Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-08 / 81. szám
1997. április 8., kedd Megyei Körkép 3. oldal Orosz nyelv: ne írjuk le? A címben feltett kérdés nyilván költői. Az orosz nyelv tanítását - ellenérzések ide vagy oda - nagy hiba lenne elsorvadni hagyni. Ám Tolna megyében mintha mégis erre lenne hajlandóság ... A Tavaszi Pedagógiai Napok újabb állomásaként tegnap Vajnai János szaktanácsadó tartott előadást a Vendéglátóipari Szakközépiskolában - jellemzően csak néhány lelkes érdeklődőnek - az orosz tantárgy helyzetéről. Bevezetésként áttekintést adott a tragédiákban nem szűkölködő orosz történelemről, benne a 850 éves Moszkváról. A mai orosz valóságot nem igazán ismerjük - hangsúlyozta Vajnai János, pedig ennek a ma is hatalmas országnak a gazdasága tőke- és importéhes. Ebből következően - már csak a földrajzi helyzet miatt is - hazánkban is nagy szükség lenne oroszul jól beszélő üzletemberekre. Ha ebben nem lépünk, ismét lemaradunk másokhoz képest. Az egykor széleskörű nyelvoktatás azonban Tolna megyében is a múlté: ma ösz- szesen csak öt középiskolában, illetve hasonló számú általános iskolában lehet oroszul tanulni. A Pedagógiai Napok rendezvénysorozata ma 10 órától Szekszárdon, a Gyermek- könyvtárban folytatódik, ahol a könyvtárpedagógia program és a helyi tanterv közötti kapcsolatról hallgathatnak meg előadást az érdeklődők, -száKialakulóban a paksi szépségverseny mezőnye Nyolc szépleány és két férfi Még jócskán van idő a jelentkezésre, de máris nyolc leány nevezett a paksi szépségversenyre. Tegnap újabb két névvel bővült a lista, igaz ők nem fürdőruhában lépnek majd a világot jelentő deszkákra, „csupán” a pünkösdi sörfesztivál fővédnökségét vállalták el. Szabó József az atomerőmű vezérigazgatója és Herczeg József Paks polgármestere tegnap megegyeztek a fesztivált szervező Bau-Paks Kft vezetővel, hogy ők ketten lesznek a fővédnökök - közölte lapunkkal Pál József a cég ügyvezetője. Az atomerőműben tegnap lefolytatott megbeszélésen tisztázódott, hogy a pünkösdi hétvégén megrendezésre kerülő sör- fesztivál továbbra is önkormányzati rendezvény, csupán a lebonyolítás feladata a Bau Paks Kft-é, így az atomerőmű is támogatásáról biztosította a szervezőket. Az előkészületek folynak, lassan kialakul a három nap teljes forgató- könyve. Mint már megírtuk az első nap - május 16. péntek - a kiállítások jegyében telik, az atomerőmű is megjelenik ezen, önálló standdal. Jól halad a fő attrakció, a vasárnap esti szépségverseny előkészülete is, eddig nyolc ifjú hölgy nevezett, pedig az április 22-i jelentkezési határidőig még éppen két hét van hátra. -rákosiIfjúság, túlélő csomaggal Összehangolni az ifjúsággal kapcsolatos szervezetek, intézmények munkáját. Ezen célkitűzés jegyében zajlott le tegnap Szekszárdon, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola E épületében egy kerekasztal-be- szélgetés. A megjelenteket - köztük a városi önkormányzat, a Tolna Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány, az ÁNTSZ, az őszinte Szó szolgálat, a Családsegítő Központ képviselőit - a szervezők nevében Juhász Károly, a főiskola szociológus tanára köszöntötte, majd a résztvevők adtak tájékoztatást szervezeteik munkájáról. A beszélgetés keretében számos olyan ötlet, javaslat, sőt, éppen mostanában megvalósulandó terv hangzott el, mely a jelenlegi, szétforgácsolt helyzet megváltoztatását célozza. A városi önkormányzat például ifjúsági szakreferensi állás létrehozására törekszik, a szükséges pályázatot az illetékesek már be is nyújtották. A kerékasztal tagjai megvalósításra érdemes ötletnek tartották azt az úgynevezett „túlélő csomagot”, mely az ifjúságra vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazná. Ugyancsak fontos lenne megvalósítani Szekszárdon azt a szolgáltató jellegű irodát, mely programokkal és tanácsadással várná a fiatalokat. A résztvevők végezetül megállapodtak abban, hogy két hét múlva, április 21-én, 14 órakor ugyanezen a helyszínen ismét találkoznak egymással, folytatva az eszmecserét a konkrét tennivalókról, -szóSzél és tűz Vasárnap délután a viharos erejű szél felszakította a Szekszárdi Húsipari Rt. irodaépületének tetőszigetelését és a villámhárító rendszer betontuskóit kidobta az épület homlokfalára. A szekszárdi tűzoltóság gyorsan és szakszerűen elvégezte a műszaki mentési munkálatokat. Dombóvár-Szőlőhegyen két fa dőlt tegnap az útra, az akadályt a dombóvári tűzoltók távolították el. Szintén ők vonultak Bikáira, ahol az Arany János utcában egy melléképület égett. Távol Európától (8.) Látogatás a Jóreménység fokán (Folytatás az 1■ oldalról.) Egy ideig még jó magas, kanyargós úton tekergőztünk, ahol csak úgy tobzódtak a színek: a fák zöldjei, a virágok tarkasága, az ég megunhatatlan kékje. Lefelé haladva a sík vidék kopárnak tűnt. A rezervátum területén - melynek csücskén várt a Jóreménység foka - elvileg gnúkat is kellett volna látnunk. Gyakorlatilag nem volt egy szál sem. Viszont voltak kis táblácskák, rajtuk felirat: Vigyázat! Mérgeskígyókkal fertőzött terület! Vagy tizenöt percet zötykölődtünk a kihaltnak tűnő terepen, mire megpillantottunk egy kis házacskát. Tárt kapukkal várta a látogatókat, bár személyzet nem tartozott hozzá. A nevezetes helyen elsüllyedt hajókról őrzött relikviákat, fotókat. Szívünket csak vidította az ablakban nyújtózkodó preparált kígyó. Mindig csodáltam a regényhősöket, akik évtizedekig tartó kalandjaik során se nem esznek, se nem isznak és a mellék- helyiséget sem keresik fel. Most már irigyeltem is őket. Mi tagadás, elég kínos az anyagcsere utolsó fázisánál (ah, de költői!) írni, de úgy érzem kivételt kell tennem a cselekmény tragikomikus volta miatt. Mivel kivételesen nem találtunk mosdót, kénytelenek voltunk Afrika ragyogó kék ege alatt alkalmas zugot találni. Kisdolgunk elvégzéséhez nagy bátorságra volt szükségünk. Elsőként természetes szégyenérzetünket kellett legyőznünk. Ez, az elvégzendők sürgős volta miatt, igen hamar sikerült (hölgyek, urak elfordultak). Másodszor szembe kellett szállnunk a nagy széllel; a fiúk még csak-csak tudtak forgolódni... Harmadszor: a már említett csúszómászó veszély. Sosem gondoltuk volna, hogy imádkoznunk kell, hogy egy ilyen egyszerű dolgot élve ússzunk meg ! Tovább araszolva megérintett bennünket a hely szelleme, szerencsére csak képletesen, az izgalmakból egyelőre elegünk volt. A fokra érve fenséges látvány fogadott: a viharos óceán a hatalmas hullámokkal! Jó ideig csak álltunk és bámultunk egymásba kapaszkodva, hisz a szél majd’ ledöntött a lábunkról. Igaz, láttuk már az óceánt, de ez mégis más volt! Aztán rohangáltunk ide-oda, mint a gyerekek. De így voltak ezzel a japán turisták is, ők sem tudtak betelni azzal, hogy Afrika legdélibb pontján vigyoroghattak a videokamerába! Milyen különös: az Indiai- és az Atlanti-óceán találkozását tekinthetjük felülmúlhatatlan természeti csodának, de szomorú hullámsímak is. Hány és hány tengerész, kereskedő és utazó vesztette itt életét! Mennyi náció fiát-lányát várták hiába haza! S micsoda értékek rejtőzhetnek a mélyben! Ezt még jó ideig nem fogjuk megtudni, hisz a feltárással próbálkozókat visszakozásra kényszerítik a cápák. Mikor végre megnyugodtunk kissé, Attilának jött egy régészhez méltatlan écája: másszuk meg a Himalája magasságával vetekedő dombocskát! Eddig abban a téves tudatban ringattam magam, hogy az archeológusok a föld, maximum a víz alatt kapirgálnak mindenféle ócskaságok és haló porok után, nem sejtettem, hogy ennyire felfelé (is) törnek. Lehetetlennek tartottam az akciót, mivel papucsban voltunk, de ez cseppet sem nyomasztotta a múze- umos setét lelkivilágát. Látszott, hogy tewrewk - koros, átvette a hajcsár janicsár hálás szerepét és felhajtotta a csoportot a csúcsra. Egy személyt kivéve. Bátor helyszíni tudósítóhoz méltón alant figyeltem, hátha lesz szerencsém egy szerencsétlenség kevésbé szerencsés kimeneteléről beszámolnom. Fotóap- parátom lövésre készen állt, de nem történt semmi különös, kivéve, hogy rengeteg hegyi borzzal (népiesen: hö- gyi hörcsöggel) találkoztak és barátkoztak (ami a borzok kificamodott ízlését mutatja). A Jóreménység foka után a Jóreménység pontot is felkerestük. Ez a földnyelv geográfiailag mért legdélibb része. Közvetlenül a nap alá építették a világítótornyot. Ami mostantól arról nevezetes, hogy többezredikként felírtuk a falára a nevünket. Bizony én is, mert ide már felkaptattam. A lépcsőknek és - csekély térítési díj mellett - egy kis mikrobusznak köszönhettem, hogy a világ tetején érezhettem magam. Milyen kár, hogy nem lehet néha megállítani az időt! Szívesen kértünk volna egy pici haladékot. De az óramutató ment tovább, s mi is haza. V. Gänszler Beáta Támogatók: Varga Trans- Fer Kft, Samsonite Kft, Gemenc Volán Rt, Terra Kft, Sooter’s Fotó, Jantner Fotó, Sabona Kft, Dédász Rt. Népbolt Rt, Tarr Kft. A jóreménység fokánál Felújítás es könyvtárbővítés (Folytatás az 1. oldalról.) A megyei önkormányzat ezzel kapcsolatban kérte a városi ön- kormányzat véleményét, nevezetesen, az ő álláspontjuk szerint szükséges-e a megyei könyvtár bővítése. A városi ön- kormányzat erről közgyűlésén már döntött, mégpedig a bővítés mellett. A városra háruló későbbi üzemeltetési költségekkel, az illetékes minisztériumhoz benyújtandó megyei pályázattal (ebben a város által felmutatható önerővel) kapcsolatban Szekszárd önkormányzatának van döntései joga. A témára azután térnek majd vissza, ha a városi közgyűlés megtárgyalta. A Tolna Megyei Önkormányzat Közművelődési Szolgáltató Irodája a Babits Mihály Művelődési Házban működik. A helyiséget a megyei önkormányzat bérli a városi önkormányzattól. A Gyermekek Házát - a már ismert okok miatt - a jövőben a Babits Mihály Művelődési Házban helyezik el, ezért a város nem tud ott tovább helyet biztosítani az irodának. A megye kész lemondani a 6 hónapos felmondási időről, ami a szerződésben áll, cserébe kéthavi bérleti díj mentességet kér. Ebben a kérdésben a városi ön- kormányzat gazdasági bizottsága dönt majd a mai nap folyamán. A megyei közoktatásfejlesztési tervről volt szó ezt követően, várhatóan április 22-én ül össze a két önkormányzat művelődési bizottsága e tárgyban végleges egyeztetésre. A bizottság napirenden kívül foglalkozott a halmozottan fogyatékos gyermekek nappali gondozásával, amit a palánki csecsemőotthon épületében lehetne létrehozni. Úgy határoztak, mielőbb üljenek össze a téma szakértői mindkét fél részéről, mert úgy tűnik, kölcsönösen előnyös lenne minden érintett számára ha ez a nappali gondozó megvalósulna. Szóba került az OTP Tolna megyei igazgatóságának Somogy megyéhez csatolása. Mindkét fél egyetértett abban, hogy ez Tolna megye presztízsének leértékelését jelenti, s egy számunkra igen káros tendencia újabb állomása. Úgy határoztak, mindkét ön- kormányzat foglalkozzon azzal, hogyan lehetne Tolna megyét jobban „eladni”, ismertté és elismertté tenni, hogy a manapság „divatos” regionalizáci- ónak ne vesztese, hanem nyertese legyen. vem Képes Hírek Megolvadt a műszerfal. Vagy égve hagyott cigaretta, vagy elektromos zárlat okozta azt a tüzet, mely tegnap délután megolvasztotta a szekszárdi Skála áruház parkolójában álló személygépkocsi műszerfalát. A tengelici J. L. által vezetett Peugeot autót a pillanatok alatt a helyszínre érkező helybeli tűzoltóegységek mentették meg a teljes kiégéstől. A kár elérheti a 150-200 ezer forintot is. FOTÓ: BJ Hucker Ferenc képeiből nyűt kiállítás Bony- hádon, a Völgységi Takarékszövetkezetben. Az alkotások az elkövetkező egy hónapban maradnak az üzletházban. Képünkön a festő „AM sosem fordul meg” című képe. fotó: bakó Szirmayné Bayer Erzsébet festőművész életmű-tárlata nyílik a kaposvári Vaszary Képtárban április 11-én, pénteken, 17 órai kezdettel. A festőművész férjével, Szirmay Endre költővel Dombóváron tanított, s 1948. és 1960. között rendszeresen részt vett a Tolna Megyei Mállításokon. Képei közül néhány megyénkbeli intézmények tulajdonában van. A tárlat május 3-ig tekinthető meg, hétfőtől-pén- tekig 10-18, szombaton 10- 13 óráig. UJ TELEFONTEMA! Tetszőleges díjcsomaggal! Most két remek készülék közül is választhat - kedvezőnél is kedvezőbb áron! Az ERICSSON GA 318-as és a NOKIA 1611*-es készülékek ára új WESTEL 900 előfizetéssel együtt most csak nettó 19.900 Ft!- akár a SZERVUSZ!, akár valamelyik EUROFON díjcsomagot választja. Ha érdekli az új, izgalmas telefontéma, lépjen velünk kapcsolatba, amíg a készlet tartl Várjuk a WESTEL 900 mintaboltjaiban, a Fotex, az Ofotért, a Keravill kijelölt üzleteiben, valamint a Westel Rádiótelefon Kft. irodáiban és az üzletkötőknél! •Csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható. További feltételekről információ az üzletekben és a 06-30/800-000, 06-30/30-30-30, 06-1/265-90-90, http://www.westel900.hu WESTEL 900 mintabolt: Szekszárd, Arany J. u. 4. tel: 06-74/315-715, 06-30/435-900