Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-08 / 81. szám

2. oldal Világtükör 1997. április 8., kedd Pápai program II. János Pál pápa a tervek sze­rint április 12-én délután érke­zik meg Szarajevóba. Először a boszniai fővárosban lévő Jézus szíve katedrálisban találkozik a boszniai hívőkkel, illetve a ka­tolikus egyház helyi vezetőivel. A katolikus egyházfő április 13-án, vasárnap délelőtt negyed tizenegykor misét pontifikái a Kosevo stadionban. A mise után fogadja a Boszniában élő nem katolikusok képviselőit, majd este hat óra után utazik el a boszniai fővárosból. A pápa tervezett látogatása előtt egy héttel, vasárnap, rob­bantásos merényletet hajtottak végre egy Szarajevótól 30 ki­lométerre lévő ferences kolos­tor ellen. Az épület megrongá­lódott, és egy ott járőröző rendőr könnyebben megsérült. Röviden Latin-amerikai körútja má­sodik állomására, Argentínába érkezett vasárnap este Göncz Árpád köztársasági elnök és kí­sérete. A magyar államfő hétfő délelőtt a Casa Rosadában ta­lálkozott Carlos Saul Menem argentin elnökkel, délután pe­dig megnyitotta az argen­tin-magyar üzleti fórumot. Az Európai Unió keleti bőví­tése nyomán dinamikus növe­kedés várható a közép- és kelet­európai térségben, s ez Ausztria számára is nagy előnyökkel jár - mondta Gál Zoltán, a magyar Országgyűlés elnöke hétfőn Bécsben az Osztrák-Magyar Parlamenti Dialógus fórumán. A New York-i székhelyű ame­rikai Magyar Emberjogi Ala­pítvány meghívására hétfőn tíznapos látogatásra az Egye­sült Államokba utazott Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A po­litikus amerikai kormányzati hivatalok képviselőivel, a kép­viselőház tagjaival találkozik és előadást tart a magyar közössé­geknek. Az orosz felsőház április 16- án tűzi újra napirendre a mű­kincstörvényt, miután a duma a múlt héten hatályon kívül he­lyezte az elnöki vétót. Boszniában három, Horvát­országban pedig két személy halt meg aknarobbanásban va­sárnap. A horvát sajtó szerint még legalább egy évtizedig el­tart, amíg hatástalanítják a dél­szláv testvérháborúban telepí­tett aknákat. Kedden hivatalosan is felosz­lik a brit törvényhozás alsó­háza, amely március 21-én tar­totta utolsó rendes ülését a má­jus 1-re kiírt általános választá­sok előtt. Kemény tárgyalások Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Washingtonban kijelentette: Izrael nem kíván engedményt tenni Jeruzsálem ügyében, és „so­sem fog hozzájárulni ahhoz, hogy a várost újra felosszák”. Meglehetősen kemény hangot ütve meg a Bili Clintonnal beütemezett találkozója előtt, hangsúlyozta, hogy nem hajlandó felfüg­geszteni a Har Homa-i építkezéseket. Jasszer Arafat palesztin vezető a lapzártánk után megtartott amerikai-izraeli csúcstalálkozó előestéjén levelet küldött Bili Clintonnak, és abban állítólag leszögezte: csak olyan amerikai kezdeményezést tud elfogadni, amely magában foglalja a zsidó építkezések leállítását. Netanjahu vasárnap este Minnesota államban kezdte amerikai programját, ahol kórházi szo­bájában felkereste a prosztataműtét után lába­dozó Husszein jordán királyt. A kormányfő a „béke nagy barátjának” nevezte az uralkodót. Közben újabb incidens történt a palesztin fennhatóság alatt lévő Ramallahban: egy izraeli katona két palesztint megsebesített, egyiküket Kórházban a súlyos sérült fotó: feb/reuter súlyos sérüléssel szállították kórházba. ____________________________________________________________________ Orosz-magyar belügyminiszteri tárgyalások Moszkvában Közös fellépés a bűnözés ellen A szervezett bűnözés elleni harcban való együttműködésről írt alá hétfőn megállapodást Moszkvában Kuncze Gábor belügyminiszter orosz kollégájával, Anatolij Kulikovval. Kuncze Gábor az aláírást kö­vető sajtóértekezleten el­mondta: az orosz szervezett bűnözés elsősorban a kábító­szer-kereskedelem, a gépko­csilopások és a prostitúció te­rén épített ki hídfőállásokat Magyarországon. Két éve még 120 súlyos bűncselekményt elkövető orosz állampolgár el­len indult eljárás, tavaly ez a szám már csak 90 volt. A magyar belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az aláírt egyezmény a magyar törvé­nyeknek megfelelően lehetővé teszi a jövőben a konkrét ügyekben való együttműkö­dést, a különböző adatok cse­réjét, sőt az egymás területén végzett közös nyomozást is. Lehetőség nyílik az együtt­működésre a rendőrök kép­zése és továbbképzése terén. Rendszeres, napi kapcsolat jön létre a magyar és orosz bűnüldöző szervek között, mi­után rövidesen rendészeti atta­sét cserél a két ország. Szeke­res Ferenc rendőralezredes a közeljövőben foglalja el moszkvai állomáshelyét. Anatolij Kulikov orosz bel­ügyminiszter a sajtóértekezle­ten az egyik legfontosabb problémának nevezte a nerii- zetközi gazdasági bűnözés és pénzmosás elleni harcot. Az egyezmény külön is fel­sorolja a bűnözés azon terüle­teit, amelyek a két ország ille­tékeseinek közös intézkedését igénylik. így az együttműkö­dés kiterjed a terrorizmus, a kábítószer-csempészet, a gaz­dasági bűnözés, az illegális migráció, a prostitúció, a gép- járműlopásokkal kapcsolatos bűncselekmények, továbbá az illegális fegyver-, robbanó- és hasadóanyag-forgalmazás el­leni harcra. Tüntetés Kinshasában. A zaire-i fővárosban egyre érezhetőbb a feszültség, miután a felkelők kezére került az ország keleti részén fekvő Lubumbashi. A megmozdulás megakadá­lyozására katonákat vezényeltek Kinshasa utcáira. fotó: feb/reuter Hírháttér * Homályos Napkelte Bár a külföldi egységek telepítése csak a jövő héten kezdődik meg a polgárháborúba sodródott Albániába, az első, Dürres kikötőjébe szánt francia alakulatok a tervek szerint már ma elindulnak Tou- lonból. Pár száz spanyol, görög, török és román katona bevonása is biztosnak tűnik, míg osztrák, dán és bolgár részről nem született végleges döntés. A fő erőt (2000-2500 fővel) Olaszország adná, ahol a manőver megítélése kormányválságot kavart: Rómában a mai és holnapi törvényhozási szavazás előtt sokan a Prodi-kabinet eddigi legkomolyabb erőpróbájáról beszélnek. A kétely voltaképp jogos, s a veszélyek nem lekicsinyelhetők. A segélyszállítmányok célba juttatását garantálni hivatott nemzet­közi erők feladata ugyanis enyhén szólva homályos; megbízatásuk nem katonai rendteremtésre, még kevésbé békefenntartásra szól. Tisztázatlanok az albániai frontvonalak, rengeteg fegyver jutott az ország déli részét uraló lázadók kezére, így elég nevetséges a friss tiranai kijelentés a külföldi katonáknak szavatolt „teljes biztonság­ról". A résztvevők inkább humanitárius megfontolásból, illetve az albán menekülthullám miatt aggódó Rómával szembeni szolidari­tásból vállalják a kockázatot, bár az is egyértelmű, hogy Románia döntését NATO-felvételi esélyeinek javítási szándéka diktálta. A katonai manőver olasz neve - Álba - szimbolikus: nemcsak Albániára utal, hanem egyben napkeltét is jelent. Am egyelőre kér­déses, hogy a fenti homályos pontok, az eltérő érdekek és véle­ményütközések nem vetnek-e majd sötét árnyékot a Rómában oly reménytelinek hirdetett akcióra. Szondy Gábor Ellenzék és agrárium Tolna megyében rendszeresen találkoznak egymással az FKGP, a KDNP és a MIÉP képviselői, megvitatva az éppen aktuális társadalmi-gazdasági kérdéseket Tegnap Szekszár- don, a Hunyadi utcai irodában az agrárágazat helyzetét tekin­tette át az említett három párt, illetve a meghívást elfogadó négy mezőgazdasági érdekvé­delmi szerveződés. A megjelenteket - köztük a meg­figyelőként jelenlevő Nem­zeti Agrárpártnak, valamint az egyetértési joggal is rendelkező Mezőgazdasági Termelők Ér­dekvédelmi Szövetségének, a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének, a Hangya Szö­vetkezetnek és a Gazdakörök Megyei Szövetségének a képvi­selőit - dr. Tollár Tibor, az FKGP megyei szervezetének el­nöke köszöntötte. A résztvevők hét pontba foglalt állásfoglalá­sukban egyebek mellett sürget­ték az agrárrendtartás hatékony- nyá tételét, az irányárak és a ter­melési kvóták meghatározását, s olyan védőárak bevezetését, me­lyek a termelők 8-10 százalékos hasznát is tartalmazzák. A részt­vevők egyetértettek abban: a kül­földről juttatott források nem ke­rülhetnek a kartellbe tömörült bankok kezébe, hogy a külföl­diek által kért 8 százalékos ka­matot a magyar bankok 26-28 százalékra emeljék. A kormány­nak növelnie kellene a jelenlegi 5-6 százalékos agrártámogatás mértékét úgy, hogy az közelítse meg a nyugat-európai 50-60 szá­zalékot. -szá­Nemzetközi összefogás a korrupció ellen Rossz hírű országok Megalakult a Transparency International, az átláthatóság nemzetközi szervezete, amely korunk rákfenéjének, a kor­rupciónak üzent hadat. Az új intemacionálé szerveze­tei országonként alakulnak meg, s céljuk nem az egyes ese­tek leleplezése, hanem a meg­előzés. Szakértő csoportjaik egy-egy országot vizsgálva fel­tárják a korrupció elterjedtsé­gét, módszereit. Tanácskozásokkal segítik elő a problémák feltárását, a kor­rupció leküzdésére alkalmas módszerek kidolgozását. Példákból nincs hiány. Indiát a világ legkorruptabb demokrá­ciájaként tartják nyilván, a la­kosság kilencven százaléka véli politikusait megvesztegethető- nek. Nem túlzottan jó a híre Olaszországnak sem, ahol leg­utóbb Milánóban az utcára mentek tüntetni az emberek a vesztegetések ellen. Olykor igen cifra ügyek is napvilágra kerülnek. Miután a német Siemens megvesztege­tett egy szingapúri köztisztvise­lőt, a cég öt évig nem kaphat ott közmegbízást. A Bayer egyik leányvállalatát azon kapták, hogy megvesztegette a japán egészségügyi minisztérium munkatársát, akinek segítségé­vel AIDS-szel fertőzött vérpre­parátumokat dobhatott piacra. Az emberi klónozás kérdőjelei A halottakat nem támaszthatják fel a tudósok Ma már higgadtabban foglalk *nak az illetékesek a sejtmáso­lással történő szaporítás, a klónozás problémáival. A kutatáso­kat betiltani értelmetlen volna, mint ahogyan felelőtlenség lenne minden korlátozás nélkül kiterjeszteni az emberre. A brit embriókutatási felügye­let arra hívta fel a törvényalko­tók és a tudományos világ fi­gyelmét, hogy a klónozás be­láthatatlan előnyöket kínál az emberiségnek. Vannak örökle­tes betegségek, például az epi­lepszia és a vakság, amelyektől mentesíteni lehet a születendő utódot, ha az embriót a klóno­zás adta technikai lehetősége­ket kihasználva manipulálják. A legkényesebb ügy persze a halottak feltámasztásának kér­dése. Az első klónozott bárány „teremtője”, lan Wilmut óva­tosságra inti a nagy képzelő­erővel rendelkező jósokat, mert ma még kérdéses, lehet-e egyál­talán emberi kiónokat létre­hozni. „Egyetlen klón előállítá­sához ugyanis több ezer pete­sejtet kell felhasználni. De csak idő kérdése, hogy a hatásfok javuljon” - állítja. Wilmut ugyanakkor elkép­zelhetetlennek tartja, hogy ő maga ilyen irányú kutatásokat végezzen. Az ember soha nem támaszthatja fel a halottakat, nem tetszeleghet az Isten sze­repében. A természet rendjébe való ilyen mértékű beavatkozás következményei beláthatatla­nok és ellenőrizhetetlenek vol­nának. A törvényalkotók előtt áll te­hát a feladat, hogy kidolgozzák a humán klónozás jogi feltéte­leit. Ehhez minden eddiginél szorosabb együttműködés szükséges a tudománnyal, de a tudósok felelőssége is példátla­nul nagy. Önkorlátozásra van szükség. Felelősségük, ha lehet, még nagyobb, mint az első atombomba megalkotóié volt. A termonukleáris világvége minden borúlátó jóslat ellenére nem jött el, s remény van arra is, hogy a biogenetikai forrada­lom legújabb eredményei is ugyanúgy csak hasznára válnak majd az embernek, miként a nukleáris energia békés hasz­nosítása. (kenesei) Tvr-EXTRA VÉSZHELYZET Különkiadvány a népszerű tévésorozatról Mindent megtudhat a hat főszereplő filmbeli és magánéletéről ! Olvashat trükkökről és sok minden másról, ami a képernyőn nem látható, de hozzátartozik a történethez. Tvr-EXTRA VÉSZHELYZET \ - a hírlapárusoknál! WíMá Bt. Hús. k « ::í?

Next

/
Thumbnails
Contents