NATO-nak ugyanakkor kapóra jött, hogy az egykori szocialista országok felvételért folyamodtak. Kibővülve, új funkcióval az egész földrész biztonságának és stabilitásának garantálójaként ugyanis a NATO megújulhat. De fölerősödtek a kétkedő hangok is. A napokban amerikai képviselők is sürgették Clinton elnököt: ugyan indokolná már meg, milyen érdeke fűződik az Egyesült Államoknak a bővítéshez. Egon Bahr, a Német Szociáldemokrata Párt biztonságpolitikai szakértője pedig egyenesen úgy fogalmaz, hogy „Lengyelország, Csehország és Magyarország politikai szempontból elkerülhetetlen felvétele után” el kellene torlaszolni a további felvételek útját. A NATO brüsszeli vezetése - élén a főtitkárral - azonban nem osztja ezeket a nézeteket. Javier Solana kijelentette: a kölcsönös bizalom és együttműködés légkörét csak egy hosszabb folyamat eredményezheti, ami egyaránt sok feladatot ró a most bekerülő, illetve kívül maradó országokra. Csak a törésvonalak, a korábbi szembenállás végérvényes kiküszöbölése eredményezheti a demokrácia, a jogállamiság és a szabadság megerősödését a földrészen. Toronyi Attila A pápa a békéért Vasárnap a pápa a vatikánvárosi Péter-Pál-napi istentiszteleten szorosabb kapcsolatokat szorgalmazott az ortodox egyházzal. A Szent Péter téren összegyűlt zarándokokhoz és turistákhoz szólva II. János Pál a világban zajló harcokról emlékezett meg, és megbékélésre szólította fel háborúskodásban élő híveit. A Péter-Pál-napi ünnepélyes istentiszteleten egy ősi rítus szerint 29 új érsek - köztük két amerikai, egy afrikai és tíz latin-amerikai - kapta meg a palliumot, a katolikus érsekek fehér vállszalagját. A hat fekete kereszttel díszített gyapjúszalag, a metropolita méltóság jele, a Vatikán és az érsekek közötti köteléket jelképezi. H. János Pál a szertartáson mondott beszédében a római katolikus és a görögkeleti egyház közötti kapcsolatok szorosabbá tételét sürgette. A pápa a Szent Péter térre összesereglett zarándokok előtt felszólította a Kongóban harcoló feleket, hogy fokozzák a békés rendezés érdekében kifejtett erőfeszítéseiket. II. János Pál külön is találkozott a Rómában tartózkodó, betegségéből lábadozó Teréz anyával. A Szentatya Teréz anyával fotó: feb/reuter Olcsóbb a válságmegelőzés A konzervatív pártok kevésbé gátolják az integrációt Szlovénia és Románia NATO-tagsága mellett foglalt állást hét végi római ülésén a Szocialista Internacionálé. Felszólalásában a társelnök Kovács László külügyminiszter a volt szocialista országok euroatlanti integrációja mellett érvelt Az MSZP választmánya már a választásokra tekint Feltétel a frakcióhűség Tévészavazás csütörtökig. Az Országos Rádió és Televízió Testületnek július 3-ig kell döntenie arról, hogy mely pályázók nyerték el a két országos kereskedelmi televízióra kiírt pályázatot. Amennyiben a testület nem tud eredményt hirdetni, akkor a törvény szerint önmagát oszlatja fel. A változás az elnök pozícióját nem érinti, de a hét tag helyett újakat kell a parlamenti pártoknak jelölniük. 2000 km kerékpárút. Az idén 350 millió forint áll rendelkezésre több mint 300 kilométernyi kerékpárút kiépítéséhez, és ebben az ütemben haladva az ezredfordulóra elkészülhet a tervezett 2000 kilométeres hálózat - közölte Kovács Kálmán, a KHVM politikai államtitkára a tótszerdahelyi kerékpárút felavatásakor. Református diáktalálkozó. Huszonnégy magyarországi, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi iskola diákjai és tanárai vesznek részt a Magyar Református Gimnáziumok I. Világtalálkozóján, amely vasárnap kezdődött Békésen, s jövő vasárnap, július 6-án fejeződik be. A 24 iskolát négy-négy diák és egy- egy tanár képviselte. Szent László Szövetség. Ünnepélyes keretek között vasárnap tartotta meg Halásztelken a közelmúltban alakult Szent László Ifjúsági Szövetség zászlóbontó rendezvényét. A szövetség pártpolitikától mentes, nemzeti szellemiségű, a keresztény értékrenden alapuló nyitott szervezetként kíván működni. Több szlfillszes. Az év első öt hónapjában csaknem kétszer annyi új szifiliszes beteget regisztráltak az orvosok, mint az elmúlt esztendő hasonló időszakában. Ma százezer lakosból átlagosan ketten szenvednek vérbajban. A kialakult helyzetről a szakemberek országos értekezletet tartottak. Halálos baleset. Egy harminc év körüli olasz autós életét vesztette, amikor szombat délelőtt frontálisan összeütközött egy autóbusszal a Ferihegyi gyorsforgalmi út Pestlőrinc és a repülőtér 1-es terminálja közötti szakaszán. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSERJÁNOSNÉ nagydorogi lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése július 5-én (szombaton), 15 órakor lesz a nagydorogi református temetőben. A gyászoló család Az olasz fővárosban rendezett találkozón a Szocialista Inter- nacionálé 140 tagpártja közül mintegy ötven képviseltette magát. Figyelemre méltó, hogy az Európai Unió 15 tagországa közül tizenkettőt szociáldemokrata elveket valló pártok kormányoznak. A magyar diplomácia vezetője arra kérte a nyugat-európai szocialista, szociáldemokrata pártokat, hogy ne gátolják a kelet-európai országok felvételét az euroatlanti szervezetekbe. E pártok ugyanis gyakran nagyobb ellenállást tanúsítanak a bővítés iránt, mint a konzervatívok - mondta Kovács László. A külügyminiszter kijelentette: a térség stabilitása nem garantálható nemzetközi összefogás és támogatás, az euroatlanti szervezetek bővítése nélkül. Az új tagok felvételének magas költségére vonatkozó ellenvetésekre válaszul azt mondta, hogy az új tagok felvétele ugyan sok pénzbe kerül, ám a NATO-tagság a válság- megelőzés módja lehet. Sokkal olcsóbb megoldás, mint egy esetleges válságkezelés. A második világháború utáni újjáépítésre szolgáló Marshall- tervet vagy az Európai Unió eddigi bővítéseinek magas költségeit sem tartja ma senki kidobott pénznek. Kelet-Közép-Európa, főleg a Magyarországtól délre és keletre fekvő térség, kockázatos övezet, ahol további, a boszniaihoz hasonló konfliktusok törhetnek a felszínre - figyelmeztetett a külügyminiszter. Az MSZP választmányának hétvégi ülése véglegesítette az 1998-ban induló országgyűlési képviselő-jelöltek kiválasztásának elvét és rendjét. Eszerint az MSZP 1998-ban is önállóan indít jelölteket. A párt alapszabályának megfelelően a jelölteket a helyi szervezetek maguk választják ki, az országos listát pedig a kongresszus határozza meg. A párt vezetése nem avatkozhat a kiválasztásba - közölte Baja Ferenc választmányi elnök. Az elfogadott előterjesztés értelmében az MSZP minden egyéni körzetben olyan jelöltet kíván állítani, aki tapasztalatokra tett szert az elmúlt évekA hét végén az ellenzéki pártok közül ezúttal az MDF, az MDNP és a Kisgazdapárt hallatott magáról. Az MDF Országos Választmányának vasárnapi ülése után Lezsák Sándor beszámolt arról, hogy a márciusi országos gyűlés óta erőteljesen növekszik az MDF taglétszáma, és számos új helyi szervezet is alakult. Belpolitikai kérdésekről szólva az MDF elnöke „súlyos botránynak” nevezte a földtörvény tervezett módosítását. Kifejtette: ha a parlamenti lehetőségek kudarcot vallanak, akkor az MDF mindent elkövet a népszavazás kiírása érdekében. A pártelnök elfogadhatatlannak véli, hogy a kárpótlási jegyek körül kipattant 50 milliárd forintos botrány részleteit titkosította a kormányzat. A Magyar Demokrata Néppárt parlamenti frakciójának Amennyiben a jelenlegi tendenciák folytatódnak, akkor az év végére a 40 milliárd forintot is elérheti a társadalombiztosítási alapok hiánya, vagyis mindenképpen pótköltségvetésre lesz szükség - közölte a népjóléti miniszter vasárnap, útban Visegrád felé az egészségügyi médiahajón. Kökény Mihály elmondta, hogy a tárca és az egészségbiztosító a gyógyszerkassza várható 10 milliárd forintos túllépésének csökkentése érdekében a gyógyszerárak mérséklését szorgalmazza a gyártóknál. Ari Lajos, a Kórházszövetség elnökségi tagja szerint szinte bizonyos, hogy az idén újabb ben az önkormányzatokban, illetőleg a kormányzati és a parlamenti munkában. A szocialista színekben induló személyeknek vállalniuk kell, hogy amennyiben kiválnak az MSZP parlamenti frakciójából, lemondanak mandátumukról. A szocialisták ismét tervezik a választási szövetséget az MSZOSZ-szel, a BIT-tel, az Ifjú Szocialistákkal és a Nyugdíjasok Szövetségével. Az MSZP választmánya üdvözölte a földtörvény módosítását, leszögezve, hogy minden megoldást támogatnak, amely a külföldiek földszerzését megakadályozza. Ugyancsak üdvözölték a Vatikánnal kötött megállapodást is. tagjai egy-két kivételtől eltekintve indulnak az 1998-as választásokon és a mandátumok 10 százalékára számítanak - jelentette ki Szabó Iván pártelnök, frakcióvezető szombaton. A pártelnökség, a képviselő- csoport és a helyi elnökök részvételével megtartott tanácskozást követően elhangzott, hogy az egyéni választókörzetek 50 százalékában már megegyezés született a jelöltekről és a jelöltállítás a nyár folyamán befejeződik. A Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy Szlovákiában mostantól már csak szlovák nyelvű bizonyítványt kaphatnak a magyar diákok - közölte Horváth Béla, az elnöki kabinet vezetője. Homoki János képviselő elmondta: „a párttagság a politikai alvilág támadása ellenére egy emberként áll a pártelnök mögött”. kórházak válnak fizetésképtelenné. Molnár Ilona országos tisztifőorvos pedig úgy vélte: az ÁNTSZ csődbe is mehet, ha nem kapja meg a működéséhez szükséges félmilliárdot. Kiss József, az egészségbiztosító főigazgató-helyettese a táppénznél remél megtakarítást. Mint mondta, egyre kevesebben veszik igénybe ezt az ellátást, számításaik szerint ezen 2,5 milliárd forint megtakarítása lehet a tb-nek. Szóba került az egészségügy privatizációja is. A miniszter elsősorban a háziorvosi szolgálatoknál tartja lehetségesnek a rendelők magánkézbe adását, de a szakrendelők esetében sem zárja ki a privatizációt. Ellenzéki pártfórumok Pénzügyekről az egészségügyi médiahajón Elúszó milliárdok nyomában Nemere István: Szabadok szerelme Krimi kisregény (9.) Amelyek esetleg... hogy is mondjam csak... késést okozhatnak a feladat teljesítése terén.-Hol tanult ilyen irodalmi szöveget...? Nem érdekelnek a nehézségeik! Még ha odaveszik is egy vagy két embere, hát számít az? Tudja, hány millióról van itt szó...?-Erről csalid sejtésem van, uram. Nyilván ön sem kockáztatna ilyen keményen, ha nem fizetődne ki.- Most az egyszer fején találta a szöget, Mafoor. Mellesleg egyre inkább kétlem, hogy ez az igazi neve... Csak erre az akcióra választotta, csak nekem találta ki, ugye? De ez lényegtelen. Szóval két embere, akik a hegyen át üldözték a párocskát, nyomtalanul eltűnt? Akkor vessen be két másik embert. Aztán még kettőt és még tízet vagy húszat, ha úgy hozza a szükség! Értjük egymást?- Igen, de... ez emeli az ön költségeit is.-Ha eredményt érünk el, nem fog számítani, semmi! Befektetés nélkül nincs haszon, gondolom, ön is hallotta már ezt a találó állítást.- Természetesen, uram. Mindent megteszünk, hogy felleljük őket és... és megtegyük, amit kell.- Ha már tudják, hol vannak, értesítsen, mielőtt működésbe lépnének! Egy hangulatos kertvendéglőben vacsoráztak. Három gitáros fiú alkotta zenekar játszott, körbejártak az asztalok között, Paul rendelt is egy dalt a lánynak, ettől minden olyan romantikus lett... Felemelték borospoharaikat és az asztali gyertya lángja fölött néztek egymásra. A levegő remegett a hőtől, és remegett az ő testük is... Gyalog mentek hazafelé. A kis szálló nem volt messze, majdnem a parton. Nyugaton már nyoma sem volt a napfénynek, a táj homályba burkolózott. Paul nyugodtan sétált, átfogva a lány derekát. Meggyőződött róla, hogy nem követte őket senki. Az üldözők nyomukat vesztették.-A tenger most kikúszik a homokra - mondta a lány. A hangja mély volt és rejtett még valamit, amit Paul az első pillanatban nem tudott azonosítani. De kellemesen megbi- zsergette a szívét.-A hullámok selymesek - vette át a stílust. Tina teste megremegett és már egyiküknek sem volt kétsége, miről is beszélnek. Ujjaik összekapcsolódtak, követelőzve.-A homok... is... puha... - suttogta a lány. egymásra borultak, csókolóztak. Aztán szinte futva indultak a partra. Mind közelebbről hallották a hullámverést. Kiértek az épületek közül, holdfény sem volt. csak egy távoli világítótorony villogott szabályos időközökben, néha egy messze elhaladó autó fényszórói söpörtek el a házak között. Lábuk alatt a homok, járásuk elnehezült. Tina szorosan a férfihoz bújt. „Én Paulom”, suttogta, de olyan halkan, hogy csak a lelke hallotta, és a teste beleremegett. Nem mentek messzire. A tenger ott volt előttük. Bársonyhomály, ezüstfények. És az a suttogás, ami szinte a vérükben verte ritmusát. A hullámok. És néhány csillag az égen, és a jótékony homály... Tina leguggolt, belementette kezét a vízbe.-Te, ez olyan meleg...!- Mindjárt melegebb lesz felelte Paul magabiztosan és gyorsan ledobta ruháit. Tina sem váratta sokáig. Két barnás- fehér test a halvány fényt árasztó homokon... És csak a könnyű langyos szél, és a pontosan érkező hullámok. Itt kint már megszelídültek, alig ujjnyi magasak, és mindig kicsúsznak a homokra... a testük alá. Előbb bokájukat kerülgették, aztán combjuk alá csúsztak. Tina feküdt alul, de hamarosan váltottak. Paul fejét a lány combjai közé temette, sós vizet érzett, amikor kutató-só- vár nyelve keresgélt... A tenger zúgott, akár egy világnagy kagyló. És ők egymásba mé- lyedtek, kezek borzolták a széltől békén hagyott hajat, száraz bőrre csöppent a kicsiny tajték a mini-hullámok tarajáról.-Óh, Paul... még... még... És Paul nem tiltakozott. (Folytatása következik)